Egy zacskóban adták oda neki a proszektúrán, a ruhákkal, a pár félretaposott cipõvel, a teknõckeretes szemüveggel és a drótvékony karikagyûrûvel együtt.
Hunyorgott az erõs naptól. A zacskót két kezével magához szorította. Úgy érezte, hogy a feje teljesen üres.
Ott állt a kórház elõtt, azt se tudta, merre induljon a csomaggal.
A szobát az öregek otthonában, ahol apja már öt éve élt, már biztosan kitakarították, az ágynemût áthúzták, az ágytálat és a mosdót kifertõtlenítették. Valaki beköltözött, és a többiek ugrottak egyet a várólistán.
Az a lista, amin Laci volt, nem ugrott. Az Õ listáján nem egymás után, hanem egymás mellett vannak az emberek. És egymás ellen...
A ruha és a cipõ jó volt rá.
A szemüveget odaadta egy cimborájának, aki már hónapok óta panaszkodott, hogy nem lát jól.
A karikagyûrûvel szabályosan nem is kísérletezett, de a kocsmában adtak érte annyit, amivel aznapra elfelejtette a tegnapot.
A fogak... Azokkal nem tudott mihez kezdeni. Pedig jók voltak.