|
 Vendég: 20
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_ V
Egyperce, - remélhetőleg - humoros, gyerekeknek szóló makáma.
Történt egyszer, réges-régen, állt egy fa a furcsa nevű Rétes réten. Azonban ez a fa, különleges fa volt, mert erős, vastag törzsébe, mely nyúlánk ágakkal tagolt, az volt vésve, szép betűkkel: Tollas Lajos. Ám e név gazdája nem egy holmi kisiparos, hanem maga a mi kedves fánk a rét közepén, akinek tilos nevetni a nem hétköznapi nevén.
Tollas Lajos egyedi volt a maga nemében, hiszen tollas volt leveles helyett. De nem viccelek, nem, én nem. Zöld tollai közt bujdosott minden mókus, cinege, nem zavarta őket e különös kinézet, hiszed-e? Úgy hírlett, az anyja fa volt, az apja egy madár, de oly' rég állt ott Lajos, ki tudja biztosra ezt ma már? Kedves főhősünk büszke volt a toll-koronájára, hitte, ha teremne gyümölcsöt, mindenki rájárna.
Volt még fa a közelben, de ők Lajost madárnak nézték, azt mondták neki:
- Te, Tollas Lajos, nézz szét! Mire fel ez a nagy, páváskodó önbizalom? Nézd, mi van minden fa tetején? Az biza' lomb!
- Egy darabig szomorú fűzfát játszott kedves barátunk, lehajtotta nyúlt ágait, a földet söpörte, de ráunt. Felemelte azt az ágas-bogas, kócos tollkoszorút, megrázta magát, nem játszotta többé a nagy szomorút. Lepotyogott róla minden állat, elszálltak a cinegék, (tudtad, hogy e csöpp madarak háta és a feje kék?) Belekezdett a hosszú magyarázkodó mondandóba, de a többi fa csak legyintett egyet és azt mondta: jó’ va’. Ennyiben maradt az egész, Lajosnak ez nem számított. Azért talán bele tudott volna kötni a többi fába itt-ott.
Egyszer aztán egy vad viharos éjszakán, (azt mondják, hogy éjfélkor történt talán) akkora forgószél kerekedett hirtelen a semmiből, hogy azt hihettük, szegény Lajos majd kidől. Ám egészen más történt, faurunk gyökeresen megváltozott, hiszen a szél gyökerestől kiszakította, Lajos imádkozott. Tollas barátunk kitárta ágait, tollai rezegtek, akár a kocsonya. Az ég lányai de zengtek, süvöltöttek fabarátunk toll-levelein keresztül, ő felemelkedett és örült magának veszettül, majd azt üvöltötte a semmibe: „hasta la vista”. Lajos elrepült, nem tudni hova, nem nézett vissza.
Azóta senki se látott tollas, repkedő fákat, csak elvétve írnak róluk buta makámákat.
Budapest, 2012. február 2. |
|
|
- február 22 2012 09:10:57
Kedves Nagylábu!
Régen láttalak errefelé, hol még a madarak is járnak!
Nagyon tetszett verses prózád (makámád). Örömmel olvastam!
Szeretettel: Zsuzsa
 |
- február 23 2012 23:41:02
Köszönöm szépen
Zsuzsa, régen mert rég jártam erre és ritkán is írok Sok a teendőm.
Viktória, ilyeneket nem nagyon fogok már feltenni, mert ez egyedi volt. Versenyre készült |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
