Az irodalom és a zene az örökkévaló idő része. Az irodalom édes és savanyú is. Árnyak lebegnek a szemekben, hogy azután lángok lobbanjanak. Van aki szobájából írja meg a pillangók kecses táncát, de szemével igazán ezt még soha nem élte át.
Hogy lehet a természet szépségeiről mesélni, ha soha nem tapasztaltad meg, s ha nem érintett a napfény melengető sugara, hisz szobád mélyén árnyékban éled az életed;
ha nem láttad még nyári éjszakákon a végtelenbe szálló hullócsillagot;
ha nem érezted a szellő simogató érintését;
ha nem hallgattad, nem érezted, hogy neked szól a madarak szerenádja – hogy minden kis trilla neked, érted szólal meg a hajnalokban, vagy estékben;
ha nem láttad, mikor a földből kihajtó kis növény pillanatról pillanatra feslik ki és szökken pompás kis virággá;
ha nem követted szemeddel a horizont alatt szálló madarak röptét és hallgattad beszélgetésüket – értő odafigyeléssel;
Lelkedet nem járja át a friss levegő, hogy nem szárnyalsz, ha lentről, mélyről nézed a végtelent.
Minden írás, minden gondolat, minden vers csak egy töredék, ha nem átélve írsz róla. Örömeidet burokban éled, tragédiáidat nehezen tudod kezelni.
Nem! Így valóban nem írhatsz élethűen a természet csodáiról. Csak képzelődhetsz róla.
A szeretetlen ember sem tud az igaz szeretetről, érzéssel közvetíteni és nem tud kincsekről lélekszegényen írni. Talán apróságok és másodrendű dolognak tartjuk, de életünket mindezek a dolgok szépítik meg és teszik igazán élhetővé és örömtelivé – ha mindezeket nem lelked ablakán át nézed és éled.
Szívünk mélyén titokban sok mindent remélhetünk életünk során, de az álmaink csakis a miénk és elvenni nem tudják tőlünk. Ránk erőltethetnek bármit, elmondhatják, tanácsot adhatnak, kioktathatnak – hogyan is éljünk, de az álmainkba nem tudnak belenyúlni. Ugyancsak abba sem, hogyan vegyük észre a csodákat a természet minden egyes pillanatában.
Andy Jazz - február 24 2012 01:13:12
Kedves szomorufűz49!
Olyan szépen megfogalmaztad ennek a két fogalomnak az elválaszthatatlanságát, mintha a nyitott ablaknál ülve elfeledkeztél volna a helyhezkötöttségedről, és együtt szárnyaltál volna a tavaszt váró énekes madarakkal, és közben élvezni és érezni vélted a még csípős, de napsugaras friss levegő ölelését!
Szeretettel Andy
Nagyon is igaz, amiről írsz. Ha átélünk valamit, akkor arról élethűbben tudunk írni. Másként csak elképzelni tudunk dolgokat.
A természet apró szépségeire újra és újra rácsodálkozhatunk, szerencsére minden évszaknak megvannak a maga szépségei!
Szívesen olvastam!
Szeretettel: Zsuzsa
szomorufuz - február 24 2012 19:23:57
Kedves Andy!
Valóban - helyhez kötött vagyok, de ez mit sem akadályoz abban, hogy kívülről figyeljem a természetet és hogy az irodalmat és a zenét? Ahhoz valóban nincs akadály. Évtizedekig - nyugdíjazásomig - könyvtáros voltam - irodalmi délutánokat, esteket rendeztünk - főleg gyerekekkel foglalkoztam - nagy örömmel. Az életem egy szépsége volt - azt hiszem, elmondhatom: nagyon szerettek és nem zavarta őket a tolókocsisságom sem. Igazán nagy törés volt számomra, mikor abba kellett hagynom. Azután maradt a blog, az olvasás és a természet. Köszönöm kedves soraidat. Szeretettel: Szomorúfűz
szomorufuz - február 24 2012 19:29:20
Kedves Zsuzsám!
Igaz, minden évszaknak megvannak a gyönyörűségei, mégis - kint, a szabadban - egész másként érzem magam és alig várom már, hogy mindent kívülről csodáljak.
Ezt az írásomat igazán válasznak szántam - amikor kioktattak, mert hát én tolókocsiban senki vagyok - talán a természet énnekem nincs. Na de ne panaszkodjak. Inkább nagy szeretettel köszönöm olvasásodat és szavaidat. Szeretettel: Gitka
gyongyszem555 - február 26 2012 11:50:16
Kedves Gitka!
Írásodat csodálattal olvastam, Te nagyon gazdag ember vagy lelkiekben, szeretetben és ez a legfontosabb az életünkben. Neked olyan szép a lelked - olvasom írásaidat, gondolataidat, érveidet, természet iránti szeretetetedet és nem utolsó sorban az emberek iránti szeretetedet és kisugárzásodat -.
Olvastam Zsuzsikának írt kommentedben, hogy "kioktattak, mert tolókocsiban senki vagyok". Tudod kedves, nagyon dühít az ilyen felfogású ember - emlékszem apámat is degradálták, mert tolókocsiban élte utolsó 14 évét - és gondolhatod, hogy mi volt a reakcióm. Honnan veszi a bátorságot egy olyan ember, aki nem tolókocsiban éli az életét, hogy egyáltalán véleményt mondjon?
Apukám is - és vele együtt én is - megküzdött az ostobaságtól túltengő embertipussal. Olyankor együtt sírtunk, de szerencsére apukám humorérzékenek és nagyfokú élniakarásának köszönhetően túl tudott lépni ezeken a gondokon.
Kedves Gitka!
Én maximálisan meg tudlak érteni!
Nagyon örülök annak, hogy Te is lereagálod az ilyen dolgokat és magadban levonod a megfelelő konzekvenciát. Én nagyon örülök annak, hogy ilyen szépeket és jókat írsz.
Szeretettel olvastalak!
Évi.
szomorufuz - február 28 2012 11:35:02
Kedves Évike!
Köszönöm soraidat, amik bizony jól esnek, mert sokan nem értenek meg bennünket. Inkább ítélkeznek és bántanak. Ilyenkor kívánok azt - és nem rossz indulatból - éljen az én helyzetemben egy kis ideig - tapasztalja meg az életünket. Biztosan unalmas lehetek azoknak, akik a problémáinkról olvasnak tőlem, de hiszen ebben élek - ezek a gondok foglalkoztatnak. Nem panaszkodom - próbálom én is mindennek a szebb oldalát látni - csak hát nagyon nehéz. Szeretettel ölellek - és köszönöm a figyelmedet. Szomorúfűz