|
 Vendég: 3
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_
 M
Magam sem tudom, mi vonzott ide. Már kislányként sem rajongtam sem a cirkuszért, sem a bűvészekért. Amíg más gyerekek csodálkozástól és ámulattól csillogó szemmel figyelték a színesebbnél színesebb jelmezekbe bújtatott artistákat, addig én csendesen félrevonulva olvasgattam kedvenc könyveim egyikét. Emiatt sokan furcsának, különcnek tartottak, de az én szememben az ő szórakozásuk volt furcsa.
Ezért sem értem, miért jöttem ma ide, de hogy valami célja van, abban egészen biztos vagyok. Már csak rá kell jönnöm, hogy mi.
Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok foglalkoztatták azt a fiatal nőt, aki fehér Toyotájával épp üres parkolóhelyet keresett. Ez azonban nem volt egyszerű, hiszen a távol keletről érkezett cirkusz sok látogatót vonzott a nap minden szakában. Sokan még szabadságukat is kivették munkahelyeiken, hogy gyermekük kedvére tegyenek. Gyakran megfordult városukban egy- egy vándorcirkusz, ám a mostani minden eddiginél nagyobb, és- ha hinni lehet a szóbeszédnek, varázslatosabb.
Szkeptikus volt ugyan, de kíváncsisága felülkerekedett minden gondosan megfogalmazott ellenvetésén, és mint annyiszor, most is tapasztalás útján kívánt ítéletet mondani. Amikor autójából kiszállt, furcsa érzés kerítette hatalmába. Hideg szellőt érzett, melytől libabőrös lett minden porcikája és gyomra furcsa táncba kezdett. Kapkodni kezdte a levegőt, bár maga sem értette miért. Mintha figyelné valaki. Körbepillantott, de a sátor bejárata előtt kígyózó emberáradatban sem talált semmi kivetnivalót. Megrázta hát magát, elhessegette nyugtalan gondolatait, és elvegyült a hömpölygő tömegben. Külsejével nem keltett feltűnést. Szűk farmert, szürke trikót és edzőcipőt viselt. Mindig jobban szerette a kényelmet és az egyszerűséget, még ha így egyesek unalmasnak és jelentéktelennek bélyegezték is. A sor lassan haladt, majdnem egy teljes órát várakozott, mire végre a kasszához ért. Az ablak másik oldalán ülő fekete bőrű nő kedvesen mosolygott, megvillantva szabályos, fehér fogsorát. Fülében és arcán megszámlálhatatlanul sok ékszer csillogott, homlokát kígyó mintájára megformált ezüst diadém díszítette. Gömbölyű kebleit sejtetni engedték leheletvékony szivárványszínű stólái. Minden mozdulatát fémes csörgés kísérte, ahogy csuklóin sorakozó ezüst és arany karperecek egymáshoz értek. Szemöldökét vastagon szénfekete, míg vastag húsos ajkait égő vörösre festette. Vastag, de formás tagjai nyers erőt sugároztak, melyet sok férfi megirigyelhetett volna. Mosolygott, de sötétbarna tekintetéből furcsa fény áradt, melytől megborzongott. Tökéletes ellentét feszült kettejük között, de erre most senki nem figyelt fel. Valaki türelmetlenül meglökte, és hallotta, ahogy többen morgolódnak tétlenkedése miatt. Átvette hát jegyét, amelyet a bejáratnál a perforáció mentén kettészakítottak és a nézőtér kijelölt székén helyet foglalva várta a műsor kezdetét.
Két és fél óra múlva elcsigázottan lépett ki a sátor ajtaján. Tagjai elzsibbadtak a kényelmetlen széktől, a fülledt, meleg levegő pedig szinte fullasztó volt. Ahogy sejtette, a műsor semmilyen hatást nem tett rá, már az első óra után álmosodni kezdett és untatta a szenzáció hajhász show. Jólesően nyújtóztatta karjait és lábait egy hatalmas fa tövében, ahonnan figyelte a távozó sokaságot. Figyelte, ahogy a fáradt szülők igyekeznek lecsillapítani lelkendező gyermekeiket, és ahogy a hirtelen megindult autók egymást túlharsogva dudálnak és tülekednek a parkoló kivezető kereszteződésénél. A sátorból hatalmas ricsaj szűrődött ki. Több tucatnyi dob ritmikus hangja keveredett a fellépők monoton énekével. Ismerősnek tetszett a fülében a dallam, de bárhogy igyekezett, nem tudta felidézni, hol hallotta korábban. Magával ragadta az érzés és szinte látta maga előtt a különös fekete nőt, amint vadul rázza minden porcikáját, mintha egy sejtelmes és ijesztő rituális táncot járna. Első gondolata az volt, hogy a hatalmas sikert ünneplik, hiszen a hírek szerint a három nap alatt több tízezer látogatójuk volt az ország minden pontjáról. Hirtelen újra erőt vett rajta a borzongás, melyet korábban érzett. Tudta, érezte, hogy valami nincs rendjén. Tekintetét újra a tolongó autósok felé fordította, remélve, hogy a káosz csillapodott, és végre ő is elindulhat kényelmes ágya felé. A felgyülemlett tömeg azonban nem mozdult. Megbabonázva keresték a hang forrását, mely láthatóan mindenkit magával ragadott. Az azonban egyre halkult, míg végül teljes csönd borult a környékre. A zene elhaltával mély sötétség kezdett terjengeni, mely beborított és elnyelt mindent. Senki sem mozdult, senki sem mert szólni. Néma mozdulatlanságban várták, hogy mi fog történni. Hosszú percek teltek el így, míg végül valahol a sokaságban egy kisgyermek fájdalmas sírásba kezdett és mintha csak erre a jelre vártak volna, a mély csendet vészjósló sziréna hangja törte meg, melyet megszámlálhatatlan sok, dühödt üvöltés követett. A sátor bejárata megnyílt és fékezhetetlen folyamként özönlöttek ki rajta a hang tulajdonosai. A riadt nép fejvesztve menekült biztonságot keresve, de számukra már nem volt menekvés. Üldözőik gyorsabbak és erősebbek voltak, így könnyedén kaptak az emberek után. Keserves sírás, halálsikolyok, és erős vérszag töltötte meg a levegőt. A földön holtan heverő testek, leszakított, megcsonkított testrészek és elárvult csecsemők hevertek. Szörnyű látvány volt, ahogy a gyermekek végignézték szüleik erőszakos és kegyetlen halálát, majd maguk is követték őket az örök sötétségbe. A fiatal nő pedig dermedten állt a fa tövében és szájában érezte meleg, sós könnyeit. Segítségért kiáltott, bár tudta hiába teszi. A félelemtől lábai megdermedtek, úgy érezte képtelen megmozdulni. Torkában érezte szíve minden heves dobbanását, émelygés, szédülés fogta el. Egyszerűbb lett volna ellenállás nélkül átadni magát a túlerőnek és hagyni, hogy testétől szabadulván lelke végre szabad legyen. De mégis, valami érthetetlen okból ragaszkodott egyszerű életéhez, ami bár sok szenvedést mért rá, mégis az egyetlen volt ezen a Földön neki megadatott, és amit az utolsó percéig ki akart élvezni. Megkeményítette hát szívét, letörölte könnyeit és a fák oltalmába a közeli folyó töltése felé iramodott. Csak futott, egyre sebesebben, nem nézett hátra, nem törődött többé a fájdalmas sikolyokkal sem a hátborzongató üvöltésekkel. A töltés kihaltnak tűnt, a sötéthez szokott szeme semmilyen mozgást nem érzékelt. Lábai már nehezen bírták az iramot, hiszen nem voltak ilyen intenzív megterheléshez szokva. Futását megnehezítette a part egyenetlen talaja, bukkanók, melyeket nem vett észre menekülés közben. Egy ilyen kisebb földrakás végül útját állta, lábai megbotlottak és egyensúlyát elvesztve a földre zuhant. A hirtelen eséstől megszédült, látása elhomályosul, tüdeje pedig minden lélegzetvételnél fájdalmasan szúrta oldalát. Arcát felsértették a kisebb kövek és az orrából is vér szivárgott. Néhány pillanatig mozdulatlanul feküdt, várta, hogy látása tisztává, légzése nyugodtabbá váljon. Megtörölte sebektől, izzadtságtól és vértől mocskos arcát, majd lassan összegömbölyödött és a földrakás tövében némán várakozott. Keservesen nyögött minden mozdulata közben, úgy sejtette néhány bordája megrepedt, esetleg el is tört, de nem vett tudomást a fájdalomról, hiszen sérüléseit rendbe lehet hozni, de ha miattuk odaadja életét, azt már soha nem kapja vissza. Most sem értette mi hozta őt ide ma este, ennek a szörnyű mészárlásnak a kellős közepére. Talán egy próba volt a sorstól, talán egy kegyetlen teszt az élettől, melyen a gyengék elbuknak, de az erősek, akik érdemesek az életre, erősebbé válnak és megbecsülik, ami adatott nekik. Talán egy kegyetlen játék, melyben ők csak bábuk, és ahol mások ítélkeznek sorsukról. De talán csak egy szerencsétlen véletlen, melyet önmagának köszönhet. Nem tudta, de eltökélte, hogy jelesre vizsgázik az élet tesztjén, hogy ő nyeri a játszmát. A végsőkig ragaszkodni fog nyomorult életéhez, és ha mégis meg kell válnia tőle, azt tiszta lelkiismerettel teszi. Szívét nyugodtan teszi majd Ozirisz arany mérlegére, amelyen megmérettetnek életünk tettei, szívünk minden jó és gonosz gondolata. Küzdeni fog és ha meg is kell halnia, azzal a tudattal távozik, hogy mindent megtett, amit emberi erővel lehetséges.
Riadt, súlyos gondolatoktól terhes állapotában alig érzékelte a külvilágot. Nem vette észre, hogy üldözői a nyomában vannak, hogy a vér mámorító szagát követve hamarosan a nyomára bukkannak. Nem volt senki, aki figyelmeztette volna a közelgő veszélyre, senki, akitől segítséget remélhetett volna. Tekintetét belefúrta a sötétségbe, keresve a menekülés útját. Szemei végül megpillantották egy rogyadozó alacsony tetejű épület sziluettjét. Nem tűnt biztonságosnak, de közel s távol ez volt az egyetlen hely, ahol elrejtőzhetett. Az agya nyugalomra intette, lassú mozgásra, hogy minél kisebb zajt csapjon. Ösztönei azonban egyetlen hatalmas ugrással a fedezékbe menekítették, mely, mint kiderült egy rég használaton kívüli biciklitároló volt. Fémveretes fa ajtaja nyikorgott az évek súlya alatt, és bedeszkázott ablakán számtalan rés tátongott. Ahogy hátát a falnak vetette, hogy szédülését és fájdalmait enyhítse, egyre közelebbről hallotta a dühös üvöltéseket. Tenyerét szájára tapasztotta és amennyire csak tudta, fékezte ziháló légzését. Üldözői azonban eszüket vesztve követték a vér csábító, édes illatát és néhány percen belül közbezárták a rozoga épületet. Hallotta, ahogy nyikorogva kitárul az ajtó és hallotta a dühös fújtatást, ahogy zsákmánya után kutat. Ott ült, hátát a falnak vetve, kezét a szájára tapasztva, fájdalmaktól és szenvedésektől elgyötörten és tudta, hogy nincs már kiút. Tudta, hogy néhány pillanat múlva véget ér a játék. Ő azonban győztesként akart távozni. Lassan felállt, ellépett a faltól és bátran nézett szembe a végzetével. Nem volt már benne félelem, nem érezte a fájdalmat és nem emlékezett az elszenvedett rosszra. Szívében hála és öröm volt, amiért megadatott neki az élet, és ha ennyi volt neki kimérve, nem is vágyik többre. Büszkén állt a Halál feneketlen szakadékánál és kész volt az ugrásra. Szeméből könnyek hulltak a mocskos padlóra, de az arca mosolygott. A Halál pedig meghunyászkodott és fejet hajtott előtte, mert aki rettegésben éli életét, félve a Halált, azt idő előtt ragadja el, megunva örökös harcát és rejtőzködését. Ám, aki bátran szembenéz vele és megelégszik sorsával, az legyőzi őt, és szolgálatába hajtja. Annak nem kell többé rettegnie tőle, hiszen lelke örök ifjú marad, s bár teste megbetegszik, szíve végül megpihen, lelkét nem kívánja a Halál. Így lehetséges, hogy a hatalmas cirkuszi karaván egyetlen hangos kürtszavával visszavonulót fújt, magával ragadta a sötétséget és új útra indult, hogy máshol csillapítsa kegyetlen étvágyát.
A lány futva eredt a kamion után, de újra érezte elgyötört testének fájdalmait, így mire a széles és kihalt országútra ért, a kamiont már elnyelte a messzeség. Újra kigyúltak a fények és a Hold homályosan ugyan, de bevilágította környéket. A cirkuszi sátor eltűnt, mintha soha nem is lett volna. A mészárlásnak semmi nyoma nem maradt, mintha soha nem történt volna meg. A város zajai pedig úgy lármáztak, mintha soha nem hallgattak volna el. Látszólag senki nem volt tudatában annak, ami az elmúlt néhány órában történt városukban, az utcákon az emberek élvezték a friss levegőt, és a hatalmas füves parkban, ahol a cirkuszi sátor állt, vidáman nevetgélő gyerekek szaladgáltak kutyáik után. Egyetlen ember állt az út közepén, fürkészve a messzeséget. Sebektől duzzadt, vértől és izzadtságtól mocskos arca, patakokban folyó könnyei és mocskos ruhája megrémítették az arra járókat, így senki nem kérdezte meg tőle, mi történt. Pedig ha valaki megkérdezte volna, elmondja neki, hogy a Halál alázatosan hajtott neki fejet, ezzel nyerve el lelkének az örök üdvösséget.
|
|
|
- február 25 2012 01:28:27
Kedves Petra!
„…aki bátran szembenéz vele és megelégszik sorsával, az legyőzi őt, és szolgálatába hajtja. Annak nem kell többé rettegnie tőle, hiszen lelke örök ifjú marad, s bár teste megbetegszik, szíve végül megpihen, lelkét nem kívánja a Halál.” Idézet az írásodból. A fene se gondolta, hogy az egyébkén kitűnően megirt horror végén, ilyen magvas megállapítások fogják megvigasztalni a Haláltól félő olvasót. Mikor kijöttem a biciklitárolóból, akarom mondani a konyhából még egyszer végiggondolva az írást, szomorúan kellett megállapítanom, beszámolónak is tekinthető ez mindennapjaink szomorú tragédiájáról, a terroristák merényletéről, ahol pokolgépeket robbantanak és gyilkos golyózáport zúdítanak a tömegben összegyűlt emberekre.
Örülök, hogy olvashattalak! Andy |
- február 26 2012 17:57:54
Kedves Petra!
Nagyon borzalmas volt a cselekmény, s örülök, hogy a főszereplőd élve megúszta a tragédiát.
Én is elgondolkodtam rajta!
Szeretettel: Zsuzsa
 |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 26. kedd,
Virág napja van.
Holnap Virgil napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
