Egy pillanat alatt elszáll az ital hatalma, de roskadozol, amikor próbálsz felállni. Összedőlt benned a világ. Olyan, mintha éles pengét forgatnának a bensődben.
Lassan eszmélsz, fényeket észlelsz magad körül, benned kongó üresség, de csak az a gondolat villan fel, hogy fel kell kelned, és orvoshoz jutnod. Felállni, indulni! Indulni, mert várnak rád, vár rád egy szerelem, amit a végzet rendeltetett neked.
Dody szeme előtt napról napra rohant el minden.
Amikor az ital rabjává vált, csak úgy ömlött le a torkán – borgőzös állapotában nem volt kontroll, de gyöngyözően az asztalon is folyt az ital. Már közönyösen szemlélte a körötte zajló világot.
Egyre nehezebb volt az életük. Szerette a feleségét. Szerelmi házasság volt az övék. Nagy boldogsággal jött életükben a gyermekáldás. Hamarosan kiderült, hogy Zsóka ikreket vár. Mindent megtettek, hogy a kicsik semmiben ne szenvedjenek hiányt. Ő is éjt nappallá téve dolgozott, hogy előteremtsen mindent. Nagy megdöbbenésükre a két kislány sérülten született. Tizenéves korukra már a szüleiket sem ismerték meg.
Fájdalmasak voltak az évek. Akkor – abban az időben adta fejét az italozásnak. Egyre többet és többet ivott. Többször volt borgőzös állapotban, mint tiszta elmével.
Először a munkáját veszítette el. Pedig jó szakmája volt: tetőfedő, - ács volt. Nagyon sokat dolgozott, hogy előteremtsen mindent a lányok ellátására.
Életveszélyes helyzetek jelentkeztek – amiben kollégáit is veszélybe sodorta. Így hamarosan elbocsátották. Felesége egyre keserűbb lett. A lányokat intézetbe kellett adni. Sajnos, már nem volt erejük a fenntartásukra – nem csak anyagilag, de fizikailag sem. Akkor vált pokollá a lelke, amikor felesége bejelentette, hogy elválik tőle. Mindent elveszített. Értelmetlenné vált az egész élete.
Három éve magányosan élt az erdőszéli kis házban, amit a tsz-től kapott, ahol állatgondozóként, tehenészetbe dolgozott. Elvégezte munkáját és irány a kocsma.
Szerette a természetet, szerette az erdőt, az állatokat. A magányos ember nehezen bírja az életet. Az utóbbi hónapokban már semmivel sem törődött.
Március. Már tavaszodott. A nappalok kellemesek voltak – a nap melengetett, de az éjszakák dermedt hideget fújtak a fák közül. Ivócimborák mindig akadtak ingyen italra. Hisz a poharazgatáshoz mindig akadt egy-két haver, aki vele tartott.
A névnapja estéjén is így volt ez. Záróráig iszogattak a haverokkal. Támolyogva szállt fel kerékpárjára, hogy a jól ismert úton hazakerekezzen.
Sokszor előfordult, de védőangyala mindig vele volt. Minden kihajló ágat, minden gyökeret ismert. Szívébe fájdalom nyilallt, mikor italosan visszaemlékezett életére. Könnyen el is sírta ilyenkor magát. Könnyes szemmel támolygott kerékpárjával az erdei ösvényen akkor is. Talán a könnyeitől, vagy az ital hatásától a fejében – nem vette észre azt a tuskót, aminek nekiment, és lerepült – berepült a bokrok közé. Azután elsötétült előtte minden.
Hogy meddig feküdt ott öntudatlan állapotban? Voltak időnként tisztább pillanatai, de azután újra sötétség borult rá. Néha azt is érezte, hogy fázik.
Akkor arra gondolt, fel kellene állnia, rohannia valahova, valamerre. Bajban vagyok – gondolta. Azután ismét hideg, sötét homály borult elméjére.
Napsütés, hideg fények, szeméből könnyek. Dermedt kezei sem mozdulnak. Tenyere ökölbe szorítva, körme a tenyerébe váj.
Hangok körülötte, ami elér elméjéig, de szemhéja ólomnehéz. Nem tudja kinyitni a szemét. Mikor végre résnyire megnyílik, az ágakon túl felhőfoszlányokat lát és arcokat érzékel fölé hajolva. Úgy érzi, hogy üvölt, de csak szaggatott hangok törnek elő torkából. A fölé hajló mentős úgy veszi ki a szavaiból, hogy azt mondja:
- Segítsetek! – Élni akarok! – Várnak rám.
Vacog a foga, lüktet a halántéka – kipp-kopp, tikk-takk.
A levegőben kesernyés, szomorkás melódiát fúj a szél.
Élni, - élni – nem összeomlani. Akarni élni!
Május. A kórház folyosóján jóképű fiatalember kerekezik tolószékében. Mindkét lába térd alatt hiányzik. Szemében szomorúság – és fájdalom. Annak a márciusi estnek szomorú emléke és egy félresiklott élet minden pillanata.
Mellette – szintén tolókocsiban – ragyogó kék szemű fiatal nő ül .
Rá figyel – most csakis rá!
gyongyszem555 - március 03 2012 13:33:36
Kedves Gitka!
Én megfogadtam huszonvalahány éves koromban, hogy nem ítélkezem soha emberi sorsok felett - főleg olyanok felett, amit én magam nem éltem át-. De viszont empatikus képességeimnek köszönhetően bele tudom képzelni magam különböző élethelyzetekbe, ami természetesen nem ugyanaz, mint ha átéltem volna. Ha olvasok bizonyos történeteket - mint most ezt a Tiédet is - felmerül bennem a kérdés, hogy én mit tettem volna a fiatalember helyében. És bizony nem tudom a választ. Legalábbis a korrekt választ.
Kedves Gitka! Szeretettel gratulálok írásodhoz és türelmetlenül várom a következőt.
Szeretettel ölellek: Évi.
Írásodból kiderült, hogy miért lett alkoholista az apa
szomorufuz - március 03 2012 13:45:15
Kedves Évike!
Nem is tudom - mit is írjak, hiszen ez saját történet, történetünk. Sajnos, vannak dolgok, amik időlegesen javulnak. A sors sajnos ugyanígy fejezte be a történetet, immár öt éve.
Történeteim valós élet helyzetek, de sokszor azért félek megírni, mert attól tartok, soknak találnak.
Köszönöm, hogy ismét meglátogattál. Szeretettel ölellek: Gitka
Dellamama - március 03 2012 16:13:40
Kedves Szomorúfűz!
Nagyon sajnálom, hogy az én kis silány gépem nem játssza le a videót., már a szárnyaló sasnál elakadt.
Nekem írásod nem volt sok, én sem ítélkezem, azt Istenre bízom!
Az én egyik családtagommal, majdnem ez az eset történt, azzal a különbséggel, hogy még most is iszik,két diplomás ember és már senkinek sem kell. Én ha tudom meglátogatom.
Szeretettel: Maria
szomorufuz - március 03 2012 18:19:41
Kedves Maria!
Sokszor tréfál meg engem is a gépem - főleg, mikor blogozok.
Sajnos, a gépeléskor talált videot nem engedte megnyitni a rendszer - és nem tudom, mi volt az :
Ez a video Korda György - Örülök, hogy rád találtam dala. Talán a youtubon meg tudod hallgatni. Mondanám - kár volt nagyon a páromért, de hát a sors így intézkedett
Köszönöm, hogy olvastad történetünket. Szeretettel: Szomorúfűz
Nagyon szépen megfogalmazott, szomorú emberi történetet olvastam Tőled. Én is úgy vagyok, ha ilyenekről hallok, olvasok, hogy nem ítélem el az embereket, mert mindig arra gondolok, soha nem tudhatom, hogy ha én hasonló helyzetbe kerülök, hogyan fogok reagálni. Tudnék-e, vagy akarnék-e egyáltalán segíteni magamon, hogy jobbá tegyem az életem.
Ennek a férfinak talán éppen az volt megírva, hogy balesete legyen, majd aztán találkozzon a kórházban egy "sorstársával", és újrakezdhessék életüket egymással.
Nagyon szívesen olvasok ezután is ilyen megható, szívhez szóló történeteket!
Szeretettel: Zsuzsa
szomorufuz - március 04 2012 16:21:44
Kedves Zsuzsám!
Az emberi életek felett bizony a SORS rendelkezik, mint a miénkkel is. Köszönöm, hogy ismét meglátogattál. Szeretettel: Szomorúfűz
