|
 Vendég: 82
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_ V
Tanmese...vagy lehet, hogy nem is mese...
- Tündikém, látom, hogy mefogalmazódott fejecskédben a mondanivaló. Dobd ide magad a vállamra, de most én fogalmazok, mert mostanában mindíg Te akarsz a központban lenni és ezt sokáig nem tűrhetem.- mondom Tündikémnek szelíden.
- Rendben van, de azért néha "közbe szólhatok,"mert viszont én vagyok az "okosabb"-mondja Tündi rohadtul megelégedve magával (ilyenkor nem szeretem, de hamar elmúlik ajkáról az önelégült mosoly, mert letörlöm).
Egyszer volt, hol nem volt, volt egy átlagos család. Átlagos jövedelem, nem volt oltári nagy gazdagság,csak a szeretet volt végtelen.
A húgocska és a nővérke felcseperedett, élték önálló életüket a szüleiktől távol.
A hugi - nevezzük Erikának - kétségbeesve bontotta a távíratot, melyet a postás kézbesített neki. Így szólt az üzenet: "Apádnak a fél lábát amputálni kell (érszűkület) gyertek haza, meg kell beszélnünk a továbbiakat".
Természetesen a nővérke is - legyen az ő neve Barbara - is kapott egy ilyen szövegű távíratot.
Apjuk kórházi ágyánál találkoztak, amikor már csak egyik lába volt. Anyukájuk sírt, apukájuk nyelte könnyeit, de nem panaszkodott.
A húgi eldöntötte, hogy ők magukhoz veszik az apukájukat és anyukájukat, ha kikerül a kórházból. Barbarát különösképpen nem hatotta meg a dolog, olyannyira nem, hogy félhangosan tett kijelentését az apuka is meghallotta.
- Én nem tudok ebben szerepet vállalni, ne is haragudj húgocskám, az én életem az utazgatás,én nem tudom Őt ápolni, gondozni, én ilyen terhet nem veszek a vállamra. Adjuk be intézetbe!- mondta Barbara.
Erikában egy világ omlott össze, egyszerűen alig tért magához nővére e kijelentése után.
- Nem szégyelled magad nővérkém? Egyáltalán, hogyan jut ilyen az eszedbe?- kérdezte Erika megvető pillantással a nővérét, közben ránézett apukájára, aki mindent hallott.
Erika azt a tekintetet ahogy édesapja ránézett, soha nem felejtette el. Párnájába fúrta meggyötört arcát és halkan zokogott. De ezt csak Erika vette észre, mert Barbara már készülődött, számára véget ért a látogatás, és eltávozott.
Erika és családja még ott maradtak a kórházban, hogy megbeszéljék a további teendőket.
Az apuka összeszedte maradék erejét, megfogta Erika leányának a kezét és így szólt:
- Ugye nem adtok intézetbe? - és könyörgőn nézett leánya két szemébe.
- Ugyan apukám, amig én élek, Te és anyukám örökké velünk maradtok.- mondta Erika könnyeivel küszködve.
Így is történt, a kórházból már Erikáékhoz "ment haza" az apuka. Teltek az évek, az évtizedek, közben másik lábát is amputálni kellett, ha időközben nem szólítja magához a halál, a két felső végtag amutálására került volna sor.
Miután Ő eltávozott, az édesanya is megbetegedett, ápolásra szorult. Ez is az Erika (és családja) gondja volt, de a világért soha eszébe nem jutott Erikának, hogy az édesanyját (sem) beadja egy intézetbe idegenek közé, sorsára hagyva.
Közben Barbara élte a világát, bejárta az egész világot, egy-egy képeslapot küldött néha-néha a húgának, hogy ő nagyon jól érzi magát, reméli, hogy a húga is jól van. Na igen.
Ezt a mesét azért találtuk ki, mert talán tanulságul szolgál azoknak az embereknek akik hasonló helyzetben vannak, vagy ilyen döntés előtt állnak. Természetesen mindenki a saját lelkiismerete szerint fog dönteni és a bűntudattal ha van (vagy lesz) mindenki saját maga bírkózik meg.
Erikának nincs lelkiismeret-furdalása, bűntudat sem gyötri, ő azt tette, amit a szíve diktált.
Hogy Barbarának van-e bűntudata, a fene tudja.
Lehet, hogy egyszer majd lesz - főleg ha betegen magára marad, akkor eszébe fog jutni talán, hogy nem jól cselekedett -de akkor már késő lesz. |
|
|
- március 05 2012 09:32:39
Kedves Viki!
Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál és értékes véleményeddel mindig itt voltál velem.
Szeretettel: Évi.  |
- március 05 2012 12:11:29
Kedves Évike!
Elgondolkodva olvastam ismét életmesédet, mert úgy érzem, nem kitalált ez a helyzet. Ha nem is egészen így, de hasonlót éltem meg. Mindig az volt az indok: "te otthon vagy úgyis, - ráérsz  " Természetes volt, hogy tolókocsiban vállaltuk párommal mindazt, amit tudtunk. Bűntudat? Nem tudom, volt e, pedig nálunk sem ártott volna magába szállni a történetünk másik szereplőjének.
Köszönöm, hogy ismét egy értékes történetedet olvashattam. Szeretettel: Szomorúfűz |
- március 05 2012 12:44:13
Kedves Gitka!
Igen, jól sejted kedves Gitka, ez az én "életmesém", ha nem is teljesen - mert ez nem a teljes részletezés, arról regényt tudnék írni- de nagyvonalakban ez a lényeg.
Azt hiszem nálunk sem gyötri a bűntudat a féltestvéremet - mert az volt -, de én jó utat kívántam neki mindig utazgatásai előtt.
Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál és véleményeztél, valamint megosztottad velem hasonló tapasztalataidat.
Én nem kívánok neki rosszat, nem is haragszom rá, remélem a sors mindenkinek kiosztja a megfelelő jutalmat. Ha nem, akkor sem érdekes. Nekem többet ért apukám könyörgő tekintete ott a kórházban és ha nem tettem volna amit tettem, ott helyben inkább főbe lőhettem volna magamat.
Szeretettel: Évi. |
- március 05 2012 15:28:49
Kedves Évi!
Igen a jó és "rossz" lány. Az életből vett vagy megélt történeted nagyon szomorú, bár csak részben. A beteg, rokkant szülő sokszor teherré válik. Az én Drága nagymamámnak volt egy mondása: Egy anya 1o gyereket is képes eltartani, felnevelni, de sokszor 10 gyerek sem képes egy édesanyáról gondoskodni!
Ismét jó, hogy Nálad jártam: Maria   |
- március 05 2012 15:32:27
Évi!
Még egy dolog. Olvasva a hozzászólásokat, van ami nem mindig úgy van. Pl: Nagyon sok szeretetet nyújt egy szülő a gyermekének, erőn-felüli anyagi áldozatot is hoz. A gyerek mégsem adja vissza a kapott szeretetet. Lehet a hiba a génekben van, nem a nevelésben?
Maria |
- március 05 2012 16:15:58
Kedves Maria!
No látod ez jó kérdés! Most "megfogtál", mert nem biztos, hogy tudom a logikus választ. Az én esetemre koncentrálva, abból tudok kiindulni, hogy a nővérem anyukám első házasságában született, tehát az anyukánk volt közös, de apukám sajátjaként nevelte Őt is.
Én úgy gondolom, hogy ebben az esetben a gének játszhattak szerepet.
De hogy ha azt veszem alapul, hogy mondjuk mind a 1o gyermek biológiai szülei a szülők, akkor nem tudom rá a választ. Nyilvánvaló, hogy egyformán (vagy nem?) nevelték mind a 1o gyermeket.De nem biztos, hogy egyformán is szerették mind a tízet. Nem tudom a konkrét választ erre, de összességében úgy gondolom, hogy a gének azért nagyban befolyásolják a jellemet.
Ugyanakkor visszakanyarodnék az intelligenciára. Nekem ez a vesszőparipám! Minél intelligensebb valaki, annál több érzelem fűti - legalább is én ezt tapasztaltam röpke kis 56 évem alatt -.
És ha már érzelmekkel telítettebb, empatikusabb képességekkel rendelkezik és számomra ebből már az következik, hogy más a hozzáállása a magatehetetlen, segítségre szoruló embertársai iránt, még akkor is, ha nagyon jól tudja, hogy ez teher, de nem teherként éli meg.
Akinek nincsenek érzelmei, nem tudja átérezni a másik gondját,baját, még saját magát is tehernek érzi saját magára nézve. És nyilvánvaló, hogy a pulszterhek elől pedig menekül.
Szóval eddig jutottam kedves Maria!
Csak nálam az a baj - vagy nem baj? a fene tudja -, hogy én mindig magamból indulok ki. És a "rengeteg"-nek nem mondható eszemmel mindig azt hiszem, hogy csak az a jó megközelítés ahogy én teszem.
De megmondom őszintén, én erre csak -vagy lehet, hogy még akkor sem- tudnék konkrét választ adni, ha én kerülök majd olyan helyzetbe mint apukám, és akkor mit fognak lépni a gyermekeim?
Nem tudom. Én most úgy gondolom, hogy amit én tettem, példát mutatva, ők is azt tennék, de lehet, hogy pofára esnék?!
Visszafogok még erre a témára térni, ha megtapasztalom, hogy mit lépnek majd a gyermekeim adott esetben. És akkor ugyan ott leszek, ahol a part szakad, mert akkor sem fogom tudni a választ, főleg akkor nem, ha csesznek rám.
Köszönöm véleményedet, úgy látom én, hogy szép lehetek (akár), de okos nem!
Szeretettel: Évi. |
- március 06 2012 06:53:11
Kedves Varika-Húgocskám!
A [i]Tündi-lénynek[/i] mindig komoly mondanivalója van. (Az utóbbi időben mintha komolyabb lenne a korábbinál.) Sajnos ilyet én is tapasztaltam, a rokonságban is, meg az ismeretségben is. De nem részletezem, mert...
szeretettel
Domokos bátyád |
- március 06 2012 07:24:39
Drága Domokos Bátyám!
Nagyon örülök Neked, hogy "újra" itt vagy.
Igen, a Tündi-lénynek most egy kicsit összecsaptak a hullámok a feje fölött, de lehet, hogy a tavaszi levegő - mely ugyan még hideg hajnalban - és a hőmérséklet különbséget nehezebben viseli mint én.
De tudod milyen, hamar összeszedi magát, mert különben tudja, hogy nem állok vele szóba napokig és az nagyon fáj neki.
Nagyon szépen köszönöm, hogy megtiszteltél értékes véleményeddel. Én sem akartam ennyire részletezni a régmúlt történetet, de végül is kiírtam magamból, mert azt suttogta, hogy tegyem meg. Bár nem szívesen írok magánéleti problémákról, mert úgy gondolom, hogy az csak rám tartozik, de most is Tündi győzött.
Köszönöm szépen, hogy meglátogattál.
Szeretettel: Évi-Húgod. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
