Nézem a galambokat és elgondolkodom. Milyen érdekes – egy-egy pillanat milyen emlékeket hoz felszínre az emberben.
A galambokról sokat, sokszor írtam már Neked – bármit mondanak is – nagyon kedvelem őket. Szeretettel figyeltem, figyelem életüket.
Ismered Te is azt a verses mesét, hogy a gilice a szarkától kér segítséget fészke építéséhez. De a galamb turbékolásával felhúzza a szarkát, aki otthagyja őt a fészeképítésben. Fészke a galambnak azóta is csak emberi segítséggel van. Persze, ez inkább a házi galambokra vonatkozik.
Amint vizsgálódásaim közepette megszólal a harangszó, eszembe jutnak a gyerekkori éveim.
Barátnőnk édesanyja volt a falu harangozója. Amálhoz sokszor jártunk – együtt mentünk vele a templomtoronyba harangozni anyukája helyett.
Csimpaszkodtunk, lógtunk a harangkötélen és a megszólaló, zengő hangokkal szárnyaltunk. Sokszor rettegve, félve indultunk fel a toronyba a sejtelmes világba, ami szinte a mennyekbe vitt bennünket.
Legalább is – akkor – gyerekfejjel azt gondoltuk. Különleges hangokként szállt a harangszó. Mikor már elengedtük a kötelet - már régen nem is húztuk, a harang még akkor is zengett. Saját súlyától kísérve.
A torony homályos, sejtelmes volt. A kicsi ablakon a napfény tört be, fürdetve melegével a fent lakó madarakat. Így a sok gerlét is.
Nagyon szeretik a galambok a napfényt. Először meg-megrémültem, amikor szárnysuhogásuk megriasztott. Azután szeretettel figyeltem őket, amint kiültek a fényre a templomtorony ablakába. Szárnyaikat a nap felé kitárva fürödtek a simogató fényben, tipegtek a fény haladásával, a fény útján. Onnan szálltak fel is csoportosan az ég felé. Tollaikon ragyogott a Nap, megvillant szárnyaikon, ahogy eltűntek majd visszakanyarodtak a napfényben.
Ez most ilyen emlékvillanás volt a gyerekkoromból.
gyongyszem555 - március 04 2012 16:45:45
Kedves Gitka!
Szeretettel olvastam visszaemlékezésedet gyermek korodra.
És el tudom képzelni, hogy gyermekfejjel milyen élmény volt a sötét torony és a "sejtelmes" világ.
Ezt az élményt még tetőzte a harangok hangja. Jól választottad írásodhoz a Bikini számát is.
Szeretettel olvastalak és várom a következő "visszaemlékezésedet"
Szeretettel: Évi.
szomorufuz - március 04 2012 20:50:18
Kedves Évike!
Szép emlékek - és igazán nagyon benne élek most is: a városunkban nagyon sok galamb van - amikor csapatosan szárnyalnak a levegőben, a napsugár ékszerei. A templomtornyainkban is sok-sok él.
Köszönöm, hogy ma is meglátogattál. Szeretettel: Szomorúfűz
szomorufuz - március 04 2012 20:54:07
Kedves Viktória!
Ma is előttem van, és hallom a galamb búgást és ahogy a harangkötél felkapott bennünket, kicsit félelmetes, ugyanakkor igazi élmény volt. Köszönöm olvasásodat. Szeretettel: Szomorúfűz
Nagyon szépen emlékeztél vissza a gyermekkorodra. Én mindig is úgy éreztem, hogy ami gyermekkorunkban történ velünk (jó vagy rossz) azt valahogy másként kezeljük felnőtt korunkban is. A még el nem rontott gyermeki lélek és képzelet egészen másként tudja belénk vésni az akkor megélteket.
Jó címet adtál az írásodnak, a harangok és a galambok szavak egész jól összecsengenek!
Szeretettel olvastalak: Zsuzsa
szomorufuz - március 06 2012 12:24:07
Kedves Zsuzsám!
Valóban - a gyermekkori történések mélyen megmaradnak bennünk és az idő távlatából másként éljük újra.
Köszönöm kedves szavaidat. Szeretettel: Szomorúfűz
