|
 Vendég: 130
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_ V
Nincs ugyan pszichológusi végzettségem, de sok évtizedes tanári tapasztalatom birtokában ki merem jelenteni, hogy a tökéletesen ˝jó gyerek˝ talán nem egészséges lelkileg. Erre a felismerésre nyolcéves unokám döbbentett rá, aki nővérkéjét arra biztatta
- rosszalkodjunk! van valamilyen jó ötleted?
Nem emlékszem, volt-e és miben nyilvánult meg a rosszalkodás, de tény, hogy a gyereknek van némi rosszalkodási kényszere, ki kell próbálni, meddig lehet feszíteni a szülői, tanári engedékenység húrját. A rosszalkodással nem feltétlenül okoz igazi nagy kárt a gyerek, de kipróbálja ötletességét, felhívja magára a figyelmet, talán még a büntetés is jól esik neki. Unalmas lehet, ha valakit mindig csak dicsérnek.
- Én afféle unalmas mintagyerek voltam, mert szigorúan neveltek, tilalomfák erdejében éltem. Jól tanultam, otthon szófogadó, engedelmes módon viselkedtem. Elérkezett mégis az idő, amikor már nem tűrt halasztást a bennem rejtőző kis ördög kitörési vágya. rosszalkodnom kellett. Hatodik osztályba jártam, amikor két maradandó emlékű bűnt követtem el pusztán kíváncsiságból.
- Ma már szégyenlem az első ilyen tettemet. A március 15-i a falusi kultúrházban rendezett nyilvános ünnepségen - mint énekkari tag a Himnuszt általam átköltött szöveggel énekeltem, amit sajnos a karnagy úr észre vett, és ott helyben a nagy plénum előtt hatalmas pofont kaptam, majd az ünnepi beszédet azzal kezdte, hogy bár tehetséges növendéke vagyok, elvetemültségem megbocsáthatatlan... Ezzel lependerített a színpadról, és ott zokogtam a sarokban az ünnepség végéig. Magatartásból elégtelen minősítést kaptam.
- Egy másik alkalommal - ugyanebben a tanévben, ugyancsak ezzel a tanárral - aki kántortanító is volt, és énekóránk idején egy temetésen kellett részt vennie, hogy felénekelje a halottat - távollétében kipróbáltam. mit szólnak hozzá, ha elájulok. Megjátszottam ezt. Tanár úr azonban észlelte a játékot és engem megszégyenítő, módon megoldotta. Beleültetett egy karosszékbe - behívott négy nyolcadik osztályos fiút és a szék négy lábát emelve kivittek engem az utcára, hogy a falun végig vigyenek. Ez volt a csel: a tanár úr tudta, hogy ezt nem tűröm el és leleplezem magam. Így is történt, az iskola kapujában leugrottam, kiöltöttem a nyelvem és elszaladtam. Ezúttal nem kaptam pofont, csak figyelmeztető üzenetet szüleimnek, hogy több szabadságot biztosítsanak, hogy ne csak az iskolában éljem ki rosszalkodási ösztöneimet.
- Ezek után kifejezetten visszahúzódó gyerek lettem. Semmi rosszat - de jót sem! - nem kezdeményeztem többé. Még a tanítási órákon sem jelentkeztem soha, bár tudtam a helyes választ.
- Megmagyarázni ezt a váltást nem tudom, de megerősíti azt a képzetemet, hogy legalább ki kell próbálni a rosszalkodást egyszer az életben.
|
|
|
- március 11 2012 12:48:15
Kedves Mamuszka!
Nagyon kedves történeteket meséltél el, a gyermeki "rosszaságról"
Igenis, egy gyerek próbálja ki magát a rossz oldalon is. A történetben te nem is rossz voltál, hanem inkább ötletes kis huncut.
Én is rengeteg huncutságban benne volta, habár tanár édesanyám otthon is nevelni próbált, de sokszor nem hagytam magam!
Gratulálok, lebilincselő történetedhez: Maria  |
- március 11 2012 13:28:40
Kedves Mamuszka!
Én ugyan tanultam pszichológiát, ahol az alapokat megkaptam, de a többit az élet produkálta mintegy ráépítve az alapokra.
Én is úgy gondolom ahogy Te, hogy gyermeki huncutságra, "rosszaságra" szükség van, mert én úgy tapasztaltam - unokáim fejlődését figyelve -, hogy amelyik gyerek nem rosszalkodik, huncutkodik az beteg. Legalábbis az enyémek amikor csak el voltak magukban csendesen, "elfeküdtek szótlanul" nem marták egymást már mint a testvérek, ott már baj volt. És már vettem elő a lázmérőt és be is igazolódott a gyanúm.
No persze - én úgy gondolom - hogy a szülőnek nagyon kell ismernie a gyermekét, hogy tudnia kell, hogy meddig mehet el, hol az a határ ameddig még gyermeki huncutság. És nyilván, hogy a szülőnek kell ezt a határt megszabni.
Én a nagy "plénum előtti hatalmas pofont" azért egy kicsit erősnek találom, de nyilván abban az időben más volt az értékrend.
És gondolom, hogy ez váltotta ki belőled azt a magatartásformát, hogy a későbbiek folyamán "visszahúzódóbb" lettél.
Kedves Mamuszka!
Grataulálok történetedhez, jó, hogy "bekapcsolódsz", már régen írtál prózát, pedig biztos, hogy sokan szívesen olvasnák. Én biztos.
Szeretettel: Évi. |
- március 11 2012 15:48:50
Drága Sárika!
Régi emlékek. Milyen sok mindent hoznak felszínre. Bizony, az öcsémmel sok rosszat tettünk, de én kiemelkedően, Érdekes, valóban ő volt gyereknek a jobb és én a nagyon rossz. De azért nagyon szép emlék a sok gyerekkori rosszaság. Ha viszont baj volt, a szeretet mindig magasan szárnyalt. Köszönöm történetedet. Szeretettel ölellek: Szomorúfűz |
- március 11 2012 17:01:05
Kedves Mamuszka!
Én még a évtizednyi távolságól ma is úgy érzem, hogy soha készakarva nem akartam rosszalkodni. Ha valamit pedig ügyetlenségből, vagy tudatlanságból nem úgy végeztem, ahogy szerették volna, én is kaptam a fejemre, néha fakanállal, mivel az öregek mindig azt mondogatták, hogy "csak a fejét, hogy meg ne sántuljon". Én alapból eléggé szerény és ahogy anyám mondta: "bákász" kisgyerek voltam, de nem is csoda, hiszen közösségbe csak akkor jártam, amikor első osztályos lettem. Féltem és tartottam mindenkitől, bár a szorgalmam az iskolában majdnem mindig példás volt, és a nehéz felfogásomat is a szorgalom (vagy a megfelelni akarás) vitte mindig előbbre.
A felnőttek szavának mindig hittem, ami most már, hogy öregecskébb vagyok, megváltozott, (már egy jó ideje), mert tapasztaltam, hogy Ők sem voltak mindig a helyzet magaslatán.
Még most is úgy érzem, hogy csak azért volt fontos a mielőbbi épségben való felnövekedés, hogy hamar munkába tudjanak fogni, de arra nem emlékszem, hogy valamiért is dicséretet kaptam volna. A jó tanulás és a jó munkavégzés természetes volt.
Tanáraimtól szerencsére soha sem kaptam pofont, vagy verést, pedig abban az időben a "tenyér pálcázása" is igen divatos rendre utasító eszköz volt!
Szívesen olvastam visszaemlékezésedet!
Szeretettel: Zsuzsa
|
- március 12 2012 10:32:04
Kedves Maria!
A túlzott szigor épp olyan helytelen, mint a túlzott engedékenység...a nevelés nagyon nehéz feladat, pedig sokan úgy gondolják, mindenki szakember ebben, akinek gyereke van...sajnos ez súlyos tévedés - ide vezet, ahova most már eljutottunk /bűnözés, drog, tiszteletlenség, erőszak.../
Engem túl szigorúan neveltek - a kíváncsiság vitt a "bűnök" útjára...meglakoltam érte, mert tőlem már ez is sok volt azoknak, akik ismertek...A "megfelelni mindenkinek" - belém táplált elve megmérgezte az egész életemet...
üdv. köszönöm figyelmedet - mamuszka |
- március 12 2012 10:35:54
Kedves Évi!
Köszönöm, hogy leírtad véleményedet - és igazat adok neked.
Az a pofon nagy hatással volt további viselkedésemre ...bár később másfajta pofonokat - elég sokat - kaptam, nem edződtem meg, fáj még...
szeretettel - mamuszka |
- március 12 2012 10:39:27
Drága Gitka!
Azok a régi, huncut rosszaságok - ma már csak kedves emlékek - a mai gyerekek rosszalkodásához képest csak játékok voltak. Ma nem kapnak pofont, de ők adnak szülőnek, tanárnak és trágár, csúfoló szavakat ...Ne értsd félre, szeretem a gyerekeket, de valahol valami elromlott nagyon és ezt fájlalom.
szeretettel köszöntelek - Sárika |
- március 12 2012 10:47:36
Kedves Zsuzsa!
Az én gyerekkorom is nagyon hasonló volt a tiedhez - sok fenyítést kaptam /főleg otthon/ dicséretet soha, az természetes volt, hogy jól tanultam, szót fogadtam, minden munkát rám lehetett bízni - szüleim soha nem érdeklődtek, ha szerepeltem ünnepélyeken, az esküvőmre, a diplomaosztásra, a doktoravatásra sem jött el senki - nem mentek - csak ritkán szülői értekezletre...én aztán fordítva csináltam mindent a saját lányaimmal. Akkor - gyerekként - mert én sem járhattam össze pajtáskodni más gyerekekkel - természetesnek hittem azt a kemény bánásmódot. Később is sok pofont kaptam az élettől - de megtanultam elviselni, noha megkeseredtem alapvetően - ezért vagyok gyakran depressziós - bár ezt már a mostani fájdalmak és a halálközelség félelme táplálja
szeretettel köszönöm üzenetedet - mamuszka |
- március 12 2012 10:50:32
Kedves Viktória!
Gondolom, van tapasztalatod a nevelésben - véleményeddel teljesen egyetértek.
Nem veréssel, szép szóval, szeretettel, jó példákkal lehet érdemben nevelni..de erre nincs idő, felkészültség és példa is kevés.
szeretettel üdvözöllek - mamuszka |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
