|
 Vendég: 100
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_ V
Szeretném, ha nem lenne...
- Tündi, remélem, hogy jó gondolatokat sugallsz, mert hajnali kettő órától itt esz a fene a bal vállamon és diktálni akarsz. Lefogadom, hogy tornyosulnak agytekervényeid között a gondolatok, hogy miről írjál (írjunk) de hülyeségre nem beszélsz rá.(Dehogynem, csak nem vallok ám minbent be neki, mert akkor megsértődik. Különben is, olyan "mísz" (Óh, de szép magyar szó, mindegy, mostmár így marad) mostanában, pedig már régen túl van a menopauzán, - hőhullámok, alvászavar (no az még van) idegesség, no de nem sorolom tovább, hiszen minden nő tudja ezt és érezte, aki már járt ezen az úton - és vénségére lett függő. Vagyis számítógépfüggő.
Amíg "kötelező" jelleggel kellett alkalmaznom a számítógépet, rohadtul útáltam, komolyan mondom csodáltam a programozókat, hogy milyen végtelen nagy türelemmel és odafigyeléssel no és nem utolsósorban szakértelemmel oldottak meg egy programhibát.
No ehhez nekem soha a büdös életbe nem lett volna türelmem - minden máshoz igen - no meg az értelmi színvonalam is ott volt valahol matekból kifolyólag ahol a bányászbéka sem érdeklődik már.
Szóval ott tartottam, hogy függőség. Isten bizony, lennék inkább alkoholista, vagy drogos, mert onnan van kivezető út. Ha egyedül nem megy, van segítség, detox, elvonó, szakemberek segítségével.
De mi van a számítógépfüggőséggel, vagyis inkább az íráskényszerrel. Mi az az erő, ami idetapaszt a monitor elé és írni kell, mert ha nem, beleőrül az ember. Ihlet a felelős? (Ejnye Tündi, ha a Te hibád, rögtön végzek Veled!)
Íráskényszer? Kényszer a nagy frászt, hiszen nem kényszerít senki, nem tartanak a fejemhez pisztolyt, vagy géppisztolyt, hogy már pedig ha nem írok, az lesz a végzetem. Akkor meg mi a francért nem tudok nyugodni? Jó lenne, ha valaki ezt szépen jól magyarul elmagyarázná az ostoba fejemnek. (Persze, hogy ostoba, hiszen ahelyett, hogy éjszaka aludna, álmodna szépeket, itt eszi a fene a monitor előtt, már alig lát, mert a szeme is menopauzát játszik)
Miért nem lehet erről a szenvedélyről leszokni?
Mert komolyan mondom, rosszabb mint az alkohol, mert mi van az alkoholistával? Leissza magát, pusztítja az agysejtjeit, egy bizonyos ideig "feldobódik", de ez a varázs megszűnik és utána nem gondolkodik, mély álomba szenderül.
A kábszer hatása - gondolom - ugyanez, oké, ennek van értelme (vagy nincs, tudja a fene) de mi van az írással? Aki egyszer megkóstolja, rákap az ízére, örökre az írás rabja lesz még akkor is, ha tulajdonképpen ő maga sincs teljes mértékben megelégedve a munkájával. Egyre csak ír, ír, és végül rá kell döbbennie, hogy még nagyon sokat kell fejlődnie (mihez viszonyítva, hát a kezdetekhez) mert minél többet ír, annál inkább nincs megelégedve magával.
Olyan ez, mint aki nagyon sokat tanult életében, de mindíg fokozatosan percről percre döbben rá, hogy milyen keveset tud. Pedig nem igaz, de ő úgy érzi. Aki nem sokat tanult és tud, az meg van elégedve magával, sőt!
Nos, így vagyok én az írással most speciel. (Lehet, hogy a lőtéri kutyát nem érdekli ez a téma, de a kényszer ide űzött a gép elé, no meg Tündi, a fene enné meg már ezt a kis cédát, komolyan mondom, már nagyon megbántam, - hogy annak idején amikor erőteljesen kopogtatott az ablakomon- beengedtem a tudatomba. A franc sem gondolta, hogy ilyen sokáig marad, sőt egyre többet diktál, sokszor már szétnyomja az agyamat.
De különben meg szeretem - mert én olyan hülye vagyok, hogy én mindenkit szeretek és szeretem hangoztatni is.
Egyszer megkérdezte tőlem egy barátom, hogy hogyan lehet az, hogy én mindenkit szeretek, hiszen nem egyformák az emberek, vannak nagyon is kiállhatatlan tulajdonságokkal rendelkezők, de én őket is szeretem. Az az igazság, hogy nem tudtam rá a választ, mert ugye az meg már milyen válasz, hogy "csak azért szeretek minden embert mert csak", úgyhogy inkább meg sem szólaltam csak mosolyogtam - lehet, hogy bárgyún - mert a kolléga szépen csendben eltávolodott mellőlem és távolabbról szemlélt.
Egyébként most az a célom, hogy kidolgozok (dolgozunk) egy tervet, hogy hogyan tudnék (tudnánk) megszabadulni az említett szenvedélyünktől, függőségünktől, mert ez iszonyatosan jó. No de a jóból is megárt a sok.
Ha valaki drága olvasóim közül tudna segíteni, nagyon megköszönném. Biztos, hogy van valami járható út. Mert ha szerencsejáték szenvedélyem lenne, vagy kártya, vagy más egyéb, könnyedén meg tudnék szabadulni tőle. Vagy nem?
No mindegy, most egyelőre idáig jutottam gondolataimban, elkezdjük Tündivel a terápiát, hogy összejön-e vagy sem még nem tudom. Mindenesetre azon leszek (leszünk), hogy ne írjunk ennyit. De hogyan, amikor annyira szeretünk írni. Semmitmondó a téma azt mondod? Lehet! Nem vitatom! A semmiről is lehet oldalakat írni, hogy a mondanivaló sem üti meg mércét? Lehet!
De akkor meg hogyan kezeljem a függőséget?
Úgy mint a piások? Mindíg rátöltenek egy kicsit és állandóan szinten vannak és jól érzik magukat. Valahogyan én is (no meg Tündi is bólogat nagyokat) így vagyok ezzel.
Kedves amatőr írótársaim! Legyetek szívesek megosztani velem ezirányú tapasztalataitokat és véleményeteket. Nem baj, ha azt gondoljátok vagy írjátok, hogy hülye vagyok, nem sértődöm meg, sőt!
Várom véleményeteket, de addig még írok egy pár szösszenetet, mert lehet, hogy úgysem fogadom meg a tanácsaitokat és akkor Ti fogtok rám haragudni, de vállalom.
No miután ezt a kis hülye szösszenetet kitaláltam, látom, hogy Tündi már "másfelé jár", gondolatai mint a villám cikáznak, itt is hagy engem a fenébe, más téma után kutatva.
Még egy utolsó mondat erejéig próbára teszem kedves olvasóim türelmét. Egyáltalán van mondanivalója ennek a kis förmedvényemnek?
Vagy húzzak el a fenébe! |
|
|
- március 30 2012 10:21:11
Drága Évi-Húgocskám!
Ez a függőség kezelhetetlen. Néha ugyan úgy csinál, mintha megszűnt volna - aztán újra előbújik a legváratlanabb pillanatokban. Született meg bennem már vers matekórán gimnazista koromban, utazás közben, magaslesen, vizsgáztatás közben. Meg próza is. Néha aztán úgy elmerülök benne, hogy se-látok-se-hallok. Pár évtizede történt, hogy az utcán így elmerülve nekiütköztem valakinek, mondtam >bocsánat, uram< és mentem tovább. Később derült ki, hogy a sógorom volt, aki nem mellesleg kamaszkori barátom is...
Szóval az a lényeg, hogy az ihlet-függőség gyógyíthatatlan, csak néha elbújik (nálam volt, hogy két évre...), aztán újra előjön.
Te meg ne húzz el sehova, mert szeretjük az írásaidat.
szeretettel
Domokos bátyád    |
- március 30 2012 11:19:42
Drága Domokos Bátyám!
Megmondom Neked őszintén, éreztem, hogy meg fogsz látogatni kedves, értékes véleményeddel, no meg már egyébként is vártalak!
Szóval azt mondod, hogy gyógyíthatatlan ez a függőség? Neked elhiszem!
Oké, megbeszéltük, nem húzok sehova, mert úgyis megütne a guta, ha kiakarnám törölni az ihletet.
Lelki szemeim előtt látlak, amikor minden szituációban ott volt Veled is az ihleted olyannyira, hogy még a sógorodra sem figyeltél, illetve "nem ismerted meg".
Ismerős érzés, mert képes vagyok én is olyankor amikor támad, rögtön megadni magam és nyomulok a monitor elé és már püfölöm a klaviatúrát. Olyankor rögtön kell cselekednem, mert különben kétszer ugyanúgy nem tudom leírni és mindíg az a legtutibb, ami először bukkan fel az agyamban.
Abban is igazad van, hogy néha elbújik, mert ezt pontosan az elmúlt két hétben tapasztaltam - amikor anyukámmal nagyon-nagyon sok volt a gondunk - és megmondom Neked őszintén kissé kétségbe is estem, mert azt gondoltam, hogy soha többé nem leszek képes egy épkézláb gondolatra. De amikor érzelmileg, lelkileg, meg úgy összességében nincs az ember maga alá zuhanva, rögtön visszatér. Én nagyon szeretem az ihletemet, mert tiszteletben tartja a hangulatomat, olyankor elbújik, mert érzi, hogy nem sziporkázhat.
Mindenesetre megnyugtattál, hogy ez így működik és nagyon szépen köszönöm látogatásodat.
Szeretettel: Évi-Húgod. |
- március 30 2012 13:06:09
Kedves Évi!
Jól "bele-nyúltál" ebbe a témába. Nem is lehetett volna jobban jellemezni e függőséget, mint ahogy nagyon szépen te ebben az írásodban taglaltad. Biztosan véleményt fognak a "kollégák" nyilvánítani. Én a leszokásról a véleményt magamnak már megfogalmaztam: Erre a kis időre minek!
Még nem volt számítógépem akkor is függő voltam. Ha nem is írtam le minden gondolatomat, de volt olyan, hogy versben gondolkodtam és rímekben beszéltem.Egyszer a kollégák jókat nevettek, mert a hivatalos értekezleten akaratlanul is rímelt a beszámolóm.
Más: Azért nem szokik le az ember bizonyos szenvedélyéről, mert a tudatalattija nem is akar. Mint minden ez is a fejben kell, hogy eldőljön. Az alkoholista is inkább belehal, de nem akar leszokni. A cigi függő is ugyanezt teszi. Nekem már csak az írogatás a kertészkedés a szenvedélyem és a családom.
Szeressük önmagunkat annyira, hogy adjuk meg szellemünknek és testünknek is amit kíván!
Ez csak az én véleményem!
Szeretettel ölel: Maria.
Ui: Mit csinálnánk helyette? Te gondolkodtál már ezen? |
- március 30 2012 14:02:41
Kedves Maria!
Köszönöm, hogy itt vagy és véleményezel, illetve elmondod tapasztalataidat. Tulajdonképpen rosszul fogalmaztam azt hiszem, hiszen én sem a számitógép függőségben lebegek - mert én is írtam kézzel is a verseimet meg a novelláimat, az elsőt 17 éves koromban, és akkor még korántsem volt számítógép. Tudom, hogy miért nem csodálkozom különösképpen azon, hogy rímekben, versekben gondolkodtál, hiszen ismerős. Én úgy gondolom, hogy akinek a fejében vannak a gondolatok és bármikor könnyedén ki tudja aknázni amit a génjeiből átöröklött tehetségnek köszönhet, tényleg soha nem fog tudni megszabadulni az ihletétől és az írástól. Amikor görcsölni kell, hogy egy épkézláb -ne talán tán sikerül rímbe szedni is - gondolatsor előbukkanjon, azt megette a fene. No ekkor lennék kétségbeesve igazán.
Tulajdonképpen akar a fene leszokni róla, végül is ez egy olyan adottság, amire igenis büszke lehet az ember, no persze az egészséges határokon belül. Csak azért írni, hogy "címlapon legyek", felfigyeljenek rám, tök mindegy, hogy jó-e amit írok vagy rossz, vagy még rosszabb, nem szabad. Pedig nagyon sokan megteszik.
No igen, az "alkoholista inkább belehal", de szerencse, hogy az írásba nem lehet belehalni.
Kedves Mária! Hogy mit csinálnánk helyette? Mondjuk újat írnánk!
Köszönöm szépen, hogy megosztottad velem ezirányú tapasztalataidat.
Szeretettel ölellek: Évi. |
- április 03 2012 09:28:40
Kedves Olvasóim!
Nagyon szépen köszönöm, hogy ilyen sokan megtekintettétek ezt a förmedvényemet is.
Jó egészséget kívánok MINDENKINEK szeretettel: Évi. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
