|
 Vendég: 28
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_Kérlek Titeket, hogy aki elolvassa, legalább egy keresztet rakjon a végére! Lehet, hogy nincs értelme küldeni ezt tovább
Második fejezet - A Macska
Életünk Katival maga volt a megtestesült boldogság! Egy szót sem kellett szólnunk, hiszen képesek voltunk gondolatainkban szinte eggyé válni, olyanok lettünk, mintha egymás testrészei lennénk!
Minden megerõltetés nélkül kétszer annyit éltünk ugyanannyi idõ alatt, hiszen elég volt, ha csak egyikünk nézte a Bigbradört, a másik addig kiolvashatta az újságot. Ha egyikünk megevett egy gyönyörû, friss orosz krémtortát, hát a másik is nyalogathatta a szája szélét, érezve szinte az ízeket. Néha már az is oltotta mindkettõnk szomját, ha csak az egyik ivott, - és hát nagyon érdekes volt, hogy az ebéd utáni söröm picit Katinak is a fejébe szállt...
A legfantasztikusabb mégis a szeretkezés volt! Pontosan tudtuk közben, hogy a másik hol tart, és mit szeretne, és így, a kitûnõen szinkronizált orgazmus a mennyekbe röpített mindkettõnket! A saját gyönyörünk fölött ott volt a másiké is, és azt hiszem, hogy ezt a csodát rajtunk kívül senki nem élhette át!
Aztán egyszer Kati elcsapta a gyomrát. Én a szomszéddal beszélgettem az elõszobában, amikor Kati éppen szenvedései tetõfokán küszködött a toaletten. Önkéntelen grimaszaimnak köszönhetõ, hogy a szomszéd mondat közben elbúcsúzott, szinte menekült a lakásból.
Kati persze jókat derült - szinte feledve a görcsöket -, hiszen odabent is tökéletesen átérezte a helyzet komikumát. Tudtam, hogy érzi, és Õ is tudta, hogy ezt én is tudom...
Késõbb mérsékelte Kati önfeledt örömét, amikor engem meg herén vágott egy ottfelejtett gereblye, amire ráléptem. Még fájdalomcsillapítót sem tudott szedni szegény, hisz mi használhat egy olyan test-rész fájdalma ellen, ami nincs is?!
Nekem is váratlan volt a menstruációs görcs, de hamar megszoktam. Mi az a néhány nap havonta, a reggeli másnaposságokhoz képest?
Nos, kellett néhány hónap, mire megtanultunk "kívül maradni", nem feltétlenül mindig százszázalékosan összekapcsolódni.
Ettõl kezdve azonban tökéletes harmóniában, szinte felhõtlen boldogságban éltünk.
Közben elhelyezkedtem, az APEH-nál, ellenõrnek. Ugyanakkor Kati a Vám- és Pénzügyõrséghez ment, és mindketten hihetetlen karriert futottunk be. Olvasva az emberek gondolataiban, nem nagyon maradt titokban elõttünk semmi!
Idõnként szándékosan el kellett siklanunk már néhány dolog felett, nehogy kiderüljön az igazság.
Egyre kevesebbet kellett dolgoznunk, már mindketten elértük, hogy csak a kiemelt esetekben vegyék igénybe a szolgálatainkat.
Rengeteg szabadidõnk szinte minden percét együtt töltöttük, többnyire a heverõn, összebújva. Tulajdonképpen szerencsénk volt munkahelyeinkkel, mert teljesen elszoktunk már attól, hogy hosszabb ideig egyhuzamban ébren legyünk, néhány óra múlva elálmosodtunk, jólesett a szunyókálás.
Ezek voltak a legboldogabb óráink. Félálomban, összesimulva, idõnként meg-megnyalva egymás orrát...
Villanyt már szinte nem is használtunk, egész éjjel elvoltunk úgy, hogy nem gyújtottuk meg a csillárt. Eleinte arra gondoltam, hogy egyre késõbb sötétedik, aztán rájöttem, hogy jobban látok, mint régebben. Ez akkor vált igazán tudatossá, amikor egyszer a kapunk elõtt vártam Katira, úgy éjfél felé. Szokás szerint nem égett a ház elõtt a térvilágítás, de ez engem egyáltalán nem zavart.
Közeledett a szomszéd, és úgy nekem jött, mintha szándékosan tette volna. Egész felment bennem a pumpa, amikor észrevettem, menynyire meglepõdött. - Van itt valaki? Elnézést kérek, nem láttam!
No, ez azért elgondolkodtatott. Ezután az következett, hogy ki kellett csavarnom a hûtõszekrény lámpáját a foglalatból. Zavart minket az ajtónyitásnál szemünkbe csapódó vakító fénysugár. Egyébként is, minden ételt megtaláltunk könnyedén, hiszen az illatuk egyértelmûen jelezte, melyiket hol találjuk! Tökéletes sötétség különben sincs...
Igazság szerint egyre inkább éjszaka voltunk fenn, istenieket sétáltunk a környékbeli kiserdõben, élveztük a Hold és a csillagok ezüstös csillogását a faleveleken, hallgattuk a neszeket, élvezettel habzsoltuk az illatokat...
Igaz, egyszer Kati nagyon megrémült - egy kicsit én is -, amikor egy kutya csaholva felénk rohant, de az adrenalin szinte rögtön szétáramlott ereinkben. Szembefordultunk vele, és nagyon megörültünk, amikor fenyegetõ sziszegésünk meghátrálásra kényszerítette az ebet.
Hasonló eset nem fordult elõ, mivel messzirõl meghallottuk, ha valami nagyobb állat jött felénk, és inkább kitértünk.
Ma éjjel olyan dolog történt, ami valószínûleg gyökeresen megváltoztatja hátralevõ életemet.
Ismét az erdõben sétáltunk, amikor meghallottuk, hogy valami kisebb állat neszezik az avarban. Minden elõzetes megbeszélés nélkül tudtuk, hogy mi a dolgunk.
Szétváltunk, Kati balra indult, én jobbra. Õ csendesen, osonva, én hangosabban, szinte csörtetve.
Hallottam, amint a kis rágcsáló megáll, valószínûleg kétlábra is egyenesedhetett, aztán elkezdett távolodni - pont Kati felé. Egyszerre nagy zörgés támadt, aztán felhangzott egy éles sivítás, majd az is elcsendesedett.
Jólesõ érzés kerített hatalmába, a tudatos zsákmányszerzés öröme. Kati irányából azonban még valami, olyan kielégülésféle gondolat is hömpölygött felém.
Hirtelen nagyon furcsa bizsergés lepett meg. Néhány ugrással oda-értem Katihoz, és megláttam azt, amit néhány másodperccel elõbb már tudtam: - Kati véres kezeivel az utolsó darabokat tömte szájába a kicsi, mintegy húsz-huszonöt centis nyúlfiókából. Szemébõl különös, sárga fény csapott rám, tekintetébõl a büszkeség és a birtoklás gõgje áradt...
Elborult az agyam. Úgy éreztem, hogy kirabolt, meglopott, ELOROZTA AZ ÉTELEMET, KOCKÁRA TETTE A BIZTONSÁGOMAT!
Nekiugrottam, belemarkoltam a hajába, hátrarántottam a fejét, aztán idegeim, izmaim, testem minden porcikája egyszerre kezdtek emlékezni a legõsibb parancsokra...
Biztosan eltelt néhány perc, mire magamhoz tértem. Kati ott feküdt a földön, arcán az elszántság, a harc kõkemény vonásai, már örökre. Nyakán vér - a sajátja, és a kisnyúlé.
Rákapartam az avart, aztán lemostam egy patakban az arcomról, kezeimrõl a harc véres, sáros nyomait. No, nem mintha zavartak volna, de a szag elfedhette az erdõ fontos illatait.
Egészen felélénkülve, felszegett fejjel, kitágult orrcimpákkal bele-rontottam az éjszakába, az Én Erdõmbe!
Éltem én eddig egyáltalán?!... |
|
|
| Még nem küldtek hozzászólást
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
