|
Vendég: 111
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_Mottó: „Nem mind anya, ami fénylik!”
Mielőtt összehúznátok a szemeteket; hogy kerül politika ebbe az írásba, sürgősen közlöm, a saját AO-mról van szó, a szülőanyámról. Hat éves voltam, amikor az AO megkezdte új haza keresését, hátrahagyva mondjuk "Lebédiában" apámat és engemet (nem használt semminemű könyörgés, hogy maradjon).
Húgomat magával vitte és megkezdte honfoglalását a már előre kiszemelt új hazába, ahol gazdagabban nőtt a fű, sokkal több volt a jószág, nagyobb a gazdagság. Ott, hogy nagyobb legyen a népessége, még két fiút szült. De aztán nem hagyta nyugodni a vére és gyors egymásutánban még két országot meghódított, magától érthetőnek tartva, hogy a véréből származó népességét hátrahagyhatja.
Mikor aztán a népessége ellátására bizonyos summát mert kérni a második apaország, egy könnyed mozdulattal átugorva a vasfüggönyt, Franciaországba ment. Tehette, mert 4 nyelven beszélt. De a franciák nem szeretik az idegeneket, ezért fogta magát és korából 10 évet letagadva hajóra ült és a néhai brit - fegyencekkel lakhatóvá tett- koronagyarmatra vándorolt. Itt aztán teljesülni látszott minden vágya, gazdag apaországra lelt, lett tengerparti háza, autója, juhászkutyája, pénze.
De a sors forgandó. Meghalt az apaország, a kutya, súlyos betegség támadta meg és az operáció után el kellett adnia a házát, az autót és egy kisebb házba költözött. De ezt sem bírta tartani és előbb egy bérleménybe, majd egy - vagyonosabb korában általa adományokkal támogatott- öregek házába került.
Valószínűleg ebben a reménytelen és szomorú helyzetben kezébe vehette a bibliát - ahogy azt a bajba jutott emberek szokták-, utolsó mentségként. Itt olvashatott a tékozló fiúról, akit visszatérése után nagy szeretettel fogadott be az apja. Elhatározta, hogy ő lesz a tékozló anya és visszatér Lebédiába a fiaihoz. És jött, jött, mint a mérgezett pogácsa, Örkény István egypercesében. Ti mit tennétek, hogyan fogadnátok öt?
Én tudtam a választ! Nagy-nagy szeretettel! Mert nagy Tanítómesterünk hallhatatlan könyvében így intézkedik: Hányszor kell megbocsátanunk? Hétszer? Nem! Hetvenszer-hétszer!
Na, két éve, hogy ezen is túlestünk. A sors azonban kíméletlenül megbüntette. A testét derékszögbe megtörte, úgy néz ki, mint a Jancsi és Juliska mese vicsori-boszorkánya, és csak járókerettel tud járni. A húgom 3 gyereke kirepült a családi fészekből, így ő tudta befogadni egy teljes szobát berendezve neki. A hálája állandó veszekedés, az őt a legmesszebbmenőkig ellátó testvéremmel. Talán azért, mert kerek-perec megmondta neki, aki 50 évig távol tudott maradni tőle és a gyerekeitől, az nem tekinthető anyának! Igaza van neki? Engem még többet, 65 évet.
Most volt 96 éves. Unalmában filctollal ikonokat rajzolgat, és csak angol nyelvű könyveket olvas, mert magyar nyelvűt már nem tud. Fő foglalkozást is keres magánk, ő akar a család „keresztapja” lenni!
Meghagyjuk ebben a hitében!
Andy
|
|
|
- április 06 2012 06:11:22
Kedves András!
Már vártam történetedet, mint ahogy ígértem itt is vagyok!
Megdöbbentő és elgondolkodtató igaz történet - melyet nagyon jól megírtál - és én elhiszem, hogy ilyen is létezik. Vannak nők, akik nem valók anyának, összevissza csámborognak, hátrahagyva gyermekeiket - no látod, ezért (is) vagyok én inkább férfipárti, no nem mintha ha a férfi "csámborog" el szeretteitől azt megdicsérném -mélységesen elítélem. Az AO-d hódító típus, hajtja a vére, (talán erről nem tehet, no látod, megint a pozitív életszemléletem sugall, én azért neki is mentségeket keresek, de nem igazán találok, de megpróbáltam) és nem csak az, hanem a jelleméből fakadó anyagiassága. "zöldebb a fű, nagyobb a gazdagság, tengerparti ház, autó, juhászkutya".
Lehet, hogy ha engem ért volna az a "megtiszteltetés", hogy így magamra hagy az anyám, én sem írnék pozitív kisugárzású szösszenetet erről a témáról.
Tudod, és én azon csodálkozom rettentő mértékben - aki egyébként nem vallásos, nagyívben tesz a Bibliára és annak tanításaira úgy egyébként amikor "fut a szekér" - ha bajba kerül, gyorsan előveszi és fohászkodik.Várja a csodát!
No igen, "nagy Tanítómesterünk halhatatlan könyvében" hányszor is bocsát meg a gyermeki szív, vagy bármilyen szív? Hát igen, sokszor, nagyon sokszor, de nem mindegyik, azért azt sem szabad elfelejteni. Mert van aki nem így reagálna - gondolom én, nem tudom, mert nem tudom - főleg, hogy ha az AO-d génjeit örökölte volna teljes mértékben. De mivel a géneket mindkét szülőtől örököljük, attól függ, hogy melyik az erősebb a dominánsabb.Azt volt a szerencséje, hogy nem az ő génjeit örököltétek a húgoddal együtt, mert akkor nagyívben lesajnáltad volna Őt.
De megbüntette Őt a SORS "bűneiért", járókeret...
Tanulságos történetedet érdeklődve olvastam.
Szeretettel: Évi. |
- április 06 2012 06:45:08
Kedves Andy!
Még levegőt is elfelejtettem venni, amíg olvastam történetedet. Én is kérdezem, már bocsájtsd meg nekem - anya az ilyen?
Ilyen történetek után szoktam mondani: az én életem ehhez képest " séta galopp" volt.
Gratulálok a történet drámai megjelenítéséhez.
Nehéz sorsod miatt fogadd együttérzésemet: Maria |
- április 06 2012 18:07:28
Sajnos vannak ilyen anyák is, de bízom benne, hogy kevesebben, mint akik nem ilyen természettel vannak megáldva.
Ez az önzésből ered.
Sajnálom, hogy épp te, ti lettetek ennek az áldozta.
Kellemes ünnepeket kívánok, kedves Andy neked és kedves Igenednek és családodnak is !
Szeretettel Joli |
- április 07 2012 19:08:21
Kedves Barátaim!
Köszönöm, együttérző látogatásotokat! A családunk története, visszatekintve a multra is olyan bonyolult, hogy egy regényt lehetne belőle írni. Én novellista vagyok! Nem próbálkozom vele!
Nekem szerencsém volt, édesapám új felesége nekem nem csak nevelőm, hanem anya helyett édesanyám lett. Az eltelt 60 évben teljesen elfeledkezett rólam a hivatalos anya. Most én vagyok a kedvenc fia. Ki érti ezt? Andy |
- április 07 2012 19:33:23
Kedves András!
Vissza kellett jönnöm a "záró gondolataid után" egy pár gondolat erejéig, ugyanis roppant kíváncsi voltam, hogy hogyan alakult az életed anya nélkül, miután Téged elhagyott. De örömmel állapítom meg, hogy apukád új felesége csodálatos anyukád lett.
Tudod, hogy miért vagy most Te a szülőanyádnak a kedvenc fia?! Mert Ze nem "balhéztál" össze vele úgy mint a húgod, mert a húgod megsértette az önérzetét, hogy kérdőre merte vonni, hogy hol kóborolt és, hogy nem tartja anyának. (Melyben maximálisan igaza van)
Érdekes dolgok ezek, nem tudom, hogy a lelkiismeretükkel el tudnak-e számolni az ilyen emberek, akik "megbocsáthatatlan" bűnt követnek el. Bár lehet, hogy mire eljutna a tudatukig a cselekedetük súlyossága, szellemileg leépülnek és akkor tényleg a legjobb meghagyni abban a hitében, amiben éppen gondolkodik.
Kedves Barátom! Mindenesetre nagyon örülök neki, hogy nem kellett hiányt szenvedned miatta, mert nevelő anyukád anyukád helyett anyukád volt a szó legszorosabb értelmében.
No látod, ilyenkor úgy örül a lelkem, ha valami végül is összességében jól végződik.(Mármint a Te életed)
Kivánok Neked kellemes Ünnepeket szeretettel: Évi. |
- április 08 2012 20:23:03
Kedves Andy!
Azzal vígasztalnálak, hogy nem TE voltál az egyetlen, akit az édesanyja elhagyott, bár én hallottam több olyan családról, akit meg az édesapa hagyott magára. Egy anyától - szerintem - nem várja el az ember az ilyen viselkedést, mert arra gondolok, hogy egy anya akármilyen nehéz helyzetben megpróbál a gyermeke mellett maradni még akkor is, ha "más hazát keres".
Személy szerint én is nagyon örülök, hogy a nevelőanyád úgy nevelt fel, mintha a saját gyermeke lennél, és mondhatod, hogy Ő volt az "édes mostohád".
És nyugodtan használhatjuk ez esetben is azt a bölcs szólásmondást, hogy "Isten nem ver bottal"! Bár néha botot ad a kézbe. Néha okkal, néha minden ok nékül!
Szeretettel olvastalak!
Zsuzsa
|
- április 12 2012 10:12:42
Még egyszer köszönöm a látogatásotokat!
Szeretettel Andy |
|
|
Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök, Olivér napja van. Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|