|
 Vendég: 26
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_ V
Igaz történet.
Édesanyám matekot tanított ugyanabban az iskolában, ahol a gyerekek által csak "Fizi-Gizinek" becézett tanárnő is tanított.
Nekem is volt szerencsém ismerni, mert csak pár háznyira élt tőlünk a tanárnő a szüleivel.
A város szélén laktunk, ahol szinte minden gyermek és felnőtt ismerte egymást.
A hírek, a pletykák is hamar terjedtek, mindenki tudott a családokról szinte mindent.
Gizi "története" is ismert volt, miért is maradt "vénlány".
Nagy-nagy szerelem volt Jánossal közöttük, eljegyzés is volt, nagy hirtelen mert a frontra vitték az akkor huszonhárom éves fiatalembert. Párszor kis gyűrött levélkét kapott Gizi a vőlegényétől, a súlyos harcokról a Donnál, majd semmi hír.
A háborúnak vége lett és az asszonyok, anyák, lányok naponta mentek ki a pályaudvarra, várták hátha hazajön szeretett párjuk a Szovjet-Únióból valamelyik vonattal.
Én is kint voltam párszor Édesanyámmal és a sógornőjével, mert a nagybátyámról az a hír járta fogságba esett ugyan, de él! 1953-ban aztán ő egy vagonban betegen ugyan, de hazaérkezett a felesége és mindenki örömére
Gizi minden-nap várta szerelmét, de még csak híreket sem hallott felőle.
Sok év telt el, de ő csak várt. Szép arcú, de hideg tekintetű csendes nő. A diákjai is mondták, hogy olyan halkan beszél az órákon, hogy alig hallani.
Már középiskolás voltam, amikor anyukám meséli, hogy Gizi diákokat kísér a Szu.-ba a Krim- félszigetre a Fekete-tengerhez Szocsiba. Természetesen Moszkvába is lesznek 1-2 napot, hogy a nevezetességet megnézzék. A Lenin-mauzóleumot, a Vörös-teret stb.
Akkoriban ez nagy dolognak számított, ha valaki külföldre utazott. Mikor vissza-érkeztek Édesanyámnak Gizi elmesélte az ott történteket én azt most a tőle hallottak alapján tudom leírni.
Moszkvában egy diák szállón szálltak meg, ami a nyári szünet miatt idegen vendégeket is fogadott. Hazai és külföldi diákokat is.
A hatalmas étteremben a tanároknak és a diákoknak külön-külön volt megterítve. Az asztalokon kis táblácska azon a városok neve, hogy tudják ki hová ülhet. A tanárok asztalánál az ország kis zászlaja mellett a tanárok neve is fel volt tüntetve.
Gizi odavezette tanítványait a kijelölt asztalhoz, majd megkereste helyét a tanári asztalnál.A mellette lévő székek még üresek voltak. Nézegette az asztalon lévő vázákban a virágokat és észrevett a mellette lévő kis vörös zászlónál egy nevet: Iván Nagy. Először csak arra gondolt, hogy érdekes ez a magyaros név, aztán eszébe jutott az ő Nagy Jánosa aki a fronton elesett és biztosan egy névtelen sírban fekszik valahol a Donnál.
Megérkeztek a kísérő tanárok és mielőtt az ebédet tálalták volna egy ősz halántékú férfi oroszul, és még két nyelven, közte szép tiszta magyarsággal is köszöntötte a megjelenteket.
Gizi szíve majd kiugrott a helyéből, mert felfedezni vélte az ő Jánosát a férfiben. Amikor
leült mellé az asztalhoz felugrott és a férfit átölelve zokogott.
János, hát te vagy az, te élsz?
A férfi eltolta magától és oroszul fejezte ki csodálkozását és felháborodását a jelenet miatt.
Gizi orosz-nyelvtudása kiváló volt ezért folytatta, a mondani-valóját immár oroszul.
Nagyon sajnálom, ha tévednék, de az arca az állán a kis heg, a hangja minden azonos az elveszettnek hitt vőlegényemével.
A férfi bocsánatot kért, majd átült egy másik helyre.
Gizi a szintén Moszkvai illetőségű a másik oldalán ülő tanárnővel kezdett beszélgetni és kiderült, hogy Ivánnal kollégák egy iskolában tanítanak.
Hosszas beszélgetés után kiderült, hogy Jánosnak négy gyereke, orosz felesége van.
A kolléganő elmondta, hogy már a Tanárképzőben is ismerte Ivánt és tudja, hogy a háborúban fejsérülést kapott, amit megműtöttek. Haza akarták vinni Magyarországa, de ő azt mondta ott nem ismer senkit és nem emlékszik semmire.
Ezt nem hiszem el! Akkor a nyelvre miért emlékszik!
Még millió kérdést tett fel az orosz tanárnőnek és saját magának is, de nem kapott kielégítő választ. Soha nem hitt el, hogy János nem emlékezett rá!
Visszaérkezett Magyarországra. Később hallottam, hogy Gizi szülei meghaltak, de mégsem maradt vén-lány mert, ötvenhat éves volt, amikor feleségül vette a tantestületből az orosz-tanár. |
|
|
- április 14 2012 13:45:42
Kedves Maria!
Csodálatosan megírt történetet olvashattam Tőled.
Megmondom őszintén, már kezdett örülni a szívem, lelkem, amikor felfedezni véli - és ráismer - halottnak hitt vőlegényét a "fizi-Gizi" tanárnő. De rögtön le is lombozódom, mivel ez egy igaz történet és az élet "szárnyal" a "SORS" beszél és közbeszól, nem pedig a képzelet.
El tudom képzelni Gizike fájdalmát, hogy szinte nem is emlékezett a menyasszonyára. De végül is a SORS megajándékozta élete közepén egy jóravaló szerető emberrel, aki aztán a férje lett.
Nagyon megható, szomorú történet kedves Maria, gratulálok írásodhoz. No látod, én pedig ezeket az igaz történeteket szeretem Tőled! Én inkább a fantáziámra hagyatkozom, igaz történeteket nehezebben írok. Vagyis Tündi! Most mindent ráfogok! 
Szeretettel olvastalak!
Baráti öleléssel: Évi.  |
- április 14 2012 14:16:51
Kedves Évi!
Köszönöm, hogy olvastad ezt a történetet. Én mikor Édesanyám elmesélte ezt a történetet arra gondoltam, hogy talán ez a János félt valamitől, vagy valamiért Magyarországra visszajönni és csak megjátszotta az amnéziást. Mert a hadnagyi rang egy Horthy-féle hadseregben, az már lehetett ok egy ilyen viselkedésre. Vagy a fene tudja!
Köszönöm, hogy itt jártál: Maria |
- április 14 2012 16:09:57
Kedves Maria!
Nagyon tetszett igaz történeted. És sajnálom Gizit, aki így járt!
Az jutott eszembe, hogy előfordulhat olyan, hogy valaki a tanult anyanyelvét nem felejti el, (egy emélkezetkiesés esetén), csak azokat a személyeket nem ismeri fel, akiket régen ismert. Vagy elfelejti az anyanyelvét és egy másik tanult (idegen) nyelvre emlékszik és csak azt használja eszméletre térése után.
Mintha valahol olvastam volna erről már.
Még az is előfordulhat(na), hogy pl. ha nekem lenne egy olyan balesetem, hogy elveszteném az emlékezőkészségemet, lehet, hogy éppen a magyar anyanyelvemet nem tudnám használni, hanem csak azt a kevés angolt, amit megtanultam. Nagyon sok érdekes történetet hallottam már.
Örülök, hogy a történetbeli Gizi tanárnő, még ha későn is, de megtalálta élete párját, az orosztanárt!
Szeretettel olvastalak!
Zsuzsa
|
- április 14 2012 16:52:45
Kedves Maria!
Megrendítő történet. A háború bizony sok életet tönkre tett, meg persze - a férfiak elvesztett hűsége is - talán.
Mennyi évet elpazarolt - egy érdemtelen emberre. De a lényeg - végül is megtalálta őt a - ha nem is szerelem, - de szeretet.
Nagyon jó volt újra olvasni. Szeretettel ölellek: Gitka |
- április 16 2012 15:24:01
Zsuzsa, Gitka, Viktoria!
Nagyon jól esik, hogy elolvastátok ezt a kis történetet.
Maria |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 24. vasárnap,
Emma napja van.
Holnap Katalin napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
