|
 Vendég: 24
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_ MM
A perforált vakbél...
Igaz történet.
Nagyon jó kis szilveszteri házi-bulit rendeztünk 1972-ben. A legkedvesebb barátaink társaságában köszöntöttük az új évet. Nagyon kitettem magamért, több fogásos étellel, szendvicsekkel virslivel és ami ilyenkor szokás, minden finomságot készítettem A barátaink nagyon sok márkás italt hoztak.
Én, hogy az igazi vendég-látó háziasszony szerepét hiánytalanul betölthessem, az éjféli fél-pohár pezsgős koccintáson kívül nem ittam semmilyen szeszes italt. Alakomra akkoriban nagyon hiú voltam, így az ételekből is csak igen visszafogottan fogyasztottam.
Az új év első napján délutánig aludtunk, majd következett a rend csinálás. A gyerekek szüleimnél voltak, hamar készen lettünk a rendrakással , majd aránylag korán ismét lefeküdtünk, mert másnap munkába kellett mennünk.
Hajnaltájt arra ébredtem, hogy nagyon fáj a hasam, hányingerem van, rosszul vagyok és mintha lázam is lenne. Összegörnyedve jöttem ki a fürdőszobából és mondom a férjemnek, hogy telefonáljon be a munkahelyemre az utcai telefon-fülkéből, hogy írjanak ki egy nap szabit, mert nem tudok bemenni dolgozni.
- Nem telefonálok, hanem orvost hívok, mert látom valami komoly bajod lehet. Amúgy is, nehogy már év elején vedd ki a nyárra tartogatott szabidat!
Lement telefonálni, majd alig egy fél óra mulva jött az ügyeletről egy doktornő!
Kérdezett a panaszaimról és meg sem vizsgált. Kis gúnyos mosollyal az arcán mondja:
- Látom aranyoskám megártott a szilveszterezés! Nem is írok fel semmit, mert szén-tablettát recept nélkül is lehet kapni a gyógyszertárban. Igyon sok folyadékot. A mai napra írok egy igazolást.
- De doktornő nekem nagyon fáj a hasam!
- Persze aranyom, ilyen a másnaposság!
- De én csak egy fél pohár pezsgőt ittam!
Még mindig mosolygott, amikor férjem odaadta az előre kikészített papírpénzt és az ajtóból jó pihenést kívánt.
Férjem elég soká jött vissza, majd mondta, hogy ő kért szabadnapot, mert nem hagy magamra.
Délutánra már nagyon rosszul voltam. Négytől rendelt a körzetorvosunk. Férjem elment hozzá és vele együtt jött vissza.
Megvizsgált alaposan, majd mondta ide mentő kell, mert ez egy komoly vakbél!
Pár órán belül már meg is műtöttek.
Az altatásból felébredve egy három ágyas kórteremben feküdtem, s az arcomat paskolgatta egy nővérke.
- Ébredjen fiatalasszony! Már minden rendben van. Perforált volt a vakbele, de elkaptuk még időben. Majd mindjárt jön a doktor úr is aki műtötte.
Még nagyon kábult voltam, amikor gyerekeim rohantak be a kórterembe és öleltek pusziltak.
Férjem mondja: Már beszéltem az orvossal.
Nem sokáig maradhattak, mert a nővérke közölte, hivatalos látogatás csak holnap lesz.
Mikor elmentek én büszkém mondom a mellettem fekvő asszonykának, ugye milyen szép gyerekeim vannak és hogy aggódtak értem!
A kis beesett arcú karikás szemű nő remegő hangon mondja:
- Nekem is volt kis-fiam és édesanyám.
Azzal a kis szekrényen lévő fényképekre mutatott.
- Egy hónapja meghaltak az autóbalesetben.
Én nem tudtam megszólalni, csak talán valami részvét-félét motyogtam.
Már felkelhettem és amikor tudtam, hogy jön a családom a folyosón fogadtam őket.
Elmondtam férjemnek a ketteske történetét.
Az én kis vakbél-műtétem semmiség! Ez a kis nő megmutatta az újságot is az Esti Hírlapot ami a balesetükről írt." A 20-as busszal ütköztek. A férj vezetett. A balesetben a kilenc éves kisfiú és egy negyvennyolc éves nő a helyszínen meghalt, a sofőr könnyebben a mellette utazó nő életveszélyesen megsérült."
Még maradnom kellett a kórházban egy darabig. A ketteske elmondta, hogy nemsokára kiengedik. A balesetben a tüdejét a törött bordája átszúrta, ez volt a kar és lábtörés mellett a legsúlyosabb.
Férjem jött értem, végre hazamehetek. Már a folyosó végén jártunk, amikor szembe jött velünk egy nagy.darab férfi. Férjemmel kezet fogott,
Engem behívtak a kórházi elbocsájtó miatt a nővér -szobába. Mire visszaértem a férfi elment.
- Ki volt ez, kérdeztem.
- A csapat régi masszöre már évek óta nem láttam, a feleségéhez jött.
Két év múlva a Város-majorban voltunk a gyerekekkel, amikor szembejött velünk a masször és a ketteske egy babakocsit toltak.
Utóirat: Férjem megkereste az akkor hozzám kihívott ügyeletes doktornőt és az asszisztense előtt lehordta minden sarlatánnak és mondta jobb lenne, ha visszaadná a diplomáját, mert majdnem a feleségem életébe került a maga "diagnózisa"! |
|
|
- április 16 2012 13:45:11
Kedves Maria!
Először is szívből gratulálok írásodhoz!
Az 1972-es szilveszteri bulikra nagyon jó visszaemlékezni. Mi a '7o-es évek szilveszteri bulijait a tiszti klubokban rendeztük. Én otthon csak a legközvetlenebb, legjobban szeretett barátaimat - barátainkat - fogadtuk.
Az, hogy a doktornő nem vizsgált meg rendesen, fájdalmaidat, illetve a tüneteidet csak az alkohol okozta másnaposságnak tüntette fel, az sajnos nagyfokú hiányosságra utal, mármint ami a doktori címére vonatkozik.
Szerencse, hogy férjed tudta, hogy mit kell tennie. Mert olvasom, hogy manapság egy perforált vakbél szinte rutinműtétnek számít.
No de akkor még nem volt az!
Kedves Maria barátnőm! Írásod számomra megerősít abban a hitemben, hogy minden fájdalom relatív. De empatikus képességek nélkül - mint ahogy Te is írod - nem lehet élni.
Szeretettel olvastalak és gratulálok, látod én pedig ezeket az igaz
történeteket szeretem őled, amit nagyon jól írsz meg!
Ölellek barátnőd: Évi.  |
- április 17 2012 13:16:47
Kedves Dellamama!gratulálok írásodhoz, és örömmel olvasom,hogy nem lett semmi bajod! Hála Istennek! Én nem mondhatnám el ugyanezt,mert nekem sajnos a párom,és gyermekem ment rá az orvosi mulasztás,és műhiba miatt.Felháborítónak tartom,hogy vanak,akik,csak azért mennek orvosnak,hogy imponáljanak valakinek,és nem a gyógyítás az igazi céljuk.Tapasztalatból tudom ,hogy rengeteg műhiba per indúlt orvosok ellen,és kevés esetben tudták rájuk bizonyítani a vétségüket.Sajnos a mai orvosi társadalom tisztelet a kivétel, de vannak még hibák amiket ki kell küszöbölni.Ez sajnos az emberiség rovására megy!Szeretettel:Ferenc! |
- április 17 2012 17:01:22
Kedves Évi, Viktoria és Ferenc!
Köszönöm, hogy elolvastátok e történetemet.
Maria |
- április 17 2012 20:54:40
Kedves Maria!
Nagyon meghatott a történeted, főleg azért is, mivel összehasonlítottad kettőtök (Te és a ketteske) állapotát, és nem is véletlenül érezted úgy, hogy a vakbélműtét semmiség ahhoz képest, ami Vele történt! Csak annyiban lehet hasonlítani az autóbalesetet a vakbélperforációhoz, hogy sajnos, mindkettőben meg lehet halni, ha nem jön időben a segítség. Az ügyeletes doktornő miatt nyugodtan meghalhattál volna, megérdemelte, hogy férjed "lehordta" és megmonda a magáét.
Vannak még ügyes, lelkiismeretes doktornők is, ilyen volt egyik keresztlányom is, aki hétvégén volt a városkörnyéki ügyeleten, és Szilvia lányom élettársánál rögtön megállapította, hogy perforálódott a vakbele, és még aznap délután meg is műtötték.
Sajnálom a betegtársadat, aki kisfiát és édesanyját egyszerre veszítette el.
Szeretettel: Zsuzsa
|
- április 18 2012 12:35:23
Kedves Maria!
Hasonló helyzetet én is átéltem, csak szerencsére az ügyeletes orvos felismerte a diagnózist.
Szeretettel - érdeklődéssel olvastam történetedet. Szomorúfűz |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
