|
 Vendég: 20
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_Stafírungom
Ha szerda, akkor piac.
Nagyon rszerencsésr1; helyzetben vagyok, mert a munkahelyemtõl kb. 200 m-re van a kirakodás, még az ablakból is láthatom a felhozatal egy részét.
Minden szerdán reggel héttõl érzem a sült kolbász illatát, ami persze felizgat, de én fegyelmezett úri nõ módjára, csak nagyon ritkán csábulok el, akkor is inkább megkérek egy kollegát, hogy hozzon 20 dkg., de ha kicsit több az se bajr30;
A múlt heti szerdán én is piacoltam.
Konyharuhát kellett vennem, házasságunk 16 éve alatt elõször, mert a rstafírungr1; eddig kitartott.
Én még abból a korszakból való vagyok, akit stafírungoztak.
Nekem tizennégy éves korom óta gyûjtötték a hozományt.
Születésnapra, karácsonyra és más jeles alkalmakra keresztanyáméktól, nagynénéméktõl mindig valami rgyönyörûr1; ágynemût, vagy otthagyhatatlan kompótos készletet, esetleg a lengyelpiacról alkalmi vételben vásárolt törölközõket kaptam.
Hát megmondva az õszintét én akkor sokkal jobban örültem volna valamilyen társasjátéknak, vagy napszemüvegnek késõbb pedig egy jó farmernacinak, de mivel jól nevelt gyermek voltam, mindig illedelmesen megköszöntem, és betettem a szekrényemnek abba a részébe ahol, ezeket a holmikat gyûjtöttem.
Hozzányúlni sohase lehetett, legfeljebb nézegetni, kezeddel átsimítani a damasztterítõt, hogy érezd az anyag hûvös érintését. Hát én se nem nézegettem, se nem simogattam, ezt az anyukám tette üres perceiben, kellemes sóhajok közepette és elégedetten szemlélte az egyre növekvõ kupacot.
Ahogy az évek teltek, én egyre kétségbeesettebben próbáltam lobbizni annak érdekében, hogy valami rnormálisr1; ajándékot kapjak. Tettem a finom célzásokat, utaltam rá, hogy milyen gyorsan növök és már tényleg, jó lenne egy új CAMPING bicaj.
Lett is ajándék, persze meg is köszöntem és mentem, a már említett szekrény felé és betettem, a selyempapírba szépen becsomagolt konyharuhákat és lepedõket.
Hazudnék, ha azt állítanám, hogy örültem, sõt talán inkább sírni tudtam volna.
Aztán az évek csak teltek, újabb polcokat kellett beüzemelni a stafírungomnak, én meg csendesen beletörõdtem.
Érettségi, ballagás, ajándékok, ágynemûk, evõeszközökr30;
Ha ez nem lett volna elég, egy idõ múlva édesanyám bejött a szobába és hívott, hogy menjek segíteni neki a konyhába, meg mutatni is akar valamit.
Hát nekem r11; annak idején r11; ha szóltak, azonnal mennem kellett.
Bablevesre volt elõkészülve, meg krumplis pogácsára.
Anya szólt, hogy akkor, õ most el fogja mondani, hogy hogyan is kell elkészíteni, ne aggódjak õ itt lesz mellettem, de ma én fõzök!. A pánik forró hulláma csapott végig a testemen. Én?
De csak elkészült az ebéd, s annyi dicséretet soha nem kaptam, mint akkorr30;
Onnantól aztán nem volt megállás. Folyton bizonyítani akartam.
Ott lógtam a konyhában, figyeltem anyut. Láttam, mit tesz a krumplifõzelékbe, hogy kavarja a madártejet, mikor kell lehabozni a húslevest, vagy épp mikor mondható egy piskótára hogy rszépen feljöttr1;!
Egyre több és több étel illata maradt az orromba, egyre csak szívtam magamba a magyar konyha fortélyait, anyám trükkjeit, hogy hogyan kell a szinte semmibõl, valamit csinálni.
Fõzni még mindig nem fõztem sokat, de a fejemben volt szinte minden étel elkészítésének menete.
Aztán felnõtt lettem.
Megismertem egy olyan fiút, aki elfogadott, szeretett, kiállt mellettem.
Eljött az esküvõnk napja.
A nem kis stafírungom egy újabb halommal gazdagodott, aminek akkor szintén nem nagyon örültem, mert lakásra kuporgattunkr30; volna.
De végül, mégis csak lett saját otthonunk.
A lakáson kívül szinte semmink nem, csak a határtalan boldogságunk. Becuccoltunk és anyám rögtön bejelentkezett, hogy akkor õ holnap jönne a holmimmal.
Csak kicsit néztem rá bután. Milyen holmimmal? A nadrágom rajtam, a többi a fogason, a fehérnemûim tisztán hevernek a fiókban, a fogkefém a fürdõszoba polcon. Nem értettem, de mondtam, hogy gyere csak nyugodtan bármikor.
Értetlenségem hamar értésre talált abban a pillanatban, amikor mentünk volna fürödni, de nincs törölközõ, sütöttem volna a déditõl kapott tojást, de nincs tányér, ittunk volna a pohárból, ha lett volna. Persze nem feküdtünk le koszosan, éhesen, szomjasan, de másnap nagyon örültem anyunak és a csurig megpakolt autónak.
Szépen behajtottuk a szekrénybe az ágynemûket, törölközõket, kiraktuk a poharakat, tányérokat, fiókba kerültek a konyharuhák tucatjai, terítõ került az étkezõ asztalra.
Az ajándékom beérett.
Láttam anyám arcát, hogy csak úgy ragyog, mikor örömömet látta.
De Õ ezt már mind tudta, sok-sok évvel ezelõtt, mikor az elsõ lepedõt betette a szekrényembe, megkezdve a stafírungomat.
Persze enni is kellett és az elsõ ebéd, amit magamtól, egyedül fõztem persze a bableves volt, krumplis pogácsávalr30;
Nem mondom, hogy nem voltak baklövéseim a fõzés terén r11; párom tudna meséli az elsõ húslevesemrõl, ami tökéletes lett volna, ha nem szórom tele babérlevéllel r11; de minden-minden bent volt a fejembe, anyám stafírungjaként, aki jó anyaként akaratomon és tudtomon kívül ellátott útravalóval, a kezdéshez szükséges tudással, hogy jó feleség, anya válhasson belõlem.
A konyharuhák is kitartottak 16 évig, pont mikor én is elkezdhetném gyûjteni a saját lányomnak az útravalótr30; ha lenne lányom.
De Tamás fiam már tud gofrit sütni, és van egy-két borospohár készletem dobozbar30;. ami egyszer csak jó lesz valamikor, valakinekr30;.
|
|
|
- március 28 2008 02:22:26
[b]Drága-drága kincs!...nekem eddig azt mondtad , hogy ha szerda, akkor ügyfélfogadás....már meg azt látom, hogy piacozás....
...no félretéve a hülyeséget...
Többször is elolvastam a staférungozásod történetét, így vettem észre azt a sok kis finom elejtett és elrejtett információt és érzést, amit akartál adni az olvasónak...
Elindultál a gyerekkorodtól, és a végén...milyen kedves!...újra a gyerekkorhoz értél...a saját gyermekeidhez érkeztél...
Számomra is ismerõs érzéseket tettél elém...gyerekként reménykedni...egy bicajért...egy játékért...gyermeki örömökért...
Kedves-elfogadó õszinteséggel beszélsz- így utólag - édesanyádról...a Tõle megtanult és átvett trükkökrõl...Tõle tanultad meg , hogy miként lehet a semmibõl valamit csinálni...eszméletlen mondat!!!
Tõle tanultad a bableves és pogácsa készítését...olyan szelíd szeretettel írva errõl, hogy szinte én is ott vagyok...érzem a kavargó - finom illatokat...
Nagyon életközeli ahogy írsz...tetszik a valóságod !!! értelmezhetõ- átélhetõ képeket festessz...okos-bölcs tanulságokat vonsz...mostmár érett fejjel...szintén édesanyaként...
Ezzel a történettel életed nagy-nagy szeletét...Napod egy felületét...öleled fel, beleszõve a határtalan boldogságos fejezetet is...és mily ' érdekes az élet, mi magunk is, úgy kezdtük az életünket, a közös-életünket, hogy még egy székünk sem volt, amire leüljünk...de meg volt a legfontosabb...a ragyogásunk egymásfele...ami áthidalt minden dologi hiányt !!
Lánykád ugyan nincs de van két csodálatosan szép fiad...és majd eljön az idõ, hogy általuk és velük együtt lesz kire onthasd a mérhetetlen szeretetedet...mert érzem soraidból / is / hogy Te a lelki-staférungot is megkaptad...ettõl vagy ilyen természetesen csodálatos ember !!!
szeretõ ölelésem Feléd!!![/b]
szí. |
- március 28 2008 08:35:42
Úgy mondják, a való élet írja a legjobb történeteket.
Tettem hozzá egy képet. |
- március 28 2008 10:52:05
Köszönöm Drága Szoszika!
Úgy meg tudod erõsíteni az embert, ha kételyei vannak...másokban, magukban!KÖszönöm a szavaid, mindig köszönöm!
Kedves Dénes!
Köszönöm, hogy elolvastad, köszönöm az idõd, köszönöm, hogy írtál....s köszönöm a képet!! |
- március 29 2008 09:16:13
Szia Madi!
Örülök ennek az írásodnak. Mintha saját magamról olvastam volna benne. Az én anyukám is így gyûjtögette számomra a staifirungot, és bizony én sem mindig örültem neki. Nem tudom, hogy divat-e ez még egyáltalán. tetszett. Szeretettel: zsuzsu |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
