|
 Vendég: 90
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_3. rész . Szerető családom
Anyámnak három testvére volt.: két lány és egy fiú. Anyjuk csak második szülöttjét - Júliát - és fiát szerette. A fiú korán elköltözött a fővárosba, ahol élte a csinos aranyifjak - Jávor Pál, a sztárszínész hasonmása volt - könnyelmű életét. / Történetét már megírtam/
- Júlia kihasználta az elfogult anyai szeretetet. Ő volt az a szerencsés, aki kitanulhatta a varrónő szakmát - noha nem volt szüksége rá, hogy gyakorolja, mert "jól ment férjhez" egy tisztviselőhöz. Ők úrnak hitték és vallották magukat, a család többi tagjához képest felsőbbrendű lényeknek. Ennek megfelelően is viselkedtek. Nekem gyerekkoromtól kezdve sok keserűséget okoztak, feltehetően irigységből és valami genetikus, szadista rosszindulatból. Ők voltak a keresztszüleim, és ennél fogva gyakran jártam náluk. Velem egykorú unokanővéremmel játszottunk, megbeszéltük kis titkainkat. Naiv voltam, álmomban sem gondoltam, hogy visszaél vele és szüleinek úgy adja tovább, hogy belőle én elvetemült, neveletlen gyereknek, később erkölcstelen személynek tűnjek ki.
- Apja is gúnyt űzött belőlem minden szavával - kihasználva, hogy szegénységünk miatt nem ismerem eléggé a zenét. Nekik volt világvevő rádiójuk - és amikor együtt römiztünk /náluk tanultam meg/ . szólt az operett, megjegyezte nekem:
- No Ducérjó /ez volt a csúfnevem nála/ ugye te ezt nem ismered! Mondd meg neki Babuskám / az ő lányát nevezte így/, hadd lássa, milyen okos vagy! Tudom, te orvos leszel majd, ő pedig jó lesz postásnak, az neki való.
- A sors rácáfolt a bizakodásra, mert Babuska nem tudott leérettségizni sem, eladó lett egy áruházban és a fiúk sem futottak utána, végül egy asztaloshoz ment feleségül. Akkor azzal szépítettek: többet ér egy jó szakma, mint a tanulás,.Amikor szóba került egyetemre jelentkezésem, apámat minden szónoki képességét latba vetve próbálta lebeszélni, hogy ezt megengedje:
- Ha elengeded, nem győzöd fizetni a költségeket és, ha diplomája lesz, lenéz majd téged - győzködte apámat. - szerencsére eredménytelenül.Ugyanakkor rendkivül büszke volt a saját hivatalnoki beosztására.Karácsonykor - nagyapám, János névnapján - összegyűlt az egész család. Jelen volt az én vőlegényem is, aki akkor egy kisebb vállalat főkönyvelőjeként sziintén tisztviselőnek szánított. Kersztapám beszélgetett vele - ismerkedés ürügyén - és ezzel "kedveskedett":
- Én telekkönyvvezető úr vagyok, maga pedig csak paraszt, igaz?
Származását tekintve valóban az volt, szülei gazdálkodók voltak, de ő közgazdasági egyetemet végzett és rangja sem volt kisebb, mint egy telekkönyvvezetőnek. Ezt csak keresztapám gőgjét jellemző momentumként említettem meg.
- A leggonoszabb tettüket szüleimmel szemben követték el. Amikor nagyapám nyugddíjba ment, a kapott végkielégítést - minket a nyomorúságos lakáskörülményekből kiszabadítva - arra fordította, hogy szobát építtetett a meglevő családi házhoz és visszaköltöztünk hozzájuk. A szoba cementpadlós volt, bontott anyagokból épült, külön kéménye nem lévén nehéz volt befűteni, mert folyton füstölt. Ezért fűtetlen szobában aludtunk, csak nagy ünnepeken és betegség idején fűtöttünk be. A konyhát közösen használtuk nagyanyámmal.
- Nagyszüleim akkor már sokat betegeskedtek, állandó gondozásra szorultak, nagyapám teljesen süket lett, nagyanyámnak végbélrákja volt. Logikusnak látszott, hogy mi vállaljuk - és szívesen tettük is - Anyám és apám /én akkor már egyetemen tanultam, távol/ - de a testvérek közül csak Júlia nem mondott le az örökségről. Okos férje tanácsára kikötötte: kössenek szerződést arról, hogy a házat akkor örökölhetjük, ha a gondozás mellett havi rendszerességgel életjáradékot is fizetünk a nagyszülőknek /amit ők kértek el/ Szüleim - bár alig éltek meg apám kevés fizetéséből, rendesen fizették a havi összeget nyugták ellenében. Nekem nem küldtek, de nem is kellett pénz, különféle munkákkal és ösztöndíjjal, segéllyel jól megvoltam a magam kenyerén. Nyaranta kevés időre látogattam haza, mert dolgoztam Szegeden.
- Egy ilyen alaklommal tört ki a háború a testvérek között. Sok zivatar volt azon a nyáron, éjjelente anyám virrasztott a beteg szülők ágyánál, kimerült és könyörgött éppen oda látogató Júliának és Babuskának, hogy legalább vállaljanak egy-két éjszakai ügyeletet, mert ő már nem bírja. Baba erre reagált emígyen:
- A keresztanyusnak bírni kell, hiszen örökölni fog, ezt ki kell érdemelni. Anyám sírni kezdett. Ekkor mentem be és kivezettem, mondva_
- Ne sírj ezeknek, nem sajnálnak, nincs szívük ! - és kivezettem onnan.
Keresztanyám utánam futott, nem engedtem be a lakásunkba, letépte a blúzomat. A reccsenést hallva, dühbe gurultam és visszakézből lekentem neki egy nagy pofont. Szaladt a nagyanyám, közénk állt, hogy szétválasszon, de ekkorra már elszabadultak az indulatok és ő is kapott az ütésekből. A két férfi - keresztapám és apám - is hazajött hívásunkra és perre került a sor. Én közben visszamentem Szegedre, kilátásba helyezték, hogy kirugatnak az egyetemről. Nagyapám a veszekedés ideje alatt meghalt. A temetésére nem mehettem el a beígért botránycsinálás miatt.
- A családi harag végig kísérte további életünket. Anyám tovább ápolta anyját annak haláláig,. A testvérek nem békültek ki, én sem az unokanővéremmel, aki a főiskolán adminisztrátorként dolgozott, amikor én ott tanítottam. Próbált ocsmány pletykákat terjeszteni rólam, de nem adtak neki hitelt. Egyetlen lányát egy gazdag idős külföldi úrhoz adta feleségül remélve, hogy nagy vagyont örököl és ő kimehet majd hozzá. Így is történt.
- Nem különleges ez a történet, sok hasonló van és csak azért érdekes, mert hozzájárul az ember keserűségéhez, szomorú emlékeit gyarapítja.. |
|
|
- május 10 2012 14:25:27
Kedves Mamuszka!
Azt írod, hogy "nem különleges ez a történtet, sok hasonló van", én azt mondom, hogy számomra érdekes, mert én nem találkoztam családon belül ekkora gőggel, irígységgel és rosszindulattal.
Az, hogy nagyszüleidet csak anyukád gondozta, ez már ismerős, egyszer én is írtam erről a témáról egy prózát.
El tudom képzelni, hogy elkeseredésedben mennyire dühbe gurultál, ha tettlegességig fajult a történet.
Gratulálok, szeretettel olvastam írásodat!
Ölellek: Évi.  |
- május 10 2012 15:34:39
Kedves Mamuszka!
Na erre mondanám, mármint a Te fiatalkori élettörténetedre, hogy az én életem a Tiédhez képest sétahajózás volt.
Fiatal kislány éveidet már elnézést ezek a "szemét" emberek megkeserítették. Nekik csak a vagyon, a pozíció, a kispolgári sznobság számított. Nem voltak sem szüleidre, sem a beteg mamára tekintettel. Jól tetted, hogy pofon-vágtad azt a "libát"!
Vajon ezek az élmények adtak erőt és kitartást hogy azért is megmutasd nekik? Történeted érdekfeszítő és gördülékeny,
regénybeillő folytatását szeretettel várnám. Maria |
- május 11 2012 08:38:57
Kedves Évi!
Köszönöm érdeklődésedet és kedves véleményedet..
Tudom, durva dolog a verekedés, de néha rákényszerül az ember, ha meg akar védeni ártatlan áldozatokat
szeretettel kívánok szép napot - mamuszka |
- május 11 2012 08:40:51
Kedves Maria!
Jólesik, hogy együttérzőn olvasod "viszontagságaim" történetét..
köszönöm neked és kívánom, hogy közelről ne ismerkedj meg ilyen helyzetekkel
szeretettel - mamuszka |
- május 15 2012 14:58:31
Kedves Mamuszka!
Már régebben olvastam olyan történeteidet, amelyben írtál ezekről a dolgokról, talán most részletesebben. Igen sajnálom, hogy a családban sok volt a veszekedés, a széthúzás, és gondolom, az sem vígasztal, hogy ezzel nem voltál egyedül.
Én is együttérzéssel olvastam a történeted folytatását!
Szeretettel: Zsuzsa
|
- május 17 2012 14:26:03
Kedves Zsuzsa!
Gondolom, még a "jobb" családokban is előfordul irigykedés és különösen, ha anyagiakról vagy terhes feladatokról van szó. Korábbi írásomban szűkebb családomról - testvéremről - írtam, míg ebben anyám testvéréről. A szeretet nem volt jellemző ránk, sajnos.
Persze, emlékszem, mit írtál te is ...és tényleg nem vigasztal engem, ha másnak is kijut a bánatból, sőt!
szeretettel : Sarolta |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
