|
 Vendég: 85
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_ V
Igaz történet
Szomorúfűz
Lélekgyógyító Balaton
Szemébe sütött a Balaton felől a ragyogó napfény. A távolban vitorlások siklottak a vízen. Szép látvány volt. Nosztalgiával figyelte a kecses hajókat. Könnyű szél fújdogált, lágy simogató érintéssel, bele-belekapva könnyű vászonruhájába. A part meleg homokja talpait simogatta.
Imádta a tavat. Ha munkája engedte, szeretett üldögélni a napsütötte parton, vagy esténként kis háza teraszán – rózsái között – figyelni a naplementét. Elnézte, ahogy a vízben egy nagy vöröslő tűzgömbként ragyogott vissza az izzó alkonyi nap. Csodálatos volt a látvány. A ház, amelyben lakott, a Balaton partján állt. A kis kert a vízig húzódott. Ez a kis ház és a tó – ugyanazt jelentette neki – a szüleit, a gyermekkor emlékét, a szeretetet és a Balaton csodás szépsége lelkének nyugalmát, gyógyulását. Az alkonyatban a kertből a nagy végtelen vízfelületre látott. Szerette nézni a szél szárnyán feszülő és repülő vitorlásokat. De nem csak nézni szerette, hanem lerajzolni is a látottakat – csakis a maga kedvtelésére. A házban nagyon sok kép őrzi keze nyomát.
Kedvelték a partszakaszt a művészek is. Rajzoltak, festettek. De nagyon sok szépséget, örömöt adott a vízi sportok szerelmeseinek is a tó.
A balesete óta nehezen mozgott, talán emiatt is – zárkózottá vált. Barátai ugyan sokszor meglátogatták, de ő nem szívesen járt társaságba. Szeretett a könyveivel, a képeivel lenni és a számítógépével. Hisz a munkája is ahhoz kötötte. Mivel az utóbbi időben állapota rosszabbra fordult, hosszabb távra, dolgai intézésére elektromos mopeddel közlekedett.
Egy évvel ezelőtt – egy kortárs festő kiállításán, amely a közelben lévő kisvárosban volt, megismerkedett egy férfivel, akivel azóta is tart a kapcsolata. Párszor találkoztak, de az éjszakákba nyúló netes és telefonos beszélgetéseik folyamán mélységekig megismerték egymást. Most újra beleegyezett egy újbóli találkozásba. Minden félelem, minden feszültség benne van, hogy hogyan lesz tovább. Szorongással várja a találkozást, hisz az előző kapcsolatából fájdalmas, becsapott érzéssel szabadult ki. A kesernyés szájíz nehezen múlik el. A múltból feltörő emlékeket - amelyek mindig is ott éltek benne - nem tudta a felejtésbe visszagyömöszölni.
Helén elindult vásárolni, hogy készülni tudjon vendége fogadására. Először kedves öreg barátjához nézett be, aki kis üzletében képeket, könyveket árult. Az eladásra kínált képek között az ő rajzai is ott voltak.
Véletlenül találtak egymásra, két évvel ezelőtt. A lány egy szép, ragyogó napsütötte kora őszi napon rajztáblájával ölében üldögélt a parton, mikor Miklós bácsi feleségével arra sétált. Az idős férfi szerette nézni a művészeket. Műértő szemmel értékelte, nézte a képeket és válogatott közöttük. Ekkor látta meg a lány rajzát, majd a többi, szebbnél szebbet, amit Helén készített. A külföldi nyaralók által nagyon keresettek lettek a képei.
Miklós bácsi nagy örömmel fogadta őt most is, és nem kis összeget adott át az eladott képei után. Még kicsit beszélgettek, majd a lány folytatta útját. Bevásárolt. Jól felpakolva ért haza. Szeretett főzni, sütni, a konyhába serte-pertélni, de saját magának gyors ételeket készített, hogy minél több időt tudjon a Balaton parton, a képeivel tölteni.
A munkáját is szerette precízen, időben elvégezni. Könyvelői munkát végzett egy biztonsági cégnek. Nagyon meg voltak vele elégedve. Többször kérték, hogy vállaljon más cégeknek is könyvelést, de nem szeretett volna robottá válni.
Baráti kapcsolatai régi barátságok voltak: gyerekkorból, a főiskolai évekből és balesete előtti munkahelyéről is. Hű volt. Szerette maga körül az állandóságot.
Szellő szárnyán sodródtak az érzései, az emlékek. Elmerült gondolataiba.
Fájdalommal emlékezett arra a napra, amikor a 30-ik születésnapjára készült, kedves barátait várva. A közeli nagy bevásárlóközpontba indult bevásárolni. Talán kicsit izgatottabban, talán nem olyan figyelemmel. Az átjáró zebráján zöld útja volt és ő elindult. Kb. az út közepén járhatott, mikor egy autó elgázolta. Nem sok emléke maradt a balesetről, csak a fájdalom és a hónapokig kórházakban töltött időszak történései, a keserűsége és az élni nem akarása.
Ennek már 10 éve. Orvosai nem sok jóval kecsegtették. Sokáig kétes volt, hogy valaha lábra tud állni, hisz komoly gerinc és láb sérüléseket szenvedett. Műtét műtétet követett, végül az O.O.R.I.-ban tudták lábra állítani, mintegy három hónapos kezeléssel. Hazaérkezése után – lelkének végleges gyógyulását a Balatontól, - szeretett tavától és kis otthonától kapta meg.
Helén csinosnak mondott nő volt. Világosbarna vállig érő haja, kék szeme és kissé teltebb alakja volt. Az egész lényéből sugárzott valami csábító, ami vonzotta az embereket, főleg a férfiakat, akik bizony utána fordultak. De ő csak egy valakit szeretett: Zolit. A 30-ik születésnapján – mikor a balesete érte – akkor szerettek volna jegyet váltani. Már nem voltak fiatalok, hiszen Zoli is 38 éves volt. Mikor a lány balesete megtörtént, úgy érezte, nem kötheti tovább magához, mert nem érezte magát teljes értékű nőnek. A balesete során egy olyan sérülés is érte, hogy gyereket vállalni is rizikó lett volna. Ezért gondolta úgy – Zolival is megbeszélve – jobb, ha visszaadja a férfi szabadságát.
Kórházi ügyei közel két évig tartottak – így baráti kapcsolatain kívül egyedül maradt, a tavalyi évig, amikor megismerkedett Andrással azon a kiállításon.
Izgatta a férfi, akinek egész lénye sugárzott. Valami volt, ami nagyon vonzotta Helént. Jóképű, őszülő, huncutul mosolygó, barna szemű férfi volt, aki egy korábbi betegségéből kifolyólag egy láb amputált volt. Elváltan élt, fordítóként dolgozott, amit otthon végzett. Két ragyogó szeme mélyén titkokat rejtett, ami a lányt rabul ejtette.
Hosszú idő után először nem Zolira gondolt, hanem Andrásra, a találkozásra. Az újbóli találkozásra gondolt, ami talán sok mindent eldönt. A képek, a Balaton most csak a szeméig hatoltak, a gondolatai már máshol jártak. Vágyott arra, hogy egy szerető társ legyen mellette, akivel megoszthatja örömeit, bánatát. Akivel együtt lehet, akivel együtt lélegezhet, gondolkodhat, aki lelki társa lesz.
Az ablakhoz ment. Lágy szél lengedezett, hajladoztak a fák lombjai. A tó a messzeségből olyan volt, mint egy festmény. A hullámok fodrozódtak a szél hatására. Csodálatos volt minden. Ha nekiült, - mindenről elfeledkezve rajzolt. Érzékei kiélesedtek.
Látta az ablakból, hogy a szél felélénkült, és megjelentek az égbolton a viharfelhők morcos fodrai. Éles csattanással villám hasított végig a horizonton. Gyorsan, hirtelen tört rá a vihar. Megborzongott, mint mindig, hisz ma is benne van a feszültség és a félelem a viharra. Hirtelen elkezdett ömleni az eső. Vacogott a zaklatottságtól. Amilyen hirtelen tört ki, olyan hirtelen lett vége is a nyári viharnak. Újra kisütött a Nap.
Lassan készülnie kell, hisz András hamarosan megérkezik. Élvezte a készülődést. Eközben gondolatai szárnyaltak. A férfi nem mindennapi ember. Úgy érzi, megtalálta benne, akire mindig is vágyott. Halk zene szólt a rádióban, s mire elkészült, András megérkezett. Autójával beparkolt a lugas mellé, nagy virágcsokorral kezében köszöntötte Helént. Ezután meggyújtották az asztalon a gyertyákat, Helén tálalt. Csendesen, halk zene mellett, - beszélgetve vacsoráztak. A vacsora végeztével a férfi pezsgőt bontott , amit már a teraszon fogyasztottak el.
A lemenő Nap aranyfényben ragyogtatta a Balatont. Visszatükröződő fényei meseszerűvé varázsolták a tájat. Bűvölten álltak, egymást átölelve, nézve a messzeségbe, a tóra, a naplementében. Lassan legurult az izzó, vörös gömb a láthatáron és beesteledett. A kellemes, langyos estében nyoma sem volt a délutáni nagy viharnak. Enyhe szellő fodrozta a hullámokat. A lány haja is aranyfényben ragyogott. A lenyugvó nap sugárözönt zúdított a vízre, ami lángolt, mint a nyári, tűző nap a horizonton.
Zene, dallamok. Remény egy kis boldogság után, vágy egy szerető, ölelő kedves után. Erre vágytak mindketten régóta. Lassan kigyúltak az égbolton a csillagok. Először az esthajnalcsillag ragyogott fel, majd a sok csillag sziporkázott, és ezüst fényével megjelent a vén, öreg hold is. Lenyűgözte őket a látvány. A férfi keze úgy ért Helénhez, olyan finoman, mintha attól félne, elillan előle és mindez csak látomássá válik. A lány beleborzongott ebbe az érintésbe. Átölelve egymást, halkan beszélgettek. Mindketten tudni akarták a másik gondolatait, szándékait. Vallották be egymásnak érzéseiket.
- Szeretlek, szeretlek! - Mit gondolsz, miért vagyok itt?
Lassan szétrepedt a páncél, amit idáig maga körül tudott. Szemét elhomályosították a könnyek. Az égbolt csillagszikrákat szórt a sötétkék horizonton, fürtökként tündöklöttek.
Így érte őket a vörös-sárgás kinyíló hajnal.
A Balaton felől párás kapu nyiladozott.
|
|
|
- június 04 2012 12:38:44
Kedves Margitka!
Csodálattal olvastam írásodat, nagyon életszerűen bemutatod a környezetet, a Balatont, az estét, éjszakát.
Gyönyörű szerelmi történet, ugyanakkor rámutatsz a sérült emberek lelkivilágának gyötrődésére is. (Zoltán elutasítása, holott végtelenül szerette a férfit, de az ész mást diktált. Nem akart a terhére lenni)
Ugyanakkor nagyon jól szemlélteted azt a "félelmet", mellyel egymáshoz közelítenek Helén és András, félve fogják meg egymás kezét, ölelik egymást nehogy a pillanat elillanjon.
Nagyon szépet írtál kedves Gitka, és mivel ez igaz történet, biztosan nagyon boldog ezek az emberek együtt.
Szeretettel olvastalak és gratulálok!
Ölellek: Évi.  |
- június 04 2012 12:40:23
Jav: boldogok |
- június 04 2012 15:04:12
Kedves Évike!
Köszönöm, hogy ezt a hosszabb lélegzetű írásomat is elolvastad. Köszönöm kedves szavaidat. Természetesen történetem szereplőinek nevét megváltoztattam, de biztos vagyok benne, ráismernek magukra. Tavaly találkoztam velük - és igazán nagyon örülök boldogságuknak. A sérült emberek nagyon nehezen - sok belső vívódás után - találják meg egymásban azt, amit mindig is vágytak, csak saját maguknak sem merik bevallani. Az életem - mióta tolókocsiban élek - tele ilyen vívódással és bizony, ha nem lennének szerető barátaim, nagyon nehezen élnék - magamba zárkózva. Hálás szívvel köszönöm, hogy meglátogattál. Szeretettel ölellek: Szomorúfűz |
- június 04 2012 15:15:36
Kedves Gitka!
Tudom, hogy nagyon nehéz a sérült embereknek társat találni, megértem a lelkivilágukat. Apukám is kerekesszékbe kényszerült - már írtam, biztos emlékszel rá - mindkét alsó végtag amputálásából kifolyólag, soha nem fejeltem el azt a tekintetet amikor felébredt és rám nézett, kereste az egyik lábát. Nagyon sokáig voltak fantomfájdalmai és olyankor lelket kellett önteni belé amely nem volt könnyű, mert szakadtak a könnyeim, de el kellett fordulnom, hogy ő ne lássa. Soha nem felejtem el azokat a szánalmas, lesujtó emberi tekinteteket ahogy néztek rá.
Maximálisan át tudom érezni a sérült emberek lelkivilágát.
Ennek igazán örülök, hogy a történeted szereplői azóta is boldogságban élnek.
Örülök kedves Margitka, hogy vannak olyan barátaid akik "lelkileg" megkönnyítik az életedet.
Ne haragudj, hogy még egyszer "visszanéztem".
Nagy-nagy szeretettel tettem.
Ölellek: Évi. |
- június 04 2012 17:11:17
Kedves Évike!
Jaj, inkább nagyon is örülök, hogy visszatértél. Emlékszem, hogy írtál édesapádról. Nekem csak műtétek sora volt - nem amputáltak - mégis, minden egyes műtétre úgy indultam, hogy nem volt előre látható a kimenetele. Csontokat szedtek ki és annak a helyei mindig fájtak és örökké fájni fognak. Párom szintén két láb amputált volt - balesetből kifolyólag - mindig kereste a lábát és a fantom-fájdalmak végig kísérték életét. Mióta egyedül vagyok, a barátságaim éltetnek. Persze, sok csalódás is ért, de ezen próbálok túllépni - bár nehéz és könnyen elsírom magam az emlékek miatt. Valóban azt tartom - ne sajnáljanak, de ne is ítéljenek meg, akik nem éltek ilyen helyzetben.
Köszönöm Évike minden szavadat és megértésedet. Szeretettel ölellek: Szomorúfűz |
- június 04 2012 17:56:14
Kedves Gitka!
Nagyon meghatott a történeted.
Gyönyörű képekkel festetted alá ezt a szomorkás, de mégis szép történetet.
Az én véleményem is az, hogy mi egészséges emberek nem tudjuk beleélni magunkat a sérült beteg emberek lelkivilágába. Én olyan szempontból ismerem mégis a helyzetet egy kissé, mert a gimnáziumi padtársnőm /Zsizsa, írtam itt róla egy novellát/, gyermekbénulás miatt volt belekényszerítve egy "járógépbe". Sokszor toltam is őt egy primitív tolókocsiban.
Nagyon örültem, hogy a sok átélt fájdalmad ellenére megtaláltad a helyedet és a leírtak alapján, a boldogságot is.
Köszönöm, hogy baleseted történetét is elmesélted. Megérintette anyai szívemet a történeted, mert csak sejtem a fiatalabbik lányommal lehetsz egy idős. Ez az élet- kor lehetne egy nő életében a legszebb. Kívánom, hogy találd meg a boldogságot és azt a férfit aki megbecsül és őszintén, önmagadért szeret és elfogadja a mindenkori helyzetedet, állapotodat!
Ölel: Maria |
- június 04 2012 18:44:36
Gyönyörű Napocslám!
Vittem! |
- június 04 2012 18:45:09
NapocsKám! |
- június 04 2012 19:31:15
Kedves Maria!
Emlékszem a történeteidre - olvasód vagyok és nagy szeretettel várom az újabb írásaidat.
A történet egy kedves ismerősöm élettörténete. Az ő balesetét és találkozását írtam meg - elmesélése alapján. Szerintem a hölgy egyidős lehet a lányoddal. Sajnos, én már túl vagyok a hatvanon. Nem baj ez, csak ne lenne egyre nehezebb a mozgás - de ez a korral jár és a berozsdásodott izületekkel. Felettem már lealkonyodik - mindent jelent a szeretet, a barátság számomra.
Köszönöm kedves szavaidat és látogatásodat.
Szeretettel ölellek: Szomorúfűz |
- június 04 2012 19:32:05
Szia Babácska!
Köszönöm, hogy itt jártál. Persze - hiszen tudod Pussz |
- június 05 2012 20:28:57
Kedves Gitka!
Egészen lenyűgözött ez a csodaszép történet! Örülök, hogy megírtad, s látom, Mariának írt válaszodban ismerteted is, hogy egy kedves ismerősöd élettörténetéről van szó.
Őszinte gratulációm!
Szeretettel: Zsuzsa
|
- június 06 2012 12:30:15
Kedves Zsuzsám!
Nagyon örülök, hogy látlak. Köszönöm, hogy elolvastad történetemet. Sok történetem van életünkből, sorstársaim mindennapi harcáról.
Szeretettel láttalak: Szomorúfűz |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
