|
 Vendég: 17
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_Egy magányos lélekrõl szól ki idõvel már nem is oly elveszett, hisz rátalált a szerelemre és önmagára is.
Sír egy lélek a messzi távolban, szinte üvölt magányában.
Nem áll mellette senki, s bánatát a szél süvítése jelzi.
Elõször kis kiáltásokat hallatott, csak a fák ágai lengedeztek,
majd váratlanul gyökerüknél fogva tépte ki õket, így búcsút mondhattak az eddigi életüknek. Az orkán erejû szél cseppet sem látszott csillapodni, mindent és mindenkit elakart pusztítani.
A lélek oda sem figyelt mit tesz, csak a bánatára kereste a gyógyírt,
s ezért kelt ki önmagából. Viszont a magányból, nem lehet csak úgy kitörni, s egyik napról a másikra boldogságban élni.
Legbelülrõl emésztette a tudat, mi nyugodni soha sem hagyta. Szinte kitört magából, bár zokogni látszott. Nem hagyhatta abba, búját, baját megvilágította, és a felszínre hozta.
Szemei cikáztak örvénylõn, alakja meg-megfénylett a sötétben. Villámlott, mennydörgött, heves záporban tört ki az idõjárás. Könnyei szemeit áztatták, sírása a kiszáradt búzamezõket táplálta.
Tudta, hogy meg kell nyugodnia, s talpra kell állnia. Az esõ elállt, a szél lecsendesedett. A nap mutatta meg melengetõ arcát, és hétágra sütõ sugarát.
A lélek megnyugodott, hisz a reményt látta megcsillanni a közelben, melytõl már nem tûnt értelmetlennek a léte,
õt is utolérte a végzete a szerelem igézete.
|
|
|
- május 31 2008 00:30:42
Szépen megformáltad. Szinte még jó is, hogy így jelenik meg a szöveg: ahogyan fokról fokra "utolérte a végzete, a szerelem igézete".
Gratula Maxima
PiaNostra (-Nista) |
- november 24 2008 17:09:34
Ez nagyon szép, nagyon érzékletesek a képeid. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2024. november 22. péntek,
Cecília napja van.
Holnap Kelemen napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
