V
Tolnai Imre : Aladár szerencsétlen és emberséges esete…
A mostani történetem kitaláció. A főszereplőm, Aladár egy huszonnyolc éves pénztáros ember. Egyedül lakik egy egyszobás bérházban.
Egy nyári délutánon történt. Szakadt az eső. Aladár igyekezett haza,nem akart elázni. Ki szeretett volna? Azonban nagyon elázott. Be kellett zárnia az üzletet.
Alig,hogy kilépett ,s ment pár lépést,”égi áldást”,mondhatni, „előzetes,ingyenes fürdést” kapott. Vizes lett mindene. Amint hazaért, egyből a fürdőbe sietett ,valamint megfürdött.
Fürdés közben azonban megtámadta négy darázs. Nem tudni,miként kerültek be a házába,hiszen minden zárva volt a lakóhelyén,illetve ,amikor elment reggel dolgozni,nem volt „dolga” darazsakkal.
Aladár nagyon meglepődött,amikor megtámadták a sebes mozgású jószágok. A főhősöm annyira megijedt, hogy egy óriási pofonnal lecsapott a saját bal fülére.
Kiabálását egyik szomszédja hallotta meg, s hívta az illetékeseket. Az orvos megállapította, a bal hallószervére a szerencsétlen pénztáros teljesen megsüketült. Ez nagyon megviselte Őt.
A főnöke két nap szabadságot adott neki. Ám Aladár annyira magába fordult, négy napot csak aludt. A munkáját elvesztette,elküldte a munkaadója. Ez még jobban a mélyre taszította . A szomszédai viszont összefogtak a megmentéséért! A kedvében szerettek volna járni,ám Ő ezt elutasította,így az egyik nemes lélek kihívott egy lélekgyógyászt,aki végül meggyőzte, kezeltesse magát. Belátta, megérte.
Újra erőre kapott. Felkereste az emberséges jóakaróit ,továbbá a volt főnökét is. Sikerült mindent elintéznie velük. Újra dolgozhatott,ugyanott ,ahol korábban. Sajnos azonban,ami a bal fülét és a hallását illeti, azt teljes mértékben nem kaphatta vissza.
-Ha velem vagytok, illetve elfogadtok ilyennek ,amilyen vagyok,nekem ez rengeteget,mindent jelent!-mondta ki egészen határozott hangnemben.
-Veled vagyunk!-felelték rögvest a segítői,beleértve a munkaadóját is.
Sajnos, vannak olyan szerencsétlen helyzetek, mint amelybe Aladár is esett, hogy otthonában nálánál sokkal kisebb állatok támadták meg. Hiába vagyunk nagyobbak sok állatnál, néha a legkisebbek is tudnak nagyon nagy kellemetlenséget okozni nekünk! És ezt nem szabad elfelejtenünk!
V
