|
 Vendég: 95
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_ V
Történetem az 197o-es évek közepén játszódik.
Távoli helyőrségben - megyeszékhelytől kb. 3o km-re - teljesítettünk katonai szolgálatot. Minden hétvégén készülődtek a sorkatonák kimaradásra,eltávozásra, akiknek nem volt menyasszonyuk, barátnőjük "odahaza", azok leginkább az állomáshely venédlátóipari egységeit, kultúrházát látogatták. Minden hétvégi kimaradás után megbeszéltük a fiúkkal, hogy mi történt velük, hétfőn az első munkanapon. Mi már akkor nem jártunk ezekbe a vendélátóipari egységekbe, bálokba, mert fiunk 1,5 éves volt, más volt a feladat.
Egyik ilyen hétfő reggel a kantinban ittuk a reggeli kávénkat, amikor a két legkedvesebb katonatársam libbent be a kantin ajtaján. Imádtam őket, mert fergeteges volt a humoruk, annyit életemben nem nevettem, mint a katonák között. Belibbent Tamás, látom két öklömnyi nagyságú lila folt éktelenkedik a szeme alatt, kissé feldagadva a poficsek, de vigyorog és sziporkázik.
- Jó reggelt Tamás, hol a jó istenbe jártál és hogyan nézel ki? - kérdeztem tőle aggódva.
Csak nem esemény volt a bálban?
- De igen, megruháztunk két nagyképű városi barmot, a megyeszékhelyről ugrottak le egy kis szórakozásra vágyva, de találkoztak az öklünkkel. Karcsi szerencsésebb volt, ő elugrott az ütések elől.
-No mesélj, roppant kíváncsi vagyok! - kérleltem
Tamást.
Imádott mesélni, imádta szórakoztatni katonatársait, de nem hazudott soha annak érdekében, hogy jó fejnek tűnjön - mert tényleg az volt -ömlött belőle a szó.
- Képzeld el Évám - így hívott mindig - megérkezett a bálba Julika és Ágika, tudod, ismered őket, mindig velük szoktunk szórakozni ha kimaradáson vagyunk, tetszenek a lányok, nekik nincs komolyabb udvarlójuk a faluban, így nagyon jól egymásra találtunk mi négyen. Kulturáltan szórakoztunk, énekeltünk, táncoltunk, jó volt a hangulat. Haza szoktuk kisérni a lányokat a buli végezetével és amint ballagunk a lányok otthona felé, nyöszörgést, halk segélykiáltást hallunk az egyik bokor felől.
Egymásra nézünk Karesszal, és tekintetünkkel intünk, hogy ugyan tárjuk már fel a segélykiáltás
helyszinét, hiszen biztos, hogy bajban van valaki. - mondta Tamás nagyot kortyolva a kávéjába.
- Képzeld el Évám, közeledünk a bokorhoz, hát nem az a nagy barom állat magasodik a földön fekvő lány felett, akinek a szája be van tömve egy zsepivel és a keze hátra van kötve, ezért nem tudott hangosabban kiabálni. A fickó már gombolni akarta ki a nadrágját, amikor óriási erővel rácsaptam a kezére. Megtántorodott egy kicsit, de jó erőben volt és becsapott nekem egy balegyenest.
Ejnye az anyád úristenit gondoltam magamban, megállj, azt a percet is szánod bánod amikor édesanyád a világra hozott, rettenes méregbe gurultam és szájon vágtam iszonyatos erővel.
Ismét megtántorodott, de mivel erős volt a fickó, nyomban vissza is adta. No innen ered a lila folt.
Szerencsémre a legjobb barátom Karesz már végzett a másik fickóval - aki szintén erőszakoskodni akart egy másik lánnyal - és a segítségemre sietett. Ketten aztán már elbírtunk vele, a másik barom állat az elfutott, nem jött a haverja segítségére. Jól megpüföltük a fickót, de azért vigyáztunk, hogy nehogy 8 napon túli sérülést okozzunk neki, mert abból igen csak balhé lett volna. Megígértettük vele, hogy a faluba a lábukat soha a rohadt életbe be ne tegyék, mert velünk gyűlik meg a baja!
Elpucoltak onnan örökre, a lányok hálálkodtak és elmondták, hogy ez a két fickó már egy hónapja, hogy itt "szórakozik" potenciális áldozatra várva.
Megigértük a lányoknak, hogy mi vigyázunk rájuk, de különben nem kellett, mert soha többé nem tették be a lábukat a helyőrségbe.
Ezután gondoltunk egy nagyot, hatan (a négy lány és mi a megmentők) visszatértünk a vendéglőbe, ahol cigányzene szólt minden hétvégén és a sorállomány összetolt asztalok mellett - volt vagy tizenkettő - szórakozott, nótázott. Nagy ovációval fogadtak bennünket a katonatársaink és a lányokkal együtt hajnal kettőig mulattunk. o4.oo-ig szólt a kimaradásunk, haza kísértük a lányokat és utána bevonultunk a laksiba.- szóval innen ered kedves Éván a lila foltom. Kár, hogy ti már nem jöhettek velünk.- mondta Tamás kis vigyorral a poficsekén.
Tulajdonképpen rend is volt a szórakozóhelyeken ahol a katonák megjelentek, a civil lakosság fenemód respektálta az egyenruhát, szerették a katonákat - még abban az időben -, hogy most mennyire szeretik azt nem tudom megítélni már.
Gyorsan megittuk a második kávénkat is és mindenki elindult a napi feladatának elvégzése színhelyére. Csodálatos évek voltak. |
|
|
- július 10 2012 21:47:24
Kedves Évikém!
Remekül mutattad be a katonát mint a lányok becsületét védő lovagot és az erőszakos rámenős huligánt.
Nem kímélve testi épségét sem a két katona hősiesen állta az ütéseket, amíg kiütötték, elüldözték az erőszakoskodókat.
Ugyanakkor Téged is megismerhettelek, arról az oldaladról, hogy bizalmasa voltál a helyőrségi alkalmazottaknak.Biztosan jó lehetett ilyen közösségben dolgozni és szabadidőben velük együtt szórakozni, mulatozni!
Szeretettel olvastam mai írásodat is. Nagyon jó, szórakoztató elejétől végéig. 
Marika |
- július 11 2012 06:45:58
Kedves Marikám!
Tudod, falun a "népek" között, volt egy olyan mondás, hogy"katona és pap, oda meg ahol kap", rohadtul utáltam amikor ezt hallottam. No persze nem haragudtam rájuk, hiszen egyszerű paraszt nénikék voltak - de ez a megjegyzés azért olyan kis rosszindulattal vegyített volt - nem kirívó intelligenciával. De ez volt a szemlélet, ha a fiatal lányokat velük látták mulatni, szórakozni, egyből rossz véleménnyel voltak azokról a lányokból. Pedig írásomban pontosan ilyen meggondolásból - mely igaz történet - emeltem ki a katonát, mint embert, férfit, hiszen az erőszaktevők pontosan civil emberek voltak, nem egyenruhások.
Egyébként imádtam azokat a fiatal fiúkat, szerettem velük beszélgetni, hiszen az ország bámely tájáról fellelhetőek voltak és voltak közöttük nagyon-nagyon intelligensek is - no jó, voltak kissé bunkócskák is (mint mindenhol az életben) mint a nagy számok törvénye alapján, de összességében szerettem őket.
Érdekes módon annyira összekovácsolódtak a két év sorkatonai szolgálat alatt, hogy mindig szívesen emlékeztek vissza azokra az időkre. No jó, voltak kivételek, akiknek kínszenvedés volt valamilyen okból kifolyólag a sorkatonai szolgálat, de túlnyomó része kellemes emlékekkel távozott. Legalábbis találkoztam olyanokkal évtizedek elteltével akik szívesen emlékeztek.
Kis helyőrség volt, könnyű volt a katonáknak vigyázni a lányokra, mindenki ismert mindenkit, ezért is volt feltűnő a két rohadék erőszaktevő. Ott összetartottak az emberek is, csodálatos kis civil közösség volt.
Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál, véleményeztél, és örülök, hogy egyre jobban "megismersz".
Szeretettel: Évi. |
- július 12 2012 12:48:00
Kedves Évikém!
Nem kevés nosztalgiával olvastam végig ezt a történetedet is, hiszen én is a 70-es években voltam fiatal, pályakezdő lány, s abban az időben már az édesanyám sem kísérgetett, ha a városban volt valalmilyen összejövetel. Volt úgy néhányszor, hogy én is egyedül mentem haza egy-egy mozielőadás után is, de érdekes módon abban az időben nem kellett annyira tartani az "útonállóktól", pedig én is hallottam néha "cifra" történeteket.
A bálokban mindig voltak "önkéntes rendőrök" és vigyázták a rendre, ha valaki verekedésbe kezdett egy lány miatt, akkor azonnal kitették a "szűrét" a bálteremből.
Te annyi mindent megírsz a múlt eseményeiből, hogy nekem már nem kell, csak csatlakozom Hozzád és egyetértek Veled!
Szeretettel: Zsuzsa
|
- július 13 2012 08:52:28
Kedves Zsuzsikám!
Az az igazság, hogy abban a korban én sem féltem, nagyobb volt a közbiztonság, az emberek jobban figyeltek egymásra, még a városokban is, faluhelyen meg főleg. Egyébként nálunk is voltak önkéntes rendőrök, meg hivatásosak is, de a katonák is nagyon figyeltek, igaz, hogy nekik nem az volt konkrétan a feladatuk, de emberek voltak, igaz emberek empátiával és szeretettel a szívükben, lelkükben. No egyébként ezen ominózus eset után nem is volt több erőszakos cselekedet, mert a katonák is roppant észnél voltak, meg a rendőrség is.
Köszönöm szépen, hogy olvastál és véleményeztél.
Szeretettel: Évi |
- július 16 2012 18:32:32
Kedves Varika12!
Belőlem nem lett volna jó katona, mert én nagyon utáltam az erőszakot, a verekedést! 18 éves koromban kaptam az utolsó pofont egy szóváltás után, a 90-es években vezérkari főnökké előrukkolt, volt osztálytársamtól! Azóta csak az élettől!
Olvasni, filmet nézni, ahol bunyóznak ennek ellenére szeretek! Mert olyankor beleképzelem magamat a hős helyébe. Most még egy kicsit lihegek, a pofámba kapott ütés is fáj, de az öröm, hogy Tamással jól elbántunk a két gazfickóval és segíteni tudtunk két lánynak, minden rosszat elfelejtet velünk!
Kedves Évike, köszönöm ezt a kalandot!
Szeretettel Andy |
- július 16 2012 19:18:26
Kedves András!
Én sem szeretem az erőszakot - még a filmekben is utálom, pedig egyre több az erőszakos cselekedet - de végtelen örömmel tölt el az a tudat, hogy úgy itéled meg, hogy nem fájt annyira, hiszen nemes cél érdekében történtek az események.
Egyébként, volt egy olyan vicc - biztos, hogy hallottad - a katonák között, hogy mondja az egyik katona, hogy "én maximálisan elítélem azt a férfit, aki megveri, megpofozza asszonyát", egy kis hatásszünet a többiek helyeselnek, bólogatnak és akkor a következő percben megszólala katona, hogy "én rúgni szoktam, az anyja mindenit". No már megint eltértem egy kicsit a mondanivalómtól, de bocsásd ezt meg nekem.
Nagyon szépen köszönöm, hogy meglátogattál értékes véleményeddel.
Szeretettel: Évi. |
- július 17 2012 14:57:28
Kedves Vendégeim!
Köszönöm szépen, hogy meglátogattatok!
Szeretettel: Évi |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
