Nagyon szeretem a zenét, annak dacára, hogy 5 évig tanultam hegedülni. Ez talán ellentmondásnak látszik, de mindjárt elmondom, hogy miért. Képzeljenek el egy eleven, elemistakorú gyereket, akinek mindene a játék, az ipiapacstól és a gombfocitól kezdve a grundfociig abban az időben, amikor még az utca közepére ledobott pulóver, és trikó képezte a kapufát. Ez volt az az időszak, amiről a minap elhunyt Puskás Ferenc is sokat mesélt. A nagy szeretetről a foci iránt, - ami nem a vadonatúj szerelésnek és focilabdának volt köszönhető, amit a mai szülő már fiatal korában megvesz a gyerekének-, hanem annak az önfeledt örömnek, amit a sokszor a teniszlabdával, talpalt, elnyűtt, lyukas cipővel játszó fiatalok éreztek.
Nos, nekem is nagy traumát okozott, amikor nyáron a nyitott ablakon át behallatszott a vidám gyerekzsivaj, és nekem „fűrészelni” kellett a „szárazfát”. De ha a hegedülést nem is szerettem meg, azért az olyan zene szeretete, - amit nem én állítottam elő- belémivódott. Hozzájárult még ehhez az is, hogy volt egy lemezjátszónk, amin régi bakelitlemezen rögzített hegedűversenyt, háború előtti táncdalokat, haveroktól 1 napra kölcsönkapott jazzlemezt hallgattam. Szerencsémre az első találkozásom az operával Bizet és Verdi művein- nem a kortárs zeneszerzők szerzeményein keresztül történt.
Ez a zeneszeretetem a korom előre haladtával érthetően a tánczene felé fordult. Egyetemista koromban a mozgásigényt az akkor divatos tánc, a rock’ and roll biztosította. Kedvenc előadóim Bill Haley, Little Richard és Elvis Presley voltak. Úgy jutottam lemezeikhez, hogy az otthon menzára kapott pénzemen vettem meg őket. A tápláléklánc biztosítására a suttyomban leszelt kenyér és a forralt tej tetejéről lecsent, megsózott föl szolgált. (Mert akkor még föle is volt a forralt tejnek, nem úgy mint most.)
Ebben az időben alakult ki, a mai napig is tartó szeretetem a blues-zene iránt. Ha jó bluest hallgatok, akkor elszorul a torkom, és szégyen ide, szégyen oda könnybe lábad a szemem. Hadd soroljam föl egy-két kedvencemet is; B.B. King, Eric Clapton és Lee Hooker, de mindig keresem az utánpótlást is.
Mielőtt folytatnánk a zenéről való elmélkedésünket, engedjen meg a nyájas olvasó egy kis kitérőt. Egy nagy ugrással a XIX században termünk, a kiegyezést követő fellendülés éveibe. Ebben az időben épültek a pompás- ablakdíszekkel, erkélyt tartó kariatidákkal, szobrokkal díszített- bérpaloták. Mivel akkor még nem volt hiány a beépíthető területekből, ezek a házak körfolyosósak voltak, nagy belső udvarral. Az udvarra jött be a jeges. Hosszas jegeeees, itt a jegeees kiáltással invitálta a lakókat az utcán álló lovas kocsijához, hogy ott a cselédlányok magukkal hozott vájlingjába, hegyes jégcsákányával nagy jéghasábokat szabjon. Bár a kapubejárón zománctábla tiltotta a kintornázást, ennek ellenére betolta verklijét a kintornás, az udvarba, és csak úgy, mint a betérő „hegedűművészek” és énekes koldusok, magukcsinálta zenebonával próbált a lakóktól néhány krajcárt művészetéért kicsikarni. Ez általában sikerült is, mert a lakók papírba csomagolt aprópénzt dobáltak le az udvarba, mely jellegzetes hangon koppant az udvar közepén a művészek lába előtt, mintegy mielőbbi távozásra ösztökélve őket. Jellegzetes figurája volt e kornak az ószeres is. Elnyújtott óóóóóóóószeres, használt ruhát, bútort, mindent veszeeeek! kiáltása a hétköznapok állandó „kísérőzenéje” volt. És sorolhatnánk tovább: megemlítve a műköszörűst, a drótostótot, és a kőporárust.
És nem szabad megfeledkeznünk az udvar egyik fő- és állandó tartozékáról sem, a porolóról. Ide hozták le a cselédek, és a szegényebb lakók a nagy szőnyegeket, hogy a nádból font prakkerükkel kiverjék a port belőlük. Puff, puff, puff, puff hangzott a jellegzetes, ütemes munkazaj. Aztán egy szomorúbb emlék, az udvaron kilógatott vasdarabot kongatva jelezte a légómegbízott a légitámadás közeledtét, a picébe való levonulás idejét 1944-ben.
Visszatérve a zenéhez, a Balatonparton sétáltam Zamárdiban, amikor meghallottam a poroló fentebb leírt, de annál sokkal erősebb hangú jellegzetes puff, puffját. Persze nem porolásból eredtek ezek, hanem az általam „porolózenének” nevezett könnyűműfajnak voltak a kilométerekre elhallatszó kísérői. Gondoltam, megkeresem a poroló zajforrását, és elindultam a hang irányába. Egy, - az autóforgalom elől lezárt- utcában találtam rá, ahol már egyéb zeneszerszámok hangjai is hallatszottak. Kiderült, hogy utcazenész találkozó volt, és az utcában kb. húsz zenekar játszott egyszerre, nagy egyetértésben, ami alatt azt kell érteni, hogy amikor az egyik zenekar elkezdett muzsikálni, a másik nem hagyta abba. A hangzavart tovább fokozta egy sörsátor, és a hozzá ragasztott bodegák, ahol különböző bóvlikat lehetett mérsékelten magas áron vásárolni. Itt sétálva találtam rá egy kéttagú zenekarra, egy énekes-gitárosra, és egy szájharmonikásra. Blues zenét játszottak, úgy és olyat, amit már az írásom elején ismertettem. Hirtelen megszűnni látszott a zaj körülöttem, csak erre a párosra figyeltem. Egy Music-Clubban alkalmam volt őket ismét meghallgatni. Most is nagyon tetszett a műsoruk, és megvettem tőlük az egyik lemezüket, evvel jelezve, hogy blueszenét játszó kedvenceim száma eggyel növekedett!
Dellamama - július 13 2012 06:28:48
Kedves Andy!
Ahogy megláttam, hogy megjelentél a "falon" reggelizés helyett rákattantam írásodra. Nagyon közeliek hozzám a koromat illetően az akkori életepizódok.Mi még ismertük ezeket a mesterembereket akik házhoz jöttek. Hallgathattuk a kintornást, na és a bakelitről a divatos dallamokat felcsendülni. Nekem is az említett akkori sztárok voltak a kedvenceim. Kis "néprádión" hallgattam a tánczenét, de a klasszikusokat is szerettem. Én a zongoratanulással voltam úgy, mint Te a hegedűvel. Aztán mivel nem volt pénzünk zongorát venni és a sport jobban érdekelt a "kalimpálásnál" így nem lett belőlem híres zongorista. Én zenében olyan mindenevő vagyok. Az egyik unokámnak zenekara van, dobol és gitározik. Hawy metált játszanak, de olykor menekülök, máskor viszont mondom: na ez egész jó!
Nagyon jó olvasni remek írásaidat, igen jól szórakoztam!!
Szeretettel üdvözöllek: Maria
Nosztalgikus visszaemlékezésed a régi "udvarok" hangulatáról nekem is tetszett!
Szeretettel: Zsuzsa
gyongyszem555 - július 13 2012 12:18:45
Kedves András!
Örülök, hogy újra itt vagy! Bár én csak filmekről és olvasmányaimból
"emlékszen" e pillanatképre, melyet most olvasóid elé tártál.
De ugyanakkor nagyon jó nosztalgia. Olyan átérzéssel tudsz írni a régi idők hangulatáról (is), hogy az utánozhatatlan. Szinte lelki szemeim előtt látom a kintornást, a jegest, a szőnyegeket poroló embereket, a körfolyosós bérházakat, melyeknek hangulata volt.
Hogyha lehetne három kívánságom, melyet egy aranyhal teljesítene, teljesíthetne, azt kivánnám, hogy kis időre legyek ott, amelyről te most írsz ebben a prózádban. Hogy miért? Azért, mert nagyon élethű ábrázolása egy korszaknak. A zenéről nem is beszélve. Hogy nem szerettél hegedülni- nem csodálom - hiszen engem is meg akart tanítani apukám, de rájött, hogy feleslegesen tipródik, mert soha az életben nem fogok megtanulni. Ő nagyon szépen játszott ezen a hangszeren (is).
Kedves András!
Nagyon örültem Neked, régen jártál erre, de most, hogy újra itt vagy (voltál) nagyon szép prózáddal, úgy gondolom, hogy nem volt hiábavaló.
Szeretettel olvastalak és gratulálok!
Évi
Eta-Etusom - július 13 2012 19:30:26
A századelőt idéző hangulatos-nosztalgikus leírás nagyon megfogott..
körfolyosós gangot idézte elém.. meg a verklist...A belvárosi romkocsmák valamit megőriztek ebből a feelingből..
Bizony ilyen a Sound hangzavar és tülekedés a felsőfokon..Az utca zenészek az egy más világ kedves világom és a blues
Borsosirenke - július 25 2012 18:20:55
Kedves Andy! Gratulálok e művedhez. Az általad felidézettek saját tapasztalatból ismerősek nekem. Szeretettel gondolok vissza ezekre az időkre. A zenét is nagyon szerettem. (engem zongorázni tanítottak.Ez a mostani, dallamtalan, erőlködő ordítozás viszont borzasztó.) szeretettel Irénke
szomorufuz - július 27 2012 10:45:18
Kedves András.!
Nagyon szeretem olvasni gondolataidat, a benne leírt nosztalgikus emlékezéseidet. Néha mosollyal, olykor könnyekkel küzdve olvaslak és olyan jó visszaemlékezni a régmúltra.
Szeretettel gratulálok - Szomorúfűz
