|
 Vendég: 23
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_ V
Egy csodálatos szerelem, mely nem teljesedhetett be soha.
Egy író-olvasó találkozóra igyekezett Zita. Kedvenc írója Marozsán Péter íróval volt találkozója. Péter 4o-es évei elején járó kedves, jóképű férfi volt, égszínkék szeme, fekete göndör haja csodálatos benyomást keltett a női nemben. Sziporkázó modora, kedvessége, de ugyanakkor végtelen nagy szerénysége semmilyen szempontból nem hagyott kívánnivalót maga után.
Zita beleszeretett. Ő 25 éves volt, szabályosan itta az író minden szavát, minden eddig megjelent könyvét megvásárolta, szinte bálványként imádta, majdnem kívülről szavalta az író könyveinek tartalmát.
Szerelem volt ez a szó legszorosabb értelmében, szeretett az író közelében lenni, nem csak író-olvasó találkozókon találkoztak, hanem egy-egy órára, vagy kettőre, vagy talán többre is beültek egy budai cukrászdába és Péter mesélt... Mesélt a következő könyvéről, és megint a következőről... észre sem vette, hogy Zita szerelmes belé.
Egyik délután - amikor Péter a kedveséhez igyekezett - egy kissé mintha világossá vált volna előtte a tegnapi mondata Zitának. "Majd ha egybekötjük az életünket, tudom kedves, neked még sok a dolgod, én várok türelmesen, várok rád addig amíg kell, életem végéig", ez a mondat zakatolt az agyában, közben megérkezett a Gellért-hegy lábánál elterülő kastélyszerű építményhez, Gábor "palotájához".
Kulcsa volt a házhoz, így könnyedén besétált.
Gábor már várta francia konyakkal a kezében és miután üdvözölték egymást, helyet foglaltak a kanapén.
- Mi újság kedvesem, - kérdezte Gábor Pétert, olyan szomorúság van a két szép szemeidben?
- Szomorú vagyok, mert nem tudom, hogy hogyan mondjam meg neki. (Gábor nem értette, hogy barátja miről beszél, de várt, hiszen ismerte annyira Pétert, hogy előbb utóbb úgyis előjön a farbával.
- Képzeld el, az egyik olvasóm szerelmes belém, de olyannyira, hogy várni fog rám egész életén át. Én viszont nem tudom, hogy hogyan mondjam el neki, hogy nem szerethetem őt sohasem, nem lehetünk egymáséi, mert nem, te tudod a legjobban, hogy miért nem. - mondja Péter kedvetlenül.
- Hát ez gond, de miért engedted magadhoz oly közel? Nem volt egyértelmű a közeledése? Persze, nem figyeltél. Pedig meg kell neki mondanod. - mondta barátjának Gábor.
Teltek a napok, hónapok, Péter nem tudta elmondani Zitának, hogy ő más. Hagyta sodródni az eseményeket, Zita pedig türelmesen várt. Annyira szerette a férfit, hogy egyszerűen az kielégülést hozott a lelkének, ha láthatja, ha beszélhet vele.
Egy téli napon együtt ültek a megszokott kis cukrászdájukban, amikor Péter rosszul lett. Szirénázó mentőautó szállította a XI. kerületi kórházba. Zita vele ment, várakozott, majd megvárta az eredményt. A professzor halkan csendben megfogta a lány vállát és közölte vele a lesújtó tényt.
- Kisasszony a barátja AIDS-es. Utolsó stádium, már nem kezelhető, gyógyítható. A lány nem omlott össze, nem is gondolt arra, hogy talán abból kifolyólag AIDS-es amiből, de a gondolat ott motoszkált a fejében. De megnyugtatta magát, lehet, hogy vérátömlesztést kapott valamikor és az okozta a fertőzést.
Péter állapota rohamosan romlott, Zita mindennap bejárt hozzá a kórházba, sőt amikor otthonába bocsájtották, ott is ápolta. Nem árulta el neki, hogy tud a betegségéről, mert annyira szerette a férfit, hogy nem érdekelte, hogy mi a baja, csak mellette lehessen.
Utolsó időszakában vállalta az állandó felügyeletet a férfi mellett - arra az időre oda költözött - és soha nem esett szó közöttük Péter betegségéről. Amíg nem volt nagyon rosszul, felolvasott neki a férfi a készülő újabb regényéből részleteket, azt megvitatták és ez így ment napról napra, hétről hétre. Gábor egyszer volt bent a kórházba meglátogatni barátját, soha többé nem jelentkezett, egyébként is tudta, hogy Zita oda költözött hozzá és, hogy ő ápolja.
Péter ezen az éjszakán nagyon rosszul volt, érezte, hogy ez az utolsó éjszakája, kapkodva zihálva vette a lélegzeteket és forró könnyek ömlöttek az arcára. Fogta Zita kezét és beszélni próbált.
- Kedvesem, tartozom egy vallomással, amit már nagyon régen el kellett volna mondanom, de...
nem tudta folytatni, mert Zita közbeszólt.
- Drága szerelmem, tudom, mindent tudok, ne szólj semmit, nem érdekel, tudom, hogy soha nem lehettünk volna egymáséi, mert Te más vagy, de nem érdekel, én örökké szeretni foglak.- és apró forró puszit nyomott Péter forró homlokára. Záporoztak a könnyei, együtt zokogták végig az éjszakát.
Hajnal felé Péter elcsendesedett, Zita is álomra hajtotta a fejét. Reggel amikor felébredt, akkor érte a döbbenet, Péter nem lélegzett, meghalt.
Egy ideig halkan csendben nézte Zita a férfit, záporoztak a könnyei, másik pillanatban őrült dühöt érzett és ordítani kezdett:
- Hogy tehetted ezt, hogyan, hogy itt hagytál engem, hogy merészeltél meghalni nélkülem, mondd, hogyan, mit tegyek én most nélküled? Te voltál a mindenem, az életem, a szerelmem, a kedvesem, ami jó történt velem rövid életemben az mind Te voltál....- és kicsi öklével apró ütéseket mért Péter kézfejére.
Halkan csikordult a zár a bejárati ajtón - Zita nem vette észre, majdhogynem önkívületi állapotba került - halkan csendben felsegített Gábor a lányt és bevitte a klinikára, ahol gyógyszeres kezelés alá vetették Zitát.
Több hétig volt kórházban, addig minden - a temetéssel kapcsolatos ceremónia lezajlott -amikor Zitát kiengedték a kórházból, Gábor várta és haza vitte az autóján.
- Kedves Zita, ezt a levelet át kell adnom Neked, Ő helyezte letétbe nálam és az volt a kérése, hogy halála után adjam át Neked. - ezzel átadta a levelet a lánynak. Gábor úgy ítélte meg, hogy magára hagyhatja a lányt,mert már olyan állapotban volt.
Zita feltette a korongra Péter legutóbbi regényének a részletét, és közben olvasta a levelet.
"Drága szerelmem! Nem lehetünk egymáséi, gyáva voltam, hogy elmondjam Neked, én nem szerethetlek, mert más vagyok. De tudnod kell, hogy olyan meghitt, kedves perceket - mint veled - egy férfival soha nem élhettem át. Sajnálom, hogy csak csodálhattalak. Szeretlek mintha a húgom lennél, de ettől többre nem vagyok képes. Bocsásd meg nekem.
Örök szeretettel: Péter"
Zita még évekig hallgatta Péter hangját és már rongyosra olvasta a kissé megtépázott levelet. |
|
|
- július 27 2012 15:26:45
Bocsánat kedves Olvasóim, természetesen az utolsó soromban a "hallgatta" két t, hú de szégyellem magam, hogy nem vettem észre!
Szeretettel: Évi. |
- július 27 2012 17:29:28
Évikém!
Mindjárt jövök vissza!
Ma nagyon zsúfolt napom volt. M. |
- július 27 2012 18:06:19
Kedves Évám!
Nagyon meghatott a történet. Művész világban gyakori a "másság". Érzékeny finom lelkű emberek azért sokszor nem vállalják fel nyilvánosság előtt., mert félnek a megvetéstől, vagy esetleg kigúnyolják. Hasonló esettel én is találkoztam és írtam is róla.
Talán azért nem mondta el Péter Zitának az igazat, mert félt, hogy elveszíti a barátságát. Sajnos nem akarta tudomásul venni, hogy a lány szerelmes belé. Az őszinte tiszta barátság a férfi betegségének utolsó stádiumban mutatkozott meg, mert a lány képes volt halála percéig ápolni és kitartani mellette. Gábor a szintén "más barát" erre nem volt képes.
Szeretettel olvastam novelládat, nagyon tetszett!
Ölel: Marika |
- július 27 2012 18:35:00
Kedves Marikám!
Köszönöm szépen, hogy olvastál és véleményeztél.
Szeretettel ölellek: Évi.
Ui.: Én úgy gondolom, hogy Gábor azért nem volt képes haláláig gondozni, mert más volt a lelkivilága is és az empatikus képessége is, mint Zitának. |
- július 28 2012 11:01:14
Barátnőm!
Szép történet, gratulálok: Pircsi  |
- július 28 2012 11:01:53
Kedves Évike!
Engem is meghatott ez a történet. Tudom, hogy régen is voltak olyan fiatalemberek (még az ismeretségi körömben is), akik soha nem nősültek meg, és senki sem tudta, hogy miért nem?
Régen nem volt ekkora nyilvánossága a "másságnak" és az AIDS fogalma sem volt ismerős senki előtt, mert ha jól emlékszem, csak a 80-as években terjed el a hír erről a betegségről, s ezzel együtt arról is, hogy kik a legfőbb terjesztői.
Ilyen tiszta, plátói szerelmet, barátsággal egybekötve én is el tudok képzelni. Mert mindenkiben az "embert" kell látni és értékelni!
Szeretettel: Zsuzsa
|
- július 28 2012 15:30:12
Kedves Zsuzsika!
Szeretettel köszöntelek eme kis szösszenetemnél is, már nagyon vártalak!
Abból az apropóból jutott az eszembe ez a téma, hogy nézem a televíziót, olvasok, és látom, hogy milyen előitéletekkel vannak egyes emberek a mássággal kapcsolatban. Pedig nagyon sok híres színészünk, írónk, költőnk is viseltetik eme tulajdonságokkal és ettől még remek művészek. Én úgy gondolom, hogy ez is - mint minden nagyon sok dolog magánügy - nem szabad elitélni senkit sem. Addig amig ezen emberek nem bántanak senkit, nem hívalkodnak másságukkal - bár a meleg felvonulások nem éppen a szívem csücske, mert annak aztán semmilyen értéke nincs, csak romboló hatású - én egyenértékű emberekként kezelem.
Természetesen történetem fikció, de el tudom képzelni, hogy a valóságban is megtörténhet egy ilyen eset. Sőt én már láttam egy-két ilyen filmet is, ahol megitélhettem, hogy tulajdonképpen az ilyen emberek gyötrődnek, ha szembe találják magukat a másik nem szerelmével, és tehetetlenek, nem tudnak mit kezdeni az érzéssel.
Tulajdonképpen el tudom képzelni Zita mélységesen nagy szerelmét, csodálatát az író iránt olyannyira ahogy azt leírtam.
Én úgy gondolom, hogy nem szabad pálcát törtni semmilyen körülmények között embertársaink felett, hiszen - ettől függetlenül - ők is ugyanolyan emberi lények - érzésekkel, érzelmekkel - mint mindenki.
Nagyon szépen köszönöm, hogy megtekintetted ezt a kis szösszenetszerűségemet is.
Szeretettel: Évi. |
- július 28 2012 18:02:11
Pircsike barátnőm!
Köszönöm szépen, hogy ide látogattál.
Szeretettel: Évi. |
- augusztus 01 2012 08:58:09
Ajaj, a fene evett volna meg engem, már nem figyeltem!
Kedves Vendégeim!
Nagy-nagy örömmel látom, hogy a négyszázas - általam felálított határt - régen túlléptem a megnyitások számát illetően, melyet Nektek köszönhetek kedves Vendégeim!
Nagyon szépen köszönöm, hogy folyamatosan olvastok, nincs is szebb érzés ennél egy amatőr szinten írogató emberkének.
Hálásan köszönöm, hogy minden prózámhoz - prózaszerűségemhez - benyittok ismeretlenül is.
Nagyon szépen köszönöm MINDENKINEK a látogatást, jó egészséget kívánok!
Szeretettel: Évi |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 24. vasárnap,
Emma napja van.
Holnap Katalin napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
