|
 Vendég: 41
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_Emlékeztem a múlt hét végére, amikor varázsszemüvegemet feltéve bámultam a tízemeletes ház lakóinak az életét. Újból a tetőn jártam.
Ezen a hétvégén is , úgy gondoltam, hogy kihasználom még ezeket a forró, tüzes nyári napokat, - mert a Meteorológiai Intézet tájékoztatása alapján lehülésre számíthatunk a hétvégén(no persze,majd a jövő évben)- felrongyoltam a tetőre. No persze, hogy lifttel, már csak azért is mert a 8 db. katonai kulacsomat megtöltöttem jéghideg vízzel, jégkockákkal tele, egy hosszú spárgára felfűztem és a nyakamba kötöttem őket. Mind a nyolcat, miért, négyet előre, négyet hátra. Csörgött a nyakamban mint a veszedelem, csörgött benne a jégkocka, de nem baj, gyorsan besurrantam a liftbe - nem látott senki - és sitty-sutty, pillanatok alatt a tetőn voltam. Kellett a jéghideg víz, hiszen ezen a hétvégén még melegebb volt mint a múltkor, ott a rejtekhelyemen a liftajtóban most már csak 61 C fok volt, - a múltkor 5o -. Lepakoltam a nyakamból a kulacsokat, és felhelyeztem a szememre a szemüveget. Első helyszin a IX. emelet. Csodálatosan berendezett kégli, antik bútorokkal, talán a XIX. századból való stílusirányzat. Egy 7o-es évei elején járó hölgy készülődik. Őszes hajtincseit bodorítja a fürdőszobában, apró lángrózsát tesz két orcájára, csak úgy diszkréten ahogy illik, nagyon szép nő, meg kell, hogy állapítsam még így hetvenesen is. Apró parfüm a füle mögé, a kézfejére és a dekoltázsra, melyet már ráncait elfedendően finom tüllcsipke borít. Dekoratív, határozottan meg kell, hogy állapítsam. Csodálatosan megterített asztal két személyre. Hiszen ez randi lesz, úgy gondolom és igazam van. Megérkezik a hetvenes évei közepén járó úriember, aki a szó szoros értelmében az. Kezet csókol a hölgynek, átnyújtja a három szál vörös rózsát és az ajándékba vitt francia pezsgőt. Szép, nagyon szép gesztus, diszkréten mosolyognak egymásra. Hogy mit beszélnek azt nem hallom, mert nagyon csendesek és ezt a frekvenciát nem fogja a szemüvegem, no mindegy, de a látvány az ami nagyon elragadó. Apró kézfejérintések, simogatások, elpirulások, istenem de szép, mint fiatalkorukban. Elköltik a vacsorát, táncolnak kicsit, közben leheletnyi csókot adnak egymásnak. Majd elindulnak a hálószoba felé. No itt az idő, hogy lekapjam a szemüvegemet, ide már nem "megyek utánuk", mert ezt már tényleg nem illik.
De nem is baj, mert irtózatos hangzavarra, kiabálásra, csattanásra leszek figyelmes. Először azt hittem, hogy a kulacsaim indultak útba a tetőről, jaj meg is ijedtem rettenetesen, hiszen nehogy már szomjan dögöljek, hiszen magamnak hoztam a rettenetes hőség és szomjúság ellen. Egyet gyorsan le is hörpintek és sasolom a zajforrást. IV. emelet, ketten vannak a lakásban és mindketten üvöltenek. Kis idő múlva repül valami. Emlékeztek arra a játékra, hogy "repül a repül a.... valami (én gyerekkoromban is sokat játszottam ezt a barátnőimmel, sőt gyermekeimmel, unokáimmal is amikor még kicsit voltak. Én mondtam, hogy repül a repül a villamos és feltartottam a kezemet, és természetesen a gyerekek is. Nyilván mivel a villamos nem repül, zálogot kellett adniuk, melyet utána, hogy visszanyerjék, különböző feladatokat kellett megoldaniuk. Pld. verset szavalni egy költőtől, énekelni, mesét mondani, táncolni, nyilván értelmi képességeik figyelembe vételével)
No szóval itt is repült a tányér, a falhoz, majd darabjaira széthullva zúdultak a porcelándarabok a járólapra. Ez a nő cselekedete volt. Erre a választ a férfi adta, repült a lábas kelkáposztástól a mennyezetre, szép látvány volt igazán, először esett le a lábas, utána potyogtak a főzelékdarabok. Ezután következtek az evőeszközök. Minden repült, ami csak konyhai felszerelésnek számított. A szomszédok már püfölték a radiátor csöveket, ők is üvöltöttek, hogy fejezzék már be, no ekkor végre csend lett.
A két őrült - mert mást nem tudok rájuk mondani a legnagyobb jóindulattal sem, pedig én maximálisan az vagyok, de most nem! ) - egymásba gabalyodva zokogtak az egyik sarokban, egymás vigasztalva, mert megbánták tetteiket. Mindegy, minden hétvégén így zajlott náluk a társas viszony, hétfőn mindig megjelent a szobafestő-mázoló brigád és rendbe tette a konyhájukat.
Rohadt meleg van, iszom a második csajkát, a jégnek már nyoma sincs benne, meleg mint az a bizonyos..., nem baj iszom, mert inni kell, ha meghalok is. De nem halok még meg, mert még a harmadik helyszín is érdekesnek igérkezik. VII. emelet, tök sötét van -, de mi a túróért, hiszen tűz a Nap, ég a fejem, szakad rólam a víz, szenvedek, akkor mitől van sötét. No persze látom már, illetve érzem, totál felforrósodott a varázsszemüvegem, égeti a pofámat, a kezemet, azért nem látok semmit, csak hallok.
Mit is? Fülelek!
Mondja a nő: Lejjebb, egy kicsit balra, majd jobbra, beljebb, még, még, elég, most hagyd abba! Ne mozdulj, csak én mozdulok! A férfi nyöszörög, jajgat, sóhajtozik, de valahogyan nem olyan sóhajtozások ezek amire most Ti gondoltok kedves Olvasóim.
A nő tovább mondja: Ne mozogj annyit, várj, mindjárt jó lesz, csak még egy kis mérés, hány centire is kell odahelyezni, várj már, az istenedet, ne mocorogj annyit, azt hiszed, hogy nekem kellemes? Egy nagy frászt!
Most a férfi szólal meg újra: Hagyd már abba, azt hiszed, hogy bírom én ilyen sokáig, nem vagyok már húszéves, vagy fejezd be gyorsan, vagy hagyjuk abba, majd holnap folytatjuk.
Nem, mondja a nő, mindjárt kész vagyok, a franc essen beléd, ne türelmetlenkedj már, te vagy a férfi, bírnod kell, én kis gyenge nő vagyok.
Eddig hallgatom a szövegüket és most már roppant kíváncsi vagyok, hogy mi a fenét csinálhatnak. Maradt még 6 kulacs vizem - nem baj dögöljek szomjan, ha ebben a hőségben kukkolok - ráöntöm a szemüvegemre, gőzölög, mint egy vasaló, de végre kezd eltűnni róla a homály. Felteszem, no végre kezd kialakulni a kép. Majdnem halálra röhögöm magam, pedig nem szoktam embereket kiröhögni.
A férfi megroggyant térdekkel áll a fal mellett, kezében a betonszög és tartja a falhoz simulva.
A nő a szoba közepéből egy szintező műszerbe tekint, egyik kezében fogja a lécet, mellyel méri a távolságot, közben adja a párjának az instrukciókat, hogy hová kell majd beleverni a betonszöget a tiplibe, ugyanis oda lesz felakasztva az egyetlen családi fényképük, amely kb. 4o évvel ezelőtt készült a házasságukról. Végre a nőnek már tetszik a dőlésszög - mármint a párjáé - talán a betonszög helye is stimmel, no de majd kiderül másnap, amikor mennek a szakemberek és belövik a szöget.
A pasi leroggyan a kanapéra, a neje mellé, megisszák a délutáni borocskájukat és elmennek sziesztázni.
Nincs több látnivaló, de nem is baj, mert rohadtul szenvedek, összeszedem a zöld színű kulacsaimat, visszafűzöm a spárgára, nyakamba akasztom, a szemcsót is és beszállok a liftbe.
Hátranézek, Tündi áll a hátam mögött és majd meg szakad a röhögéstől.
- Mit röhögsz te barom?- kérdezem tőle ilyen szépen, finoman, nőiesen.
- Téged, hogy te mekkora nagy hülye vagy? Képes vagy felmászni ebben az őrületes hőségben a tetőre, ezzel az elavult múltszázadbeli varázsszemüvegeddel, csak hogy a kíváncsiságtól meg ne halj, akkor figyúzz!- és előkapja az icipici kis pofás távcsövét, van azon annyi szerkentyű, csavar, nagyító, homorú, domborű üveg, szóval minden amit csak el tudok képzelni - ezt a kis jószágot a szemeid elé helyezed, persze, hogy ülve, a lakásunkban a fotelból, csak az ablakhoz kell húzni a fotelt és ugyanezeket láthatod, hallhatod, hiszen ez már modern konstrukció. - mondja még mindig hahotázva. azon gondolkodom keményen, hogy mindjárt letörlöm a vigyort a képéről úgy balkézzel jobbról, de aztán én is elröhögöm magam. Azt hiszem, hogy ez a kis szerkezet jó szolgálatot fog tenni télen is és nem kell a tetőre mászkálnom. |
|
|
- augusztus 07 2012 21:17:09
Drága Évikém!
Ezt a sorozatot ne hagyd abba. Olyan jól szórakoztam Mivel tudod, már írtam roppant vizuális vagyok. Először is láttalak magam előtt a katonai kulacsokkal felszerelve a tetőn, ahogy elfoglaltad a leshelyedet.
A három család életébe bepillantva remekül ábrázoltad a helyzetet a jellemeket. Már írtam az előző részhez is, hogy ilyen nagy házakban rendkívül sokszínű az élet. A te fantáziád pedig olyan csodálatosan működik, hogy ezeket az élethelyzeteket remekül
visszaadod.
Sajnos nem jutottam előbb hozzá, hogy olvassalak, bár egész nap bekapcsolva volt a gépem.
Szeretettel ölellek: Marika  |
- augusztus 07 2012 21:47:04
Drága Marikám!
Én is gondoltam rá, hogy egy sorozatot "legyártok" itt a kis katonai műhelyemben ebben a témában, csak még meg kell várnom Tündit, mert képzeld el, hogy bedöglött a kis hülye távcsöve, semmit nem látunk rajta, úgy hogy ha eseményt akarok, mégis csak fel kell, hogy másszak újból a tetőre. Megteszem, ha ezt akarod, mert barátok vagyunk. Én a barátaimért mindent, vagy semmit!!!!
Egyébként lelki szemeim előtt láttam, amint csúszok lefelé a tetőről a 8 kulacs a nyakamban, az egyikben beakad a lábam, már majd, hogy nem leperecelek, fél lábbal a tetőről már lógok, mint a kötéltáncosok és akkor a kelkáposztás pasi felrongyol értem és visszahúz. Ezt még bele akartam írni, de akkor mi lett volna a főzelékkel? Az pont oda a plafonra volt kitalálva.
Marikám köszönöm szépen, hogy jól érezted magad "ott mellettem", ha veszek egy másik szemüveget - mert kell, de előtte Tündit agyon ütöm, hogy ilyen szemetet vásárolt - feltétlenül írok még egy eseménysorozatot.
Szeretettel ölellek: Évi. |
- augusztus 08 2012 15:54:40
Kedves Évike!
Csak hogy ideértem ebben a kutyanagy melegben! Igen nagy képzelőerővel rendelkezel, azt el lehet mondani, mert azért azt én sem hiszem, hogy a 8 kulacs vizzel a tetőrőll figyelnéd az emberek életét!
Ebben a mondatban rögtön meg is magyaráztad, hogyan tudtad mind a 8-at felvinni: "Mind a nyolcat, miért, négyet előre, négyet hátra." Gondoltad, ugye, hogy kedves olvasóid rögtön megkérdőjelezik, hogy ezt hogyan is lehet, s a "miért" szót becsempészted a mondatodba.
Jól szórakoztam én is, de nem az általad látottakon, hanem azon, ahogy Te szenvedtél fent a melegben, akár a "macska a forró bádogtetőn"!
Szeretettel: Zsuzsa
 |
- augusztus 09 2012 18:04:37
Kedves Zsuzsika!
Végtelenül örülök, hogy ezt a prózámat is meglátogattad és véleményezted. Szárnyal a képzeletem és elképzelem magam az adott szituációban, most speciel a nyakamban fetrengő, csörgő-csattogó kulacsaimmal és átélem a helyzetet, lelki szemeim előtt látom a "szerencsétlenkedést", de mindazonáltal cipelem tovább.
El tudom képzelni, hogy milyen rohadt meleg lehet ott fenn a tetőn és hogy hogyan szenvednék.
Nagyon szépen köszönöm véleményedet.
Szeretettel: Évi. |
- augusztus 10 2012 18:26:28
Kedves Vendégeim!
Örömmel tölt el a tudat, hogy megint ilyen sokan megtekintettétek e kis förmedvényemet. Nagyon köszönöm.
Szeretettel: Évi. |
- augusztus 11 2012 18:11:08
Kedves Évike!
Gratulálok Ma is szeretettel olvastalak. Ölellek: Szomorúfűz |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 23. szombat,
Kelemen napja van.
Holnap Emma napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
