|
 Vendég: 80
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_Kedves Olvasóim, azzel fejeztem be a "Bélákat", hogy az analfabéta Béla helyett az üzletvezetőhöz mentem és megrendeltem a két szemcsót. Egyiket Tündinek, másikat magamnak.
- No Tündi, megrendeltem a szemüvegeket, de hogy az ég szakadjon Rád, amiért ilyen kellemetlen helyzetbe hoztál! Örülhetsz neki, hogy amire hazaértem, elszállt a mérgem, mert valamilyen szinten azért mégis csak szeretlek. De többé ilyet ne csinálj! - mondom Tündinek "spongyát rá" arckifejezéssel.
- Oké kedvesem, nem volt véletlen, most már elárulom neked, hiszen direkt küldtelek téged, abból a meggondolásból, hogy tapasztald meg te is, hogy milyenek voltak ott azok az eladók amikor én ott voltam az előző szemüvegedért és a távcsőért. Ne aggódj, engem ugyanígy levetkőztettek a szemeikkel, csak én akkor nem tudtam, hogy mind a három Béla.- mondja Tündi kissé bocsánatkérős mosollyal.
- Oké, Bélák mennek a "levesbe", ne is halljak róluk többet, érkezni fog a szemüveg - utánvéttel -, vagy az üzlet futára hozza, látod az már kiment a filkóból. No mindegy. - mondom Tündinek.
Csengetnek, kikukucskálok és a döbbenettől majd nem elájulok.
- Tündi, itt vannak a Bélák! Hozták a csomagot! Most mi a frászt csináljunk, szemüveg nélkül nem mehetünk a tetőre, hiszen minek? Nélküle sasolni nem tudunk, mert abban van a varázserő. Nem küldhetjük vissza a szemüvegeket. De mi a fenéért a három Béla hozza? Talán ki akarnak velünk kezdeni? Szobára jöttek, vagy mi a túrót akarnak. No mindegy, én kinyitom az ajtót, te állj itt szorosan a hátam mögött, hozzad a túlélő felszerelésedet, felszerelésünket - ásó, kapa, bicska, kardot is hozhatod, soha nem lehet tudni alapon -ha ne talán tán támadásba lendülnének, minden a kezünk ügyében legyen. Nos, harcra felkészülni, nyitom az ajtót! - mondom Tündinek, aki itt liheg a nyakamban - de most ez jó, hiszen a bajban is szükségem van a kis cédára - hirtelen elhatározással feltépem az ajtót, szemeim szikrákat lövellnek, mert a Bélák hátrébb vonulnak a folyosón. Farkasszemet nézek velük mind a hárommal, egyszerre, hát persze, hogy egyszerre, birom én, hiszen el kell őket rettenteni magunktól. Össze is csinálták magukat szerintem az ijedtségtől (vagy nem) mert halkan, óvatosan megszólal a remegő kezű egyik Béla, aki a kezében tartja a csomagot:
- Elnézést kérünk kezét csókolom a múltkori szemét viselkedésünk miatt, tényleg nagyon otrombán viselkedtünk, csupán csak ezért jöttünk hárman de már itt sem vagyunk!- gyorsan rövid távfutásban elhagyták a lépcsőházat.
Tündikém visszahelyezte a harci eszközöket a ládánkba és elkezdett készülődni. Persze, készülődni a tetőre. Elővette a szimatszatyrot (katonai nyelven gázálarc hordtáska), először bambán néztem rá, de ráhagytam, tegye a dolgát. Én egyébként is a szemüvegeket csodáltam, nem értem rá készülődni. Pillanatok alatt készen volt Tündi, mondhatni menetkészen. De amikor rátekintettem, le kellett, hogy üljek mert mosolyt csalt az orcámra. Fején egy acélsisak, mely a középkori lovagok
páncélsisakjára emlékeztetett. Hátán az egyik szimatszatyor megtömve elemózsiával, mondanom sem kell, majd megszakadt, kissé már meg volt roggyanva a térde, no de ha bírja, bírja. Itt most egy kicsit el kellett, hogy forduljak, mert nem akartam, hogy lássa, hogy röhögök.
Négy kifényesített kulacs a nyakában kettő a mellét verte, kettő a hátát, de bírta. Lábán egy 54-es katonai bakancs, hogy az minek halványfogalmam sem volt, hiszen nyár van, meleg, no jó most nincs 6o C fok már, csak 59.
Ugyanezek a szerelések vártak rám is, úgy hogy magamra öltöttem harci díszeimet, alig vártam, hogy kiérjünk a liftig. Mi az első emeleten lakunk, tehát mindenképpen lifttel kell felrongyolnunk a tizedikre. Igen, csak a lift nem működött. Ki volt írja nagy piros betűkkel, hogy elnézést kérnek, délután 16.oo órára lesz megjavítva. Reggel 8 óra volt. Meg mondom őszintén én már örültem neki, legalább nem kell ezt a sok marahaságot cipelni, amit Tündi összeszedett, indultam volna a bejárati ajtó felé, de Tündi visszarántott.
- Nem úgy van az kedvesem, felmegyünk gyalog! Miért, bírjuk, nem? Ne nyavalyogj, egyébként is van időnk, szépen lassan járj, tovább élsz, nem ismered ez a közmondást, tanulj az anyád úristenit, hülyén és még hülyébben akarsz meghalni, a kutyafáját neked!- mondja nekem Tündi ilyen szépen kedvesen.
Hosszú tömött sorba felsorakozunk ketten, indul vezényszóra - melyet Tündi adja parancsba - indulunk. Csak azon imádkoztam - pedig nem szoktam és nem is tudok, de most valahogyan tudtam, lehet, hogy nem szabályosan, de mindegy, tudtam és kész! -, hogy nehogy találkozzunk ismerőssel, mert szörnyethalnak a lakók ha meglátnak bennünket ebben a szerelésben. Második emeletig felértünk én már lerogytam az utolsó lépcsőfokra és szakadt rólam a víz. Ledobtam a bakancsomat, félrelöktem úgy egyenesen "srévizavé" (igy kell írni, ugyen, nem? Nem baj,) szóval úgy oda a szeméttároló ajtaja elé, ott egye meg a fene (Tündi nem vette észre szerencsére a sisakjával volt elfoglalva mert mindig lecsuklott a szemére és semmit nem látott tovább) ahol van.
Felnyaláboltam magam a lépcsőfokról, indultunk tovább. Feljutottunk egészen az ötödik emeletig, lógott a nyelvem - a Tündié nem, én nem tudom, hogy hogy csinálta, de még bírja, vagy neki is lóg, csak nem látom a sisaktól? Az lehet, mindenesetre már olyan mint a Néma Levente, mert nem bír megszólalni, azért zihálva kapkodja ő is a levegőt. Megpihenünk kicsit, de ugyanakkor meg is éheztünk.
- Tündi, adj már légy szíves egy szendvicset, hiszen kell a kalória eme viszonttagságos úton, dobjál ide vagy ötöt. Persze, hogy ötöt, miért, te is megzabálsz ennyit egyszerre ha ilyen fizikai megterhelésnek teszed ki a szervezetedet! - mondom neki ellentmondást nem tűrő hangon.
Ücsörgünk boldogan, élvezettel zabáljuk a sonkás, szalámis, sajtos, mogyoróvajkrémes és tojásos szendvicset. (Még felsorolni is elég)
Miközben falatozunk a lépcsőn ülve, kinyílik az egyik lakás ajtaja, de azon nyomban vissza is spuriznak a lakók, hiszen annyira megijednek tőlünk, a látványtól, hogy nem tudják elképzelni, hogy hányadik században is vannak. Meglátva a sisakunkat, a nyakunkba csörgedező kis patakot, mely időközben folyik a ruhánkra - mert Tündi nem jól zárta rá a tetejét - no ott egye meg a fene, abból már úgysem marad semmi mire felérünk.
Kaja rendben, egy kis víz is maradt még, mostmár nincs megállás a tetőig. Innen már könnyebb az út a célirányig, ugyanis kajánk már nincs, vizünk sincs, bakancs a szeméttárolóban - mert már biztos, hogy beledobta valaki - egyedül a sisak van még a fejünkön, de azt már bírjuk.
No végre, felérkezünk a tetőre, rohadt tetves meleg van, szakad rólunk a víz - még, hogy lehülés, ugyan már, meteorológiai jelentés, ugyan már, hidegfront, hol? Mikor, hová érkezett? No mindegy, az Északi-sarkon - majd ha oda lesz kedvünk menni - biztos, hogy találkozunk vele.
Elhelyezkedünk a liftajtóban, minden oké, kulacsok üresen fetrengenek mellettünk, sisak levéve, elő a szemüveget és minden zsigerünkkel a látványra összpontosítunk. Összpontosítunk, illetve összpontosítanánk, ha nem hagytuk volna lenn a szemüveget a lakásban. Mire konstatáljuk ezt a tényt, úgy összeveszünk Tündivel egymásra mutogatva, hogy melyikünk felejtette lenn a szemüveget, hogy írtózatos dühbe gurul, gurulunk és a lépcsőn is legurulunk egészen az elsőig. Berongyolunk a lakásba, Tündi megragadja két kézzel a két szemüveget és írtózatos erővel a járólaphoz püföli őket, közben ordít!
- Itt egyen meg a fene benenteket ahol vagytok, nem tudtatok szólni nekünk ti marhák, hogy nélkületek ne menjünk? Tudjátok meg, hogy most már nem kelletek nekünk, viszonttagságos utunkat megtettük, ti pedig itt vigyorogtatok a konyha asztalon? Az anyátok úristenit, adok én nektek és teljes erőből széttapossa mind a két szemcsót. Amikor kidühöngte magát, készít két kapucsinót háromszoros adagot, a pofámba nyom egy mentholosat - a magáéba is - és kiviharzunk az erkélyre cigizni. Boldogok vagyunk. Levonjuk magunkban a konzekvenciát, fújjuk egymás pofájába a mentholosat és bárgyú, kissé őrült szemekkel stíröljük egymást. Azon gondolkodunk két korty kapucsínó közben, hogy melyikünk az őrültebb. Meg vagyunk nyugodva, ott egye meg a fene a kukkolást, elég volt ebből a nyárból, és a kukkolásból is. |
|
|
- augusztus 14 2012 18:03:06
Kedves Vendégeim!
Ismételten nagy-nagy szeretettel köszöntelek Benneteket írásomnál, végtelenül örülök, hogy meghaladtam a 4oo-as határt - melyet úgy magamnak állítottam -, köszönöm, hogy olvastatok!
Szeretettel: Évi. |
- augusztus 15 2012 01:16:22
Kedves Varika400!
Szeretettel gratulálok a 400-ad hoz!!! Örömöm, hogy ebből legalább 200 olvasása derített vidámságra, vagy szomorított, ha az kellett figyelmeztetett, de valamennyiből átsütött az emberek iránti szeretet, a jóindulat, a végtelenül optimista világszemlélet! Könnyű neked, mert olyan ihletszponzorod van minta a tündi!
Sok szeretettel kíván sikert, erőt a folytatáshoz az egyik hű olvasója, tisztelője és csodálója!   |
- augusztus 15 2012 07:38:33
Kedves András!
Végtelen nagy öröm számomra, hogy meglátogattál, régen jártál erre.
Nagyon szépen köszönöm méltató szavaidat (Tündi is köszöni és örül a kis céda)
Szeretettel: Évi.
Ui.: Lehet, hogy a kedves olvasóimnak az agyára megyek már lassan ezzel a hülyeségemmel, hogy négyszázas határ, de nem baj, majd alázattal bocsánatot kérek! |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
