˝Az emberi test csodálatos dolog és igyekszik pótolni a hiányt, ahol csak tudja. A tűzijáték, az tűzijáték, bárhol is legyen. A mozgássérült nők fantasztikus szeretők, mert sokszor hajlandóbbak messzebb menni, mint az egészségesek, hogy örömet szerezzenek partnerüknek. Amikor két ember komolyan szereti egymást, nem riadnak vissza attól, hogy kreatívabbak legyenek, ha arra van szükség, és néha ez a szerelem legszebb formája. Nem tökéletes a hagyományos értelemben, de mégis gyönyörű épp azért, mert nem mindennapi.˝
/C. Anderson: Fantomkeringő/
Az olvasási szokásaim? – mindig a hangulatom, a lelki állapotom határozza meg, mikor, - milyen könyvet veszek a kezembe… Van, amikor könnyedebb témájú, - de van, amikor nagyon komoly témákat keresek magamnak… Olyan is előfordul, hogy párhuzamosan többet is olvasok… Tudod, Kedvesem, hogy 1987 óta tolókocsiban élek… Érdekelnek az életünkről, az élethelyzeteinkről szóló írások… Ahonnan ezt az idézetet írtam – nemrég olvastam – már sokadszorra … Kedves könyvem – Anderson regénye – amely egy tolókocsis lány és egy egészséges fiatalember szerelmi története… Meglehet, van akinek ez egy ˝csöpögős˝ történet, de ajánlom elolvasásra mindazoknak, akik szeretnék jobban megismerni az életünket, esetleg akik minden megalapozottság nélkül elítélnek, vagy lenéznek bennünket… Szerintem, szép, komoly és szívhez szóló történet… Valóban – a szerelem nincs sem korhoz, sem élethelyzethez kötve… Mindenesetre érdekes behatások érik az embert, mikor óriási fordulatot vesz az addigi, - megszokott élete – akár egy balesetből vagy betegségből adódóan… Mikor 1987-ben tolókocsiba kerültem húszegynéhány lábműtét után – az egész életem kettétört… És bár ez nem betegség, hanem egy állapot, de nehéz volt… Igaz, a tolókocsiba kerülésemmel egy időben társsal is éltem… Előtte nem okozott problémát, hogy kézenfogva sétálhattam… Mikor tolókocsiba kerültem – sokszor elgondolkodtam - irigykedtem… Igen, irigykedtem, amikor megláttam a kézen fogva sétáló párokat, vagy akár gyerekeket, vagy barátnőket… Gondolom, mosolyogsz rajtam… De tudod, aki nem kerül ilyen helyzetbe, el nem tudja képzelni – milyen lelki traumát okozhat ez a helyzet… Ez főleg akkor nehéz, ha a tolókocsit hajtanod is kell… Azóta sok minden történt az életemben, sok minden megadatott… Volt kapcsolatom, voltak őszinte baráti kapcsolataim – akiktől megkaphattam azt az érzést, - milyen jó, hogy tolókocsisként is sétálhatok kézen fogva… Mikor ebbe a városba kerültem, és éltük az életünket – mindig megzavart, hogy mosolyognak az emberek, mikor meglátnak bennünket… Úgy éreztem, - ez egy gúnyféle részükről - míg lassan rájöttem, - inkább szeretettel néztek ránk… Most már, hogy ismernek, sok mindent másképpen látok, másként élem meg… Jó érzéssel tölt el, hogy ˝vénségemre˝ és tolókocsisságom ellenére ezt is újra és újra átélhettem…
Mondd Kedvesem? – megfognád a kezem?
Nagyon szép, megható írásodhoz én is őszintén gratulálok!
Szeretettel: Zsuzsa
szomorufuz - augusztus 11 2012 17:32:03
Kedves Irénke!
Köszönöm, hogy meglátogattál, hogy olvastál.
Ölellek szeretettel: Szomorúfűz
szomorufuz - augusztus 11 2012 17:58:17
Kedves Zsuzsám!
Köszönöm, hogy olvastál. Örülök látogatásodnak.
Szeretettel: Szomorúfűz
Dellamama - augusztus 11 2012 18:20:51
Kedves Gitka!
Szándékosan hagyon írásod olvasását kédő délutánra, mert szeretek nyugodtan olvasni.
Történeted nagyon mélyen meghatott. Csak részvétet éreztem eddig a tolókocsis emberek iránt. Általad és írásaid által már egészen másképpen ítélem meg és látom Őket.
Természetesen én nem gondoltam soha, hogy ők egy másik "faj." Ugyanolyan, sőt ahogy Anderzen írja talán felfokozottabb az érzelmi világuk
Gratulálok, nagyon szép ez az írásod is!
Én biztosan megfognám a kezed, akkor is ha férfi lennék!
Szeretettel ölellek: Maria
szomorufuz - augusztus 11 2012 18:38:52
Kedves Mária!
Azt hiszem, egyikünk sem részvétet, sajnálatot kér az emberektől - valóban inkább megértést, hisz bárki juthat ilyen, vagy hasonló élethelyzetbe. 1979 előtt sok mindent én sem tudtam elképzelni. Azután jött sorban minden - sok keserűség - ugyanakkor nagyon sok öröm a mozgássérültség szemszögéből élve. Tény és való: soha nem unatkoztam és mindig találtam örömet, értelmet kínjaim, fájdalmaim ellenére is.
Kedves Mária! Nagyon örülök, hogy olvastál és nagyon köszönöm gondolataidat. Szeretettel ölellek: Szomorúfűz
Dellamama - augusztus 11 2012 20:41:54
javit: Anderson
gyongyszem555 - augusztus 12 2012 09:29:45
Kedves Margitka!
Most nagyon megfeddtem magam, hát majdnem kihagytalak, pedig minden írásodat el szoktam olvasni, no de milyen kár lett volna, ha nem jövök ide most Hozzád.
Én maximálisan meg tudlak érteni, ugyanis tudom, hogy milyen érzés lehet tolókocsiban élni (Tudod, már írtam, hogy apukám is tolókocsiba kényszerült, igaz, hogy ő nem fiatal korától, de mindegy) mélységesen át tudom élni minden egyes percet. No nem teljes mértékben - mert az lehetetlen - de talán többet "látok" abból a traumából, mely tolószékbe kényszerítit az embereket. Nagyon szép ez a történeted (is)
Igen, maximálisan igazad van abban, hogy nem sajnálatot kér az ember - vagy megvetést, mert a gonoszoktól azt is kap -, hanem megértést, segítségnyújtást amit tiszta szívből adnak az emberek.
Nagyon jó volt olvasni Téged és én úgy gondolom, hogy szívesen megfogják a kezedet az emberek, hiszen olvasva verseidet, prózáidat, nagyon érzékeny lelkivilágod van és árad belőled a szeretet embertársaid felé. Maradj ilyen kedves ember amíg élsz én azt kívánom Neked Margitka!
Szeretettel olvastalak és gratulálok!
Ölellek és én mindig fogom a "kezedet" képzeletemben.
szomorufuz - augusztus 12 2012 20:26:05
Kedves Évike!
1979-től nagyon sokat szenvedtem sorozatos műtétjeim után. Amikor 1987-ben tolókocsiba kerültem - sok vágyam, álmom a semmibe veszett. Azután úgy éreztem, tovább kell lépnem - akármilyen nehéz is lesz. Valóban az tud részben azonosulni az ilyen helyzetekkel, akik vagy családtagjaik - hasonló helyzetbe jutnak. Sok mindent tapasztaltam, sok mindent átéltem. Hiába keseregnék, az élet visszafordíthatatlan és talán így a jó. Az ember sok mindent megtanul, és mindenbe beletanul. Nem volt könnyű és sajnos, egyre nehezebb. Évikém!
Éltettek, erőt adtok - szeretetetek sokat jelent nekem. Köszönöm szavaidat - köszönöm, hogy olvasol. Ölellek szeretettel: Szomorúfűz