Napkorong

V

Simon Roland

Az iroda

Az odalent áramló utcai kavalkád olyan volt, mint a számítógépes hálózaton az adatforgalom.
Az üvegtábla előtt álló idős férfi ezt figyelte elmélyülten. Rohamkocsi visítva rohant a kórház felé, dudáltak a türelmetlen sofőrök az útkereszteződésnél. Késő délutánra járt az idő. Felkapcsolták a közvilágítást – A toronyház szintjének őrzése lesz a feladata, senki nem juthat be az irodámba. Elrejtettem valamit a széfben. Ha van kérdése nyugodtan tegye fel –most már az új beosztottja felé fordult, aki a fotel vendégszeretetét élvezte – Elolvastam és aláírtam a szerződést, tudom jól, hogy ez egy ideiglenes munka, három hónapra szól, de miért csak éjszaka kell vigyáznom a termekre? Az arcát tanulmányozta a munkaadójának, legalább 90 évesnek vélte az öreget – Az irodámba magán és rajtam kívül senki nem teheti be a lábát – ismételte magát. A fiatalabb kíváncsi volt, hogy vajon mit őriz a trezorban a főnök, de hiába puhatolódzott – Sam fiacskám, A városi est különbözik a falusitól, ahol a gyerekkoromat töltöttem, de ennek is meg van a szépsége - ügyesen kikerülte a kérdést. Elbotorkált. Sam megfogta a karját, amikor úgy tűnt elvágódik a padlón. A munkaadója távozott – jól vagyok, nincs bajom – az őr még sokáig hallhatta a zsörtölődést. A lift félreismerhetetlen zaja elnyelte a morgást. A középkorú férfi az új munkahelyével barátkozott, a kulcscsomót fel-feldobálta. Minden ajtót és fiókot kinyithatott, egyedül a trezorhoz nem volt hozzáférhetősége. Az este szobáról szobára foglalta el az üvegpalota szintjét. Áramszünet nem sújtotta az épületet, mégis a férfi a zseblámpával megvilágítva járkált (a hangulat miatt) először a tárgyalóterembe lépett be – Az iroda takarítónője nagyon hosszú szabadságot vett ki vagy felmondott és az új még nem érkezett meg - Az elemlámpa fénye körbejárt. Üzletembereket nem talált odabent, még kísérteteket sem. A székek egészen be voltak tolva a hatalmas tölgyfaasztalhoz. Az asztalon vastagon állt a por. Az ujját végig húzta a lapon. A táblára diagramot rajzolt fel valaki, amikor a közönség lelkesen jegyzetelt a füzetébe. Megnézte a folyosót, a bokszokat és a mosdót is. - Mindent rendben, az ablakok be vannak csukva. Visszament az irodába, hogy a tanulmányaival foglalkozhasson. Ekkor váratlanul zörögtek a bejárati ajtón – Nem várt látogató - Odasietett –Egy gyerekarcú rendőr mutogatta jelvényét – Ki maga? Mit keres itt? Engem a tulajdonos bízott meg, hogy ellenőrizzem a dolgokat, mielőtt átadásra kerül, azonosítsa magát – kötelességtudóan szónokolt, a kezével próbálta benyomta az ajtót, mire a másik a lábával megállította – Már megelőztem, sajnálom, de ez az én munkám, ez az én területem, erre lettem megbízva, nem jöhet be – határozottan bevágta az ajtót a zöldfülű orra előtt és elfordította kulcsot – Kérek felhatalmazást ,visszajövök a papírokkal – az egyenruhás csalódottan és dühösen távozott. Sam elindult visszafelé – Még az iskolapadban kellene ülnie, ehelyett itt lábatlankodik - az üzleti találkozók tanácstermében az egyik szék ki volt húzva, az asztalfőnél. A helyére rakta a súlyos széket. Újra ellenőrizte az ablakokat, mindegyik érintetlen volt. Az irodában felkapcsolta a világítást. A neon fénye beragyogta a helyiséget. Majdnem hajnali háromig tanult. A kinyitott könyvön aludt el.