|
 Vendég: 4
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_
Gy.
Hajdu Mária
Történetem főszereplői legyenek Ádám és Éva. Ebben a huszadik századvégi időben bárki lehetne. Csak Isten tudná megmondani, hogy miért van annyi gyermektelen pár. De mint tudjuk, egy nő két dologért képes bármit megtenni. Az egyik, hogy legyen, a másik, hogy ne legyen gyereke. Tehát következzen a történet:
Ádám és Éva nyolc éve élt már boldog párkapcsolatban. Sok mindent megpróbáltak már, hogy gyermekük szülessen, de nem jött össze. Mindketten átestek különféle vizsgálatokon, de nem találták akadályát, hogy gyermeket nemzzenek. Mégsem sikerült. Éva még teherbe sem esett. Visszavezethető e annak a ténynek, hogy volt egy terhesség megszakítása tizenhat éves korában? Nem lehetett tudni. Az orvosok véleménye szerint, mesterséges beültetéssel, úgynevezett lombik bébi programmal, lehetséges, hogy közös gyerekük születhessen. Belevágtak. Mindent betartottak a cél érdekében, de csak a harmadik beültetés volt eredményes. Végre megtapadt a megtermékenyített petesejt. Úgy tűnt, hogy egészséges a magzat. Az ötödik hónapban furcsán kezdte érezni magát a kismama. Hiába feküdte végig a terhességet, elfolyt a magzatvíz. A baba még nagyon messze volt az életképességtől. A kórházban soha nem érzett kínokkal megszülte a még élő magzatot. Összeomlottak mindketten. Ádám megnézte a kisfiút, de az csak rontott a lelkiállapotán. Zokogott, mint egy kisgyerek. Gyászolták magzatukat.
Eltelt egy év, amikor felhívták őket a kórházból, el kell dönteniük, mi legyen a még meglévő megtermékenyített petékkel. Nehezen, de ráálltak, egy utolsó kísérletet tesznek. Mind a négyet beültették Éva méhébe, ebből kettő megtapadt. Hosszú és türelmes időszak következett. Nagyon vigyáztak, az anyuka fel sem kelhetett, Ádám minden házimunkát magára vállalt. Nyolc hónap keserves várakozás után az orvosok úgy ítélték, elérkezett az idő. Császármetszéssel megszületett a kisfiú és a kislány. A szülők boldogsága leírhatatlan volt. Évát nyolc nap után hazaengedték a kórházból, de a bébik még néhány hetet inkubátorban fejlődtek. Minden nap bejártak a csecsemőosztályra, megszoptatni és megcsodálni a kicsiket. Alig várták, hogy hazavihessék őket. Végre az a nap is elérkezett.
Éva gyönyörűen berendezte a hálószobájuk egy sarkát a babák részére. Hiába, nagyon kicsi volt a lakás. A hálószobán és az apró konyhán kívül egy nappali szoba volt még. Ráadásul a negyediken.
Néhány napig nem volt baj, de ahogy ki kellett vinni őket a levegőre, kiderült, hogy az ikerkocsinak nem sok hasznát veszik. Nem fér be a liftbe, és a lépcsőn sem lehet levinni, csak összecsukva. Napközben Ádám dolgozott, sok mindennel nem boldogult egyedül Éva. A lakást sem tudta elhagyni segítség nélkül. A két babát nem tudta levinni, még ha a babakocsit a pincében is hagyták. Ráadásul, ha az egyik elaludt, a másik biztosan felébresztette a sírásával. Megoldhatatlannak tűnt a hétköznapi életük. Éva édesanyja csak esténként tudott feljönni, mert ő is dolgozott. Egyre ingerültebb lett, és ez a gyerekekre is átragadt. Ádámot vádolta, hogy nem segít. Se főzni, se takarítani nem volt ideje napközben a kicsiktől. Pihenésről nem is beszélve. Házaséletről pedig szó sem lehetett, túl kimerültek voltak mindketten. Nyugodt életük teljesen felborult. Éva házsártos, örökké panaszkodó feleség lett. Fogságban érezte magát, amiből nem tud szabadulni. Ádám egyre később járt haza. Neki túl sok volt ez a teher. Hát kibújt alóla. Végig sem gondolta, hogy így Évára még nagyobb súly nehezedik, akár össze is roskadhat alatta. Két év alatt, mire járni tudtak a gyerekek, teljesen elhidegültek egymástól. A kislány és a kisfiú, amit csak lehetett, mindent tönkretett a lakásban. Hiába játszhattak a nappaliban, kevés volt nekik a tér. Amikor átjött a nagymama estefelé, akkor mentek le a játszótérre, egy-két órára. Ekkor főzött Éva vacsorát, takarított és mosott. Ádám már régen nem vette ki a részét, a házimunkákból.
Jobbra akkor fordult a helyzet, amikor beírathatták az óvodába a kicsiket. Persze az sem ment simán. Minden nap cirkusz volt, mert nem akartak ott maradni. Hónapok teltek el, mire visszamehetett az anyukájuk dolgozni. Nyugdíjas lett a nagyi is, így többet számíthattak rá. Mégis jó sokára állt vissza a kiegyensúlyozott élet a családba. Több idő maradt egymásra is, vissza kellett hódítani a férjét. Hálát adott az Istennek, hogy kibírta a házasságuk ezt a megpróbáltatást. Igazán boldogok lehettek most már újra, pedig sokszor gondolt rá, hogy egyedül hagyta őt a problémákkal a férje.
A két kis óvodás szépen fejlődött, kárpótolta őket mindenért.
2008. október 26.
Adács
Szerepel a Rímes gondolatok című önálló kötetemben. (2008) |
|
|
- szeptember 02 2012 14:13:33
Kedves Marcsy!
A történet nagyon is valódinak tűnik és eseményei beleillenek a "mai világba", amikor sok esetben hosszú megpróbáltatás után művileg sikerül a gyermekáldás. Ahol egyszerre kettő jön a világra és nincs megfelelő segítség az anyuka számára, ott igen sok bajjal járhat, mint a történetedben is! Ilyenkor, ha nincs nagymama a közelben - és ha a család anyagilag megteheti -, akkor elkél külső segítség, esetleg egy bébiszitter. De ha a férj többet vállal a gyermekekkel való gondoskodásból, akkor biztosan mindenki jobban átvészeli a hónapokat, éveket. A nem megfelelő gondoskkodást és az apai szeretethiányt a kisgyermekek is nagyon megérzik és életükben (ahogy sokan mondják), meghatározóak az első évek a felnőtté válás felé vezető úthoz!
Szeretettel olvastalak: Zsuzsa
 |
- szeptember 11 2012 13:32:21
Kedves Zsuzsa! Köszönöm a hozzászólásodat. A történet valódi, egy ismerősöm biztosan magára ismerne, ha olvasná. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
