|
 Vendég: 46
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_Másfél év alatt már harmadszor járok itt a professzornál, hiába, visszaeső vagyok. Igy is fog kezelni, tudom... (Természetesen fikció)
 V
Másfél évvel ezelőtt kezdődött, amikor Tündi belépett az életembe. Egyre gyorsabban, egyre többször diktált, én barom meg mindent leírtam.
Akkor döntöttem el először, hogy alávetem magam a professzornak, no nem a szó szoros értelmében, hanem csak arra kértem, hogy a gondolataimat vonja el tőlem. Nem sikerült, csupán csak azért nem, mert Tündi három nap után - mivel látta, hogy nem hat rám a terápia- értem jött és megszöktetett. Kár volt. Kár volt, mert azóta csak romlott az állapotom, újra írni kezdtem a fömedvényeimet és nem volt megállás. Eltelt fél év, rosszabbodott az állapotom, nem tudtam aludni, fetrengtem és tök mindegy, hogy hány óra volt, éjjel, nappal, bármely napszakban támadott.Már mint ő az ihlet. Rosszabb mint egy fertőző betegség, járvány, vagy mánia, igen ez a legjobb kifejezés rá, mánia. Mániámmá vált az írás.Ismételten felkerestem a professzoromat - de most Tündit hátrahagytam - és könyörögve kértem a professzort, hogy vonaja meg tőlem véglegesen egyszer, s mindenkorra, örökre a gondolataimat. Megtette (volna), ha Tündi megint közbe nem lép. Őrületes sebességgel közeledett az intézmény felé, megkereste a 1o-es szobát - először is ott feküdtem - az volt az én helyem, gondolta, ismételten abban a szobában helyeztek el. A professzor már éppen levitt volna Alfába, felém tornyosult, hipnotizált,szuggerálta a gondolataimat. Már majdnem áthelyezte agytekervényeim közé az övét, az ő gondolatait, amikor Tündi feltépve az ajtót, megálljt kiáltott. Felébredtem a hipnózisból, a professzor rettenetesen dühbe gurult, de mivel Tündi hozta a túlélő felszerelését, - bicska, kés, kard, talán már a lovagló pálcája is meg volt akkor -a professzor jobbnak látta, ha megírja a zárójelentésemet.
Tündi haza szállított és rettenetes módon leteremtett.
- Mit képzelsz, megint a fejedbe vetted ezt az ökörséget, hogy elvonatod magadtól a gondolataidat, hát mit gondolsz miért vagyok én veled? Szórakozásból? Abból hát, de neked ezt nem kell tudnod, megértetted? - így kiabált felém és öntötte magába az ásványvizet, hogy lenyugodjon végre. Nos, azóta újból az Ő fennhatósága alatt "dolgozom" már ismételten fél éve. Nincs menekvés. De most úgy hallom, hogy elcsendesedett, újfent megpróbálom becserkészni a professzort, rohadtul nem érdekel mostmár Tündi, elegem van belőle, hiszen ő egy diktátor!
Óvatosan kilopózom a lakásból, nem ébredt fel, jól van, beindítom az autót, jogsim lejárt, nem baj, hátha nem igazoltat a szerv. Őrületes sebességgel áthajtok Pestről Budára, a már felszámolás alatt lévő klinikára, szerencsére a professzort még ott találom, az ő szárnyát még kegyelemből meghagyta a Vagyonkezelő olyan meggondolásból, hogy szükség lehet még rá, ha
az emberek teljes mértékben - mint én is most - bezizzennek.
Bespurizok a folyosóra és ki jön velem szemben, hát a professzorom.
- Kezét csókolon tízeske, tudtam, éreztem, hogy vissza fog kerülni, ugye hogy nem sikerült a meg sem kezdett terápia, no de gondolom, hogy azért jött, hogy most végre befejezzük amit elkezdtünk.- mondja kéjesen mosolyogva.
(A betyár mindenit, de jó memóriája van ennek a professzornak még emlékszik, emlékszik, hogy a tízes szobában szenvedtem másfél évvel ezelőtt, már akkor is rám akarta erőltetni az akaratát, de akkor is megmentett Tündi.
No de mindegy, mostmár nem érdekel, csinálhat velem amit akar - no azért egy bizonyos határon belül, kívül, a francot sem érdekli, csak szabadítson meg a gondolataimtól- mert, hogy akar az biztos. Nincs sok paciens, a kórház fele már az utcákon lézeng, mióta bezárták az intézményt.
- No jöjjön kedves tízeske (hagyd már a francba azt a tízest, hányszor mondod még el) az Ön szobája a tízes még meg van, el is kezdhetjük a kezelést.- mondja mosolyogva bátorságot öntve belém.
Lefektet a tízes szobában a tízes ágyra és kezdi a terápiát. Mit ne mondjak, mostmár félek, valami őrült láng lobog a professzor két szép szemében (no nehogy már bele ess, te vén bolond) és lágyan, halkan monoton zenét szolgáltat és beszélni kezd.
- Nos akkor mondja el kedves, mi bántja, miért akarja elvonatni magától a gondolatokat, én elvonom, de tudnom kell az okát!- mondja sejtelmesen sutyorogva a fülembe és tekintetemet keresi. No jó, de hol, hiszen nem is nézek rá. (Óh, csak ezen legyek túl, soha többé nem akarom látni)
- Beszéljen kedves, hallgatom!- mondja suttogva. Mindegy, mostmár beszélnem kell, hogy a franc essen a pofámba amiért ide tátottam a számat. Beszélnem kell, hátha el tudom vonni a figyelmét. Ja, én egy professzornak, egy pszichiáter professzornak, akinek az a dolga, hogy szakszerűen elvonjon, no persze, azt hiszem, hogy sikerülni fog.... de hátha...
- Professzor úr, ez a hőség az oka mindennek. Nem tudok leállni, most, hogy újra visszatért, dübörög a vér az ereimben, lüktet a halántékomon az ér, pattanásig feszülnek az idegeim, visszafognám magam, de nem tudom, írnom kell, írnom, mert a gondolatok szétfeszítik az agyamat, az őrület határáig kergetnek, már csak egy zsineg, vagy madzag választ el az őrülettől, kérem segítsen! - mondom keservesen, mert látom, hogy közelít felém egy zsebórával, melyet himbál a szemem előtt. Elszédülök vagy nem? Ez itt a kérdés, mert ha elszédülök, és ne talán tán eszméletemet vesztem, övé a pálya teljes terjedelemben, nincs kiskapu, bezáródik minden és végem van. Lehet, hogy nem is lenne olyan nagy baj, már azon imádkozom - feltéve, ha tudnék, - hogy jöjjön aminek jönnie kell, itt vagyok, vonja azokat a gondolatok, tök mindegy milyen módszerrel, de legyek már túl rajta. De gondolom, hogy észrevette tekintetemen a sürgető vágyat, hogy történjen már valami, akármi, csak történjen és hirtelen megállt az óra a kezében.
- No nem úgy van kisasszony, ezért azért meg kell egy kicsit szenvedni, máris hozom az injekciót, meglátja azzal sokkal könnyebb lesz ellazulnia, akarata gyengül, végül teljes mértékben odaadó lesz, minden gondolatát nekem adja, nem is kell kérnem, majd meglátja.- mondja és ezzel kipenderül a tízes szobából.
Tündi, az égre kérlek, könyörgöm, gyere értem, nem hallod, hát hogyan is hallaná, hiszen elszöktem tőle, telepátia, igen szugerálnom kellene a kis agyát, hogy leadjam a jeleket, hogy hol vagyok, de nem tudok. A professzort még sem kérhetem meg erre, hiszen rögtön rájön, hogy mostmár nem bízom benne, a fene tudja, hogy miért nem, de ő biztos, hogy vágná, hogy mi a pálya. Kész, végem van, nincs tovább, itt fogok elpusztulni a professzor kezei között, vagy gondolatai között, a fene essen belém, de megbántam, hogy erre az elhatározásra jutottam. Egyedül vagyok, egyedül a tízesben, a többiek ki tudja, hogy merre járnak, melyik dimenzióban, egy teremtett lélek sincs az intézetben rajtam és a professzoron kívül. Most mit tegyek? Mit tegyél, szenvedj, te akartad megvonatni a gondolataidat, most akkor vállald a következményeket. Elbújok, el kell bújnom, mire a prof. visszatér, de hova? Ő van itthol ismer minden rejtekhelyet, nincs idő, semmire sincs idő, kiver a víz, meghallom a pfoesszor lágy dallamát, amint közelít az injekcióval.
- No kis tízeském, pattanjunk csak szépen vissza az ágyra, most kap egy kis szurit, nem fog fájni ígérem, ettől szépen ellazul, megnyugszik és én végzem a feladatomat. Jó lesz, meglátja, hogy jól fogja érezni magát garantálom, bennem még egyetlen páciensem sem csalódott, igaz, hogy a terápiát nem is élték túl, de utolsó szó jogán mindegyik azt mondta, hogy nagyon jó volt.- mondta a professzor és közeledett csípőm felé az injekciós tű. No most lehúzzuk egy kicsit a bugyit, éppen, hogy csak beletaláljak ide, pont ide a kis injekciós tűvel, no ne marháskodjon, ne ficeregjen már, mert mellészúrok és még elvégzik itt nekem.
Lépteket hallok a folyosóról, kiáltanék, de egy hang sem jön ki a torkomon, mi történt velem, hát ez még biztos a libegő zsebóra hatása.
Közeledik az injekciós tű felém, de szerencsére a bugyi még rajtam van, a léptek közelednek. Drága jó istenem, add, hogy Tündi legyen az a kis túlélő felszerelésével, add már uram, utána az esőt.
Közeledik, egyre jobban, egyre nagyobb hévvel felém a doki és akkor kipattan az ajtó, megkönnyebbülök, meglátom Tündikém gyönyörű kék szemét, lágyan omló hosszú szőke haját, oldalán a szimatszatyor, kés, bicska, kard a kezében és megállítja a professzort. Kicsavarja kezéből az injekciós tűt- honnan a fenéből lett ekkora ereje, soha nem fogom megtudni, de meg fogom kérdezni, csak mentsen meg - de ekkor már közelednek a biztonság őrei és ráordítanak a professzorra.
- No tizenegyeske, gyerünk csak vissza a szobába, már megint professzorost játszik, ez a mániája, tudják kedveseim, itt kezelik a tizenegyes szobában fél éve, hogy bezizzent, teljesen akkor, amikor megtudta, hogy az intézetet bezárják. Ugyanis ő volt ennek az intézetnek a "feje", sok emberen segített, de ahogy elveszítette a betegeit, utcára kerültek, várta vissza őket egy darabig, de végül őt kell mostmár kezelni.
Még egyszer hátranéz a professzor rám, rám kacsint és alig hallható hangon mondja:
- Nem tudja tízeske, hogy mit hagyott ki az életéből, én biztos, hogy meg tudtam volna tenni, meg tudtam volna tenni, hogy elvonom a gondolatait. No mindegy, most sem sikerült, de egy fél év múlva ismét találkozhatunk, ugye még akkor is akarni fogja?- mondta sátáni vigyorral a képén.
- Tündikém, itt parkolok az utcán bal oldalon, vigyél haza bennünket, igérem, hogy soha, de soha többé nem akarok megszabadulni a gondolataimtól, inkább dögöljek bele a hőségbe, a hidegbe, vagy a franc sem tudja, hogy mibe, mint a professzor gondolat eltávolító készülékébe. |
|
|
- augusztus 31 2012 05:53:26
Évikém Kedves!
Ha csak egy szóval akarnám írásodat kommentálni azt írnám: REMEK!
Isten őrizz, hogy valaha is kigyógyítsanak ebből a "betegségedből"! Még hogy elvonatni a gondolataidat?
Én inkább azt mondom, hogy egy másik kezelést kérjél, az "Idő-Klinikán" Ott elhitethetik Veled, hogy mindig tavasz van, vagy legalábbis biztosítják az állandó húsz fok körűli hőmérsékletet.
Örülök, hogy nem sikerült a bolond profnak azt a tűt beléd döfni. Látod Tündikédre most is számíthattál.
Nagyon jó ez az írásod, egy-szuszra végig olvastam Már én is kezdtem megfertőződni, de bevettem az ellenszert, a neve "munka". Vagyis dolog, a házban, a ház-körül. Az utóbbi időben kezdtem hanyagolni a dolgaimat, de szerencsére hat az ellenszer, a kötelesség érzet.
Gratulálok, remélem sokan fogják olvasni, mert valóban remekeltél.
Gratulálok és ölellek: Marika  |
- augusztus 31 2012 07:01:20
Drága Marikám!
Nagyon szépen köszönöm értékes, méltató véleményedet írásomról.
Tudod, az az igazság, hogy rájöttem én már erre, hogy tök mindegy, hogy kihez, hová, melyik pszichiáterhez fordulok segítségért, mert aki egyszer az ihlet elkap, az soha többé nem szabadul. Kényszeres "írócskává" - esetemben - válik, nincs többé uralma efölött a kényszer fölött.De mondanom sem, kell, hogy aki szeret írni - még ha nem is tud - írnia kell, mert az ihlet dübörög.
De meg kell, hogy állapítsam, nem rossz ez a szenvedély. Nem olyan ártalmas, nyomorba döntő mint az alkohol vagy a kábítószer. Ennek azért örülök, hogy csak ezzel az egy szenvedélybetegséggel dicsekedhetek.
"Idő-Klinika"? Látod kedves Barátnőm, ott még nem jártam, de meg fogom keresni, de hogyha meteorológusokból áll a team, akkor nem tudok hinni nekik. De hátha nem....
Mertem remélni, hogy Tündire mindig minden körülmények között számíthatok, ő mindig segít, ha bajban vagyok és őrültségeket akarok elkövetni ő akkor is nyomban ott terem és vis****ángat, többek között ezért is szeretem és ezért nem száműzöm az életemből a kis cédát, pedig sokszor nagyon idegesít, no de ez csak műbalhé.
Írod, hogy bevetted az ellenszert, nem baj, én itt leszek és kivárom az ellenszer mellékhatásainak teljes megszűnését nálad, végezd csak a ház körüli munkádat nyugodtan, jön az ősz, a hosszú hideg tél, amikor már nem lesz annyi teendőd a ház körül és én is olvashatom végre -újra - írásaidat.
Én azt tapasztalom, hogy tavaly október óta szinte rendszeresen olvasnak a kedves "Vendégeim", mely végtelen nagy öröm számomra és nem tudom kellőképpen megköszönni. Én amikor felteszek egy-egy prózát, csak reménykedem, hogy tudtam olyat írni, amelyet ismételten megtekintenek négyszázan, vagy még többen és ez végtelen nagy öröm számomra. Tudom, hogy nem nagy, eget rengető írások ezek, talán nem is képviselnek irodalmi értéket, a fene tudja, ehhez én nem értek, hogy megítélhessem, de nekem az a célom, hogy aki elolvassa ne azt gondolja magában, hogy na ide se nyitok be többé, mert nem érdemes.
Napjainkról, napi gondokról, problémákról, sorsokról, aktuális dolgokról próbálok írni, én úgy gondolom, hogy azok a témák amikről írok, mindenkivel legalább egyszer megtörtént, vagy megtörténhet. Az, hogy kevesen szólnak hozzám - engem roppant nem zavar, mert eddig aki hozzámszólt, azon klubtársaimnak a véleménye számomra mérvadó, hiszen maximálisan respektálom Őket (Domokos Bátyám, Andy Jazz, Te, Torma Zsuzsi, rapista, Viktória) és tudom, hogy Tőlük tanulhatok (is).Akiktől én tanulhatok, mert tanulni kell ezt én is érzem, mindig szívesen fogadom véleményüket és érzem őszinteségüket. Nekem ez a legfontosabb, hogy őszintén elmondják - elmondjátok - akkor is, ha nem jó. (Volt már ilyen, igaz, hogy elenyésző mennyiségben, de azt priviben, kulturáltan, intelligensen meg tudtuk beszélni és én nagyon örültem neki). Természetesen minden hozzászólásnak örülök, de ha ezentúl nem szólna hozzám senki azt is túlélném valahogyan, legfeljebb elmennék egy "Túlélő Só-ba", miért, ott még nem voltam, de Tündi erre is gondolt, mert a túlélő felszerelésünk - bicska, kés, kard, lovaglópálca - meg van, milyen jó szolgálatot tett most is, a professzor egyből le lett "fegyverezve".
Marikám, már megint sokat pofázok úgy veszem észre, de nem baj, nagyon szépen köszönöm, hogy meglátogattál, mindig olvasol, véleményezel és ez már nekem egy bizonyítvány-jegyem, mely úgy gondolom, hogy bevéshetem az ötöst, mert ha azt írod, hogy remek, akkor az számomra ötöst jelent.
Ha ne talán tán nem ütném meg a mércét - úgyis észre veszem, hiszen írni fogsz tudom, hogy állítsam le magam, vagy ha a megnyitások száma brutálisan csökkenni fog, azt is észreveszem és akkor visszavonulok -mert minden elképzelhető, bármikor úgy összekülönbözhetünk Tündivel, hogy végképp elhagy, no akkor tudni fogom, hogy egyedül képtelen leszek bármire is, de most még itt vigyorog a vállamon és látom a tekintetén, hogy ha ezt a hozzászólást befejeztem, már visszalök a géphez és diktál.
Bocsánat, hogy ilyen sokat pofáztam!
Szeretettel ölellek: Évi. |
- szeptember 03 2012 17:18:33
Kedves Vendégeim!
Nagyon szépen köszönöm, hogy ismételten pörög a számláló, melyet Nektek köszönhetek.
Köszönöm, hogy folyamatosan olvastok!
Szeretettel: Évi. |
- szeptember 08 2012 10:28:20
Kedves varika!
Jó amit írtál, de ne legyél Popriskin!
Szeretettel Andy |
- szeptember 08 2012 19:06:41
Kedves Évike!
Szeretettel olvastalak Öleléssel: Szomorúfűz |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 23. szombat,
Kelemen napja van.
Holnap Emma napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
