|
 Vendég: 6
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_Egy nagymama és kisunokájának tragikus, megrázó története.
 V
H.Gábor Erzsébet
Égi harangszó
(Az utolsó nyár)
„Égi csikón léptet a nyár,” - kezdte újra Anna a verset, már vagy harmadszorra.
A fotelban ült, Sanyika vele szemben állt, és hagyta, hogy nagyanyja erősen fogva kis kezeit, ütemre, fel alá emelgesse azt.
Imádták ezt a játékot, nem csak ezt a verset, hanem sok-sok másikat is, de ez volt a kedvenc, talán a ritmusa miatt, mert erre olyan jól lehetett „kezezni”. Meg, volt ennek egy különös szertartása is.
Egy rajz is a kelléke volt a játéknak. Annának le kellett rajzolnia az égi csikót, és Sanyika kérésére a kiscsikó köré a Napocskát, a Holdat, és sok kis csillagocskát is.
A rajz, mindig előkerült, ha ezt a verset „játszották”.
- Még egyszer, Mami még egyszer!!!- kérlelte Sanyika, de Anna most már következetes volt.
- Nem!- mondta határozott kedvesen - már az előbb megmondtam, hogy ez az utolsó! Nagyfiú vagy már, meg kell értened! Ne legyél olyan, mint egy kis bölcsődés!
- Nem is vagyok olyan, én már óvodás vagyok, és tényleg nagyfiú! - mondta sértődötten Sanyika.
- Akkor játsszunk valami mást! De te is Mami, te is játssz velem! Játsszunk ovisat, és legyél megint a barátom jó?
- Sanyikám, Maminak, oda kell készíteni az ebédet, különben mit eszünk délben mondd csak?
- Együnk boci cukrot, vagy nyalókát, én azt is nagyon szeretem!
- Az nem ebéd kicsim. Rendes főtt ételt kell ennünk. Gyorsan fölteszem főni a finom húslevest, jó kis grízgaluskával, ahogy te szereted, aztán majd folytatjuk. Addig jó lenne, ha te is pihennél egy kicsit!
- Mutasd szívem a homlokodat! - Anna rátette Sanyika homlokára a kezét.
- Még mindig nagyon meleg. Gyere drágám, kicsit ledőlsz, tudod, csak akkor gyógyulsz meg, ha pihensz is!
Megigazította a párnát, és csak egy vékony lepedővel takarta be a kisfiút, de még azzal sem kellett volna, mert a szobában legalább harminc fok volt.
Kinyitotta gyorsan az ablakot itt is, hadd cserélődjön ki kicsit a levegő.
A gyerek lázas kis arcára nyomott egy nagy puszit, és kiment a konyhába.
Maga elé kötötte a kötényt, és elkezdte hámozni a zöldséget. Megpróbálta minél gyorsabban elvégezni a munkát, nem szerette sokáig magára hagyni Sanyikát, azért mégiscsak négy éves.
Szakadt róla a víz, nemcsak a melegtől, hanem a változókor is rendesen kínozta a hőhullámaival, pedig más, ebben a korban már rég túlesik rajta.
Már tíz éve, hogy nyugdíjba vonult, és éppen tíz éve, hogy megözvegyült. Pedig Gyulával micsoda terveik voltak! Megbeszélték, hogyha nyugdíjasok lesznek, akkor bepótolják mindazt, amit a három gyerek iskoláztatása mellett el kellett mulasztaniuk. Minden vágya volt legalább egyszer látni a tengert, de sajnos ez nem jött össze és talán már soha nem is fog.
Tanítónő volt a szülőfalujában, közel harmincöt évig. Imádta a gyerekeket, és őt is a gyerekek. A nyugdíjas búcsúztatóján kapta a hírt, hogy férje szívinfarktust kapott.
Nagyon megviselte, hiszen annyira szép volt az, az együtt eltöltött harminchárom esztendő. Későn szült, nehezen lett terhes, aztán sorban, öt év alatt három lány. Öt lány unoka, és ez az egyetlen kisfiú, Sanyika. Ő volt a legkisebb csemete a családban, a többiek már felső tagozatokba jártak.
A tanítónői nyugdíj nem volt elég a nagy családi ház finanszírozására, így be kellett érnie, ebben a városi tízemeletesben, egy másfélszobás lakással. Nagyon nehéz volt megszoknia, de így legalább közelebb került a gyerekeihez, és tudott vigyázni az unokákra is. Imádta őket, mindene a családja volt. A légynek sem ártott volna soha, a vejei is tisztelték, szerették.
Fazékba tette a megmosott zöldségeket és a csirkeaprólékot. Feltette a tűzhelyre hadd főjön.
A hűtőből kivette Sanyika kanalas gyógyszerét, és a pultra tette. Az órára pillantott. Fél óra múlva már be is veheti.
Csöndben belesett Sanyikához. Mélyen aludt. Kis aggodalommal, de jóleső érzéssel nézte lázrózsás arcocskáját. Olyan volt, mint egy kisangyal.
Még jó, hogy hagytak itt neki Katáék gyógyszert, amikor elutaztak.
- Remélem nem lesz rá szükség Anyuka, de tudod, az ördög nem alszik. Csaknem lesz nyáron beteg?
- Pihenjetek csak, nagyon is rátok fér. Három napba nem halok bele - simította meg szeretettel a lánya haját. - Eleget dolgoztok, megérdemlitek ezt a kis kikapcsolódást. Aludt már itt Sanyika, szeret itt lenni.
- Holnap már jönnek is - gondolta. Azért csak fárasztó egy ilyen kisgyerek, még ha olyan szófogadó is, mint Sanyika. Hetven év, az hetven év…
Szirénák éles hangja riasztotta vissza a valóságba. Kinézett az ablakon. Két tűzoltó autó volt.
Végigfutott rajta a hideg. Eszébe jutott az a gyerekkori tűzeset, amiben az édesapja odaveszett…
Leült a konyhaszékre. Megnyomkodta a térdét. Mostanában mindig bedagad a lába, pedig szedi a gyógyszert is rendesen. Hiába, ez már a korral jár…
A tompa puffanásra összerezzent. Hirtelen azt sem tudta, honnét jött a hang, ez a fura semmihez sem hasonlítható…
Fölpattant a székről, lélekszakadva futott a hálószobába. Az ágy üres volt. Hirtelen megszédült. A könnyű szél meglebbentette a függönyt. Nem tudta, hogy, de valahogyan eljutott az ablakig. Kihajolt. A kis test, mozdulatlanul feküdt a betonon. Csak néhány ember futkározott ide, oda, nem is látta tisztán ilyen magasból őket. Mintha csak álmodna… visszahúzódott.
Váratlanul, a huzat felkapott egy papírt és az arcához csapta. Megfogta a lapot, Sanyika rajza volt a kiscsikóval, meg a csillagocskákkal.
Valami fura nyüszítés féle jött ki a torkán, egész testében remegett, forró könnyek öntötték el az arcát.
A sarokból, hiányzott a háromlépcsős, kis háztartási létra. Az ablak alatt volt.
Lassan lépett föl rá, lábai alig bírták. Egy…kettő…három. Éppen az ablakpárkány magasságában volt. Kezét imába kulcsolva az égre nézett, még mindig szorította a kiscsikós lapot. Aztán hirtelen, elrugaszkodott az ablakpárkányról…
Zuhanva, egy percre karjában érezte Sanyikát…még a hangját is hallani vélte, ahogy kacagva, hangsúlyozva mondja az utolsó sort…„Tarka idő szőttese száll”.
|
|
|
- október 10 2012 19:09:12
Nagyon tragikus ez a történeted, Kedves Zsikém!
Annyi kérdőjel maradt bennem, hiszen én is hetven éves hat unokás nagymama vagyok. Nagyon sokat felügyeltem a gyerekekre, unokákra, sokszor amikor betegek voltak, de voltam velük nyaralni külföldön is, itt a családi házamnál is nyáron volt amikor mind a hattal egyedül voltam. Hetedik emeleten is laktam, de rács volt az ablakokon, ami nyitható volt, de le volt lakatolva ha ott voltak nálam.
Nagyon szomorúvá tettél, de gratulálok, mert gyönyörűen írtad, sajnos megtörténhetnek ilyen tragédiák. |
- október 10 2012 20:02:35
Zsikém!
Sok borzalom van az ember életében, amit túl kell élnünk!
Szépen megírtad, gratulálok: Pircsi |
- október 11 2012 06:09:52
Nagyon megérintett a novellád kedves Zsike!
Én úgy gondolom, hogy szülőnek is és nagyszülőnek is legjobb az, ha megfelelő korban válik azzá. No persze, ha későn esik valaki teherbe egészségügyi okokból, az megint más. Egy 7o éves nagymama véleményem szerint már túl idős egy négyéves unokához. Nos novelládban ez érzékelhető számomra, hogy mindent a maga idejében kellene. Ezért is nem értek én egyet azzal az életfelfogással, hogy valaki szándékosan kitolja a szülés várható idejét, pedig a mai világban nagyon sokan vannak akik így gondolkodnak. Roppant észnél kell lenni egy kisgyermek felügyeletével kapcsolatosan akár a szülőnek, akár a nagyszülőnek, egyetlen pillanatra sem szabad magára hagyni, no igen, a gyermek elaludt, ki gondolta volna, hogy közben felébred...
Nyilván a tragédiát és a lelkiismeret-furdalást és a gyötrő fájdalmat nem bírta elviselni a nagymama, inkább véget vetett az életének. Talán jobb is, ha lehet ilyet mondani, mert hátralévő kis életét nagyon megkeserítette volna - ha csak bele nem őrül - az a tudat, hogy közvetve ő okozta - gondatlanságból?! - unokája halálát.
Nagyon szépen megírt novella kedves Zsike, szeretettel olvastalak.
Évi |
- október 11 2012 09:09:13
Kedves Maria!
kedves Pircsike!
Kedves Évike!
Köszönöm szépen, hogy elolvastátok a novellámat. Köszönöm a véleménynyilvánítást, nagyon jól estek kedves okos szavaitok.
Szeretettel fogadtalak Benneteket. Zsike |
- október 13 2012 10:24:46
Kedves Zsike!
A napokban hozták a szomorú hírt, hogy a nagymama okozta a halálát az unokájának, akit a szülők a nagymama gondoskodására bíztak. Az eset egy kicsit hasonló, mégpedig abból a szempontból, hogy a nagymama (mivel nem tudta megmenteni a fulladozó unokáját, ráadásul még több bajt is okozott neki és ezáltal meghalt), maga is öngyilkosságot követett el. Úgy tudni, hogy a nagymama életben maradt, de úgy gondolom, hogy élete végéig lelkismeretfurdalása és bűntudata lesz, unokája halálának okozásáért.
Ebből az a tanulság, hogy ha nem tudunk segíteni, akkor ne ártsunk olyan esetben, amikor nagy baj van. Azonnal értesítsük a mentőket!
A történetedben másként alakult a dolog, és a nagymama is halálást lelte, s talán így jobb is volt, csak a kisgyermek szüleit lehet igen nagyon sajnálni. Nekik ez kétszeres tragédia volt!
Szeretettel: Zsuzsa
 |
- október 13 2012 10:47:24
Kedves Zsuzsi!
A hírt nem hallottam, de most nagyon megdöbbentem.
A novellát, kb. két hónapja írtam, egy irodalmi pályázatra, ahol adott volt az első és az utolsó sor. Első díjas lett, az alkotók szavazatai alapján.Nagyon büszke vagyok erre a kis novellámra.
Köszönöm szépen az olvasást, és a kedves szavaidat is.
Szeretettel fogadtalak itt nálam.Zsike |
- október 15 2012 17:21:33
Kedves Zsike!
Én is hallottam a közelmúltban ilyen tragédiákról, ahol érthető - a nagyszülő nem tudja feldolgozni ezt és a halált választja.
Megrendítő az írásod. Szeretettel olvastalak - Szomorúfűz |
- október 16 2012 11:22:14
Köszönöm, hogy eljöttél kedves Margitka.
Örömmel vettem látogatásodat. Szeretettel:Zsike |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 23. szombat,
Kelemen napja van.
Holnap Emma napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
