Napkorong

A tárgyak

Nagy munkára szántam el magam.
Egy régi ismerősöm gyermekei kértek, meg arra hogy, sürgősen vissza kell utazni Németországba, ahová kezelésre kell azonnal szállítani, Édesapánkat súlyos betegsége miatt.
Kulcsot adott a hétvégi házhoz, hogy a bútorzat kivételével, semmisítsek meg minden ruha neműt és egyéb más haszontalan dolgot.
Édesapámnak itt már semmire nem lesz szüksége. Egy, ember dolgait kellett megsemmisíteni.
Tüzet raktam, s ahogy a papírtekercs lángra lobbant, darabonként raktam rá a kidobott ruha nemüket.
Előbb egy nadrág kerűlt sorra,
Kopott, szakadt, mész és egyéb festékfoltok díszítették Mit festett vajon?
Konyháját? Ajtót, ablakot?
Nem tudom, de a kezét biztosan a nadrágba
törölte, mert az ujjai nyoma négy csíkot húzott a nadrág fenék részére.
Aztán egy ing hasonló állapotba.
A lángok úgy emésztették fel, a ruhadarabokat, hogy gondolkodni sem volt időm már a következő darabot kellett rá dobnom, hogy a lángok étvágyát ki tudjam elégíteni.
Így került sor cipőre, gumicsizmára és más -általa még használt tárgyakra.
A lomok közül került elő egy műanyagból készült sírcsokor is.
Ez kissé elgondolkodtatott.
Milyen szeretettel vásárolta hitvese sírjára. A halottak napja után haza vitte, hogy a csokor által is közel érezze magát a szeretett hitvese emlékéhez!
Lepte a por, a nap kifakította, de a csokor ott, díszelgett az író asztalán, hogy mindig szemelött legyen.
Ahogy a lángok elérték egy lobbanással az enyészeté lett.
Így lobban lángra és válik az enyészeté, minden, ami neki kedves volt, a tárgyakkal együtt az emlékek is, majd Ő maga is.
Ennyi az élet? A tárgyakkal megsemmisülnek az emlékek is, és, ha nincsenek emlékek ér-e valamit az élet?
Érdemes-e? Lehet-e, ÉLNI.
Én nemtudom de ez a tény nagyon elszomorít, pedig tudom én sem kerülhetem el ezt a kellemetlen sorsot.

2
Nemtudom, én, hogyan fogom elviselni a hasonló helyzetet. Ép ésszel, alig ha lehet elviselni az elmúlást.
Ő még él, szerencsés ember,
Egy esztendeje súlyos agylágyulást szenvedett. Az emlékek rostáján sok esemény, történés esett át a homály oldalára.
Sok esztendőt töltött Németországba, anyanyelvi szinten beszélt németül és egy
pillanat alatt mindent elfelejtett, csak a Magyar szavakra emlékszik.

Boldog lehet-e?
Én azt hiszem boldog!
Gyermekei gondoskodnak róla, hogy mivolt eddig? Csak mi emlékszünk rá.
Múlt és a jövő csak minket érdekel.
Ő a jelenben él és a múltat már eltemette.
Mi az, ami miatt még mindig gyógyszert szed? fáj valamije? Vagy, mert csak adják? Nem mondja.
Ösztönösen teszi azt, amit ápolói kérnek tőle? Sosem fogjuk megtudni, mert, beszéde érthetetlen dadogás, pedig nem is olyan rég felelős beosztásban dolgozott.
Mint bányamérnök sok ember dolgozott a keze alatt.
A mecseki uránbányában a bánya belső biztonságával foglalkozott, ellenőrzött. Az ő tervei alapján készült a vájatok alá ácsolása, a jelző rendszerek telepítése, stb.
Mivel egy pedagógus családból származott, ennek, és a szakmai tudásának, figyelembe vételével, a Megyei pártbizottság alkalmasnak találta, arra hogy a
Bánya vállalat párttitkárává válasszák.
Nem volt kedvére való a dolog, de erre nemet mondani egyenlő volt az öngyilkossággal, így hát vállalta.
Aztán jött az 1956-os forradalom. Gyávaságból, de inkább félelemből, úgy döntött, hogy nem várja meg a végső kimenetet, kihasználva az akkori zűrzavart felpakolta a családját és az akkori Német Szövetségi Köztársaságba menekült.
Hamar talált munkát, Lakást bérelt, a családjának.
A munka helyén hamar felfigyeltek a tehetséges mérnök emberre.
Ott már gyakorlatban használták azokat a jelző műszereket, amiről itthon csak hírből hallott.
Hol van már az az idő, amikor a metán gáz jelenlétét kanári madarak jelezték, igaz ők is megmosolyogták a tanárukat, aki részletesen elmagyarázta, hogy műszakonként, és tárnákként egy embert csak azért fizettek. hogy etesse a madarakat és figyelje a viselkedésüket.

3
Ha a madár zavartan viselkedett, vagy el bágyadt, riasztotta a műszakvezetőt, aki azonnal riadót fút a menekülésre.
,Igen a jelző rendszer itt megbízható volt. A műszer ritkán romlott el, ha a karbantartása, ellenőrzése folyamatos volt. de az ácsolatot ember végezte, és ha kilazult egy támasztó oszlop, hamar az emberek nyakába zúdul pár köbméter szén vagy salak.
Mesélte egy alkalommal, kifogásolta az ácsolatot, rászólt a tanulóra, aki késztette: ha így állsz neki a munkának nem, kell készülnöd a vizsgára, mert nem fogod megérni élve, és tovább állt.
Nem tett meg öt lépést, egy zuhanást hallott, hátra fordult hát a tanuló mászott ki a szénkupac alól, föl segítette, vállánál fogva megrázta, remélem ezt egy életre megtanultad, hogy a munkát gondosan a legjobb tudásod szerint kell elvégezni, nem jáchatsz mások életével.
Volt is tekintélye a bányászok körében.
Jól kezelte a család gondjait is.
Nagyon kemény harcot folytatott a feleségével, akinek a gyerekek nevelés mellett a legnagyobb gondja volt, hogy nem tudott megbirkózni a gyötrő honvágyával.
A boldog családi idillt sokszor zavarta meg ez az elhatalmasodott érzés.
A sok vita hatására döntöttek úgy hogy Magyarországhoz közel az Ausztriai Rechnic szőlőhegyen vásárolnak egy nyári lakást, ahonnan át lehet látni Magyarország területére.
Ezzel megoldottnak látszott az évtizedes gond, minden nyáron kéthárom hónapot töltöttek
Ebben az otthonosan berendezett nyaralóban.
Évek teltek el, úgy fogalmazott szűk családi körben a családfő, hogy ezek az évek voltak életének leg boldogabb korszaka
Aztán élete párjának meg romlott az egészségi állapota a betegsége elhatalmasodott, és ismét elő állt egy különleges kéréssel.
Azt kérte a családjától, ha meghal, itt temessék el az itteni temetkezési szokásoktól eltérően arccal kelet felé,” Magyarország felé”, a sírkövére kereszt helyett egy emberi láb legyen amint lép kelet felé. Jelezve, hogy egy lépés már csak a szülőföld.
Teljesítette a kérését, Pedig a helyi hatóságokkal nem volt könnyű a megegyezés, mert egy több százéves hagyományt kellett meg változtatni. A plébánia temetkezési naplójában a megjegyzési rovatban be is jegyezték. Meg kell jegyezni, hogy ebben a rovatban más bejegyzések is szerepelnek, amik eltértek az általános szabályoktól.
Már a napló másolati oldalával tért vissza, amit, zászlóként lebegtetett felesége előtt.
Elintéztem és ezt most mélyen az íróasztal fiókjába, rejtem, és egy szót sem szeretnék hallani a halálról. Magához ölelte feleségét, aki türelmesen állta az ölelést és halkan csak

4

Annyit mondott, köszönöm.
Nem telt el sok idő: enyhe rosszullét, korház, majd a temető.
Keserves gyász, az egyedüllétbe való beletörődés és a minden napos találkozás a feleség által megálmodott síremlékkel, a lépést ábrázoló lábak meg simogatásával, gyógyultak a sebek.
Egyik alkalommal egész véletlenül arra jártam, gondoltam meglátogatom.
Magamhoz vettem egy üveg bort és a házikó elé álltam, de a legnagyobb meglepetésemre nem találtam otthon.
Hagytam egy üzenetet számára, de napokig nem jelentkezett. A Németországban élőfiától kérdeztem meg hogy váratlanul nem utazott-e haza.
Bár ne tettem volna, mert igen nagy rémületet okoztam a gyermekeinek. Végül is Ő jelentkezett Romániából, hogy elindult haza és hozzám is benéz, ha megérkezik
Így is lett.
Mikor rákérdeztem, hogy mit keresett ott, mosolyogva válaszolt.
Tudja, mire jöttem rá?
A honfoglalás nem egészen úgy történt, ahogyan azt a kutatók állítják.
Miért kérdeztem rá?
Ennek nagyon egyszerű magyarázata van nézett rám a győztesek tekintetével, és ez nem más, mint az hogy az akkori útviszonyok nem tették lehetővé.
Hitetlenül néztem rá, beismerem én szentül hittem a történelemkönyvekben leírtakkal, de ő folytatta.
Azok a keskeny hágók, a kezdetleges szállító szekerek, az álatok terelgetése nagyon lelassította a menetet, tehát itt már kétséges az idő, de az irányok is hamisak, mert több irányból kellett meg közelíteni az akkor elfoglalt területeket, és én ezt be fogom bizonyítani.
Én csak hallgattam az avatatlan naivságával a majdnem tudományos fejtegetéseit.
Az égetés során kezembe kerültek a jegyzetének jó pár lapja, úgy gondoltam ezt mégsem teszem a tűzre.
Emlékszem rá mikor fejtegette, hogy ez az ő titka gyermekeinek csak akkor fogja elárulni, ha nyomda kész lesz.
Biztosítottam róla hogy tőlem nem fogják megtudni, de ha kész lesz, szeretnék kapni belőle egy példányt.
Mosolygott rajta, és csak annyit mondott hogy természetes, mert erről senkivel nem beszél rajtam kívül.
Összeszedtem a papírlapokat, és visszatettem az íróasztal fiókjába.

5
Mivel a kis lakás kulcsa nálam volt, biztos voltam benne hogy senki nem fér hozzá addig, míg valamelyik gyermekének meg nem mutatom.
Természetesen sem, a kora sem az egészsége nem tette lehetővé hogy valamit is kezdjen a jegyzeteivel egyik délután váratlanul megjelent nálam. Zavart viselkedése, meg döbbentet.
Egyre nehezebben lehetett megérteni dadogó beszédét, zavart gondolatmenetét,
És nem volt könnyű dolog kivenni a kezéből a slusszkulcsot nehogy így haza induljon.
Német állampolgárként ausztriai lakhellyel és az én gyatra német nyelvtudásom miatt Magyarországi orvoshoz majd annak közreműködésével Ausztriai korházba már osztrák mentő szállította.
Természetesen azonnal értesítettem gyermekeit és másnap már a legfiatalabb leány gyermeke, aki altató orvokét dolgozott egy Berlini korházba, beteg szállítókocsival érte jött és vitte haza.
Szervi betegsége nincs, de képtelen magát ellátni. Gyermekei egy első osztály szociális otthonba helyezték el, ahol látszólag jól érzi magát,
Rendszeresen látogatják, de ő ritkán ismeri fel őket, kit doktorúrnak kit ápolónőnek gondol, ez sokáig zavarta gyermekeit, dadogásait kezdik megérteni, és már az is nagy örömet okoz, ha valamilyen kívánságát megértik, és teljesíteni tudják.
Mesélte a fia, hogy az egyik látogatás alkalmával. egy papír darabkát szorongatott a markába, és erős felindultsággal tagolatlan hangon a térdére helyezett, és igyekezett kisimítani.
Nem hitt a szemének. Édesanyja síremlékének a rajzát, a lépést ábrázoló lábakat, ismerte fel a rajzon. Megsimogatta remegő kezét, magyarázta, hogy érti, a kérését de alig várta a pillanatot hogy a kezelő orvossal közölje az eseményt.
Az orvos is meglepődött a változáson úgy látszik, mégis van vissza út, jegyezte meg.
Ez nagyon komoly változás, van remény arra, hogy ha nem is folyékonyan de érthetően ki tudja magát fejezni.
Mondanom se kell, hogy én mennyire meglepődtem mikor a legfiatalabb fia társaságában megjelent nálunk és minket is felismert. Nevemen szólított aztán pár pillanat múlva már egész más embert, ként emlegetett olyan nevet dadogott el, amit soha nem hallottam.
Kérdeztem Péter fiát hogy a lakás nem volt e ismeretlen számára itt Rechnicen, de azt válaszolta hogy mindent meg kellett mutatni a VC t, a mosdót, mert semmire nem emlékezett .
Tudod mivel foglalkozott? A kutat akarja ki tisztítani. Hát ehhez mit szólsz?
Jó isten! Hát ez volt az első jel, arra hogy valami nagy baj lehet. Engem kért meg hogy segítsek, neki ebben, jól megfizeti.
Nem vállaltam, mondtam, hogy nincs az a pénz, amiért én lemenjek a kútba.
6

Nem magának kell lemenni, hát én akarom kitisztítani, hiszen én vagyok a bányász! Magának csak az lesz a dolga, hogy segítsen, ha valami gond adódna.
Megígértem neki hogy rövidesen kimegyek egy hivatásos kútásóval és megoldjuk, nem szeretném, ha megpróbálná egyedül, és ebben maradtunk. Merően figyelt minket,
Beszélgetésünkbe nem szólt bele, nemvolt egyetlen megjegyzése sem. Messze, nagyon messze járt, gondolatban
Hogy juthatott eszébe a tárgyak sűrűjéből éppen a sir emlék, amit lerajzolt, meg a kút?, kérdezte a fia. Nem kereste az autóját, a jegyzeteit, kedves könyvét, vagy fényképeket.
Talán azért nem, mert nem látta azokat. Csak a látott tárgyak idéztek fel tudatában emlékeket, nem tudom, válaszoltam én is kissé értetlenül
Minden esetre én minden érdekes dolgot feljegyeztem, hogy az orvosának be tudjak számolni, talán tényleg van remény a további javulásra, jegyezte meg Péter.
Aztán visszautaztak. és a mint beléptek a szociális otthon kapuján, mintha haza ért volna, javult a hangulata kezdett magabiztosabbá válni, koordináltabbak voltak a mozdulatai.
Gyermekei sorra látogatták mindenki szemtanúja akart lenni, amint szeretett édesapjuk visszatér közéjük.
Ostromolták orvosát, beteg társait kiéhezve a jó hírre, rendszeresen azt a választ kapták, hogy az észre vehető változás hosszabb időt vesz igénybe. Nagyon nagy türelemre kitartásra van szükség, és természetesen szeretetre.
Hogy lesz-e érdemleges változás csak remélni lehet. Az egész jelenségben az a leg megnyugtatóbb hogy nyugodt. Társaival, orvosaival szemben nem agresszív
A gyermekeit tudatosan vagy tudatlanul elfogadja, a neki vitt apróbb figyelmességnek szemmel láthatóan örül.
Ezzel a körülménnyel a gyerekek kezdenek megbékélni, Az a tudat hogy neki talán semmit nem jelent, hogy ők a gyermekei. De a gyermekeknek nagyon sokat számít, hogy ez az ember az ő apjuk, akit látogatni, szeretni, gondozni lehet, még itt tudhatják maguk között. Még akkor is, ha számára a jövőbelátás tárgya már csak egy sírgödör és kereszt, s, a kereszt alatt térdelő őt gyerek

Csáji Lajos