|
 Vendég: 93
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_Előkeresem világoskék mágneskártyámat, mellyel már többször bejutottam a kapun...
- Tündikém, keresd már elő légy szíves a mágneskártyát, tudod, ott van a helyén, indulnom kell. - kérem Tündit kedvesen. Lázas keresés közepette sem találja, már kezdek ideges lenni rá.
- Mi a fenét kínlódsz olyan sokáig, nem találod? Emlékszel ott kell lennie, ahol a nagytakarítás megkezdése előtt volt, no persze, ha a nagytakarítást megejtettük volna, de mivel arra aznap nem került sor, akkor csak ott kell lennie.
Már mind a három szemüveg a szemén van, amire megtalálja, nagy örömmel átnyújtja nekem.
- Én is öltözöm, várjál meg, megyek veled. - sietne a fürdőszobába, hogy rendbe szedje magát, de megálljt parancsolok neki.
- Nem, nem kedvesem, Te nem jössz, ez az én privilégiumom, ide csak én mehetek egyedül, Te még feküdj vissza, igyekszem haza. - mondom Tündinek, bár nem nagyon tetszik neki az ötlet.
A o6.oo-kor induló metró szerelvénnyel indulok útba, gondolataimban elmerülve gyorsan telik az idő, hamar elérem úti célomat, hogy meglátogassam apukámat, aki már ott lakik.
Sietek Hozzá, mert már régen láttam.
- Szia kislányom, már vártalak, tudtam, hogy előbb fogsz jönni mint november elseje, mert így szoktad.- mondja kedvesen, mosolyogva és az Erika típusú írógépe felé hajolva kegyetlenül püföli a billentyűzetet. No mesélj, mi újság oda haza, anyukád hogy van? - kérdezi elmerengve, de tekintetét rám szegezve.
- Nincs jól, egyre rosszabb a helyzet... nem tudtam befejezni a mondatot, mert forró könnycseppek lepték el arcomat, mely eláztatta az írógépe mellett lévő papírlapokat. Neki is könnybe lábadt a szeme, szótlanul néztük egymást zokogva percekig.
Ekkor kitárult apukám szobájának az ajtaja, Andriska - apukám kis barátja - viharzott be rajta, rögtön észre vette, hogy mi a helyzet, de mivel nagyon értelmes, okos kisfiú, megpróbálta oldani a feszültséget.
- Szia Éva néni, de jó, hogy itt vagy újra, miért sírsz? Tudom, ne is mondj semmit, nem hoztál nekem édességet most sem - a múltkor is elfelejtetted -, rá se ránts, nem baj, nagy fiú vagyok én már, meg különben is rosszak a fogaim, nem kell nekem édesség, no meg elárulok neked egy titkot! Van egy kislány az osztályban, Ő a Bianka, ő a szerelmem és egy kicsit fogyóznom is kell, hogy még jobban belém szeressen, tudod ő kerekesszékben éli az életét születésétől fogva, de egy baleset folytán ide került a mennybe.Tudod, amikor engem is elütött az a részeg barom, no egy időbe kerültünk ide, azóta jó barátok vagyunk. - mondta Andriska gyönyörű kék szemeit rám szegezve, göndör szőke fürtjeivel olyan volt, mint egy angyal.
Észrevette, hogy most egy kicsit zavar, mert még nem beszélgettem apukámmal, de rögvest feltalálta magát és így szólt:
- No látom, hogy szeretnétek kettesben maradni, én lerohanok a büfébe két nagy adag kávéért, addig beszélgessetek, zsepit nem hozok, mert most már ne sírjatok!
- No mesélj kislányom, mi újság - nézett rám apukám kérdően, az utolsó könnycseppeket törölgetve.
- Apukám, elfogyott az erőm, de eszembe jutott, hogy azt mondtad mindig, hogy minden ember szívében egy gyémánt lakozik, csak figyelni kell a csilingelő hangra és ha fogy az erő elő kell varázsolni ezt a gyémántot mely tele van szeretettel, kitartással, önfegyelemmel, empátiával és a Nap felé kell fordítani, megsimogatni és újra beteríti egész lényemet a szeretet mely minden nehézségen átsegít. Eddig nem kellett ehhez folyamodnom, de most szükségét éreztem, hogy figyeljek a hangra és sikerült meghallanom, újult erővel tekintek a jövőbe, mert tudom, hogy szüksége van rám nem csak neki, hanem Neked is, hiszen egy évben kétszer meg kell, hogy látogassalak téged és a kis barátodat.
- Igen kislányom, erre tanítottalak, örülök, hogy jól megtanultad a leckét és mindig minden körülmények között tudod is alkalmazni.-mondta apukám, de tekintetével már az irománya felé fordult. Közben megérkezett Andriska a két pohár kávéval a kezében és cinkosan rám kacsintott, mintha azt mondta volna a tekintete, hogy "nem hoztam zsepit, nem szabad sírni".
- Mondd apukám, most min dolgozol, mit írsz ilyen nagy vehemenciával? - de mire apukám válaszolt volna, Andráska vette át a "hatalmat".
- Tudod Évi néni, nem apukád írja egyedül, hanem ketten írjuk a következő novellánkat, melynek témája a kerekesszékben élő emberek lelkivilága lesz. Már csak azért is, mert mondtam, hogy Bianka is mozgássérült, apukád is, no és Bianka a szerelmem, ki ismerné jobban nálam az ő lelkivilágát. Én már nagyfiú vagyok, 13 éves, ott egye meg a fene az édességet amit nem hoztál, nem kell már az nekem! - mondta lelkesen Andráska.
- Ez nagyszerű téma és mikor kapok Tőletek másolatot, vagy egy példányt, mikorra lesztek készen vele?
Andráskánál azon nyomban kész a válasz- apukámat nem is hagyja szóhoz jutni, aki csak mosolyog a kis bajusza alatt és rettenetesen büszke a kis barátjára, hogy ilyen lelkes és szorgalmas gyerek -, András napra amikor újra eljössz hozzánk, készen leszünk vele, ugye András bácsi? - és csodálatos kék szemeivel néz apukámra várva a megerősítésre. Apukám bólint egyet és megsimogatja göndör szőke fürtjeit.
Nézem az órámat, illetve csipog a kis mágneskártya a táskámban, hogy lejárt az időm, mennem kell.
Szedelőzködöm, de mire érzékeny búcsút vennék tőlük, már összedugták kis fejecskéjüket és "dolgoznak" tovább. Hagyom őket, Andriska egy forró puszit nyom az arcomra és már fűzi a gépbe a következő írólapot.
- Kislányom szia, gondolj mindig a gyémántra, hallgasd a csilingelő hangot, ne hagyd, hogy teljesen elfogyjon az erőd, én innen a mennyekből is segítek Neked, hiszen ott vagyok a szívedben és tovább fényesítem a gyémántot ha látom, hogy szükség lesz rá. Ne feledd, csak így lehetsz méltó arra, hogy embernek szólítsanak, embernek érezzenek embertársaid. - és gyorsan elfordította a fejét, mert patakokban ömlöttek a könnyei. Mit ne mondjak az enyém is, de Andriska ezt a feszültséget is feloldotta, 2 csomag 1oo-as papírzsepit vett elő a zsebéből, az egyik csomagot apukámnak dobta, a másikkal utánam szaladt a kapuig.
- Úgy látom én kedves Évi néni, hogy András napra mire a novellánk készen lesz, egy utánfutónyi zsepit kell beszereznem, mert az a történet amit írunk annyit fog követelni tőlünk, mert akkor már én is sírni fogok.
Kiléptem a kapun, hazáig elhasználtam a zsepit mind egy szálig, de kissé megnyugodtam.
Tündike még aludt, csodálkoztam is, hogy mi a fene lehet vele, hiszen ilyenkor már kávézik, mentholosozik, már kezdtem aggódni, talán csak nem beteg? De oda ültem az ágya mellé, megsimogattam kócos haját, rögtön felugrott - no már amennyire a fájós térdével ugrándozni tud - hiszen te már itthon is vagy? Ó, a fene egyen meg engem! Nem elfelejtettem - pedig akartam, már ide is készítettem a buherálós készletemet (csavarhúzó, kis bicska, mágnes) meg akartam buherálni a mágneskártyát, hogy ne a mostani valós időt mutassa, hanem mg a tegnapit. Mert tudod, ugye, tudod, hogy ma hajnalban órát kellett állítani, egy órával vissza és így két óra hosszát lehettél volna apukádnál, ha megbuheráltam volna a mágneskártyádat.
Mert úgy csináltam volna, hogy ne tudja mutatni az óra visszaállítást, vagyis a valós időt. No mindegy, majd tavasszal, csak el ne felejtsem...
és mosolyogva kibaktatott az erkélyre elszívni a cigarettáját. |
|
|
- október 28 2012 21:20:42
Kedves Varika12!
Csodálatosan elkaptad azt a határt, amikor a kedves elhunytal való találkozás nem egy sötét, reménytelen kép, könnyáztatta papirlapról fölolvasott depressziós érzelem. Belenyugodva az élet végességébe, az egészet egy álomszerű, azt mondhatom derüsen megközelített, - az elhunytak iránt érzetteket nem dramatizálva,eltúlozva még is teljességében át tudod adni az olvasóidnak. Irigykedve (egy kicsit) gratulálok szép írásodnak! Andy |
- október 29 2012 06:12:36
Jó volt ismét olvasni Téged!
Szeretettel gratulálok! |
- október 29 2012 06:44:34
Évikém!
Olyan "Varikásat" írtál ismét. A temetőben halott édesapáddal és Andriskával, ahogy beszélgetsz, nem tett szomorúvá.
Az órát az időt visszaállítani bizony jó lenne, ha tudnánk sok-sok évvel.
Szeretettel olvastam írásodat, nagyon tetszik!   
Ölellek: Marika |
- október 29 2012 08:37:08
Kedves András!
Először is végtelen nagy öröm számomra, hogy újra itt vagy és megtisztelsz véleményeddel.
Másodszor azért is örülök Neked, mert tudom, hogy szakszerűen, hozzáértéssel véleményezel - még ha egy kicsit irigy vagy is, - de tudom, hogy úgysem vagy irigy - őszinték a szavaid, melyet nagy tiszteletben tartok. Ugyanakkor megmondod a "frankót" is ha úgy gondolod, privát üzenetben intelligensen, korrekten rávilágítva a hibákra, melynek én nagyon örülök. (Egyszer volt már ilyen és meg is fogadtam a tanácsodat, mert meg, azért mert!!)
Harmadszor pedig roppant örülök annak, hogy Te vagy az első kedves olvasóm - barátom -, akitől a visszajelzést kapom, hogy sikerült úgy érzékeltetnem a mondanivalót ahogy szerettem volna, a "határokat" betartva.
Nagyon szépen köszönöm értékes, hozzáértő, kedves véleményedet és mindig szeretettel várlak! (Tündi is!!!!)
Szeretettel: Évi. |
- október 29 2012 08:39:14
Kedves Morzsa!
Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál, véleményeztél, köszönöm kedves szavaidat, mindig szeretettel várlak!
Évi. |
- október 29 2012 08:47:11
Marikám!
Megmondom Neked őszintén, hogy kis szösszenetem közepén bőgtem írás közben, de Tündi oldalba vágott, megtörölte a szemüvegemet, hogy lássak is tovább írni és a vége felé már teljes mértékben megnyugodtam, lehet, hogy ettől "varikás", mármint Tünditől.
Marikám nagy-nagy szeretettel látlak Téged mindig és megtiszteltetés számomra, ha itt hagyod kedves, hozzáértő véleményedet. Külön köszönöm, hogy minden prózámat olvasod és véleményezed. Mindig szeretettel várlak!
Baráti ölelésem: Évi |
- október 30 2012 12:13:14
Kedves Évike!
Jó összenőttél Tündikéddel, (az ihleteddel), ahogy mostanában sokszor sok helyen hallom: "mint a borsó meg a héja", és azt is jól kivettem a soraidból, hogy elfelejtetted az órát visszaállítani! Ezek szerint tényleg igaz, hogy az ihleted néha elhagy kis időre (de nem sokra), hiszen, az, hogy sokkal több időt tölt Veled, mint nélküled, azt az írásaid száma is mutatja!
Bár csak nekem is volna ilyen Tündikém, aki "oldalba lökdösne" néha, hogy írjak már valamit. De én még mindig "takaréklángon" égek az írást illetően.
Sok szeretettel olvastalak: Zsuzsa
|
- október 30 2012 17:24:52
Kedves Zsuzsika!
Nagyon szépen köszönöm kedves szavaidat, igen, azt hiszem, hogy Tündi már mindig velem marad, de tudod néha annyira bele élem magam abba a szituációba, hogy Ő létezik, hogy már komolyan mondom csodálkozom magamon. Lehet, hogy kezdek bedilizni?
Lehet! No nem baj, úgyis rám szólsz, ha oltári nagy baromságot írok megváltozott menthális állapotomból kifolyólag. Zsuzsikám, a takarékláng egyszer csak berobban és akkor ontja a "meleget", majd meglátod!!!
Szeretettel: Évi. |
- november 02 2012 07:29:43
Kedves Vendégeim!
Végtelen nagy öröm számomra, hogy szinte tavaly október óta következetesen, rendszeresen olvassátok kis szösszeneteimet, az pedig még nagyon visszajelzés, hogy egyre többen. Annyira rossz nem lehet, ha ennyien "benéztek" hozzám. Mert ha azért látogatnátok, mert annyira rossz, talán észrevenném a gondolataim áramlása közben, vagy ha én nem is, Tündi biztos.
Nagyon szépen köszönöm még egyszer és ha kell, ezerszer, hogy olvastok. Szeretettel "látlak" benneteket.
Évi. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
