|
 Vendég: 1
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_
Vera és Kati édestestvérek. Mindketten annak a rendje és módja szerint felnőttek, férjhez mentek, gyermekeik születtek. Abban is hasonlítanak egymáshoz, hogy mindketten elváltak lettek. Kati előbb, Vera később.
Mit ér az örökség, ha nem juthatunk hozzá?
Katinak két gyermeke közül egyik már a második házasságából született. Amikor a második házassága is dugába dőlt, Kati gyermekeivel édesapjához, a vidéki családi házba költözött vissza. Amikor idősebbik fia megnősült, felesége házába költözött. (Azóta, sajnos, már Ők is elváltak.)
Kati a fiatalabb fiával és édesapjával élt tovább, később azonban Katinak lett egy élettársa, aki szintén hozzájuk költözött.
Vera és férjének családja városi házukat eladták és egy, a városhoz közeli faluban vettek egy régi házat, ahol nagyon sok mindent fel kellett újítani. Amikor elváltak, Vera férje elköltözött a házból, majd később, amikor a fiúk és a lányuk is felnőttkorba ért, Vera albérletbe ment velük. Sajnos, a házat, amelyben laktak, azóta sem tudták eladni.
Kati és Vera édesapja megbetegedett, néhány év múlva meghalt. A nagy kertes családi házban Kati maradt a kisebb fiúgyermekével és élettársával. A házat utána meghirdették eladásra, hogy a ház felének árát Verának, a húgának ki tudja fizetni. Vera, mivel nem volt jól fizető állása, nehezen fizette az albérletet. Azóta is arra vár, hogy nővérének sikerüljön végre eladni az apjuk után örökölt családi házat. A faluból időközben város lett, de nem fejlődött olyan mértékben, hogy több helyi munkakeresőnek állást tudjon adni. A megyeszékhelytől távol van, sok időt és pénzt vesz igénybe onnan a munkába járás, így nehezen talál vevőre a ház is, ha egyáltalán kell majd valakinek. Ezért a házon még mindig ott díszeleg az „Eladó” tábla.
Katinak ez a helyzet megfelel, de Vera hiába várja, hogy apja utáni örökségét megkaphassa, és vehessen maguknak legalább egy kisebb lakást. Vera neheztel a nővérére, akiről azt hiszi, hogy nem is igen akar megszabadulni a háztól, hiszen neki jó dolga van. Ezért már a testvéri kapcsolatok is megromlott köztük.
Sajnos, amiről írtam, igaz történet, és abban is biztos vagyok, hogy Kati és Vera esete nem egyedi. Talán, ha Vera és férje házassága nem bomlott volna fel, akkor egyiküknek sem kellett volna albérletbe költöznie. De az élet sajnos, nem ilyen egyszerű!
Több olyan esetről is tudok, hogy a házaspár a házasság felbomlása után is egy fedél alatt él, de külön szobában, vagy szinten, esetleg külön bejárattal. Megnehezíti a helyzetet, ha egy ilyen házban még nagymama vagy nagypapa is él, őket sem lehet az utcára kitenni. Néhány esetben annál inkább sem, mivel javarészt a ház az Ő tulajdonuk is képezi.
Megoldás talán az lenne, ha egy házaspár soha nem válna el egymástól, és ha csak lehet, megpróbálnának jóban-rosszban egymás mellett megmaradni, ahogy annak idején a házassági esküjükben egymásnak megígérték. Kevés manapság az olyan házasság, amely több évtized után sem bomlik fel és kiállja az élet megpróbáltatásait.
Torma Zsuzsanna
2012. november 5.
|
|
|
- november 06 2012 08:31:14
Kedves Zsuzsa!
Nagyon örülök Neked, hogy itt vagy egy írásoddal, remélem, hogy több fogja követni, mert nagyon szeretném olvasni.
No igen, nincs is annál bosszantóbb, ha van örökség és még sincs, hiszen nem jut hozzá az örökös.
Ebben az esetben - én úgy gondolom - hogy a megoldása talán az lenne, ha a két testvér kibékülne, nem neheztelnének egymásra, talán össze is költözhetnének, de ez eleve elvetélt ötlet.
Az az igazság, hogy nagyon nehéz eladni egy ingatlant a mai időkben, hiszen az embereknek kevés a pénzük, nem könnyedén tehetik meg, hogy lakást, házat vásároljanak.
Szeretettel olvastam nagyon jó valóságos prózádat.
Szeretettel gratulálok!
Évi. |
- november 06 2012 09:44:08
Kedves Évike!
Köszönöm, hogy itt voltál és olvastad igaz történetemet. Annyira igaz és valóságos, hogy meg is mondom kikről van szó. Anyai ágon az egyik nagybátyám 2 leányáról van szó, ezért tudom ennyire, hogy mi, hogyan történt. Vera, a fiatalabbik unokatestvérem itt lakott családjával Kaposmérőben, és személy szerint ismertem családjukat, problémáikat, hiszem a beszélgetések során apránként mindent megtudtam róluk.
S az, hogy elvált házaspár (vagy házaspárok) élnek válásuk után egy fedél alatt az is ismerős szűk környezetemből. De biztos, hogy több is van hasonló, amiről nem tudok (nem tudhatunk).
A testvérek biztosan nem fognak összeköltözni, a megyeszékhely és a vidéki, ma már várossá lett falu nincsenek közel egymáshoz, és aki a városban él, az azért könnyebben el tud helyezkedni. Bár ezt csak mondjuk, mert 50 éves korban már nehéz az elhelyezkedés. Még fiataljaink is ritkán kapnak hosszú távra állást. Ezért is mennek sokan külföldre dolgozni. Most az én Niki lányom sem dolgozik, várja, hogy mehessen vissza Dél-Tirolba, két hónapig nincs fizetése. Nekünk kell ilyenkor mindig besegíteni.
Nikinek, mint egyedülállónak azért annyival könnyebb, hogy itthon lakik, amíg itthon van, nem albérletben. Persze, ilyen helyzetben a családalapítással sem nagyon igyekeznek!
Szeretettel: Zsuzsa
 |
- november 06 2012 12:06:57
"a második házassága is dugába dőlt,"
"a testvéri kapcsolatuk is megromlott "
"Megoldás talán az lenne, ha egy házaspár soha nem válna el egymástól"...........
ez a mai világ" levegője" bármilyen angyal szárnyát beszürkítené. |
- november 06 2012 12:52:08
Kedves László!
Örülök, hogy itt is meglátogattál, s a történetből kiemelted fontosabb "momentumokat". Igazad van abban, amit utolsó mondatodban írsz!
Manapság kevés emberben van meg a türelem, a kitartás és ezzel együtt mások elviselése is, amelyeknek okozata is van. Én szeretnék egy békésebb, nyugodtabb, kiszámíthatóbb világban élni, bár azt hiszem, ez már az én életemben nem jön el.
Szeretettel: Zsuzsa
|
- november 06 2012 17:47:19
Zsuzsikám kedves, még egy kicsit visszajöttem "beszélgetni".
A második unokám másodikos a Karinthy Frigyes két tannyelvű gimiben, tavaly év végén voltak egy tanulmányi kirándulás keretében Angliában, ahol csak angolul lehetett nekik beszélni. Nagyon élvezték a gyerekek és amikor haza jött élménybeszámolót tartott és azt mondta, hogy ő mindenféleképpen ott fog elhelyezkedni, ha végez a középiskolával és a főiskolával. Elsorolta, hogy mennyivel "olcsóbb" ott az élet mint nálunk. Meg egyébként is ott fogja tudni igazán kamatoztatni a tudását, nem akar Magyarországon maradni. Természetesen az anyukája - a lányom - már most sík ideg, hogy a kislánya nem lesz vele itthon, de végül is tudomásul veszi, hogy ez lesz az élet rendje. Komolyan aggódom én a mai fiatalok miatt, hiszen mi már leéltük valameddig az életünket úgy ahogy, mi már elvegetálunk itthon, azért még nem vagyunk az utcán, remélhetőleg nem is leszünk, de mi lesz a fiatalokkal?
Niki lányodnak isteni szerencse, hogy van hol laknia - vagytok neki Ti - és nem kell albérletet fizetni. Sokan élnek Budapesten albérletben vidékről is, mert nincs munkalehetőség, így kénytelenek elvándorolni. No és még ha egy pár életében közbe jön egy válás, vagy elveszíti a munkáját akár az egyik, vagy ne talán mindkettő, kilátástalan helyzetbe kerülnek.
Tudod Zsuzsika, bármennyire szeretek élni, vagy bármennyire visszahoznám a fiatal éveinket, nem szeretném most fiatal lenni.
Olyan szépek voltak azok a hetvenes, nyolcvanas évek, volt munkánk, egzisztenciánk, szociális háló, biztonság, no de mivel mi egy korosztály vagyunk, te is olyan jól tudod mint én.
Szeretettel olvastalak!
Évi |
- november 07 2012 12:51:43
Igen, kedves Évike, mindenben igazad van! Én sem szeretnék ma fiatal lenni. Sem biztonság, sem szociális háló, sem biztos jövő!
Egyes politikusok meg egyenesen azt mondják, hogy "menjenek csak a fiataljaink külföldre, ott szerezzenek további tudást és tapasztalatot, s majd ha visszajönnek, itthon jobban tudják azt kamatoztatni". Hát köszönjük szépen, ha külföldre mennek dolgozni, akkor adózni a külföldön fognak, és ez a magyar államadósságot nem igen fogja csökkenteni! Ugye, Te is osztod ezt a véleményemet!? De nem kell válaszolnod, biztos vagyok benne, hogy így gondolod!
Köszönöm részletes hozzászólásodat!
Szeretettel: Zsuzsa
|
- november 13 2012 04:47:13
Kedves Zsuzsa!
Bejöttem Hozzátok beszélgetni, elolvastam a hozzászólásokat is, Éviét is. Összevissza járnak a gondolataim, az élet szörnyűségeit látva, a magaméba már bele se merek gondolni, a fiatal koromtól kezdődően, már inkább a végállomáson töröm a fejem, és mindent előkészítettem a távozásra.
Külföldről is tudnék rémregényt írni, az állandó bizonytalanságról, hogy milyen küzdelem állt a gyönyörű színpadi fényképek mögött, amelyek ma már csak emlékek.
Mi akkor jártuk a világot, amikor itthon még mindenkinek munkája volt, de kinn, minden napért, úgy kellett dolgozni, maximálisan, hogy másnapra, a következő hetekre is legyen szerződésünk. Nem lehetett betegállomány, meg lazítás, mint itthon.
Most mi van? A fiamnak addig volt biztos az élete, míg velem volt, de én soha nem voltam neki jó! Az első házasságával elkezdődtek a csalódások, kihasználások, új kapcsolatok, gyerekek születései mindenhol. Most, az öregség előtt család nélkül, munka nélkül, az Északi-sark közelében, várja a csodát, egy szál ruhában, nyugdíjasként, egy csomó gyerektartással.
Az utolsó mentsvára, ha haza jön hozzám, akit a legnagyobb ellenségének tekint, úgy is viselkedett velem mindig, holott én egyedül neveltem, taníttattam, vagyon adtam vele! Az lesz az én végem! De ezt Zsuzsa, Te tudod nagyjából.
Isten adjon Nektek erőt, hogy tudjátok vinni a terheket.
Szeretettel gondolok Rátok: Viola |
- november 14 2012 12:51:03
Kedves Zsuzsám!
Valóban a történet nem egyedi - nagyon sokan küzdenek ilyen és ehhez hasonló problémákkal. Én azt mondom, egy rossz házasságban élni sem jobb, mint elválni. Sokunknak kilátástalan a jövő.
Szeretettel olvastalak - Szonmorúfűz |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 26. kedd,
Virág napja van.
Holnap Virgil napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
