|
 Vendég: 96
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_ MM
Gondolataimat patakikatalin: "A kétoldalú halál"c. írása ihlette.
- Anyukám, öltözünk, jön a mentő és indulunk a kórházba. Szépen tisztába teszlek, rád adom a legszebb hálóingedet - tudod, ezt szereted a legjobban, ezt a kis virágmintás hosszú ujjút, ez a kedvenced, - mondja Sárika édesanyjának, de közben el kell, hogy forduljon, mert sírással küszködik, nem szabad, hogy anyukája ezt meglássa, mert akkor ő is sírni kezd, mint egy gyerek.
- Te vagy a lányom? Te nem a nővérke vagy? Ki vagy Te egyáltalán? Nem ismerlek! - mondja Katika néni gondolataiba mélyedve, homlokát összeráncolva gondolkodik, erőlködik, kutat emlékeiben, mindhiába.
Megérkezik a mentő és beszállítja az intézménybe, a rehabilitációs(Óh, de szépen hangzik) központba.
Sárika nem tud mit tenni, nincs abban az anyagi helyzetben, hogy ápolni, gondozni tudja idős édesanyját, a szíve szakad meg, hogy ezt a döntést kellett hoznia, érzékeny búcsút vesz édesanyjától - akit közben a nővérek elhelyeztek az "új otthonában" egészen az addig tartó otthonban, amíg meg nem hal.
Sárika hetente kétszer meglátogatja édesanyját, aki van amikor megismeri Őt, de többnyire nem.
Egy ilyen látogatás alkalmával beszédbe elegyedik egy másik "lakóval", aki még szellemileg nincs annyira távol a valóságtól.
Leülnek a társalgóban és Erzsike beszél.
- Tudja kedves, nagyon nehéz itt a sorsuk azoknak az embereknek akik mozgásképtelenek és szellemileg teljesen tehetetlenek. Én viszonylag könnyű helyzetben vagyok, mert még tudok mozogni, szellemileg sem vagyok még magam alatt teljesen. Mert nézze meg kedves, a nővérpulthoz azok a szobák vannak a legtávolabb, akiknek a "lakói" nem érik el a nővért hívó csengőt, nekik szoktam segíteni. Mert tudja, kedves én nem tudok éjszaka aludni, szerencsére van "dolgom" itt a betegek körül. - mondja Erzsike.
- Nagyon szépen köszönöm Erzsike, hogy így törődik a betegtársaival, közöttük az édesanyámmal.- hálálkodott Sárika, de ezeken a szavakon kívül mást nem tudott adni a kedves Erzsikének.
- Tudja kedves, engem is beadtak a rokonaim, gyermekeim, mert nem tudnak rám "vigyázni", én megértem, hiszen mindenkinek dolgoznia kell a megélhetéséért, sajnos ilyen világban élünk.- mondta Erzsike elgondolkodva.
A látogatás véget ért, érzékeny búcsút vett édesanyjától Sárika, aki most egy pillanatra megismerte őt és ezt kérdezte:
- Mikor viszel haza kislányom, nem jó itt nekem, van egy kedves asszony, aki néha segít, de egyébként nem jó itt nekem, vigyél haza az én kis szobámba, ugye haza viszel, jó leszek ígérem, nem ébresztelek fel, ha nem tudok aludni éjszaka, csendben leszek ígérem, csak vigyél haza innen.- kérleli leányát Kati néni.
- Haza viszlek anyukám, történjen bármi, de haza viszlek.- mondta Sárika anyukájának.
Könnyek szöktek a szemébe és amikor elköszönt a kedves, segítőkész Erzsikétől, Erzsike is annyit kérdezett tőle:
- Ugye, haza viszi drága, meg tudja oldani, a szívem szakad darabokra nekem is, ha ilyen emberi sorsokat látok. Ön jó ember úgy látom, biztos vagyok abban, hogy talál valamilyen megoldást. - mondja Erzsike mosolyogva.
Sárika talált megoldást, eladta az önkormányzati lakását - melyet megvett még annak idején, amikor olcsón hozzá lehetett jutni - egyelőre egy egyszobás albérletbe költözött nagyon kevés lakbérért és rezsi költségért, alkalmanként eljár dolgozni, addig a gyermekei segítenek a mamát ellátni, vigyázni rá, de most boldog. Boldog, mert ott van vele az anyukája, gondozza, ápolja, nincs idegenek között kiszolgáltatottan. Nem ismeri meg őt nagyon sokszor, de nem ez a lényeg. Amikor megismeri néhány pillanatra, érzi a hálát az öreg szemekből és patakokban ömlik a könnye. |
|
|
- november 14 2012 14:54:11
Kedves Évike!
Ez a megható történet azért jól végződött, hiszen az asszony, Sárika otthon ápolja az édesanyját, még ha nem is a legjobb körülmények között, de mégis csak otthon van.
Jó annak az idős nőnek és férfinak, szinte élete végéig el tudja látni magát, és úgy távozik el, hogy nem okoz semmilyen nehézséget visszamaradt családtagjainak. Erre sajnos senki nincs bebiztosítva, igen sok még aktív, dolgozni tudó (legtöbbször asszony) marad ki a munkából azért, hogy beteg közvetlen hozzátartozóját ápolja, amíg csak él, kevés ápolási díjért. Én is ismerek néhányat. És azt is tudom, hogy az otthonápolás igen sok feszültséggel jár, amihez még több türelem szükségeltetik. Lehet, hogy én is írok egy igaz esetről.
Szeretettel: Zsuzsa
 |
- november 14 2012 15:02:15
Drága Zsuzsikám!
Először is nagyon örülnék annak, ha írnál egy igaz történetet a témával kapcsolatosan. Hiszen ahány ember, annyi történet, sok mindent figyelembe véve, nagyon sokat sokan tanulhatunk (tanulhatnak) az olvasóink.
Igen, maximálisan egyetértek Veled abban (is), hogy mindenki annak örüljön amíg idős korában (is) el tudja magát látni, nem szorul senki segítségére, mert ez a legjobb megoldás mindenki számára. De..., mindig ott van az a fránya de... ha nem úgy alakul az élete ahogy szerette volna, akkor is ott kell állni megalkuvásra készen, mert az egész élet egy megalkuvás.
Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál, mindig nagy-nagy szeretettel várlak és ugyanilyen nagy szeretettel várom a témával kapcsolatos írásodat. Roppant kíváncsivá tettél kedves Zsuzsika!
Szeretettel: Évi. |
- november 14 2012 17:05:40
Drága Barátnőm!
Nagyon meg tudom érteni a kis novelládat. Drága jó Anyám is volt az elfekvőn, de a főorvos átvitette a beteg öregek otthonába.Anyu sem ismert meg mindenkit csak engem, mert minden nap mentem és Ő azt hitte, hogy otthon van, és az Ő szobájába jól érezte magát,soha nem
kérdezte, hogy mikor viszem haza! ez volt a szerencsém, mert megőrültem volna, hiszen nem lehetett otthon ápolni, mert másfél év alatt 3 agyvérzése volt!
Megható a történeted, ölellek: Pircsi |
- november 14 2012 18:25:49
Drága Barátnőm!
Anyut nem adtuk az elfekvőbe, mert nem és kész! Addig amíg nekem van erőm őt ápolni, addig nem fogom megtenni. Ő engem nem ismer meg sokszor, én "csak" a nővérke vagyok éjjel, nappal, amikor szüksége van valamire, meg egyébként is. Jani pedig nagyon sokszor a "mentős", vagy a "kiszolgáló", vagy bármi, csak éppen nem a veje, mert őt is nagyon kevésszer ismeri meg.
De én megpróbálok az ő "agyával" gondolkodni, hallucinál, idegeneket lát a lakásban, de szerencsére meg tudjuk nyugtatni olyannyira, hogy elfogadja egy idő után amit mondunk.
Köszönöm szépen, hogy olvastál és elmondtad tapasztalataidat a témával kapcsolatosan.
Szeretettel gondolok Rád és ölellek: Évi. |
- november 15 2012 06:43:44
Évikém!
Olvasom a konzultációtokat Pircsivel.
A Ti problémátokat nagyon átérzem, bár én nem ápoltam a szüleimet, de beleéltem magam a helyzetetekbe. Ismertem egy nénit akit otthonba helyeztek el a gyerekei, írtam is róla.
Barátnőm!
Nagyon szépen írtál ismét és én mindig szeretettel, érdeklődéssel olvaslak.
Gratulálok és ölellek: Marika |
- november 15 2012 07:14:19
Drága Marika-Barátnőm!
Moldova könyve is adta az ihletet, melyet a magyar egészségügyről írt, no meg a tapasztalat, a látvány, hogy milyen körülmények között vannak szerencsétlen emberek, talán még azok is akik megtehetik, hogy sokat fizessenek az ápolásért. Én csak azt tudom mondani mindenkinek, hogy aki teheti, ne ezt az utat válassza. Nyilván nem mindenki teheti meg, hogy otthon maradjon ápolni a szüleit és én azt is elhiszem, hogy az ő szíve is megszakad közben, de nem tud mit tenni. Az is szörnyű lehet.
Igen, emlékszem a novelládra, akik eladatták a nénivel a házát, a nénit bevitték az otthonba, de nem tudta megszokni és meghalt. A fia már későn érkezett. Ugye ez volt az?
Köszönöm szépen, hogy olvastál, véleményeztél és itt voltál gondolataiddal.
Szeretettel ölellek: Évi. |
- november 15 2012 10:25:10
Kedves Évike!
Kora reggel olvastam a munkádat...kavarogtak a gondolatok és az emlékek. "Örülök" hogy Te is kapcsolódtál a "témához!" Tudod, mit nem értek? Egy bizonyos társadalmi szint fölött, miért süketek, és vakok az emberek?! Nincs olyan nap, hogy ne essék szó az elbocsátásokról...szünet nélkül "termelődik" a szegénység és a nyomor. Fél Európa az utcán tombol a kormányok ellen!!!! Jó menő üzletet csináltak az emberi testből. Friss donorok vagyunk...nesze neked tudomány és haladás! Évikém érdeklődéssel olvasom a hsz. Sokunknak sajog a szíve!
Szeretettel:Katalin |
- november 15 2012 11:14:45
Kedves Katika!
Én úgy gondolom, hogy Te már megadtad arra a kérdésre a választ -a Te írásod alatt nekem szóló kommentedben -, hogy "egy bizonyos társadalmi szint fölött miért süketek és vakok az emberek" és én egyetértek Veled.Talán azért mert nincsenek anyagi, megélhetési gondjaik, nem éheznek, nekik van szociális háló - a vagyonuk, mely az ingatlanok és ingóságok tömkelege, mely tovább haszonnal kecsegtet. Ismerek - no csak távolról természetesen  - olyan embereket, akiknek 8-9 ingatlanuk van kiadva albérletbe Budapesten havi 5o.ooo.-Ft-tól/hó és a határ a csillagos ég, ha más vagyona nincs, már ez is sok. Most mondd már meg nekem, hogy miért ne lenne süket és vak. Ő jól van, köszöni szépen, hogy a többi nincs jól, a lőtéri kutyát sem érdekli.
De én úgy gondolom, hogy ez minden történelmi korszakban meg volt - no talán nem volt ennyire éles és kirívó az ellentét, hiszen azért munkanélküliség nem volt a hetvenes, nyolcvanas években, aki akart az tudott dolgozni. Sőt, aki nem akart, azt rákényszerítették, vagy megbüntették - KMK - de előbb utóbb dolgoznia kellett.
Hallottam a rádióban egy riportot - ez a nyolcvanas évek elején történt - egy taxist megkérdeztek (lehet, hogy magán volt, már nem emlékszem), hogy mennyi az a pénzösszeg, amely mindig nála van különböző nem várt kiadások finanszírozására. Egy csajszi volt a taxis és azt mondta, hogy nála minden nap van kb. 6o-8o.ooo.-Ft - azért a nyolcvanas évek elején az még igen jó pénz volt - és amikor látta a riporter elképedt arcát (gondolom) azt felelte.:
-Miért, nálad mennyi van? Na nehogy azt mondd, hogy nem engedheted meg magadnak, hogy ennyi legyen nálad minden nap pluszban?Én ennyi nélkül el sem indulok otthonról.
És rohadtul nem tudta elképzelni, hogy a riporternek bizony nincs annyi, hogy így induljon munkába. Ezt a riportot pedig a nyolcvanas évek elején hallottam.
Vagy egy másik gondolat. Egy család hosszú éveken keresztül tömegközlekedési eszközökkel járt munkába, természetes volt. Amikor tudtak venni egy autót, hogy azzal tegyék meg az utat, természetes lett és már őket sem érdekelte a buszmegállóban ácsorgó tömeg. Sőt olyannyira nem, hogy még az "ismerőseiket" sem vették észre akkor sem, ha lett volna hely az autóban, hogy haza szállítsák. Én úgy gondolom, hogy a süketség és a vakság ragályos betegség és maximálisan függ az egyén anyagi helyzetétől.
Köszönöm szépen, hogy olvastál, véleményeztél és megosztottad gondolataidat.
Szeretettel gondolok Rád!
Évi  |
- november 18 2012 13:06:27
Kedves Vendégeim!
Én úgy gondolom, hogy - attól függetlenül, hogy nem "látom", hogy mennyien nyitogattatok - ezért is megköszönöm, hogy olvastatok.
Teszem ezt azért, mert közel egy éve "olvastok", nyitogattok (nem időszakosan egyik napról a másikra szinte és utána semmi) következetesen. Tudom, hogy most is olvastok csak nem látlak Titeket", de érzem, hogy itt vagytok, talán tudom is.
Szeretettel: Évi. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
