|
 Vendég: 80
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_Emberi érzelmek, s ami minket emberré tesz.
Kint az idõ is gyorsulva változik, hol a szél fújja sötétbarna hajadat, hol pedig a nap melege kínoz. De szobámban hûvös érzés kap hangsúlyt, és persze te drága barátom, ki elõttem állsz, és valahogy nem értem, mi lehetett az a nagyon fontos dolog, mit már rég meg szerettél volna osztani velem. De várj! Ha már úgy is ennyit kellett várnom, még belefér egy kis pohár víz, mert olyan szomjas vagyok, kellett nekem ilyen melegben kint dolgoznom. De valakinek ezt is el kell végezni. Nem igaz? Jaj de faragatlan vagyok. Kérsz valamit? Mondjuk inni? Ja, hát persze. Ebben az izgatottságban, ahogy látom rajtad, még nyelni is alig tudsz, nemhogy még inni. És látom a világoskék szemedet hogyan is homályosította el most a félelem, pedig tudtommal semmi furcsát sem kérdeztem tõled. Majd remegõ és elcsuklott hangon bár, de végre válaszra méltattál. Ugye mondtam én. Hát persze, hogy nem kérsz. Mit is várhattam volna. Hiszen te sosem kérsz. Na, ez már a te bajod. Én viszont teljesen ki vagyok száradva, úgyhogy iszom. Nahát! Ez a pohár meg hogy kerül ide? Ráadásul üveg. Nem szeretem az üvegpoharakat. Na de mindegy. Ez is megteszi. Uh, hírtelen milyen csend lett. Ha ez a víz nem folyna ide a poharamba, akkor olyan lenne, minthar30; Á, hagyjuk is. Inkább igyunk, de Mi az már megint. Már inni sem lehet rendesen? Ne könyörögj már annyit barátom. Jó, akkor mondd mi az, ami úgy fojtogat, és végre már el szeretnéd mondani. Csak tessék, rajta. Én nyugodt ember vagyok, ráér az a víz. Szóval mondjad drága barátom. De miért nem látom azt a két szép szemed? Miért nem mersz rám nézni? Miért kell azt a koszos padlót szemlélned, mintha tényleg keresnél valamit ott lent? Talán elgurult valamid vagy mi? Nos? Szólalj meg barátom, kérlek kezd már el mondandódat, ne szerencsétlenkedj már itt annyit! A türelmetlenkedésemnek finoman hangot adtam, és ebben a pillanatban végre rám néztél. Szemeid valahogyan furcsán csillogtak, majd nyeltél egy nagyot, mintha ez a mozdulat téged mérhetetlen fájdalommal töltene meg. És végre Megszólaltál. Remegõ hangon ugyan, de elkezdted mondókád, mely minden második szavadnál elcsuklott. De... Hé! Mi van veled? Teljesen máshogy viselkedsz. Olyan, mintha fel sem ismernél, olyan, mintha egy idegen lennék számodra. Mi ez a távolságtartó magatartás? Látlak, mégsem ismerlek fel. Te vagy az drága barátom? Miért viselkedsz így? Tekintetemet is kerülöd, miközben az asztal sarkát birizgálod olyan idegesen, ahogy eddig téged még nem is láttalak. És szavaid Néhol oly kivehetetlen a remegõ hangod miatt Tessék? Mi? Hogy lehet? Hogy mondhatsz nekem, a barátodnak ilyen képtelen dolgokat. Még most sem tudtam felfogni õket, csak mire az a nyomasztó, és idegesítõ torz hangod elhalkult. És ebben a csöndben Hogy? Hogy tehettél ilyet velem? Hopsz! Na még ez is Észre sem vettem, hogy a pohár meg végig a kezemben volt. Ezért. Pontosan ezért utálom az üvegpoharakat. Tudtam. Ez is eltört. Most aztán lesz itt munkám elég. Mire ezeket az apró szilánkokat felsepregetem. Á Ez sok. Ezt nem bírom tovább Miért mondtad el? Miért pont most? Õszintén szólva nem akarlak látni, nem akarok rád nézni sem. Megdöbbentem, és uh! Olyan, mintha nem kapnék levegõt. A torkom Mar. És itt belül valami Ez most annyira fáj. Pont benned csalódni Benned, kiben a legjobban megbíztam. Á, szóval ezért esett ki a kezembõl a pohár. Hiszen remegek. Igen, kétségbe vagyok esve. Nagyon. Ez. Ez Lehetetlen. Te nem Te nem tettél ilyet. Soha. Én tudom. De... Miért? Próbálok rád nézni, de nem bírok. Most. Végre sikerült. Most már tudom, miért volt ez. Ez az egész. Miért is voltál annyira furcsa. Igen. Látlak, de más szemmel, mint öt perccel ezelõtt. Látom, ahogy rám nézel. Aha szóval neked is Szemed teljesen homályos a könnytõl, mely egyenként folyik végig arcodon. Menj el. Kérlek... Nem akarlak látni. Nem Soha. Heh, igaz. Ez azt bizonyítja, hogy te is csak egy ember vagy. Mit is várhattam volna tõled? Semmit. Ezek szerint semmit Nem is kéne meglepõdnöm a történteken, hiszen elõbb-vagy utóbb úgy is bekövetkezett volna. Minden bizonnyal. Igen Tudnom kellett volna. Igen |
|
|
- április 18 2008 16:53:41
Érdekes, hogy ez az egyszemélyes monológ nem vált egyhangúvá és unalmassá, mert valahová vezetni akart és ezt mindvégig titokban tartotta, míg végül eljutott az emberi gyengeség megnyilvánulásáig.
Kicsit hiányoltam külalakilag vagy formailag a szakaszolást, a sortördelést. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
