|
 Vendég: 4
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_Soha nem panaszkodtam, nem siránkoztam. Míg mások, ha kis baj éri őket, megakarnak halni. Nos, az Ő figyelmükbe ajánlom eme írásom.
Szegény családba születtem negyedik fiúként. Játékokat többnyire, édesapám készített nekem, hisz vásárolni, nem igazán tudtak.
Mikor elértem az iskolás kort, örültem. Örültem, hogy tanulhatok és örömmel is mentem az iskolába. Kisiskolásként, nem értettem, miért van az, míg én, lekváros kenyeret, vagy két szelet kenyérközt sült tojást viszek tízóraira, addig más gyerekek, szalámis zsemlét, csokit. Irigykedtem és szégyelltem. Mindig elbújva ettem meg a tízóraim.
Felső tagozatos koromban szerettem meg az irodalmat. Imádtam az irodalomórákat. Minden iskolai rendezvényen szavaltam egy-egy verset, tanáraim megelégedésére és persze, a magam örömére. Eljött a pályaválasztás. El kellett döntenem, hogyan tovább. Szakmát akartam, ugyanakkor érettségit is. Döntött a szegénység! Asztalosnak jelentkeztem.
Még azon a nyáron, elkezdtem lejárni, a vasútállomásra, vagonokat kirakni. Nehéz, kemény munka volt, egy tizennégy éves fiúnak. Nem válogathattam, ha cement érkezett, vagy szén, azt is ki kellett rakodni, nem csak a könnyű dolgokat, mint például a vatta és kötszer. Csináltam, hisz kellett a pénz. Nem csupán az iskola miatt, hanem, tudjak venni cipőt, ruhát, ne kelljen szégyenkeznem a többiek előtt. Tizennyolc éves koromig jártam le, a vasútra dolgozni. Iskola után és szombatonként. Hetente négy alkalommal.
Az iskolában, megismerkedtem az első, igazi szerelemmel. Tizenhat évesek voltunk és nagyon szerelmesek egymásba. Nem tarthatott sokáig, mindössze, pár hónapig nagy bánatomra. Marikát, lovasbaleset érte és deréktól lefelé, lebénult. Nem hagytam el, jártam hozzá, amikor csak tudtam. Egy alkalommal, elmondta, hogy nagyon szeret, de ő már nem lesz soha ép és kérte, ne járjak hozzá, keressek más lányt, aki velem tud sétálni, futni. Nem tágítottam! Egy esős őszi napon, a vasútállomási munka után, hozzá igyekeztem ismét. Édesanyja fogadott sírva. Marika meghalt! Miben, s miért, soha nem tudtam meg. Borzalmakat éltem át. Kicsit vádoltam magam. Miért nem jártam gyakrabban hozzá… miért nem voltam vele többet…
Telt, múlt az idő. Tündér vetődött az utamba Zsófia személyében. Épp kezdtünk egymásba szeretni, mikor elment Budapestre, két hétre, azt hiszem, keresztanyjához nyaralni. Akkoriban, már tudtam venni egy autót, egy bogarat, nem volt épp fiatal, de az enyém volt. Megbeszéltük Zsófival, majd én felmegyek érte a nyaralása végén. Nem tettem. Kedves barátom kértem meg, menjen el érte a kocsimmal, míg addig én, feldíszítem a szobám a fogadására több baráttal együtt. Már elmúlt dél, nem jönnek. Ott vártuk körülbelül tíz- tizenöten. Tízen négy óra magasságában, csengettek. Gondoltuk, na, végre. Ám, rendőrök álltak a kapuban és az autóm felől érdeklődtek. Elmondták, hogy az autópályán, balesetet szenvedtek, egy csőszállító autónak, nem volt rendesen rögzítve a rakománya és lezúdult a platóról, az én autómra. Az utasok meghaltak a helyszínen. Nem tudtam szólni. Bementem a csendben lapuló barátokhoz, megálltam a szoba közepén és sírtam. Nehezen tudtam csak elmondani többieknek a szituációt.
Aztán a sors, ismét csak kegyes volt hozzám. Újra elérhetett a szerelem Erzsike (zsike ) néven. Vele, házasságot is kötöttem. Boldogok voltunk, szép harmóniában éltünk és hamarosan meg is született a kis Zolika nagy örömünkre. Sokat dolgoztam, hogy meglegyen mindenünk. Ám, december elején, megvolt az első vitánk. Vagy inkább csak szóváltásunk. Nem akartam, hogy elmenjenek, az anyjáékhoz abban a nagy havas, jeges hidegben a két hónapos gyerekkel. Elmentek és megtörtént a tragédia! Szomszédom szakadt szólni, menjek, mert nagy baj van… Úgy ahogy voltam, egy szál ingben szaladtam a buszmegállóhoz, de már késő. Feleségem megcsúszott a jégen, Zolikát elejtette, maga meg alácsúszott a busz alá, ami a medencéjén át is ment. Rögtön belehalt a sérüléseibe. Zolika egy nappal élte túl az anyját, súlyos koponya sérülése lett. Mérhetetlen lett a fájdalmam, szinte majd beleőrültem. Napokig se enni, se aludni nem tudtam. Ezt tetézte, hogy az utolsó beszélgetésünk, nem volt békés. Összeroppantam. Hogy fel tudtam állni, annak a papnak köszönhető, akihez gyerekként jártam hittanra, aki első áldoztatott. Összeszedtem magam, de a fájdalom, a fájdalom és az űr, az megmaradt máig.
Majd újra megnősültem, nem szerelemből, hanem tisztességből. Akkorra már fiam megvolt és igyekvőben nőtt pocakban a lányom. Nem akartam, hogy apa nélkül nőjenek fel. Jelenleg is ebben a házasságban élek, ami nem mondható valami jónak. Sőt…
Majd valamikor kétezer négyben, kaptam egy igen fura e-mailt. Nem tudtam mire véljem, így válaszoltam. Egy Kriszta nevű lánytól jött. Hamar meg is érkezett a válasz. Olybá tűnt, mintha puhatolózna kilétem felől. Kiderült, hogy a lányom, akit elhallgattak előlem. Ugyanis Nagykanizsán voltam katona, ott belebonyolódtam a kalandokba. Az anyja, eltitkolta előttem a terhességét. Kriszta, égre-földre keresett, mikor világossá vált számára, hogy nem a nevelőapja a vér szerinti. Nehéz dolga volt, hisz a város kertvárosi részéről, elköltöztem falura. Sokat beszélgettünk telefonon is. Megbeszéltük, találkoznunk kell! Meghívott magához, egy hosszú hétvégére. Ám sajnos, közben lebetegedtem, így nem engedte, hogy autóba üljek. Arra gondolt, majd Ő eljön értem, ha az jó nekem és haza is hoz. Nagyon vártam azt a bizonyos csütörtöki napot. Ám hiába… nem érkezhetett meg. Hívtam a telefonját, de néma maradt. Másnap kaptam egy e-mailt a testvérétől, miszerint Krisztát, kamion sodorta le az útról, meghalt. Ismét összetörtem, porba hullottam. Volt egy lányom, akiről fogalmam sem volt és mikorra megtudtam, már nem ölelhettem, nem láthattam személyesen. Annyira megviselt, hogy kezelésre szorultam. Fiam, fiam állt mindvégig mellettem. Megjártam a poklot. Azt kérdeztem,- mi jöhet még? Mit vétettem uram, hogy ennyire büntetsz?-
S, hogy fájdalmamnak ne legyen vége, kétezer ötben, eltemettem édesapám, rá egy évre, végső búcsút kellett vennem középső testvéremtől, nem telt el három év, a kisebbik testvérem temetésére is mehettem.
Ám adott a sors, háromévnyi boldogságot is közben. Mivel a házasságom elég rossz, hosszú évek óta, külön is alszunk, szinte már csak papíron vagyunk házasok, így megesett az eset. Megismerkedtem egy fiatal, szép lánnyal a világhálón kétezer kilencben. Barátok lettünk. Volt nálunk is nyaralni. Majd a lány, Kati, szerelmes lett belém. Megijedtem, hisz olyan fiatal, alig múlt tizennyolc éves. Lám, a szív s, lepisszegte az ész szavát. Szerelembe estem! Csodás évek voltak, a nagy távolság ellenére is. Többször elmentünk hol hosszú hétvégékre, hol egy-egy hétre, amit kettesben töltöttünk. Rendkívüli módon kiegészítettük egymást. Cseppet sem tűnt fel a huszonnyolc évnyi korkülönbség. Mások is észrevették, hogy sokat fiatalodtam. Hát igen, a szerelem fiatalít. Sokat nevettünk, sétáltunk, Balatonra jártunk, kirándulgattunk. Már közös jövőt is terveztünk. Nehogy minden szép legyen, kétezer tizenkettő szeptember végén, Bakonybélben voltunk el, egy hétre. Éreztem, valami furcsa, valami nem stimmel. Az utolsó előtti napon közölte sírva, hogy,- kicsim, elmúlt a láng. – Bizony, ledöbbentem, és persze hogy összekuszálódott bennem minden. Barátok maradtunk, mert így akarta és én is így akartam. Néha beszélünk világhálón, vagy épp telefonon.
Most? Most élem a társas magány életem csendben tovább. |
|
|
- december 21 2012 19:42:04
Kedves Barátom!
Nagy szomorúsággal töltött el ennek a balszerencsével, emberi tragédiákkal telített életrajznak? az olvasása. A ?jelet azért írtam hozzá, mert ez az írás lehet egy írói ujjgyakorlat is, ahol az első sorok után az olvasót nem érint meglepetéskén a folytatás: ismerkedés, együttlét, majd halál többszörös ismétlése.
A fogalmazásodból megállapítható, hogy a fiatalkori irodalom szeretet nem múlt el hatástalanul. Végül mit is kívánhatok Neked?
Remélem, az első véleményem tévedés, a második megoldás az igazi! Ezekre jó orvosság, ha novellák, versek írásában megtalálod a vígasztaló erőt. Békés, bánatenyhítő karácsonyt kívánok Andy |
- december 21 2012 20:06:14
Köszönöm, hogy olvastál. Igen, megmaradt az irodalom szeretete. Sok verset írok. Amit, eme kis olvasmányban leírtam, ez így megtörtént, átéltem. Azonban, nem vagyok egy megkeseredett ember, mindennek ellenére.
Köszönöm a jó kívánságaid!
Legyen áldott, békés karácsonyod.
Köszönöm: Zoli |
- december 21 2012 20:31:52
Zoli Kedves !
Szomorú történeted egy részét ismerem - talán mondhatom ezt - most mégis elcsendesedek. Még visszatérek az újbóli olvasáshoz.
Szeretettel ölellek addig is - Szomorúfűz |
- január 03 2013 13:41:47
Kedves Csak-fater!
Lehet, hogy már néhány "szeletét" olvastam eléggé tragikus kimenetelű, általad megélt eseményeknek, mert valahonnan ismerősnek tűnnek.
Igen borzasztó dolgok ezek, és én nagyon tudom értékelni, hogy mindezen cselekmények megtapasztalása, átélése ellenére is még talpon tudsz maradni. S még ha nem is voltál szerelmes második feleségedbe, azért az tiszteletre méltó, hogy "tisztességből" ismét megnősültél, főleg a gyermekek miatt!
Azt nagyon sajnálom, hogy éppen azok hagytak itt Téged, akikhez a legszorosabb érzelmek fűztek!
Örülök, hogy nem keseredtél meg, itt köztünk pedig megértő barátokra találtál!!!
Szeretettel olvastalak: Zsuzsa
 |
- január 03 2013 19:37:02
Köszönöm, hogy olvastatok!
Igen Zsuzsa, ismerős lehet pár mozzanat, a régebbi verseimből |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 26. kedd,
Virág napja van.
Holnap Virgil napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
