|
 Vendég: 4
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_
3.
Nem késett. Száguldó rohamkocsi közeledett éktelenül visító szirénával.
Mire észbe kaptam, a hordágy már a földön volt, s a szürke pulóveres ember csak mondta, csak
mondta, csendesen, határozottan, biztosan:
- A státusz… a feje… és… és… és…
El sem jutottak hozzám a szavak. Fiókám pillanatok alatt hordágyra került, s már vitték is a kocsiba. A
mentő hátulja elnyelte a kis csapatot. Köztük a szürkepulóverest is.
- 11 éves fiú, elütötte egy autó, eszméletlen, hova vihetjük? – az adóvevőn jöttek mentek az
információk…
Valaki hozzám lépett:
- Hozzátartozó?
- Az anyja vagyok… - rebegtem. – a Fiumei úton várják.
- Bekíséri?
- Persze, be! – besegítettek a jobb első ülésbe. Még visszakiáltottam a férjemnek, hogy jöjjön
utánunk, s már indult is a kocsi.
Én elöl, a gyerek hátul, szüleim, kisebbik fiúnk, barátaink, s a kíváncsi tömeg mögöttünk. A riadalom
mindenhol. Mindenki ideges, aggódik. A mentőben is. Mégis nyugtatnak.
- Minden rendben lesz anyuka!
S én elhiszem. El akarom hinni. A kormánynál 50 év körüli, tapasztalt, sokat látott férfi. Látja, hogy én
is nyomom a gázt, a féket, bár semmi sincs a talpam alatt.
- Odaérünk gyorsan. – néz rám, majd visszafordulva kiordít az ablakon – Ha ez a barom
elenged! Nem látod, hogy mentő? Te Isten barma! Ez meg hova jön elém? – nyomja a dudát
is a sziréna mellé, s kikiabál a hangos beszélőn – Húzódj már félre! Hova az anyádba sietsz?
Nem látsz a szemedtől? Nem hallod a szirénát?
Félúton járhatunk, mikor már nem fogja vissza magát. Gyakorlatilag végigkáromkodja az utat. Egy
kedves, segítőkész ember, magából kifordulva. Értünk. És mert a többiek „odakint” nem tudják, mi
van a kocsiban idebent? Nem érdekli őket. Se vörös kereszt, se felirat, se villogó fények, se sziréna.
Hogy van, aki elbambul, s nem veszi észre, azt már korábban is tapasztaltam, kívülállóként. Hogy van,
aki bepánikol, és fogalma sincs mit tegyen hirtelen nagy igyekezetében, olyat is láttam már. De sosem
gondoltam, soha nem hittem volna, hogy van, aki belenéz a visszapillantóba, látja a mentőt, bevág
elé, és aztán lelassítva, készakarva feltartja.
Sosem gondoltam, hogy ezt éppen egy robogó mentőautóból tapasztalom meg, miközben hátul épp
az én kincsemnek számít minden másodperc. Át akartam nyúlni a szélvédőn. Megfogni, megrázni és
megkérdezni, hogy „Miért?!”. De sosem tudom meg. Leküzdjük, s egyszer csak feltűnik előttem a
kórház épülete. Férjem a mentővel egy ütemben érkezeik. Kipattanunk az autókból, s követjük a
hordágyat. Bent az épületben komoly sereglet várja a kis embert. Olyan sokan várják, hogy abból
egészen biztosan tudom, a kis ember nagyobb bajban van, mint amit eddig mondtak. Megyünk vele, ameddig csak lehet. S egyszer csak becsukódik előttünk egy ajtó. Csak egy kinyújtott karra, s egy stoppot intő tenyérre emlékszem.
- Ide nem! Várjanak idekint!
Az ajtón felirat: sokktalanító. |
|
|
- január 03 2013 15:15:44
Nagyon szomorú ez az eset. S az még talán elszomorítóbb, hogy sokan nem figyelnek sem magukra, sem másokra, és még a szirénázó mentőautóra sem. Így lehet, hogy mostanában nagyon sok olyan baleset történt, ahol autók ütköztek össze beteget szállító mentőautóval.
Jobban kellene az embereknek figyelniük egymásra.
Remélem, a kicsikéd rendbe jött!
Szeretettel: Zsuzsa
 |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 27. szerda,
Virgil napja van.
Holnap Stefánia napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
