Napkorong

A beteg
Jan 15.
Kedves naplóm!
Rob mostanában nagyon furcsa. Nem csak furcsa, szerintem beteg. Nem csinált még ilyet ez előtt, de napról napra elfelejt dolgokat. Csak nem Alzheimer-kór, nem lehet Alzheimer-kórja egy 18 éves srácnak, az az idősebbekre jellemző, de attól még eléggé félek. A múltkor is, megkérdeztem tőle, hogy emlékszel arra, hogy mit kaptam anyáéktól a 17. születésnapomra, és azt mondta, hogy nem, pedig most volt tavaly, hogy ne emlékezne?
Jan27.
Mostanában Robbal nincsen baj, egészen jól megvagyunk, minden nap nálam alszik, közösen filmezünk, reggelizünk, ebédelünk, csak egyszer viselkedett furcsán, amikor megkérdeztem, hogy anya mikorra ér haza. Nagyon furcsa volt, lehet, hogy nem bírja anyát.
Feb 4.
Egyre jobban kétségbeesek, Rob mostanában ismeretlen emberekről beszél, olyan embereket viszont nem ismer fel, akikről már egy csomót beszéltem neki. A múltkor is soroltam neki a gyerekkori barátaimat, de a végén már kiakadt:
- Emlékszel Bubira, a gyerekkori barátomra?
- Már hogy emlékeznék rá?
Valószínűleg magának is beismeri, hogy baj van vele, de Rob nem olyan, hogy ne tenne ellene semmit. Hát ha ő nem cselekszek, akkor majd én segítek rajta. Úgyhogy az interneten elkezdtem keresgélni ilyen típusú betegségek iránt, és szerintem Alzheimer-kórja van, úgy, ahogy gondoltam. Mostantól elkezdem figyelni.
Feb 5.
Rob addig teljesen normálisan viselkedik, amíg nem kezdek el neki mesélni. Lehet én zavarom össze. Belegabalyodik a nevekbe, eseményekbe, de én ettől függetlenül szeretem őt. Megtaláltam valahol az anyukája régi telefonszámát, fel akartam hívni, hogy beszéljünk erről, de azt mondta, hogy a „ kért számon előfizető nem kapcsolható”. Robtól meg csak nem kérem el az anyukája számát, lehet nem is tudná.
Feb 6.
Ma megkértem Robot, hogy vigyen el a moziba, de azt mondta, hogy fáradt. Mégis kivel mennék el moziba, ha nem vele. Bubi számát meg sehol nem találtam, felkutattam érte a házat.
Feb 7.
- Rob, tegnap egész nap Bubi számát kerestem.
- Nézd, szívem, eddig toleráns voltam, nagyon, de el kell neked mondanom, Bubi nem létezik.
- De, hogyne létezne- mondtam, és lassan odamentem a komódhoz, és kivettem belőle egy képet, amin egy kis szőke hajú fiú volt.
- Drágám, a képen ő nem Bubi, Bubit csak kitaláltad.
- Ha ő nem Bubi, akkor mondd el ki ő- mondtam fölényesen, és tudtam, hogy most leleplezem őt maga előtt is, és fény derül a betegségére.
- Ő a mi fiunk, akit már évek óta nem láttál, ő is Robert, Csak Bobnak, vagy Bobbynak becézted régen.
- Fiunk, miféle fiunk, Rob, 18 évesek vagyunk.
- Nem- mondta, és odajött hozzám, és átölelt- mi már lassan 80 évesek vagyunk- megöregedtünk- mondta halkan.
- Dehogy öregedtünk meg- mondtam, és elsiettem a tükörhöz, ahol belenéztem, és csak egy 18 éves lányt láttam a tükörben, bele is túrtam a hajamba, szépnek találtam magam. Bejött Rob is, ő is fiatalon, és üdén.
- Látod Rob, fiatalok vagyunk, de ő csak fogta magát és kiment a telefonhoz.
Lassan elkezdett tárcsázni, és közben láttam, hogy engem figyel, csüggedten.
- Iged, Dr. Bernard, én vagyok, megint, ahogy mondta, nem javult, egyre súlyosabb… igen, halucinál is… tudom…(majd halkan suttogott valamit a telefonba, ha jól hallottam azt, hogy halkan jöjjenek..nehogy megijesszék)
- Rob, szívem, csak nem Dr. Bernardot hívtad, a gyerekkori orvosom, ő nem fog hinni a te badarságaidnak.
- Nem, Dr. Bernard a kezelőorvosod- mondta csüggedten.
- És Rob, akkor szerinted mindketten megöregedtünk?
- Nem, szívem, csak én öregedtem meg, melletted legalábbis
Bozsányi Szabolcs 2013.01.04.