|
 Vendég: 80
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_
egy asszony drámája
Bakos néni, a szomszédban lakó idős asszony külsejét nézve egy gyermeknek – aki meséket olvasott – rögtön a boszorkányt juttatta eszébe. Csupán egy seprűt kellett elképzelni, amin éppen lovagol a levegőben. Termete vékony, csontosan sovány, arcán ezernyi ránc, orra fitos, hegyes, drótkeretes pápaszemét félig az orra nyergére csúsztatva viselte, amitől olyanná vált az arckifejezése, mintha folyton leselkedett volna. Gyérülő, ezüstösen fehér haját a feje búbján apró kontyba csavarta.
Előnytelen külseje ellenére mindenki kedvelte, mert segítőkész, vidám, ügyes teremtés volt. Férje jóval fiatalabb, vörös hajú, magának való, de dolgos, kedves ember, utcaseprőként dolgozott. Ez a foglalkozás – ma már sokaknak nem ismerős – de akkoriban, a háború éveiben és utána még nem géppel végezték az utcák takarítását, hanem kézi szerszámokkal arra alkalmazott „szakemberek” végezték. Biztos megélhetést, állandó jövedelmet adott, de sok megbecsülés és tisztelet nem járt érte. Bakos bácsi és felesége nem szégyellték szerény életüket, munkájukat. A szomszédok közül néhányan maguk között kinevették, lenézték és a nénit Cicellének nevezték. Gyerekként úgy képzeltem, hogy ez a néni finomkodó modorának szólt, mert vékonyka hangján mintha sipított volna és műveltnek látszott.
Anyám akkoriban húgommal volt áldott állapotban, és hogy ne éhezzünk, falura jártak élelemért, ruhát vittek cserébe. Bakos néni – eredeti nevét nem ismertem – volt anyám állandó kísérője ezeken az utakon. Reggel korán elindultak, több faluban „vásároltak” és gyalog tették meg a hosszú, fárasztó utakat. Pihenés közben sokat beszélgettek, összebarátkoztak. Így ismerte meg anyám Bakos néni szomorú élettörténetét.
Fiatalon vidám, mulatni szerető, szép lány voltam – mesélte Cicelle néni. Bomlottak értem a férfiak. Korán elszöktem hazulról, mert apám kötekedő, piás ember volt, verte anyámat és testvéreimet. Alig tizenhat évesen munkába álltam egy gyárban mint kézbesítő. /Ez is egy olyan foglalkozás, ami ma már ismeretlen a fiatalok számára, mert az üzemen, hivatalon belül a szükséges információkat nem kell emberrel, könyvben leírva továbbítani, hiszen erre valók a megfelelő hírközlő gépek/.
A főnököm fia – jóképű, gazdag, egyetemista fiú – szerelmes lett belém. Természetesen nekem is imponált a kedvessége, szerelmét hevesen viszonoztam. Családja előtt azonban titkolni kellett intim kapcsolatunkat. Amikor tanulmányait befejezte és apja gyárában jól fizető állást kapott, lakást bérelt nekem és nem kellett náluk dolgoznom sem – óvatosságból – társalkodónő lettem egy jómódú úri hölgynél. Sokat tanultam tőle, mert megkedvelt, külföldi utazásaira is elkísérhettem, szép ruhákat kaptam tőle, amiket ő már megunt, de illettek rám, nekem ajándékozta.
Az estéket saját lakásomban tölthettem, szerelmesemmel, aki hetente többször felkeresett és együtt töltöttük az éjszakákat is ilyenkor. Talán reméltem, hogy feleségül vesz, ha megtudja, hogy gyermeket várok tőle, de halogattam, hogy a hírt közöljem vele, mert valami félelemféle is bujkált bennem, mintha éreztem volna, hogy ha tudomást szerez az engem boldogító, várható eseményről, azonnal elveszítem őt. Erre nem került sor,mert mielőtt a hírt bejelentettem volna, egy este a megszokott időben hiába vártam őt. Azon a napon volt az esküvője a családja által kiszemelt gazdag menyasszonyjelöltjével, akiről nekem korábban nem tett említést sem. Egész éjjel álmatlanul váram őt, de többé nem jelentkezett, csak az újságokból értesültem a híres esküvőről. Öngyilkosságot kíséreltem meg, de életben maradtam, a gyermeket viszont elveszítettem. Bánatomban – hogy megutáljam a szerelmet – egy „nyilvános ház” bárcás tagja lettem – éveken át.
Egy forró nyári estén különös vendéget kellett fogadnom – egy pocakos, elegáns urat, akit egykor túlságosan jól ismertem – ifjúkori szerelmesemet. Nem ismert rám, mert a sok kozmetikum és az életvitelem megváltoztatott: elsajátítottam az előkelő urak által elvárt praktikákat, kedvességet. Szolgálataimat bőkezűen megfizette. Ígérte, hogy a későbbiekben majd gyakori vendégem lesz, mert házassága boldogtalan. Sokáig kereste fiatal szerelmét, de nem lelt a nyomára. Nehéz volt, hogy ne fedjem fel magam, de végighallgatni is saját drámámat. Nem maradtam tovább ebben a városban, egy olcsóbb „Házba” költöztem egy távoli városban. Itt találkoztam mostani férjemmel, aki kauciót fizetett értem és feleségül vett. Soha nem vetette szememre múltamat, megbecsül és én is őt. Elveszett gyermekemért kárpótlásul azzal is megajándékozott, hogy örökbe fogadtunk egy kislányt, akit szépen felneveltünk,felsőbb iskolába járattuk, szépen öltöztettük és férjhez adtuk egy kiváló cukrászmesterhez. Már két lányunokának is örülhetünk, akik nálunk töltik a nyári vakációt. Lányunknak nem meséltük el ezt a történetet, ne kelljen szégyenkeznie miattunk sem neki, sem az unokáknak. A világ nem bocsátja meg a szegények „bűneit”.
Anyám Cicelle néni történetét csak jóval később, már felnőttkoromban mesélte el nekem. Nagyon fájt a szívem érte és megfogadtam, hogy saját magamra vigyázok, sőt ha lányaim születnek, igyekszem majd megóvni őket az „ilyen nagy szerelemtől”, mert erős lélek kell ahhoz, hogy ilyen megalázó emlékekkel derűsen együtt éljen egy nő és neveljen tisztességben, titkával némán – lánygyermeket.
Cicelle nénit magamban ma is csodálom. |
|
|
- január 09 2013 18:23:40
Kedves Mamuszka!
Köszönöm, hogy megosztottad velünk Cicelle néni nagyon megható történetét. Hallottam én is (nem is egyszer) olyan esetről, hogy férfiak ilyen "házakból" kikerülő hölgyet vettek feleségül.
Cicelle néni - szerintem is - megérdemelte, hogy becsületes, szerető férje legyen.
Szeretettel olvastalak: Zsuzsa
 |
- január 12 2013 11:32:10
kedves Zsuzsa!
örülök, hogy olvastad, gondolom ez a történet a maga egyediségében megérdemli, hogy rajtam kivül más is megismerje.
Köszönöm - szeretettel üdv. mamuszka |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
