|
 Vendég: 23
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_
Régi emlékeim leírása
ÉLETRAJZI MOZAIKOK 1.
Kezembe került egy régi fénykép – hatvannyolc évvel ezelőtti - , rajta a házunkkal szemközti tóparton állok. A tó tele van nádassal, kacsák úszkálnak rajta, oldalt a Hasszán vendéglősék ólai látszanak. Emlékeket idéz a kép: de szép volt! A part tele van akácfával, a tóban mindenki fürdőzhetett, gyerekek, felnőttek, még kutyák és lovak is. Szekérrel együtt behajtottak a vízbe a fuvarosok, s ott csutakolták, mosták a lovakat és a szekeret.
Már akkoriban is örökmozgó voltam. Tornáztam, fára másztam, a fiúkkal gúlába álltunk és én egyensúlyoztam legfelül.
---
Mindig nagyon vártuk haza apánkat a munkából – a Sörgyárban volt sofőr – reménykedtünk, hogy elvisz minket biciglízni. Húgom talán másfél éves lehetett, amikor szörnyű baleset történt.
A bicikli elején volt egy rekesz az áruszállításra, a nyereg mögött pedig a csomagtartó. Először arra gondoltunk, hogy apánk előre ültet bennünket, de ő másként döntött. A csomagtartóra kerültünk, előttem a húgom, mögötte én, hogy biztonságban legyen a kicsi. Már a Vízműveknél jártunk – ma ott kanyarodik ki az út a Pesti útra a Tesco mellett – amikor Vilma húgom óriási sikított. Lábai a küllők közé szorultak. A rettenetes látványtól ordítani kezdtem. A kis bokája véres roncs lett, még a csont is kilátszott. Apánk engem hibáztatott, ami kimondhatatlanul rosszul esett, hiszen magam is kisgyerek voltam, és imádásig szerettem a húgomat. Azonnal rohantunk haza, apánk egyik kezével a biciglit tolta, másik kezében a vérző lábú Vilmát cipelte. Anyánk szinte eszméletét vesztette a sérülést látva.. Gyorsan bekötözték a sebet aztán rohantak a Bajcsy-Zsilinszky Kórházba. Hogy mivel mentek, azt nem tudom, akkoriban ugyanis nem létezett tömegközlekedés, lovas szekerek jártak, magánautók csak mutatóban voltak. Mari néni busza csak kétszer járt naponta, a vonatok ritkán közlekedtek, s tőlünk az állomás egyébként is messze volt.
Aggodalmas napok következtek, otthon mindenkit egyetlen téma foglalkoztatott: a húgom lába. Egyik nap azzal a hírrel jött haza apánk a kórházból, hogy a húgom lábát le akarják vágni, de ő nem egyezett bele. Hála Istennek! Sok gyötrelmes napot éltünk meg ezután, s mikor Húgom már otthon volt, anyánk vitte őt kezelésre, mert vadhús nőtt a sebre, amit minden alkalommal kiégettek. A teljes gyógyulásig magamba roskadva bánkódtam valamiféle „bűntudattól”, pedig tudtam, hogy nem voltam hibás.
---
Anyánk sokat dolgozott, apánkat is helyettesítenie kellett, aki vagy katona, vagy hadifogoly volt. Megnyitotta a pici fűszerüzletét, de segítség nélkül és forgótőke hiányában csak szenvedés volt az egész, már ameddig működni engedték.
A szomszéd Hompóthék benzinkutat nyitottak, annak is anyánk lett a kezelője. Gyerekként sokat tébláboltam a kút körül, így alkalmam volt találkozni a tankolni érkező Gózon Gyulával és feleségével, Berki Lilivel, ők Rákosligeten laktak. Sajnos, a benzinkutasság is csak rövid ideig tartott.
Apánk meghalt 1945-ben, 42 évesen, anyánk 33, húgom 3 és fél, én pedig 10-ik évemben voltam. Magunkra maradtunk hárman. Vidékről felutaztak apánk rokonai, „inkább nekik jusson” címmel elvitték a megmaradt ruhákat, s megígérték, hogy hamarosan élelmiszert küldenek. De erről megfeledkeztek, és őket sem láttuk többé. Biztos, gazdagoknak hittek bennünket!
Óvodába nagyon szerettem járni. - Előtte volt a Kapiásék lópatkoló kovácsműhelye, ahol szívesen időztem, érdeklődéssel nézve, ahogy patkolják a lovak körmét és még égették is, mert füstölt -. Szívesen emlékszem a két óvó nénire, akik hegedültek, énekelni és táncolni tanítottak bennünket. Az év végén egyforma piros-pettyes, bő-szoknyájú ruhácskákban léptünk fel./Anyukám varrta a ruhámat/. A másik óvodába járók, a németfaluiak pedig kék-pettyes ruhában táncoltak.
Az iskolával nehezebben barátkoztam meg. Kezdetben a gyerekek sem fogadtak be, csúfoltak, megvertek, mert nem közülük származtam. Egyedül voltam református. Mindenkitől féltem, s ez az érzés elkísért egész életemben. Mintha magyar lévén mindig kisebbségben lettem volna Magyarországon. Ki érti ezt?
---
Kislány koromban kecskét tartottunk, a tó mögötti réten legeltettem naponta két-három órát. Egyébként legtöbbször én fejtem. Ahhoz, hogy tejet is tudjunk fejni, kiskecske kellett, aminek előfeltételeként némelykor bakkecskével pároztattuk a jószágunkat. Természetesen nekem jutott a kísérő szerep. Anyám spárgát kötött a kecske nyakára, másik végét a kezembe nyomta, aztán utunkra bocsátott, mondván: „vigyed!” Már az indulásnál ki derült, hogy ki viszi a másikat. A kecske ugyanis nekilódult a világnak és strappolva húzott maga után a spárga végén, egészen a Ferihegyi úti célállomásig, potom másfél kilométeren át Akik láttak bennünket, tudhatták, hogy bak-ügyben „utazunk”, mert hahotázva kiabáltak végig az úton, többen meg is nevezték az aktust. Én persze kellően szégyelltem magam …
Kifulladva érkeztünk a tetthelyre. Itt megtörtént az esemény a prüszkölő hatalmas bakkecskével, miközben zokogva sajnáltam a mi kecskénket. A vissza út már nyugodtabb volt. A gidák születésének viszont nagyon örültem, kényeztettem, szeretgettem őket, felejthetetlen órákat töltöttem velük a réten.
|
|
|
- január 17 2013 15:34:34
Nagy szeretettel olvasom életrajzi mozaikodat. Sok hasonlóságot vélek felfedezni az én gyermekkorommal. Nagyon tetszik az írásod!
Gratulálok: Maria  |
- január 17 2013 18:00:31
Kedves Maria!
Köszönöm szépen, hogy benéztél régi emlékeim közé.
Szeretettel gondolok Rád: Viola |
- január 19 2013 23:34:09
Kedves Viola!
Szépen megírtad gyerekkori emlékeidet!
Szeretettel várom a folytatást.
esprit |
- január 23 2013 12:29:32
Kedves Viola!
A Te kedves, megható életrajzi "töredékeidet" mindig nagyon szívesen olvasom. Ez a kis "epizód" is nagyon szép, bár tudom, hogy nagyon sok megpróbáltatáson kellett keresztül menned ilyen kicsi leányként!
De aki az élet keményebb oldalát megismeri, az tud csak igazán örülni a majdani sikereknek, azzal elért értékeknek! Ahogy Te is elérted!
Nagy örömmel olvastalak ezúttal is!
Zsuzsa
 |
- január 23 2013 13:15:09
Kedves Esprit és Zsuzsa!
Köszönöm, hogy itt jártatok, nagy örömmel vettem hozzászólásotokat.
Szeretettel gondolok Rátok: Viola |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
