|
 Vendég: 19
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_
A novella ihletője egy videó: Így lopnak mobiltelefont a budapesti 3-as metrón
A telefonlopás
I.
Nem szeretek a hármas metrón utazni, amikor én közlekedek, akkor sosincs nekem hely, és állandóan a tömegben kell állnom, ahol vagy fellöknek, vagy nekem nyomódik valaki.
Utálom az egészet úgy ahogy van, bárcsak kisiklana a metró, és mindenki meghalna, és egymáson feküdnének a holttestek. Gyakran szoktam képzelődni ilyet, néha úgy képzelem el, hogy mindenki meghal, csak egyedül én élem túl.
Igen, és akkor feltápászkodnék, és csak az engem nyomó, türelmetlen, tolakodó alakok pusztulnának ki körülöttem, és én nekik hála túlélném. Aztán olyan lenne, mint az Activity nevű társasjáték utolsó harmadában, csak társak nélkül, indulna a szabad rablás. A holttesteket megpucolnám, aztán elmenekülnék a tett helyszínéről egy karcolás nélkül, még mielőtt itt lenne a katasztrófavédelem. Az összes anyagi problémám megoldódna. Kissnek is meg tudnám adni a tartozásaimat, és nem röhögne minden nap a képembe, és nem lennék kiszolgáltatva neki, mint egy rongy.
Egy szőke lány állt most előttem, aki már vagy negyed órája a telefonját nyomogatta. Nem is akartam rányomulni, amennyit ki tudtam olvasni az üzeneteiből a pasijával beszélget rajta. Egész jó mobilja volt, kicsit lenéztem, hogy megnézzem, még márkás is. Ráadásul ez a legújabb csodatelefon, nem értek hozzájuk, csak a múltkor is ezt adták a reklámban, és megjegyeztem. Mi lenne ha ellopnám? Bolond ötlet lenne, kicsit bele is borzongok, hogy akár nekem is lehetne ilyen telefonom, vagy eladhatnám Feketének, biztos sokat ér.
Elkezdek izzadni, és már ki is gondoltam, hogy fogom ellopni. Majd amikor megáll a gép, kikapom a kezéből, kirohanok vele, mielőtt még bezáródna az ajtó. Ő már nem tud utánam jönni, mivel az orra előtt pont bezáródik, és ha szerencsém van, nem fognak követni. Ez a kiscsaj szerintem meg simán tud venni magának még egyet, vagy apuci elintézi a menő, márkás cuccai alapján. Nekem meg sose telne ilyenre, itt a legjobb alkalom.
- A Kálvin tér következik.
Óvatosan a kijárat felé közelítek, és be is állok az ajtóba, mellettem a csaj csak folytatja tovább a beszélgetést. Nem gyanít semmit, azt se vette észre, hogy tíz perce őt nézem, pedig lebukhattam volna. Vagy megszokta, hogy nézik, és nem is gyanakodott.
- Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak.
Itt az alkalom! A telefont kikapom a kezéből, és kirohanok az ajtón, ami pontosan mögöttem záródik. A lány utánam rohant sikítva, de csak az ajtónak ütközött, én meg már futok is messze a megállótól. Most biztos majd ott sír az ülésen, a többi ember meg próbálja tettetni, hogy nem őt nézik, a világ legnagyobb érdektelenségében, miközben ellenőrzik, hogy az ő telefonjuk biztonságban van e.
II.
A telefont végül megtartottam, azért vettem rá új borítót, nehogy felismerjék véletlen, meg a rózsaszín nem az olyan típusú srácoknak való, mint én.
A környezetem nem gyanakodott, hogy loptam, mivel tudják, hogy vannak kapcsolataim, és mellékkereseteim, néhány haver azért megszólta.
- Fogadjunk loptad te suttyó!
Én ilyenkor rögtön felkapom a fejemet, de rájövök, hogy csak húznak engem, és belemegyek a poénba, hogy ne legyek gyanús:
- Ja, pont most loptam a 3-as metrón egy kiscsajtól. - és jót röhögünk.
Engem annyira nem is érdekel maga a lopás, mert már nem egyszer loptam, csak most félek, hogy a térfigyelő kamera lekapott, és már a nyomomban vannak. Az a szőke maca biztos tele van tömve pénzzel, és lehet az apja nyomoz, hogy ki vágta meg őt.
Lehet már valamilyen nyomozót rám állított, el tudom képzelni. Egyre jobban gyanakszom, főleg a legutóbbi eset óta, mikor egyedül mentem az utcán, és teljesen az volt az érzésem, hogy követnek.
Egy feketeruhás alak biztos hogy követett, szerintem azt akarta kideríteni, hogy hol lakok. Amikor megálltam, és hátranéztem, minden behúzódott valahová. Lehet csak ki akart zsebelni, és nem profi magánnyomozó. Egy telefonért csak nem gürcölnének ennyit.
Végül úgy tudtam lerázni, hogy az egyik haveromhoz mentem be, Simonhoz. Ezzel leráztam a követőmet, inkább Simonékhoz törjön be, mint hozzánk. Ezt Simonnak nem is mondtam, olyan jó cimborám, nem akartam a frászt hozni rá. Jó párszor lazítottunk együtt, nem rémisztgetem a havert.
Este nyugtalanul aludtam, nem bírtam ne arra a feketeruhás alakra gondolni, aki az utcán követett. Még jó, hogy bementem Simonékhoz. Mi van ha most Simonékhoz betört, vagy a házukat elárasztja valamilyen mérges gázzal. nem is akartam tovább vizionálni, inkább megittam egy sört a hűtőből, és már aludtam is, mint akit tarkón lőttek.
Másnap sok dolgom volt, sok intéznivaló a városban mindenfelé, ami a szokásos. Ma nem követett senki. Királynak éreztem magam, hogy tegnap ilyen cselesen leráztam, akár egy Hollywoodi filmben. Még estefelé beugrottam a boltba, és vettem magamnak kaját estére, és két megrakott szatyorral mentem haza a szüleimhez.
Már láttam a házat, egy sima, külvárosi szürke ház volt, ahol jó sokan éltünk együtt, szüleim, testvéreim, meg egy két rokon, jó nagy ház volt. Elővettem a kulcscsomómat, de az ajtó nyitva volt.
- Ha ezt tudom, akkor lábbal simán berúghattam volna, és nem kell a szatyrokat letennem, és azokat igazgatnom, de mindegy- morogtam, és már mentem is be a szobába.
Elkezdtem bepakolnia cuccokat a hűtőbe. Tej, margarin, tejföl, egy holttest fekszik a padlón.
Ekkor vettem észre, hogy a lánytestvérem fekszik a padlón elvágott torokkal.
- Anna, Anna, Úr Isten- mondtam, és még káromkodtam is, miközben a véres fejét felemeltem a földről.
De nem csak Anna feküdt holtan a földön, hanem észrevettem a többi testvéremet, és a szüleimet is.
- Anya, Apa, rohantam oda hozzájuk, de az ő torkuk is el volt metszve, egytől egyig. Próbáltam keresni valamelyikkőjükben életet, de halvány jelét sem találtam. Ekkor először dühös lettem, borzasztó dühös, ölni tudtam volna, aztán a gyengeség legyűrt, és elkezdtem bőgni, akár egy kissrác. Ott zokogtam a földön, mint egy csecsemő.
Ki tehette ezt, ki lehetett ez az állat. Ezt nem egyszerre tette, amikor így ide vannak egymás mellé fektetve mind a konyhapadlón. Ő megvárta, amíg mindenki hazaér, és egyenként lemészárolta őket.
Kivéve engem.
Ekkor gyorsan felpattantam, és a nappaliba akartam rohanni a konyhából, de be volt zárva az ajtó. Próbáltam nyitogatni, de semmi. Amikor a konyhából akartam kirohanni, valaki az ajtóban leütött.
- Képszakadás -
A konyhában ébredek, az ebédlő egyik székéhez kötözve, előttem a megszokott tragikus látvány, a lemészárolt családom, plusz még egy tag. Egy japán tag.
- Üdvözlöm, bizonyára már ismer engem- mondta
- Te ölted meg a családomat, te szemét!
- Pontosan, nem gondoltam volna, hogy ennyire értelmes vagy, hogy ezt kitalálja- mondta, miközben elkezdett tapsolni.
- De miért?
- Miért, miért mindig ezt kérdezik. Engem csak felbéreltek, tettem a dolgomat.
- Ki bérelt fel?
Ekkor közelebb jött hozzám, megszorította a hajamat, és a képembe ordított:
- Maga mocskos bűnöző, már nem is emlékszik, miket követett el?
- A telefon, a telefonos lány bérelt fel?
- Igen- mondta, és a zsebéből elővette az említett telefont, tehát a zsebeimet is átkutatta, - látom, új tokot vettél rá, okos ötlet volt. Azt hitte, nem találom meg.
- Én leráztalak téged!
- Nem, nem rázott le- mondta kacagva- pont, hogy a barátod vezetett a nyomodra.
- Simon?
- Ha maga Simonnak nevezed azt a férget, aki egy kis kínzás után rögtön elárulta a barátját, miután maga alá piszkított, akkor igen, Simon volt. Őszintén szólva, nem lehetett nagy dolog egy ilyen barátot összeszedni.
- Te szörnyeteg!
- Én vagyok a szörnyeteg? Én vettem el egy szegény lány telefonját? Én lopom más vagyonát? Én igazságot tettem, és fogok is tenni, amennyire azt a bérlő megkívánja.
- Igazság? Egy csomó embert megölt, ezt nevezi igazságnak?
- Nézze, vannak bűnök, és én is tudom, hogy sok ember értékrendszere szerint a gyilkosság nagyobb bűn, mint a tolvajlás. Ha kíváncsi az én véleményemre, akinek ez a hivatása, nem mondják meg előre, hogy akit megölök jó vagy rossz ember. Magáról is csak ennyit tudtam, de ez az egy tett alapján pontosan meg tudtam állapítani a személyiségét. Nem a gondolatait ismerem, nem a pszichológusa vagyok, számomra maga csak egy tett. És mások is ez alapján ítélik meg. Egy tett elég az elítélésre is. Ha még érdekli magát, szerintem a gyilkosság nem is kéne, hogy bűn legyen, ha ilyen emberektől szabadítják meg velük a világot, mint maga. Szerintem te csak egy kis féreg vagy ezen a Földön! De ez már személyeskedés. Nos, van utolsó kívánsága.
- Menjen a pokolba!
- Ha oda kíván, hát legyen. Lehet a pokol is- nevetett- és szerintem előre tudta, hogy ezt fogom mondani.
Azzal elővett egy öngyújtót, és ledobta a padlóra, és kisétált a házból. A láng végigfutott a padlón, a körbe rakott rokonaimat felgyújtva, miközben a láng beborította az egész szobát, csak engem nem.
- Segítség, ordítottam, mivel az ablakokat nyitva hagyta, okosan.
- Segítség-ordítottam, miközben éreztem a rokonaim égő bőrét, és húsát.
- Segítség- ordítottam sírva, miközben majdnem elhánytam magam a szagtól.
- Segítség, megbántam, megbántam, esküszöm- ordítottam sírva- aztán elhánytam magam, miközben éreztem, hogy a ruhám is lángra kap.
A ruhám is gyorsan égett a sok műanyag miatt, és az égés pokoli fájdalmat okozott. Próbáltam menekülni, de csak eldőltem a székkel, és pont ráestem Anna égő holttestére. Rávágódtam az elszenesedett mellkasára, és az arcom is elkezdett égni.
III.
Újra a hármas metrón utazok, szemben velem a szőke lány engem néz, észrevette, hogy bámulom. Mennyi ideje bámulhatom? Hirtelen lenézek a ruhámra, teljesen ép, nem égek sehol sem, a zsebembe nyúlok, ahol a régi telefonomat találom.
- A Ferenciek tere következik
Szédelegve felállok, és az ajtóhoz megyek. A lány csak engem néz, és a telefonját is elrakja a zsebébe. Odatántorgok az ajtóhoz, és amikor kinyílik, kiesek rajta.
Ezek után az egész metró elkezdett tapsolni.
Bozsányi Szabolcs 2013.02.15. |
|
|
- február 15 2013 21:57:11
Az írást olvasván olyan déja vu érzésem van. A telefonlopás, meg egyáltalán bármilyen lopás számomra elítélendő. A gyilkosság pedig egyenesen elfogadhatatlan. Sajnos ilyen filmeket bemutat a televízió, a múltkor lázas voltam és pont láttam egy ilyen családmészárlást a tűzesettel együtt.
Nem mondanám meg melyik filmben volt.
A III. résznél jöttem rá, hogy a novella a fantázia szüleménye. Csak azt nem értem hogy az egész metró miért kezdett tapsolni? Mivel ők nem olvasták fenti írást, nem ismerhették a főhős lelkiismeretének háborgását.
Üdv.
esprit |
- február 16 2013 10:56:20
Kedves Szabolcs!
A történeted elejét olvasva jutott eszembe, hogy nem is olyan régen volt egy olyan eset, amikor egy fiú valóban kitépte a "kinézett" hölgy kezéből a telefont, s még mielőtt a fiatalember után tudott volna kapni, bezáródott a metrókocsi ajtaja. Tehát adva volt a téma, amit Te most megírtál, "belebújva" annak a fiúnak a "bőrébe".
Tanulságos az eset, s talán Te Magad is belegondoltál, hogy mi történne, ha egy lopást ilyen súlyosan megtorolná valaki. Természetesen egy telefonlopás nem egyen,ő több ember meggyilkolásával. De szerintem is a lopást ugyanúgy el lehet ítélni, mint egyéb bűncselekményeket! A tisztességes emberek még akkor sem lopnak, ha éhen halnak!
Szerencsére, a történet második része valóban a "fantázia szüleménye", bár mostanában igen sok családirtásról lehet hallani és olvasni (TV és újságok), amik engem nagyon fel tudnak háborítani. S mindig azt mondom ilyenkor, hogy ha valaki annyira nem bírja elviselni a másik embert és nem bírja elviselni az élet megpróbáltatásait, akkor végezzen magával, de a másik ember életét hagyja (hagyná) meg! És még az sem tud megvígasztalni ilyen esetekben, ha a családirtó öngyilkos lesz és sikerül is meghalnia! Hiszen ártatlan gyermekek esnek legtöbbször áldozatul. Sajnos, a családirtók némely esetben nem csak férfiak, hanem nők is. Mindegyiket mélyen elítélem!
Ilyenkor én sem bánnám, ha jönne a végítélet és csak a rossz emberek bünhődnének meg!
Szeretettel: Zsuzsa
 |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 23. szombat,
Kelemen napja van.
Holnap Emma napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
