Napkorong

nagyapám meséje

Ősztől kora nyárig a malomban vállalt munkát nagyapám, akinek a becsületes foglalkozása gépészkovács volt. Aratás idején a cséplőgépeknél foglalkoztatták. Így sokat vándorolt családjával – feleségével, Molnár Máriával és négy gyermekükkel – az alföldi tanyavilágban.
Nagyapámat Búza Jánosnak hívták, és noha ő volt foglalkozására nézve a molnár, valójában felesége őrölte őt örökös zsörtölődésével a folytonos költözködés kényszere miatt.
- A molnár mesterség ekkortájt szolgálati lakást is jelentett, ami a megélhetésüket a vele
Járó természetbeli búza járandósággal megfejelve megkönnyítette. A malom melletti tóban fogható sok vadkacsa és hal is mesés táplálékul szolgált a családnak. Lakásuk a malom feletti raktárból kialakított szobákat jelentette, a konyha külön helyiségben, az udvaron épített fészerben szolgálta a szakácsnőként is foglalkoztatott nagyanyámat. A malomról sok hátborzongató pletyka keringett a faluban. Erről a mendemondáról nagyapám meséjéből értesültem.
- Nagyapa akkurátusan, érdeklődést keltőn adta elő babonás, de élénk érdeklődést kiváltó
Történeteit. Kopasz feje miatt állandóan sapkát viselt, és amikor a mesében a fordulat következett, felemelte a sapkát, megvakarta kopasz fejetetejét, majd újra mélyen szemébe húzta azt és így felcsigázva hallgatósága kíváncsiságát, folytatta a történetet. Mi gyerekek nagy élvezettel hallgattuk és el is hittük a mesék igazságát. Most egy ilyen emléke elevenedik fel bennem, ha magam elé idézem képzeletben.
- A vízimalomban, ahol azon a nyáron szállást kaptak, a nyár elteltével riasztó éjszakai zaj
Ébresztette nagyapát és a feleségét. Úgy rémlett, a nem működő malomban a garat magától működni kezdett, mintha folyamatosan valaki feltöltötte volna és őrölt, őrölt egyre. Nagyapa felkelt, hogy utána nézzen, ki az idegen, aki késő éjjel háborgatja az alvók nyugalmát. Senkit sem látott. Másnap éjféltájban megismétlődött a különös lárma és ez így folytatódott sokáig.
A titok nyomára akartak jutni, ezért felkeresték a faluban boszorkánynak tartott Julcsa nénit, akiről az a hír járta, hogy ismerője a „rontásoknak”, a hazajáró lelkeknek és tud is ellenük tenni varázslatot. Julcsa néni eljött a hívásra, beköltözött egy éjszakára, hogy megfigyelje az
Éjféli kísértést. Éberen őrködött hát, és mikor felhangzott a különös zaj, lámpát fogott és a garat melletti falat kezdte nézegetni. Rá is talált egy különös púpra: ez jókora lúdtojás volt befalazva, ami repedezve a furcsa hangot adta.
- Ez bizony nem más, mint a meggyilkolt molnár lelke, ami a tojásba költözött, hogy hűtlen asszonyát megbüntesse. Az elmúlt évben az itteni molnár rejtélyes körülmények között eltűnt. A molnár szép fiatal felesége a malomban segédkező fiatal molnárlegény – aki a szeretője volt – és zavarta őket a gazda féltékenysége – megbeszélték, hogy elteszik láb alól a molnárt. Meg is valósították a gonosz tervet. Baltával agyoncsapták
a molnárt és a garatban éjszaka megőrölték a testét, majd a patakban a habok szétmosták. Vérnyomok maradtak a falon, ahol most a lúdtojást megtalálták.
- A törvény lesújtott a gyilkosokra, börtönbe kerültek. A halott molnár lelke mégis visszajár. El kell távolítani a tojást, és átmeszelni a falat, hogy a vérnyomok eltűnjenek.
A boszorkány Julcsa néni jutalmul lisztet kért és kapott is a molnártól, nagyapáék pedig megszabadultak az éjféli kísértésektől. Ezután nyugodtan alhattak, nem őrölt éjjel a malom.
Julcsa néni, a boszorkány értett a rontás levételéről, amit meglehet, hogy maga idézett elő titkos varázslatával és szintén bűbájos lánya és veje segítségével, akik sokat jártak a malomban, ismerték a helyi babonákat és a maguk hasznára fordították a tudatlan, babonákban hívő emberek hiszékenységét.