|
 Vendég: 98
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_Hogy milyen ez a más világ? Végre látni fogod...
Semmit sem érzek. Testem kihûlt állapotban bolyong a sötét éjszakában. A nevem nem számít. 1918-at írunk. Az emberek mit sem sejtve boldogan és gondtalanul járkálnak az utcán, nem tudva, hogy ez az utolsó esti kis sétájuk. Éhes vagyok. A látvány magával ragad, ami ellen tiltakozni nem érdemes. Jóllakottan haladok tovább a sötét sikátorban, várva a napfelkeltét. Már azt sem tudom, hogy ki vagyok, de még rémlenek a múltból elmosódott, homályos képek: egy családr30; Egy apa, egy anya és egy lány. Nevetnek, szórakoznak, egyszerûen boldogok. Csak képek, semmi több. Az érzelmekre viszont már nem emlékszem
1702-ben váltam vérszívóvá, ha úgy tetszik vámpírrá. 21 éves lehettem talán, mikor valami sötét alakot pillantottam meg a konyhában. Este sikoltozásra ébredtem fel, és láttam amint az a szörny megöli a családomat. Félelemtõl megmerevedve álltam a konyha végében, az asztal mellett. Közeledett
Hírtelen megragadott, a szívem majd kiugrott a helyérõl. Nagy fájdalmakra, kínokra emlékszem csupán. Könnyekkel telve ájultam el, estem le a padlóra.
Felébredésemkor egy szobában találtam magam. Nagyon sötét volt (azt hiszem), de mégis élesen és tisztán láttam mindent. Körülnézve alig volt valami bent: egy ágy, székek, szekrény és sehol egy ablak, de lehet hogy nem is a szoba volt annyira üres, hanem a lelkem. A szívem lüktetését nem éreztem, nem dobogott többé. Rájöttem ez nem álom, ez a rideg valóság. Zokogva omlottam össze, megszûnt körülöttem minden. Az ajtó nyikorogni kezdett, valaki belépett. Õ volt az. Indulattól vezérelve nekirontottam: karmoltam, téptem, haraptam ahogy csak tudtam, ahol csak értem, de ez a hatalmas erejû vámpír egy csapással a falhoz dobott.
- Jól figyelj amit most mondok neked, mert ha nem eszerint cselekszel, hamarabb a pokolra jutsz, mint ahogyan szeretnéd. Nevem Eric, a fõvámpírok egyike, ki neked ajándékozta az örökéletet. Hálás lehetnél ezért, nem kell olyan indulatosnak lenned, a múlton már úgysem tudsz változtatni, de a jövõdön még igen. Te már nem az vagy, aki voltál. Felejtsd el eddigi életedet, úgy sem lesz rá már semmi szükséged. Rátérve a lényegre az én kezem alatt van több mint 500 ezer vérszívó, a város felét irányítom. Különbözõ csoportokat alkotva próbáljuk fenntartani egyre fogyatkozó fajtánkat. Ügyelünk arra, hogy a prédaállatok, vagyis a halandó emberek ne tudjanak a létezésünkrõl, és hogy itt köztük élünk. Mi simítjuk el a dolgokat, ha nem úgy sikerülne valami. Másképpen fogalmazva mi vagyunk a tisztítóbrigád. Cserébe viszont kapunk elég ennivalót a fáradságunkért, legalább ezzel sem kell törõdnünk.
És hogy te miért is élsz? Lehet, hogy veled is végeznem kellett volna. Ki tudja. De amikor megpillantottalak, éreztem, benned több van, mint egy átlag emberben. Most már te is közénk tartozol, és ez ellen nem tudsz semmit tenni.r1;
Ezekkel a szavakkal lépett oda hozzám. Hûvös tekintettel nézett mélyen a szemembe.
-Te is, - folytatta - mint a többiek küldetéseket fogsz végrehajtani, ha nem teszed egyedül maradsz, így a vámpírvadászok könnyen rád bukkanhatnak és véged. De ne aggódj, jó sorod lesz nálam, ha nem okozol csalódást nekem. Emlékszel a nevedre? Úgy sem számít, kapsz tõlem másikat April. Igen ez jó lesz. April. Na most már szedd össze magad, nemsokára találkozhatsz a többi fajtársaddal. Itt ez a ruha, vedd fel két óra múlva legyél kész!
Mozdulatlanul ültem a földön és figyeltem. Figyeltem és hallgattam szavait. Akkor fogadtam meg, erõs leszek, és ha egyetlen alkalom is nyílik rá, megölöm. Ez az érzés örökre megmaradt bennem: a gyûlölet. Gyûlöltem azt, aki ezzé változtatott, kioltva szeretteim életét. Mit is beszélek
Már azt sem tudom mi is az a szeretet. Erõt vettem magamon és felálltam, a ruhát felvettem. Gyönyörû ruha volt, de valahogyan a viselõje nem igazán tetszett: megtört, üres, hideg, a bosszú vezette alakot láttam és éreztem.
Két óra múlva Eric megérkezett.
- Kész vagy? Egyszerûen csodálatosan nézel ki! Most már mehetünk. Hogy hova? Az egyik elég befolyásos barátomhoz, Kevinhez, aki majd mindenre felkészít. Ott lesz az egész vámpírnemzettség, majd megismerkedsz velük, és láthatod nem is olyan rossz ez az életforma, mint ahogyan te gondolod.
Elindultunk. Visszanézve egy hatalmas, sötét kastélyt láttam, ami egyszerûen csodálatos, de ugyanakkor hátborzongató volt. Egy fekete hintóba szálltunk be: Erik, néhány remberer1;, és én. Az ablakból kinézve nem láttam mást, csak mérhetetlen fájdalmat és elhagyatottságot.
Kis idõ múlva meg is érkeztünk. Egy hatalmas buli kellõs közepére kerültem. Volt ott minden, amit csak el lehet képzelni: táncosnõk, maffia, drogkereskedõk, üzlet és vér minden mennyiségben. Persze a résztvevõk mindegyike vámpír volt. Ezen a kis rendezvényen sok, ma is igen jó barátot ismertem meg. Találkoztam végre Kevinnel, aki elég kedves volt, de elég hamar fel is kapta a vizet. Õ tanított évtizedekig, amíg kitûnõ harcos nem vált belõlem. A kiképzés elég kemény volt, Kevin nem ismert sem irgalmat, sem kegyelmet. A barátaimtól is sok tapasztalatot szereztem, õk segítettek réletben maradni. Megerõsödve, felfegyverkezve tértem vissza a rég nem látott kastélyba, ahol feladatokat kaptam Erictõl: hol halandókat, hol vadászokat, hol vámpírokat öltem, tudtam ezután már nincs vissza út. A hírem elég gyorsan el is terjedt az egész vámpírnemzettség között. Tiszteltek. Tiszteltek és féltek tõlem. Ez az érzés több erõt adott nekem, kezdtem szeretni ezt a más világot. Meglepõdve tapasztaltam, hogy már Eric jobbkezeként mészárolok le mindenkit, akit csak kell, aki az utunkban áll, és aki az én utamban is.
Megváltoztam
Az emberekre megvetéssel tekintettem, és ha éppen éhes voltam, vagy még az sem kellett, darabokra cincáltam szét õket. De a gyûlölet még mindig bennem volt. Eric minél kedvesebb volt hozzám, én annál jobban utáltam õt, de az is lehet, hogy szerettem. A gyûlölet és a szerelem határa nagyon vékony szál, amit könnyû átlépni. Igen, a magam módján szerettem, beletörõdve, hogy ez már az életem az idõk végezetéig.
1918-ban viszont történt valami. Valami, ami megváltoztatta ezt az egészet.
Kaptam (sokak szerint) egy igen érdekes küldetést. Ténylegesen nem adták a tudtomra, hogy mi lesz a feladatom, (azt mondták majd ott meg fogom látni) de annyit elárultak, hogy mindenkit meg kell ölnöm aki csak ott lesz abban a házban. Gondoltam: na ez is egy a sok közül amit majd, mint a többit, könnyedén fogom teljesíteni. De tévedtem
Megérkezve szembesültem a múltammal: egy családdal kellett végeznem, hogy miért azt nem kötötték most az orromra. Talán azt gondolták próbára tesznek egy kicsit. Ezt a próbát viszont nem álltam ki. A lány körülbelül 13 éves lehetett. Én csak meredten álltam, nézve hogyan végeznek vele társaim. Ez volt az a pont, ahol lehullott szememrõl a lepel. Sírva rogytam össze azzal a tudattal, hogy én is olyan lettem, mint egykoron az a vadállat, aki a családomra tört. A többiek kérdõ szemmel nézve rám, azt se tudták hogy mit csináljanak.
- Mehetünk. Itt már végeztünk. Nem jössz? Mi van veled? Gyere már!
Hangoztak el fülem mellett ezek a szavak. Visszatérve, az éj kellõs közepén leültem egy közeli padra. Hosszasan gondolkodtam eddigi réletemrõl hogy mit csináltam, mi lettem, és hogy hogyan is jutottam idáig. Dühömben sok embertelenséget követtem el, amit megbocsátani nem lehetett soha. Gyilkoltam. Igen, több ezer halandó szemébõl oltottam ki az élet lángját. Új esélyt viszont nem adtam soha senkinek. A vér. Igen a vér íze csodálatos volt, amit nem felejtek el soha. Tudtam, Eric halála sem csillapította volna kínomat, nem éreznék mást, nem lennék jobb, se több. Ekkor döbbentem rá, hogy amennyi célom is volt eddig sosem létezett. Már halhatatlan létem sem számított többé. Egyetlen módot tudtam csak, amivel véget érhet fájdalmam: röngyilkosr1; akartam lenni. Másnap felkerestem egyik barátomat, hogy segítsen nekem, adjon valami tanácsot, de ahogy ezt kimondtam, már tudtam a megoldást, amint rápillantottam a hold fényes alakjára, magamban mondogatva ezeket a szavakat: Lásd újra (mikor még igazán éltél tudtad milyen, de már elfelejtetted) a felkelõ napot. Most itt vagyok. Ebben az elhagyatott, sötét sikátorban. Egyszerûen csak sétálok, mintha nem is lenne semmi gondom, és mintha nem ez lenne az utolsó éjszakám. Néhány perc múlva már nem is tûnik olyan sötétnek ez a hely. Hajnalodik. Valami különös érzés kelt a hatalmába, ami nagyon jó. Nem tudom mi lehet ez, de tényleg nagyon jó. Ilyesmit már nagyon régen éreztem. Nincs miért aggódnom. Egyáltalán nem félek. Miért tenném. Sõt ebben a más világban most vagyok csak igazánr30; Talán boldog. Vagy valami ilyesmi. Mert tudom. Tudom, hogy nemsokára vége a szenvedéseimnek. És hogy mit is gondolok most az utolsó perceimben? Csak annyit, hogy amit tettem arra nincs mentség, de ha ezt az utat még egyszer végig kellene járnom nem tennék mást, nem változtatnék meg semmit. Mert ami történt annak meg kellett történnie. Mit mondjak. Így alakult. Nem tanulságul, inkább útmutatásul mondtam el, amit mondtam. De hogy te ebben a helyzetben mit tettél volna, nem tudom. Talán mást. Én ezt az utat választottam, és nem bántam meg. A tettemet mindenki ismerni fogja majd az egész vámpírnemzettségben. De ki tudja. Hátha egyszer írni is fognak majd rólam, vagy feledésbe merülök. Nem tudom Nagyon elkalandoztam, pedig nem ez a legfõbb gondom A sikátornak itt vége, és a történetemnek is. Már csak egyetlenegy lépésr30;
Végre látom. Egyszerûen gyönyörû. Ezt a látványt soha nem fogom elfelejteni. Soha. Szinte érzem a nap meleg sugarait a testemen; ahogy egyre hullik szét ezernyi darabra kihûlt lényem
April nem létezik többé. De lehet, hogy soha nem is létezett talán.
És hogy mi vagyok?
Millió porszem, amit a szél könnyedén repít tovább
|
|
|
- április 29 2008 14:02:29
Érdekes történetet meséltél el. De számomra nem meglepõ, hiszen tudjuk, hogy a vámpírokat a nap elsõ sugarai elégetik. S ezért, hogy életben maradjanak, mindig csak éjszaka portyáznak, mint a legtöbb vadállat.
Aprilnek igy még mindig jobb, mintha örökké élne!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- április 29 2008 19:11:54
Érdekes volt |
- március 19 2009 22:48:08
Ismerős a történet nekem kissé barbies-nak tűnik ha nem haragszol kevés benne az igazi lelki terror a borzongató félelem és az okozati tényezők "kiválasztotta a csajt mert"
olyan üres . |
- március 19 2009 22:49:49
és még valami én is megbántam hogy vámpír lettem de tudod egy idősebb vámpír a nemződ mindig erősebb és néha nagyon össze kell magad szedned hogy megöld sok szerencsét. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
