|
 Vendég: 104
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_a légypusztítás módszere
Halál a legyekre.
A légy szapora, szemtelen, kellemetlen rovar. Nevezhetjük háziállatnak is, mert szívesen tartózkodik a konyhában, kóstolgatja az ételeket, a finom illatok csábítják. Nehéz ellene védekezni, gyorsan repül. Neve alapján mégis joga van a konyhát és az asztalok környékét látogatni, hiszen szinte elvárjuk tőle, hogy ott legyen, mert a neve LÉGY, azaz legyél. Vannak vidékek, ahol éppen ezért „ pusztujkának” nevezik. Persze neki teljesen mindegy, akár hívják, akár zavarják, jól érzi magát az illatok, ételek közelében. Mivel nem válogatós, akár a fekáliát is megkóstolja, betegséget is terjeszt. Zümmögése is idegesítő.
Gyermekkori emlékeimhez tartozik a nagyanyám legyekben gazdag konyhája. A mennyezetről dobozkából lelógó, mézzel átitatott szalagok lógtak le. A legyeket vonzotta, rárepültek s ott ragadtak, elpusztultak. Gyakran négy-öt szalag is megtelt légytetemekkel,
Úgy festett, mint valami mákos csemege. Gyűlöltem a legyeket és hóhéruk lettem. Nagyapámtól ellestem, kézzel hogyan kapta el a falon pihenő legyeket, majd a markában szétmorzsolta. Na, ehhez nem volt kedvem, mert a légyhullából undorító nedv szivárgott a kézre. Kitaláltam egy szórakoztató és kevésbé undorító módszert a legyek elpusztításra.
Húgommal ketten háborút indítottunk a legyek ellen. Készítettünk egy nagy lavórban vizet.
Én ügyesen elkapkodtam a pihenő legyeket és a lavór vizébe dobtam. A legyek vergődtek, próbáltak kiúszni, de húgom - amikor már a meneküléshez közel, a lavór szélére evickéltek –
visszatuszkolta őket. Rengeteg áldozat vergődött a vízben, reménytelenül. Mi szórakoztunk haláltusájukon. A lavórt haláltábornak neveztük. Visszagondolva kicsit szégyellem ezt a játékot, mert egy gyászos történelmi borzalomra emlékeztet. Akkor azonban még nem tudtam róla, és büszke voltam légyfogó művészetemre és szórakoztató ötletemre.
Szüleink hazatérve szótlanul hallgatták a történetet, de a dicséret elmaradt. Ma már értem, miért, de akkor csalódottnak éreztem magam. |
|
|
- augusztus 11 2013 13:28:14
Kedves Sarolta!
Érdeklődéssel olvastam írásod, bár többször még össze is rázkódtam tőle. Magam előtt láttam Nagymamád konyháját és a többi ténykedéseteket a lavórral. Nem csodálom, hogy Szüleitek dicsérete elmaradt. Ettől függetlenül, tetszett.
Szeretettel: Viola |
- augusztus 11 2013 18:59:49
kedves Viola!
ma úgy látom, hogy a gyermekekben van valamiféle gonoszkodás.
Sőt, nem csak a gyermekekben - a krimiket azért nézzük szívesen, mert valami rossz történik, amitől szenvednek az áldozatok, vannak állatokat kínzó felnőttek is- ez a ragadozó, állati énünk, amit elfojtunk a társadalom szabályai miatt.
érdemes ezen elgondolkodni...én már sokat figyeltem ezt az emberi - de antiszociális vonást, és valóságosnak látom.
köszönöm figyelmedet szeretettel Sarolta  |
- augusztus 21 2013 14:38:37
Kedves Mamuszka!
Erről a legyeket pusztító "haláltáborról" nekem is - sajnos - egy gyermekkori emlék jut eszembe, amikor is a szülői ház portáján élő vörösmacskát akasztotta fel az apai nagyanyám és bűnsegéd volt ebben még az anyám is. Ma ilyen cselekedetekért már büntetés jár!
Az volt a bűne szegény macskának, hogy bepiszkított a szobában lévő ágy alá. Azóta sem felejtem el az eseményt, gyakran eszembe jut, főleg akkor, amikor állatkínzásról hallok vagy olvasok. Abban az időben - de még később is - nagyanyáink, anyáink a fölösleges újszülött macskákat odavágták valamihez és eltemették, vagy netán a kutyának dobták? De lehetséges, hogy így jártak a kutyakölykök is!(?)
Érdekes módon, mi, gyerekek nem igen törődtünk akkor ilyen és ehhez hasonló cselekményekkel, még elég kicsik voltunk ahhoz, hogy felfogjuk, milyen kegyetlen módszer volt! Azt tudtuk, hogy mi történik és azt is, hogy kínlódott a macska, amíg meg nem fulladt, de valószínűleg nem néztük végig, s félig-meddig talán játékosan fogtuk fel, mert azt mondogattuk utána egy ideig, hogy "vörösmacska kínja, temetése". Mert azért a szerencsétlen állatot után eltemették.
Ma már felnőtt ésszel - ha belegondolok - egészen másként gondolkodom az effajta állatkínzások felől, és ha vissza tudnám fordítani az idő kerekét, - megbüntetném azokat a felnőtteket, akik a gyermekek szeme láttára ilyet tesznek, hogy jelezzék vele, hogy így jár, aki nem tudja, hova kell piszkítania! Pedig meg lehetett volna előzni!!!
Igaz, hogy a legyeket, szúnyogokat én sem tűröm meg a konyhában és a szobában, főleg azért, mert - szomorú tapasztalatom szerint - mindkettő tud csípni és a véremet szívni. Ezt azért mégsem engedhetem!
Szeretettel olvastam gyermekkori történetedet!
Zsuzsa
|
- szeptember 07 2013 23:53:36
Ó a nagyanyák léggyel zsúfolt konyhái!Vidéken szinte mindenütt ahol állatokat tartottak.Kamaszlány húgom felháborodása egy ilyen konyhában.**** legyek!
Na csak más e-vel mond a legyek elejét figyelmeztettem.Többé nem mondta.Egyébként az úszóleckékben talán hamarabb kimúltak mint a légypapíron. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
