Napkorong

Simon Roland

A rejtélyes szerelem III

Találkozás Shelbyvel

Robert a hotelben visszakapta táskáját. Minden benne talált, amit korábban belepakolt, a ruháját, pénzét és az iratait, kivéve a naplóját. A kamera felvétele bebizonyította, hogy egy ügybuzgó alkalmazott gyűjtötte össze a vendégek csomagjait, hogy a széfben elhelyezze, a gyakori lopást megelőzve. Egy enyveskezű besurranó rontotta a hotel hírnevét. A kérdőre vont személyzet szorgos tagja a jó szándék miatt elkerülte a felelősségre vonást.

Több mint egy év telt el, sok minden változott. Victoria felmondott, a magasabb fizetés ígéretének engedve egy feltörekvő cégnél helyezkedett el. Az egyik nap, mikor Robert az irodában dolgozott, üzenet villogott a telefonja kijelzőjén – Találkozzunk – alatta a név és a cím. A férfi egyszerre volt izgatott és ideges.

A torony egy erődítményre hasonlított. A tavasz összes sugarát sikertelenül próbálta magába nyelni az épület. Robert képzeletében az autók lovas szekerekké, a bejáraton kiözönlő üzletemberek harcias várvédő katonákká változtak. A hosszú kocsi faltörő kossá alakult. Minden harcban állt egymással. A tavasz az itt maradt téllel, az érzelem az értelemmel.
Az aktatáskás, öltönyös hadat és a limuzint kikerülve Victoria a várakozó látóterébe került.
Kabátot viselt, de sapkát nem, szabadon engedte hosszú csodálatos szőke haját, a naptár tavaszt mutatott, de a hőmérő higanyszála a leghidegebb évszakot. A szél szívesen játszott a hajával, a férfi megcsodálta ringó mozgását, ahogy haladt felé.

Victoria és Robert eldöntötték, hogy nem hánytorgatják a múltat, a meg nem történtet, ki hibázott és mikor című felesleges, sehová nem vezető játékot mellőzték, moziba mentek. Egy régi horror filmre ültek be a város egyetlen művész mozijába. Szerencsére rajtuk kívül csak egy fiú tartózkodott. Önfeledten végig nevették az egész filmet. A különböző fajtájú szörnyeket mind elnevezték, vicces neveket aggattak a bestiákra. A moziból feltöltődve léptek ki, boldogok voltak, kézen fogva sétáltak, mint egy szerelmespár. Csillagos este volt, vajszínű holdfény kísérte lépteiket.

Egy hídnál megálltak, megcsodálták az alatta hömpölygő folyót, köveket dobáltak a vízbe.
Victoria a híd korlátjának támaszkodott, egy könyvet olvasott, izgalmas írás lehetett benne, mert teljesen elmerült benne. „A liftben csak ketten voltunk Victoria és én. A szerelmem olyan távol állt tőle, amennyire csak a szűk hely engedte. A felvonó lassan emelkedett. A félhomályos csend és a szorongató közelség intim pillanatot biztosított számunkra, hogy szabadon beszélhessünk – Sajnálom, hogy elvesztetted a fogadást – megszólalt, a hangjából csalódást véltem felfedezni – Ez hazugság, az érzelmeim őszinték – meg akartam fogni a kecses kezét, hogy megnyugtassam, de ne nyúlj hozzám felkiáltással elrántotta és kék szikrákat lövellt ki a szeme. A lift megállt, közel hajolt hozzám, az orrunk összeért – Sosem fogsz megkapni engem – suttogta a fülembe, az illata körül fogott, megcsókoltam volna, de nem bírtam mozdulni. Az ajtó kinyílt, a kedves elviharzott. Szőke hajkorona csapott arcon. A lány utat tört a folyosón álló társaság között – Úgy látszik nem sikerült az ágyadba hurcolni – Peter, a közvetlen munkatársam vigyorgott, a többiek a háttérben nevetgéltek – Csak akkor beszélhetsz, ha én megengedem neked - ökölbe szorult a kezem, eljátszottam a gondolattal, hogy laposra verem, de végül is a józan ész győzött.
A korábban elutasított, kikosarazott Peter látott minket, amikor az étteremben randevúztunk, beszélgettünk. Később telebeszélte a lány fejét hazugsággal, mely szerint fogadtunk, hogy az első éjszaka sikerül az ágyamba hurcolni Victoriát.
A egyetlen nő ,akit tiszta szívvel szerettem, teljesen eltávolodott tőlem. Sosem csókolhattam meg az ajkát, érinthettem meg a kezét. Ha legalább tudná, hogy érzek iránta. A magányos napjaim alatt találtam ki Shelbyt. Az egyik novellámból sétált elő a tökéletes női démon, a férfi szívek kínzója, megígérte nekem, hogy összehoz minket. A terv készen állt. Shelby démonian keverte a kártyáit, persze ehhez le kellett fizetnem néhány embert, hogy hitelesítsék a képzeletbeli karakteremet és a történetet” Felnézett a naplóból, hogy tesztelje az írót. A férfi kivette a kezéből a könyvet és gyengéden átkarolta, a hajába túrt, meg akarta csókolni – A válaszom nem – felkiáltással Victoria ellökte magától és elszaladt a közeli parkba. Robert utána futott, de egy pillanatra nem találta sehol. A liget szövetségesként védte a rejtőzködött. A szobrok is hallgattak. Ekkor hirtelen a nő egy magaslatról a férfire ugrott. Robert a levegőben elkapta a nőt és lerakta maga mellé – Shelby tud ilyen szenvedélyesen csókolni? – a megkérdezett nem tudott választ adni, mivel Victoria szájon csókolta a férfit, Robert érezte a forró testét, a lángoló vágytól megszédülve, mind a ketten egyensúlyukat vesztve a földre zuhantak, végig gurultak a földön egymást testét követelve. A fák és a szobrok diszkréten őrizték az őrült titkot. Csókok, ölelések töltötték meg a parkot. Shelby elégedetten mosolygott, miközben egy könnycsepp is végig gördült jéghideg arcán. A küldetése sikeresnek bizonyult, oldalra dobta barna haját, megigazította méregdrága táskáját, majd magára hagyta az összeolvadó párt. Az éjszaka még sosem volt ilyen hosszú és gyönyörű.