|
 Vendég: 91
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_
Na, na, tuggya, látom a szemin...
o9.oo órára beszéltem meg egy állásinterjút a főváros egyik kerületébe egy könyvelői állásra, ugyanis munkahelyet változtatok. Igyekeznem kellett, hogy a következő metrószerelvényt elérjem. Szerencsére volt ülőhelyem, mert az egyik végállomáson szálltam fel.Kedvenc időtöltésem utazás közben, hogy szemrevételezem utastársaimat, megpróbálom kitalálni, kinek mi a foglalkozása, vagy éppen hová utazik. Szemkontaktust is teremtek - már akivel lehet - egy kis kedves mosoly, vagy szó és máris jó hangulatban vagyok. Szeretem az embereket.
Velem szemben ült egy fiatalember, talán a harmincas évei végén járhatott, olyan gyermekeim korabeli.
Rámosolyogtam kedvesen, semmi reakció. De továbbra is bámul bele a képembe.
Még egyszer próbálkozom, hátha...de nem, az istennek el nem mosolyogja magát.
Gondolkodóba ejtett. Ha nem akar velem semmilyen kontaktusba kerülni, oké, elfogadom, de akkor mi a francot bámul? Kérdezzem meg? Hogyan? Tovább gondolkodom, fél szemmel rápillantok, de különben majd megesz a fene a kíváncsiságtól, próba, szerencse, döntöttem, megszólítom, megteszem az első lépést. Tök mindegy, hogy ellenkezik elveimmel, én vagyok a nő, férfiakat nem szólítok le, de most kivételt teszek.
- Mondja, fiatalember, ismerős vagyok Önnek talán, találkozhattunk valahol, hogy le nem veszi rólam a szemét, mióta felszálltunk a szerelvényre? - kérdezem tőle kedvesen.
A fickó tovább néz mereven - állom a tekintetét most már, mert kezdek berágni rá -, és erőteljes gondolkodás után kinyögi, a szó szoros értelmében:
- Aha! Gondúkodom, osztán hun is láthattam én kiskegyedet, de nem tudom előrángatni a rosseb egye meg, a filkómbúl...de mindegy is, maga hova utazik? - kérdezi most már egy kicsit enyhébb tekintettel, s egy kis mosolyfélét is vélek felfedezni a szája szegletében.
- Állásinterjúra megyek, a következő állomáson le is szállok.- mondom neki kedvesen.
Gyorsan felpattan az ülésről, liheg a pofámba, egy gyűrött, koszos papírt mutogat felém, melyre egy cím van írva. Igen, megismerem, ez az az intézmény, ahová én is igyekszem.
- Osztán monggya csak naccsád, hun a kacskaringós kutyafülibe kell nekem leszállnom, hogy ide jussak? -kérdezi tőlem, és egyre szorosabban nyomul hozzám, már majdnem, hogy belém karol. No itt már észnél kell lennem, mi a fenét akar ez az "intelligens" pasi tőlem. Bólogatok nagyokat, hogy igen, a következő állomáson kell leszállnia neki is (ó, te jó ég hogyan rázzam le, futni nem tudok, mert már idős vagyok, úgyis utólérne, kénytelen vagyok vállalni a következményeket, ha már kontaktust akartam vele, a fene egyen meg engem).
A szerelvény megállt, kiszálltunk. Elköszönnék tőle, de nyomul, roppant kényelmetlenül érzem magam. Ki kell, hogy osszam a búráját, de nagyon óvatosan, mert az intelligenciahányadosa a béka lába alatti szinten van, ez a legrosszabb fajta...
- Mondja, fiatalember, miért nem megy a dolgára, miért nyomul szorosan mellettem?- kérdeztem tőle határozottan.
- Itt ebbe a celofányba, vagy mi a túró az ott a kezibe, amit szorongat, ott látom az írást, jó nagy betűvel van oda firkantva ugyanaz, mint amit én keresek. - mondja bugyután a képembe röhögve. És igaza van. Egy genoterm iratrendező van a kezemben, melyet már előkészítettem, abban van az önéletrajzom, és tetején a címzés.
Így most már minden világos, együtt lépünk be az intézet kapuján. Az utunk itt elágazik, ő megy balra, én jobbra. Én a főkönyvelőhöz igyekszem, hogy ő hová, a fene tudja, de már nem is érdekel, köszönés nélkül válunk el, ennek most speciel örülök, legalább megszabadultam tőle.
Nem tart sokáig az interjú, mindent megbeszéltünk, szépen, lassan óvatosan körbe tekintek, tiszta a levegő, az utastársamat nem látom sehol. Baktatok a metró felé gondolataimba mélyedve, és egy kéz érinti hátulról a karomat, megismerem a hangját:
- Na, mi a pálya, mizújs kisnaccsád? Elmondom a frankót, fel vagyok víve, sikeresen lezajlott az inter, vagy mi a franc, én leszek a számviteli osztály jobbkeze, vagy bal, a rosseb aki emlíkszik mán rá. A főkönyvelő az idesapám legjobb ivócimborája a falunkba, hétvégeken együtt szoktak innnya, jó sok bor termett az idén is, van miből perezentáni, vagy repezentáni, tuggya a fene, hogy kell mondani. A főkönyvelő az tuggya, majd rákírdezek - mondja a képembe röhögve. Hogy látta-e, felfogta-e a döbbenetet az orcámon, nem tudom, de nagy lapát tenyerével meglegyintette a hátamat, miközben előre engedett a szerelvényben, és még egy utolsót felnyerített:
- Osztán, hát ha nem tudott ződ ágra vergődni az intézettel, szójjon nekem, protekinnyekciójót - vagy hogy a francba híjják - szerzek magácskának a főkönyvelőtől, mer' maga teccik nekem. Igaz, hogy ha az első randija eredmínnyel zárult vóna, a fia lehetník, de ki a francot érdekli a kor. Azír' segítek magának babám, mer' olyan szípen mosolygott rám a metróban, hogy majdnem... meghánytam-vetettem a dógot, na,tuggya mi, na persze, hogy tuggya, látom a szemin...
Mondanom sem kell, égtem, mint az a bizonyos épület, vörösödött az arcom, mintha negyven fokos lázban égnék, szerencsére az utastársam más irányba távozott. De azért búcsúzóul kezembe nyomta az a koszos papírlapot, melyre az intézet címe volt írva, de most az ő kezdetleges írásával rá volt firkantva a telefonszáma és egy mondatféleség: "feltétlenül híjjon ám kisangyalom, na tuggya, hogyne tunná, látom a szemin..."
|
|
|
- január 22 2014 19:35:51
Kedves Gyöngyszem!
Élvezetes, érdekes írásod nagyon tetszett. Mindent láttam képzeletben, amint "stírölitek" egymást. Bevallom, nekem is kedvenc szórakozásom az emberek figyelése, de hasonló kalandom még nem volt.
Jó, hogy leírtad, örömmel olvastam és örülök, hogy sikerült az állás.
Szeretettel gratulálok: Viola   |
- január 22 2014 21:35:19
Drága Viola!
Ez egy fiktív történet, annyi a valóság az egészből, hogy tényleg szeretem megfigyelni az embereket a közlekedési eszközökön, és akinek a tekintetéből nem sugárzik semmi, kitalálok egy történetet, ami az egyéniségéhez illik. Nos, ilyen volt ez az utastársam, komolyan mondom a sült halnak is több értelem van a szemében, mint neki volt.
Ugyanakkor elképzeltem a karakterét, és felvázoltam.
Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál, szívesen látlak máskor is.
Szeretettel: Évi |
- január 23 2014 17:12:57
Évikém!
Gondoltam, hogy fikció ez a remek novellád, bár "benne vagy", rendesen beletetted magadat. /Már valahol, mintha olvastam volna ezt a novellásat./
A tanulatlan vidéki ember ízes szavait is nagyon jól adtad vissza!
Gratulálok és ölellek: Maia  |
- január 23 2014 18:56:42
Köszönöm szépen drága Marikám, hogy olvastál. Igen, olvashattad más portálon is, mert vagy 2-3 helyen "ott" voltam vele.
Nagyon örülök Neked, és köszönöm szépen, hogy olvastál. Nosztalgiáztam kicsit kettőnkről, amikor egy nyáron át olvashattam én is a remek prózáidat itt.
Szeretettel ölellek: Évi |
- január 23 2014 23:45:10
Hát, ezt igön-igön érdemes vút elóvasni!
Gratulálok. Jó olvasmány volt!
Üdvözlettel:
PiaNista |
- január 24 2014 06:13:27
Köszönöm szépen PiaNista, hogy megtiszteltél véleményeddel, igön-igön, csak úgy Szögediesen, örültem Neked.
Üdvözlettel:
Évi |
- január 24 2014 12:01:12
Persze, Szögeden is így beszélnek, de én kisgyermek koromban Szalkszentmártonon hallottam-tanultam. Bejáratos voltam Petrovics/Petôfiék korcsmájába is...
PiaNista |
- január 24 2014 12:21:55
Értelek!
Köszönöm szépen az info.-t.
Évi |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
