Napkorong

Simon Roland

A sziget III

A csapat olyan halkan úszott a vitorlás felé, ahogyan az Óceán haragos sötét-zöld tükörvilágába zárt hófehér hold. Egy csobbanást sem lehetett hallani. A kapitány haladt elől, a többi három kicsit lemaradva követte. A negyedik tag, a hírszerző a túszok helyzetének és a parton tartózkodó őrök számának, fegyverzetének kémlelésére lett megbízva. Egyedül a vezérnek volt fegyvere, egy éles tőr. A víz jéghideg volt, de mivel edzettek voltak, elviselték azt. A hajó, amelyet alaposan szemügyre vettek, a leggazdagabb és legbefolyásosabb kereskedőjének tulajdonát képezte, mielőtt a kalózok rajta ütöttek volna a legénységen, mocskos mancsukat az árura téve. A titokban érkezők felmásztak a láncon. A vitorlás büszkén viselte a család címerét. A kapitány lépett először a tengerjáró fedélzetére, a kezével megállásra késztette az embereit. A lába alatt újra érezte a hintázó mozgást, ez megnyugtató érzést adott neki. Túl sokat taposta a szárazföldet. A hold az árbockosárba ült, onnan nézett le a kifeszített vitorlavásznak közül. Két férfi kártyázott egy boroshordón. Percek teltek el, mire az egyik elunta a folyamatos vereséget és csalódottan lement a kabinjába. A győztes vigyorogva számolgatta a pénzt, játékosan forgatta a pisztolyát, miközben a rejtőzködők irányába haladt. A csapat legerősebb embere az árnyékból kilépve megragadta a rabló revolvert forgató kezét és a padlóra rántotta, kemény öklével borította be az arcát. A kalóz mielőtt az eszméletvesztés szakadékába zuhant volna még meghúzta a ravaszt. A hold riadtan bújt egy felhő mögé. A lövésre kivont karddal rontott elő a kártyapartin vesztett gonosztevő. A gigászi erejű tengerész a zsákmányolt pisztolyt a feléje rohanó támadóra irányította, a várt dörrenés helyett egy kattanás hallatszott. Mérgesen az ellenség fejéhez vágta az üres fegyvert, aki azonnal elájult. A csapat már a kabinok átkutatásánál tartott, amikor hirtelen valami félelmetes zaj megállásra késztette őket. A dörej olyan hangos volt, hogy először azt hitték, hogy a hajó rakterében történt a robbanás, de amikor kinéztek az egyik hajófülke ablakából rájöttek, hogy mi történt. A hajó legalsó részéből valaki vészjelzést küldött a parton tanyázó társainak. Három mennydörögető ágyúlövést adott le. Lerohantak a raktérbe és lefegyverezték a haramiát. Gúzsba kötve a sarokba ültették. A raktér tele volt pakolva ládákkal. Felmentek a fedélzetre. Nem kellet sokáig várniuk. Evezőcsapás közeledett feléjük. A sötétség és a távolság elrejtette a közeledők alakját - Nem hagyjuk cserben a kémet és a túszokat – jelentette ki a kapitány. Az egyik embere a megtöltött ágyú mögé ült be, készen állva arra, hogy a a mélybe süllyessze a bűnözőket. A várakozás idegőrlő volt, lélekben mindenki felkészült a harcra.
Amikor a csónak a látótávolságukon belülre került, rácsodálkoztak a csónak három utasára. A felderítő evezett, a két nő megviselt állapotban kuporgott a sajka aljában. Beemelték őket.
- A legtöbb kalóz lerészegedett, velük nem akadt gondom, az egyiktől egy kardot is szereztem, de a vén vezérük és a testőre megtámadott. A harcban végeztem velük, de én is sérüléseket szereztem. Kiszabadítottam a túszokat - mondta a felderítő, miközben elterült, az összeszabdalt ingét teljesen átitatta a vért. Szerencsére a csapatból az egyikük orvosként szolgált a Végtelenen, így eltudta látni a sérültet. Bekötötte a sebét, elállította a vérzést - Visszamegyek a szigetre, meg akarom fejteni a szobrok titkát – a kapitány elszánt mondata valósággal sokkolta őket. Az elöljáró és az erős ember kardot és pisztolyt ragadva csónakba szállt. A parton találkoztak a kalózokkal, de annyira lerészegedtek, hogy lábra sem tudtak állni, a homokban feküdtek, vagy kúsztak, másztak, összefüggéstelenül beszéltek. A kapitány és a hűséges embere hiába járta végig a sziget minden egyes részét, a szobrokat sehol nem találták. A föld morajlani kezdett - Utórengés – Futott át az elméjükön. A földrengés nem tartott sokáig. A művészeti objektumoknak nyoma veszett. Nem tehettek mást, mint visszamentek a többiekhez, felhúzták a horgonyt és célba vették a végtelent.
Az Óceán és a firmament határán vitorláztak.

A legnagyobb kereskedelmi hajó elfoglalásának híre kísértetként bolyongott a nagyvárosban.
Ernest Cropp a kereskedő nem hagyhatta, hogy bárki megszabadítsa értékeitől. A riválisai kárörvendően csámcsogtak a híren. A részvények zuhanó repülésbe kezdtek. Tapasztalt katonák kíséretével hajóra szállt, hogy visszaszerezze a tulajdonát és megbüntesse a kalózokat. Hónapokig tartott a kutatás, a keresés végül eredményre vezetett. A nyílt vízen botlottak bele az elrabolt hajóba és megismerkedtek a bátor kapitány és a legénység történetével. A kapitány elmesélte a földrengést, a hajótörést, a sziget születését és a harcot a kalózokkal.
A történetük is elég érdekes volt, de a ruha, amit viseltek és az eszközök, amiket használtak, az már felettébb szokatlannak találták. A kereskedő a nagyzási mániában szenvedő felesége révén betekintést nyerhetett a divat világába, de ezek az ingek köpenyek, cipők érthetetlenek maradtak számára. A technikai vívmányokat a legfelsőbb körök számára fenntartott klubban ismerhette meg, de ha ezeket a tárgyakat elvinné oda, a legnagyobb tudós is értetlenül vakargatná bölcs szakállát.