Napkorong

_

Barbara, az elesett...

Fiatal még, talán a harmincas évei elején járhat. Mindig fáradtan, kialvatlanul, nyúzottan érkezik az irodába. Arcáról nem sugárzik más, csak szomorúság, keserűség. Egyébként szép nő lenne, ha odafigyelne egy kicsit magára. Csendben dolgozik, nem igazán kitárulkozó, csevegő tipus.

Észre is veszi ezt az osztályvezető kartárs, és behívja az irodájába.

- Mondja kedves Barbara, mi a gond, látom, hogy valami nagyon nyomasztja, szeretnék segíteni, ha engedi. Ön nagyon jó munkaerő a munkaügyi osztályunknak, nem szeretném ha hangulata a munkája rovására menne. - kérte az őszes halántékú idősödő férfi.
- Nincs semmi gondom osztályvezető kartárs, csak kicsit fáradt vagyok, keveset aludtam az éjjel, beteg a kisfiam, aki három éves, de igyekszem összeszedni magam.-mondta Barbara, de nem nézett a főnöke szemébe.
Gábornak ez rosszat sejtetett, érezte, hogy nem mond teljesen igazat a kolléganője, nem csak ez lehet a gond. Hiszen egy ideje figyeli Barbarát, ez a lehangoltság hosszabb ideje fennáll a nőnél. Azt is érezte viszont, hogy Barbara nem fog megnyílni előtte, más eszközökhöz kell folyamodnia. Nem nyílt ő meg a kolleganői előtt sem, talán a bérszámfejtő Rózsika közelebb állt a szívéhez, vele látta néhányszor diskurálni kicsit bensőségesebben.

Gondolt egyet, megkérte Rózsikát, hogy próbálja kideríteni az igazságot és számoljon be neki a fejleményekről.
Egyik reggel borzalmas állapotban jelent meg a hivatalban Barbara. Bal szeme alatt egy kis lilás folt éktelenkedett - próbálta eltakarni sok púderrel, de nem sikerült teljes mértékben - szemlesütve érkezett. Rózsika ekkor döntötte el véglegesen, hogy mindenáron szóra bírja és megpróbál segíteni neki.

- Te jó és, mi történt Veled Barbara! No gyere csak kis szívem, bemegyünk Gábor irodájába, ma úgy sincs bent, vidékre utazott, nem zavar senki, és mondd el nekem, hogy mi a baj. Szeretnék segíteni. - mondta Rózsika, kávéval kínálva kolléganőjét.
Barbi szerette Rózsit, annyi idős volt mint az ő anyukája, aki sajnos már nem él, elhatározta, hogy felfedi titkát, Rózsiban megbízik.
Kettőt kortyolt a kávéjából és záporoztak a könnyei. Rózsi kedvesen átölelte, hagyta, hadd sírja ki magát az asszony a vállán. Amikor a zokogása alább hagyott, egymás szemébe néztek, Rózsi biztató mosollyal a tekintetében, Barbara bele kezdett.

- Nem élek jól a férjemmel, ő egy zsarnok, tegnap éjjel odáig fajultak a dolgok, hogy megütött, de hisz' ezt láthatod. Két gyermekünk van, én viselem gondjukat egyedül, ugyanakkor az összes házimunka rám vár, sőt még őt is ki kell szolgálnom, amikor a munkából haza ér. Ami általában este tíz és éjfél körül szokott bekövetkezni. Megmelegítem a vacsoráját, de gyorsan visszabújok az ágyba, mert fáradt vagyok.-mondja mély szomorúsággal a tekintetében.

Rózsika figyel, közben jár az "agya", hogy miképp is segíthetne Barbarán.

- Folytasd, csak folytasd kedves...figyelek...
- Miután megvacsorázott, megitta az aznapi utolsó sörét, ledobálta magáról női parfümtől bűzlő ruháit, és házastársi kötelezettségeimre figyelmeztetve, durván közeledett felém...ittasan, büdösen, megpróbálta szétfeszíteni a combjaimat és kegyetlenül belém hatolt...szerencsémre hamar "végzett" és kibotorkált a fürdőszobába - mondta Barbara és ismételten zokogás rázta meg a vállát.

Rózsika átölelte, megsimogatta kócos haját és azt mondta:

- Beszélek vele, ezt nem teheti Veled, hiszen hol élünk, ez a huszadik század...
- Jaj, csak azt ne, ha jót akarsz nekem. Ezzel még nem volt vége a "szeretkezésünknek", a zuhany felfrissítette és újra bejött hozzám a szobába. Mocskos, trágár szavakkal illetett, de azt bizonygatta, hogy mégis csak szeret...és közeledett felém, de én felpattantam az ágyról és kezemben a hamutartóval, hogy hozzá vágom, ha még egyszer hozzám mer érni...és akkor kaptam a pofont, úgy meglökött, hogy a hamutartó kiesett a kezemből, a gyerekek felébredtek a zajra, odaszaladtak hozzám sírva...

- Értelek, nyugodj meg kis szívem, kitalálunk valamit, ez így nem mehet tovább. Délután felmegyek hozzátok és megvárjuk együtt, engem csak nem mer megütni, hiszen az anyja lehetnék. - mondja Rózsika elhatározásra jutva.
Nem tudta, hogy ez jó ötlet-e, beválik-e, de érezte, hogy mindenképpen meg kell próbálnia, biztos, hogy el fogja hajtani a fenébe őt a férfi, de döntött!

Folyt.köv...

Hozzászólások

farkas viola - március 10 2014 02:44:17
Kedves Gyöngyszem!

Kellett nekem ide jönnöm éjnek évadján, jól felbosszantottam magam írásodon, már ami a tartalmat illeti.
Egyébként jól megírtad és biztos nem egyedi eset, csak a videó megnézésével enyhültem meg kissé, mert ilyen számot én is táncoltam valamikor a színházban.

Szeretettel gratulálok: Viola

gyongyszem555 - március 10 2014 07:26:40
Kedves Viola!
Én is bosszankodtam magamon, hogy ezt a történetet kitaláltam, hiszen maximálisan elítélem az erőszaknak minden formáját.Meg fogom regulázni ezt a fickót, és igérem, hogy a következő részben "térden állva" fog bocsánatot kérni a kedvesétől. Mert én magam sem szeretem ha egy írás mondanivalója szomorúan végződik.

Örülök annak, hogy "megenyhültél" a video" láttán,és egy kis nosztalgiát hoztam Neked a régi szép időkből, amit a színházban töltöttél, valamikor.

Köszönöm, hogy olvastál.

Szeretettel: Évi