|
 Vendég: 92
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_
Minden évben várja ezt a napot, készül, süt, főz, serénykedik, várja a gyermekeit. Igaz nagyon messze kerültek tőle, ha jól emlékszik, tavaly nem is jöttek Anyák-Napjára, még csak egy üdvözletet sem küldtek. Belenyugodott, beletörődött, és gondolkodóba esett Marika néni.
Miért nem jönnek az ő gyermekei, nem volt jó anya talán? De hiszen megszülte őket, felnevelte tisztességesen, jó, sokszor összekülönböztek, no de nem akarták megérteni, hogy én parancsolok, hiszen az anyjuk vagyok! Vagy rosszul csináltam valamit? Nem, az lehetetlen, egy anya mindig jól cselekszik, főleg ha a gyermekeiről van szó.
És meghallotta a bejárati ajtó dallam-csengőjét! Izgatottan sietett ajtót nyitni, azt hitte, hogy a gyermekei azok, de nem, csak a szomszédasszony jött egy kis tereferére.
- Szervusz Mariskám, látom ismét készülsz, várod a gyermekeidet, jelezték talán, hogy jönnek? Ezt csak azért kérdezem, mert én is Veled együtt örülnék, ha ez így lenne, hiszen több éve már annak, hogy nem jönnek, vagy talán nem is jöttek soha? - kérdezte Ilonka néni sokat sejtetően, hiszen tudta, hogy nem jöttek egyik évben sem.
Mariska emlékeiben kutatott, tényleg nem jöttek egyik évben sem a gyermekei, nem amióta mindkét fia önálló életet él, nem látogatták anyjukat.
- Szervusz Ilonkám, foglalj helyet, tényleg nem voltak már hosszú ideje óta, de én mindig várom őket és nem értem, hogy miért nem látogatnak. Biztos, sok a dolguk, nem érnek rá, habár, most négynapos ünnep van, autóval nem lenne nagy távolság...-gondolkodik el Mariska.
- Tudod, az én gyermekeimet meg úgy kell elzavarni, ha kell, ha nem itt lábatlankodnak körülöttem, pedig már mindegyiknek családja van...de itthon érzik magukat a legjobban. - mondta Ilonka, de már meg is bánta, mert annyi szomorúságot látott Mariska szemében, hogy majd megszakadt a szíve, és egy könnycseppet is letörölt öreg szeméből...
- Nem jönnek Ilonkám, nem tudom miért, pedig én úgy gondolom, hogy nem voltam rossz anya...vagy mégis? - a forró könnycseppek mint a zápor, csorogtak végig Mariska arcán. És beszélt...kitárta lelkét most az egyszer úgy igazán...
- Lehet, hogy mégsem voltam jó anyjuk, mert ahogy így visszagondolok a kisgyermekkorukra, nem figyeltem rájuk eléggé. Emlékszem Peti volt a ragaszkodóbb, a kedvesebb, mindig szedte nekem a tavaszi virágokat a mezőről, szaladt felém kicsi lábain és örömmel nyújtotta át. Én egy félresikerült kis mosollyal jutalmaztam csupán és még csak vázába sem tettem a virágot...-gondolkodik el a régmúlt eseményeken Mariska.
- Tudod Mariskám, a gyerekek érzik meg legjobban, hogy ki szereti őket, ők feltétel nélkül szeretik az anyjukat, de ha nem kapnak anyai szeretetet, mely az élet apró kis örömeiben, jelzéseiben nyilvánulnak meg, akkor bezárul a kis lelkük...és talán önmagukat hibáztatják, hogy azért nem szereti Őt az anyu, mert ő rossz gyerek. És ha ezt nem magyarázza el neki a felnőtt, akkor így él ezzel a tudattal a szívében, lelkében, és ez bizony nyomot hagy kis életében és befolyásoló tényező lesz felnőtt korában. Lehet, hogy itt követted el a hibát? - és megsimogatta barátnője ősz tincseit.
Alább hagyott Mariska zokogása, megterítette az étkezőasztalt, csak azt nem tudta még, hogy hány személyre terítsen...amikor megszólalt a csengő. Futott az ajtóhoz, szinte önkívületi állapotban majdhogynem feltépte, és akkor ott állt előtte két felnőtt fia feleségeikkel, két nagy csokor fehér rózsával mosolyogva. Könnyek szöktek a szemébe Mariskának és olyan boldog még talán sosem volt, mint ezekben a percekben...
Most már tudta, hogy hány személyre terítsen...
Mégiscsak jó anya volt ő, hiszen akkor nem jöttek volna ennyi idő után a gyermekei és menyei, akiket ugyan teljes mértékben soha nem fogadott el, de most nagyon örült nekik...és soha többé nem gondolt rájuk rossz szívvel, soha többé meg nem bántotta volna őket.
|
|
|
- május 07 2014 04:51:13
Kedves Gyöngyszem!
Írásod elgondolkoztató, akár így volt, akár másképp. Egy anyának ilyen töprengései vannak, esetleg bűntudata, vagy lelkiismeret-furdalása. Anya-sors. Átérzéssel olvastam.
Szeretettel: Viola   |
- május 07 2014 14:08:29
Kedves Viola!
Tulajdonképpen írásomat az anyósok és menyei kapcsolat motiválta.
Amikor egy fiú felnőtté válik, az anyának tudomásul kell (kellene) vennie, hogy amikor már feleség, vagy társ van a fia életében, nem ő az első, akinek szerep kell a fia életében. Sok anya nem tudja tolerálni ezt a tényt, és kéretlenül bele avatkozik gyermeke önálló életébe, csupán olyan jogon, hogy ő az ANYA. Pedig ezt nem szabad, mert elveszíti a fiát.(Egy időre legalábbis)
És ilyenkor átgondolja az életét, mentségeket keres saját maga számára, elgondolkodik, hogy mit nem tett jól, esetleg miben hibázott. De úgy igazából nem jön rá, csak Mariskánál akkor tudatosul, hogy mi lehetett a baj, amikor mégiscsak megérkeznek a várva várt fiai a menyeivel karöltve...én mindig azt szoktam mondani, hogy az idősebb tegye meg az első lépést bármilyen konfliktus is adódjon, mert ő a bölcsebb. (No persze ha a határok bemérhetők)
De itt a fiatalok voltak a bölcsebbek és talán ez Mariska számára egy életre szóló tanulság...mindenkit úgy kell elfogadni, amilyen...és úgy kell szeretni, főleg ha a fiam, vagy a lányom párjáról van szó, hiszen Ő (ők) él vele, nem én, neki kell, hogy megfeleljen, nem nekem.
Köszönöm szépen, hogy olvastál.
Szeretettel: Évi |
- május 08 2014 20:42:24
Drága Anya! Nagyon tisztelem,eme írásod,mert ha egy anya elgondolkozik,ha olyan volt és ha eljut egy olyan anya odáig,hogy mi lehetett a hiba,bár későn és menthetetlenül szembesül azzal,hogy talán elrontott valamit gyermekei felé,de én úgy gondolom,ha egy anya olyan volt,akkor érthetetlenül fog állni maga ellőt,hogy dolgok miért vannak,vagy épp miért nincsenek.
Hiába dobáljuk a macskát, kutyából nem lesz szalonna és ezt sajnos tudom a saját életemből.
Örülök írásodnak módfelett!!
Szeretettel ölellek! Kisfiad! |
- május 09 2014 06:55:28
Drága Kisfiam!
Értem, hogy miről beszélsz. Tényleg, igazad van, macskából nem lesz szalonna, hát még a kutyából.
Egy anyának roppant nagy a felelőssége azzal, hogy megszüli gyermekét - gyermekeit -, és aki ezt nem érzi gyermeke megszületése pillanatában, az nagyon sajnálatos.
Egy gyermeket szeretni kell már ott az anyaméhben, de főleg akkor, amikor megszületik. Érteni, érezni kell minden rezdülését, nyomon kell követni kicsi életét, hiszen a gyemek tőlünk, anyáktól függ leginkább, hogy milyen ember válik belőle. Nem azt mondom, hogy a környezete nem változtathat, nevelhet pozitív irányba, de elsősorban ez a szülők feladata. Én úgy gondolom, hogy csak akkor várhatok el gyermekemtől (gyermekeimtől) viszont szeretetet, ha én már adtam. Hiszen én vagyok a felnőtt, nekem kell megtenni az első lépéseket a gyermek felé.
Igen, a prózámban szereplő Mariska néni is igencsak elgondolkodott, hogy milyen hibát követhetett el élete során gyermekeivel kapcsolatosan. De azt kell, hogy mondjam mintegy vég következtetésképpen, hogy ebben a történetben a gyerekek szerettek jobban.
Köszönöm szépen, hogy olvastál, örülök, hogy gondolatokat ébresztettem benned.
Szeretettel ölellek és puszi: anyu |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
