|
 Vendég: 20
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_Részlet a Necronomicon átka címû regénybõl.
Hiányzott neki az édesanyja, vele együtt New York is, hiszen ott született. Édesanyja német-magyar származású volt. Hans még Európában, Bajorországban töltötte gyermekkorát, mielõtt szülei kivándoroltak volna, egy távoli rokonuk meghívására. Olyannyira tisztelte édesanyja a saját szüleit, múltját, hogy élete végéig Erzsébetnek hívatta magát. Nem volt hajlandó Elizabeth-té válni, és divatos ruháiba mindig belehímzett egy kis magyar vagy bajor motívumot. Szelíd szõkesége, vakító kék szeme, örökös nyugalma szinte megbabonázta apját, Antonio Michaelt, a szélhámos bankrablót, akinek fogalma sem volt származásáról, mert árvaházban nevelkedett. Anyja sokszor nevetve mesélte, hogy mennyire félt, amikor Hansot a szíve alatt hordozta, nehogy néger gyereke szülessen, mert apjában annyi nép tulajdonsága keveredett, hogy az sem lett volna csoda.
Apja vagy tíz évig udvarolt Erzsébetnek, aki türelmesen küldte a csomagokat a börtönbe, egy-egy balul sikerült akció után. Anyja soha nem kérte az apját, hogy hagyjon fel pénzszerzési módszereivel és menjen inkább dolgozni, ahogy a tisztességes emberek. Erzsébet úgy gondolta, hogy Antonionak zsiványvére van, és abba csak belehalna, ha tisztességesen kéne dolgoznia, vagy otthon úgy csinálna, mintha dolgozni járna, de közben ugyanúgy találkozgatna hasonszõrû barátaival.
Antonio még hatvan éves korán túl is rendszeresen lejárt a sarki klubba bokszolni, és minden vasárnap délután, csakhogy egyensúlyba hozza a délelõtti mise hatását, rendszeresen oktatta fiát a boksz rejtelmeire.
Hans sohasem értette, hogy két ilyen különbözõ ember, hogyan tudott annyi éven át együtt szerelemben élni, s ezért titkon irigyelte is õket.
Tulajdonképpen boldog gyermekkora volt a külvárosi negyedben. Semmi nem indokolta, hogy rossz társaságba keveredjék. Amikor elõször gyûlt meg a baja a hatóságokkal csempészés miatt, anyja csak ingatta a fejét, és azt mondta:
- Úgy látszik, inkább apád vérét örökölted, de én így szeretlek és így fogadlak el. Ha bajba kerülsz, rám mindig számíthatsz - azzal homlokon csókolta és elment a templomba imádkozni.
Hans elvileg keresztény nevelést kapott, még konfirmált is, de anyja megtanította Nap Atya és Hold Anya tiszteletére is.
Amikor apját lelõtték a rendõrök, rá egy évre anyja is utána ment. Egyik este átnyújtotta neki kedvenc medálját, amin egy pogány figura, egy napba öltözött csillagasszony volt, és közölte vele, hogy halott apja nem tud eljutni az Örök Nyár Birodalmába, ezért õ kötelességének érzi, hogy elkísérje. Felvette ünnepi ruháját, abban feküdt le aludni. Soha többé nem ébredt fel. Hans õrjöngött fájdalmában, hogy egyedül maradt, de aztán megértette, hogy anyja még akkor is szerelmes volt a vén zsiványba.
Többé nem érezte jól magát New Yorkban, bár barátai osztozva fájdalmában, mindent elkövettek, hogy jobb kedvre derítsék. Amikor Európában kitört a háború, úgy gondolta, eljött az õ ideje. Úgy érezte magát, mint a fõnixmadár, amikor hamvaiból feltámad. Anyja sokat mesélt Németországról, és Hans mindig is vágyott oda. Szüleitõl örökölt házát barátjára, a félvér Wilsonra hagyta, akinek a felesége éppen gyermeket várt. Nyakába akasztotta az aranymedaliont és kiment a temetõbe elbúcsúzni szüleitõl. Leült a sír melletti kis padra, hogy elmesélje édesanyjának, mire készül.
Enyhe szél támadt, kékes fény kezdett derengeni a sír felett, amibõl szép lassan kibontakozott anyja alakja. Elõször azt hitte, káprázatot lát. Megdörzsölte a szemét, talán elmúlik, de nem. Valóban az anyja volt. Kibontott haja és ruhája furcsán lobogott, tekeredett a teste körül.
- Veled vagyok, fiam, mindig is veled voltam.
Hans körülnézett, hogy más is látja-e, amit õ, de a néhány sírral arrébb piszmogó idõs néni zavartalanul mélyedt munkájába.
- Nem a szemed káprázik, fiam. Tényleg én vagyok.
A Hans torkában összegyûlt gombóc könnyeket csalt a szemébe. Az égi tünemény odatáncolt elé és átölelte. Hans valós ölelést érzett, érezte édesanyja illatát, a gyöngyvirágillatot, annak a kölninek az illatát, amit mindig az apja vásárolt neki. Becsukta a szemét, hogy jobban átélje az ölelést.
- Menj nyugodtan! Mi mindig veled leszünk.
- Mi? Kik azok a mi?
- Én és a társaim, majd idõben megismered õket.
- És apa? Apa hogy van?
- Remekül. Õ is itt van, de még halálában is hitetlen, ezért nem tud alakot ölteni.
- De beszélni már tudok - hallotta Hans a távolból apja rekedtes hangját. - Jó utat, fiam! Aztán, ha valaki kekeckedik egy horog balról, egy egyenes jobbról. Tudod, ahogy tanítottalak.
- Jó utat, fiam! Hívj csak, és azonnal ott leszünk! - ölelte át még egyszer a jelenség, majd fokozatosan eltûnt.
Hans nem tudta, mennyi ideig állt ott. Arra gondolt, talán megbolondult, de a gyöngyvirágillatot még mindig érezte, pedig nincs a környéken ilyen virág, egyébként pedig ahol volt, már rég elvirágzott.
- Drága asszonyom! - szólította meg a kertészkedõ nénit, aki éppen feléje közeledett, hogy kannáját megtöltse a Hans mögötti kútból.
- Mondjad, fiacskám! - szólt barátságosan az idõs hölgy és szemét várakozóan Hansra függesztette.
- Milyen illatot tetszik érezni?
A néni beleszimatolt a levegõbe.
- Hát, gyöngyvirágot - jelentette ki határozottan. - Kétségtelenül gyöngyvirágot. Na, de ilyenkor? - ingatta fejét és köszönés nélkül továbbment.
Hansnak ez elég bizonyíték volt arra, hogy nemcsak látomása volt. Mosolyogva megigazgatta a síron lévõ virágokat és bátran elindult egy kézitáskával Európa felé.
|
|
|
- május 04 2008 11:00:25
Nekem szellemjáték volt e kis írás, hiszen hitetlen vagyok-mágiamentes-de a történet megfogalmazása, pörgetése, az életrajzi elemek beiktatása vonzóvá tette és így bátorkodtam végigolvasni. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 22. péntek,
Cecília napja van.
Holnap Kelemen napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
