Napkorong

folytatás

Siófok? Mit is érzek tulajdonképpen? Néhány rövid verssor kívánkozik papírra, olyan félig kész…
mikor megcsúszik az út napjaid alatt
mikor erkölcs tükréből szilánk sem maradt
mikor az akarat elfut
hatalmat adva a vágynak
mikor kitaszít a holnap
s mában szűkölsz mint állat…
Valami ilyesmit keringet a tudatom, de egyre messzebb, mert Magdi már a harmadik vilmos-almát keveri nekem. Vuknak kell az önbizalom. De minek is?
A két szőke- Magdi és Gabi- már bevetésre készen. Dögösek és Menekülők. Magdi egy kilenc éves kapcsolatból, ahol a pasi- Pató Pál úr- nem akart még gyereket, pedig élete szerelmének ketyegett a biológiai órája. Gabi egy majd húsz éves házasságból, ahol a közös teherviselés ismeretlen fogalomnak számított. Gabi esélyt akart adni a boldogságnak, mely néha nap becsönget hozzá, de nem marad hosszan. A legtöbb férfi ebben az életkorban már foglalt.
A fehér buggyos nadrágomhoz egy könnyű fehér pólót választok. Elégedetten nézek végig magamon.
-Hát ez meg mi rajtad- nevet Gabi.- Pizsama? Vedd le gyorsan, így velünk nem jössz!
Magdi beletúr a táskámba és kipecázza belőle a fekete ruhát:
-Ez kell ide! Ugorj bele gyorsan!
Három vilmos-alma után akár bele is ugorhatok.
A Balaton parti szórakozóhelyen nagy a zsúfoltság, még az asztal tetején is táncolnak. Élő zene szól, széles skálán lehet jelölni a korosztályt.
Elvonulok egy tükör előtt és meglepetten kapom vissza a fejemet.
- Ki ez a nő?
Drága nyugdíjba vonult Feri kollégám jut eszembe, akivel mostanság futottam össze. Ősz szemöldöke alatt még mindig fiatalos tekintet lobogott.
- Tudod-mondta ő- amikor reggelente borotválkozom és belenézek a tükörbe, mindig megdöbbenek. Visszanéz rám valaki, aki mellett simán elmennék az utcán. Bennem a huszonöt évvel ezelőtti arcképem él, amit huszonöt éven át néztem.
Ezt látom most én is, hol a húsz éven át oly jól ismert asszonyság?
Vadászidény van. Ezt röpke egy óra elteltével megállapítom. Gabi már dobbantott Richard Gere-rel, Magdit pedig Tom Cruise ölelgeti. Én Tipi-tapi dinóval táncolok, ki majd harminc éves. Szétnézek, akad jelentkező bőven, így megköszönöm „fiatal barátomnak” a táncot és Csányi Sándorral lejtek tovább. A színész Csányi és nem a bankár. Helyes pasi, meleg barna szemekkel és legalább nyolc polip karral megáldva. Ha az egyiket lefejtem magamról, máris értem nyúl a másik héttel. Kínos ez a közelség, nem tetszik. Megfogom a kezét és megállok:
-Ezt én nem szeretem.
Az ujjaira pillantva megakad a szemem egy szép, vastag karikagyűrűn. Mondom és mutogatom is egyszerre:
-Látom, van hűségbilincs.
Legyint, mit számít ez a vacak. Igen, vajon mit is számít? Mikor sok-sok évvel ezelőtt fény derült Csabi árulására, elhárító mechanizmusom azonnal aktiválódni kezdett, mint egy jól működő pajzs. Szerelembe menekültem- hova máshova-melynek ugyan csekély valóságalapja volt. Inkább álmaimban teljesült ki. Olyan volt, mint egy jó könyv, melyet én írtam a képzeletem segítségével. Akkoriban születtek meg bennem az első versek, novellák is. Az álmodozás örvénye azonban egyre mélyebbre vitt, mint ha soha nem érne le a feneketlen mélybe, hogy visszaköpjön a valóságba, s én lassan belefulladtam. Zétény babám megfoganása mentett meg. Néha, felhős estéken még visszalapozgatom azt a könyvet, de már nem időzöm sokáig. Rejtő írta egykor,meglepő komolysággal:
„Az emberek azt akarják olvasni, amit szívesen elképzelnek, és nem szeretik, ha a valóság ellentmond nekik.”
Nagyon találó. Ha most én írnám az életemet, Bonca éppen betoppanna a szórakozóhely ajtaján, kézen fogna és magával vinne. Sajnos az író most is a Valóság, nem szeretem. Kibontakozom Csányi öleléséből- már megint hogyan kaparintott meg?- és a tömegen átfurakodva kimenekülök a szabadba.
Kitisztult az idő, csillagos a végtelen plafon felettem, s én mélyeket lélegzem a friss hajnali levegőből.
Lassan beeee…hosszan kiiiii…
- Meghívlak egy italra- búgja mellettem Csányi Sándor, a levakarhatatlan.
Épp tiltakoznék, mikor feltűnik mellette a haverja. Magas, barna hajú, szemüveges, mosolygós. Nahát, ő senkire sem hasonlít és hűségbilincs sincs az ujján. Jó pont. Kedvesen bemutatkozik, megkérdi az én nevemet is. Ő az első a mai este folyamán, akit ez érdekel.
Gabi és Magdi jön ki nevetgélve.
- Menjünk haza.
Én búcsút intek a két pasinak. Sanyikám egyik karja még utolér:
- Csak egy ital…
- Köszi, nem- felelem, majd gonoszul visszaszólok- Amúgy is a haverod jön be.
Szabadság, édes szabadság, hol vannak a határaid?
*

Reggel három Vuk helyett három Karak ébred. Gyűrt arcok, tasakos szemek, nappali megvilágítás. Irány a Balaton part, ott jól lehet 30 fokban regenerálódni.
Fekszünk a kockás pléden, körülöttünk monoton duruzsolnak az emberek. A köveken meg-megcsobban a tó vize, iszapos illata régi nyarakat perget. Belülről nézem a filmet, mennyi csodás pillanatot éltem. Vajon leszek-e még igazán boldog? Vajon megtalálom-e a saját utamat?
Szabadság, édes szabadság, merre menjek tovább?