Napkorong

Barátnők voltak már gyermekkoruk óta. Charlotta Williams, Linda Hamilton és Nova Miaó. Nova volt a legszebb. Amerikai apja és vietnami anyja volt. De 17 évesen, mind szépek voltak.

Együtt jártak, piknikezni, mint ma is. Így vasárnap délelőtt, a mise után nekiindultak a városka melletti hegynek Williamsék terepjárójával. Általában estig maradtak. Ezek a szabadban eltöltött vasárnapok mindig feltöltötték őket, lelki és fizikai erőt öntött beléjük, a hét közbeni tanulmányi versenyhez. Ők hárman voltak az elsők, az osztályban. Egyformán jók voltak, egyetemre készültek. Charlotta orvos, Linda mérnők, Nova geológus akart lenni.

A szabadban elköltött bőséges ás finom ebéd után Charlotte és Linda menetrend szerint nekifogott az ebéd utáni szundikálásnak, Nova meg sétálni ment és kőzeteket gyűjtött. Ez volt a hobbyja.
Induláskor Charlotte mindig úgy búcsúztatta:
- El ne tévedj.
Míg Linda utána szólt:
- Siess vissza.

Nova óvatosan nekivágott a hegynek. Lassan haladt, hogy mindent lásson a földön. Meg azt is mondták, hogy vigyázzon, mert ugyan sokévente ritkán, de előfordul erre medve is. Ő még soha nem találkozott a szabadban medvével. Már egy órája haladt előre a hegy oldalán és a nála levő kis bőrtáskába szedte a köveket. Majd otthon szortírozza, jobban megnézegeti őket.

A mélységes csendet csak az erdő szokásos zajai törték meg. Mégis valamiért, -ő sem tudta miért- félni kez-dett. Olyan magányos volt ebben a nagy rengetegben. Megállt. Erdőjáró lévén tudta, ha percekig mozdulatlanul áll és erősen figyel, az érzékszervei jelezni fogják, hogy van-e veszély és merre. Pár percig meg sem mozdult. Nyitott száján lassan, mélyeket lélegzett. Így jobban hallott és vérébe is több oxigén jutott. Stressz helyzetben ez igen fontos. Semmit nem érzékelt, de a veszély valahogy egyre tapinthatóbbá vált. A szervezete kezdte az adre-nalint szétáramoltatni a testébe. Nem volt ideges, de feszült lett.

A középiskola hosszútávfutó csapatának volt a tagja. A versenyek előtt szokott hasonló feszültséget érezni, de ez megfoghatatlan volt. Nem mozdult. Tudatosan ellazította az izmait, hogy az izomtónus ne okozzon felesleges feszültséget, és közben mélylégzéssel nyugtatta az idegeit. Valahogy érezte, a veszély előtte van.

Megfordult és visszaindult. Pár lépés után kocogó tempót vett fel. Ugyan lassan jött el a többiektől, de azért 1 óra járásra volt. Megfelelő táv volt még edzésnek is. Csak folyton fákat, bokrokat kellett kerülgetnie. Kocogás közben nem hallotta jól, hogy milyen zajok veszik körül, főleg, melyen a zaj mögötte. A joggingja műszálas anyagból készült, ami a fákkal, gallyakkal, levelekkel történő érintkezésnél suhogó- sivító hangot adott. Erősen figyelt a légzésére. Meg kellett tartania a lassú légzést, mert ha elkezdi kapkodni a levegőt, nem fog jól futni és a megnőtt feszültség miatt elkaphatja a pánik is.

A táj ismeretére alapozva, úgy gondolta, hogy már táv felét megtette. Megnézte az óráját, már 12 perce kocogott. Egy pici tisztáson megállt. Mozdulatlanul figyelni kezdett, de csak a szokásos zajokat hallotta.

Nekilódult és bevágott két sűrű bokor közé. Az elől lévő jobb lába sípcsontjában éles fájdalmaz érzett, mintha tűt szúrtak volna bele. Leblokkolt és lenézett. Kígyó marta meg. A hüllő eltűnt a bokor alatt. Felhúzta a nadrág szárát. A sípcsontja közepén ott volt a két tűfog helye. Mindkét lyukból pici vér serkedt.
Leült, hogy megpróbálja a mérget kézzel kinyomni.

Ekkor meghallotta a csörtetést a háta mögött. Nem lehetett 30 yardnál messzebb és felé tartott. Medve, villant át az agyán. A feszültség, ami a levegőben volt, most testesült meg.

Felugrott és teljes erőből futni kezdett. Ijedtében nem figyelt a lépései ütemére s a lassú légzésre sem.
-Mi lesz, ha a kígyóméreg hatni kezd- gondolta, de nem tudott választ kreálni. Futás közben is hallotta maga mögött a csörtetést. Úgy érzete, egyre közelebbről hallja. Tényleg medve volt, vészjóslóan ordított egy nagyot és úgy tűnt, hogy fokozza az iramot a zsákmány után.

Nova tudta, hogy már csak 500 yardra lehet a többiektől, amikor úgy érezte, hogy a jobb lába kezdi az enge-detlenséget. Kezdett úgy fájni neki, mint amikor nagyon elzsibbad és próbálja mozgatni. Úgy vette észre, mintha a lába helyett csak fájdalom lenne. Lassult a futása, már kocogásnak sem illet be.

Charlotte, Linda, -visítva kiabált- egy medve üldöz, szálljatok be a kocsiba! Ekkor már 300 yardra volt a nagy juharfától, amely alatt piknikezni szoktak.

A csörtetés mögötte nem közeledett, de jött.
-Biztos a medve is kifulladt- gondolta. Siralmas volt a futása, hogy könnyítsen magának, ledobta a válláról a táskát. Talán 100 yardra volt a nagy fától.

-Nova siess, fuss, halljuk, hogy itt csörtetsz-, kiabálták vele szemben a lányok.
-Charlotte, indítsd a kocsit- kiabált vissza Nova. Már csak 50 yard volt a többiekig. Futni már nem tudott. A lábát már nem érezte, az önálló életet élt.
-Utolér- villant át rajta és ez újabb lökést adott neki. Azt hitte, még hangosan tud kiáltani:
-Lányok, segítsetek-, de ez már nem volt igazi kiabálás, a félelme, a fájdalom már úgy elszorította a torkát.

Hirtelen meghallotta, hogy mögötte megállt a csörtetés.
-De jó, hogy eldobtam a táskát- gondolta.
-Lányok! Segítsetek-, de már alig jött ki hang a torkán.

Még kb. 10 lépés volt a tisztás széléig. Már sántikálni sem tudott. Elölről meghallotta, hogy a kocsi motorja beindul, ugyan akkor elkezdődött a csörtetés. Még 5 lépés a bokrok között, amikor meghallotta a kocsiajtót csapódni. A motor tovább járt, de közelről meghallotta Linda hangját:
-Nova szólalj meg, jövök érted.-
Egy utolsó sikításra tellett az erejéből és összeesett. Kúszni kezdett, a kezeivel segítve magát előre. Előtte szét-nyílt a bokor és Linda odaugrott. Erős lány volt, atletizált is, de súlylökő volt. Hóna alatt felkapta Novát és a két bokor között, kirántotta a tisztásra.

A kocsi kb. 20 lépésre állt. A piknik kellékei mind ott voltak a földön. Charlotte kiugrott és kinyitotta a kombi autó feléjük eső, két jobb oldali ajtaját. Eléjük szaladt, a másik oldalon elkapva Nova karját. Közös erővel futni is tudtak.
Nova már nem tudott magáról.
Szinte futás közben belökték a magatehetetlen testet a hátsó ülésre, amikor mögöttük egy óriási grizzly kicsörtet a tisztára.

Szerencséjükre a lélekjelenlétük nem hagyta őket cserben, mint a ketten a jobb első ajtón ugrottak az autóba. Charlotte átcsusszant a kormányhoz, amikor a medve odaért.

Óriási volt. A kocsi mellett felállt, az csak a derekáig ért. A mancsával egy velőtrázó ordítás kíséretében rá-ütött a kocsi tetejére. Bele a napfény tetőbe.
Az elől ülő két lány között, minden tiszta üvegszilánk lett és benyúlt egy óriási szőrős mancs, akkor körmökkel, mintha ujjai lettek volna.

-Gázt!- ordított Linda. Charlotte teljes erejéből lenyomta az automataváltós kocsi gázpedálját. A kocsi neki-lódult, a mancs eltűnt.
Újabb velőtrázó ordítás, de a kocsi füvet, követ, földet kaparva nekilódult.

-----

A kórházban azt mondták, ha Nova 15 perccel később kapja meg a szérumot, akkor belehal a kígyómarás-ba. Szerencse, hogy ilyen barátnői voltak, 2 hónap múlva újra edzésbe állhatott.

Mindez már csak rossz emlék volt, amikor hírt kaptak, hogy a vadászok kilőtték a nagy medvét. Biztos az övék volt, mert a bal első lába el volt törve.

VÉGE

Vecsés, 1997. február 1. – Kustra Ferenc

Hozzászólások

farkas viola - augusztus 17 2014 22:56:31
Kedves Feri!
Nagy érdeklődéssel és végig izgulva olvastam írásod, a végén még féltem is. örülök, hogy jól végződött. Tetszett.
Szeretettel gratulálok: Viola

KiberFeri - augusztus 20 2014 14:19:41
Viola kedves!
Köszönöm a látogatásodat és nagyon örülök, hogy tetszett, sőt, hogy végigizgultad. E szerint nem volt hiába való megírni.
Jó, hogy voltál itt és köszönöm, hogy gratuláltál is.
KíberFeri